Úgy olvastam még fogmosás közben, egy szál törölközőben is az újabb kommenteket, mint valami őrült. A fogkrém félig fojt le az államon, de nem érdekelt, mert épp bele voltam merülve az olvasóim által írt aranyosabbnál aranyosabb véleményekbe.

Fél év telt azóta a hajóút óta. Ezalatt elég sok dolog történt velem és a környezetemmel is. Először is, sikeresen megírtam az első olyan könyvet az életemben, amibe minden valódi érzésemet bele tudtam tenni, ez pedig rengeteg embernek feltűnt, hisz a megjelenése után pár napra már minden csapból a Mistletoe folyt, de tényleg. Már én magam untam, pedig még csak egy hete tartott az egész. Azért elég sok portálra fellestem és szívesen olvasgattam az igazán kedves és tényleg őszinte véleményeket. Vagyis azt, hogy jobb lettem, de tényleg. Ezt én magam is elismertem volna, de a kiadó szerint nem biztos, hogy olyan szerencsés lett volna, így inkább csöndben maradtam.

Miután visszaértünk a hosszú útról, aludtam vagy két napot szinte egy huzamban és azután belevágtam az írásba. Éjjel-nappal írtam, mint egy megszállott és ki se mozdultam a házból. NaEunnal hozattam kaját is és ő volt az, aki néha kitakarított, ha már nem bírta elviselni a felhalmozódott koszt. Tudta, hogy én így próbáltam túllépni elég sok dolgon, így kivételesen nem szólt le, csak néha morgott a hátam mögött. Ahogy viszont kezdtem a könyv végére érni, úgy lett egyre több kedvem kimozdulni, így gyakran ültem be kávézókba vagy éppen mentem egy parkba írni. Jót tett a friss levegő és hogy a környezetemet szemlélhettem közben. Sok dolgon gondolkoztam el. Szerettem volna végre változtatni magamon, így elmentem egy fodrászhoz és levágattam a hajamat. Most már csak a vállamat súrolták fekete, hullámos tincseim és így máris egy fokkal idősebbnek néztem ki, mégha azért lehetett volna az arcomon is némi változás a babapofimat illetően. A ruhatáramat is felújítottam NaEunnal együtt és minden régebbi göncömet kidobtam. A lakásomat is hangulatosabbá tettük. Sok helyre kerültek lámpások és gyertyák, vettünk pár falmatricát is, különböző szövegekkel. Tényleg kezdtem változni, habár morbid humorom és a zombikkal való különleges kapcsolatom azért megmaradt. Én még mindig hittem, hogy egyszer megjelennek.

A szüleimmel fél éve nem beszéltem és nem is bántam. Örültem, hogy megszabadultam egy állandó stresszforrástól az életemből. Én már nem próbáltam meg nyitni feléjük, úgy gondoltam, eleget tettem. Most rajtuk volt a sor és már őszintén nem is érdekelt, hogy végül megteszik e. Véglegesen is túlléptem rajtuk és bármilyen szomorú, de elengedtem őket. NaEun szerint jól tettem és végig mellettem is állt Jiminnel együtt. Ugyanis ők ketten valóban együtt maradtak és elkezdtek egy közös életet. Nem rég költöztek össze és rengetegszer hangoztatták, hogy már az esküvőn is gondolkoztak. Mondjuk én ezt túl gyorsnak gondoltam, de már inkább annyiban hagytam és örültem helyette a boldogságuknak. Jimintől igazán kedves volt, ugyanis nem hozta fel egyszer sem JungKookot a közelemben, holott tudtam, hogy a barátságuk nem szűnt meg, a mi kapcsolatunkkal ellentétben. Mióta befejeztem a könyvemet és egy újat dolgoztam ki, gyakran eszembe jutott a fiú. Többször, mit szerettem volna, de már nem fájt annyira rágondolni, mint az elején. Jimin és NaEun sokszor próbálkoztak egy randit összehozni nekem, de vagy hangulatom nem volt hozzá vagy pedig alapból azt mondtam, hogy nem az én műfajom ez az egész vakrandi dolog. Ők ettől függetlenül még mindig nem akarták feladni. Hagytam, had próbálkozzanak, ha ez őket boldoggá tette.

Igazából ennyi minden történt fél év alatt. Nem sok, de annál inkább változtattak meg engem és kezdtek egy jobb embert faragni belőlem. Nem voltam tökéletes, gyakran volt olyan hangulatom, mint egy már nem élő embernek, de erősen próbálkoztam. Na meg, megpróbáltam nem foglalkozni azzal a ténnyel, hogy mindennek a változásnak az okozója JungKook volt.

Telefonomon megpillantva az időt, azonnal kiköptem a fogkrémet és megmostam a számat, ugyanis egy kissé késésben voltam. NaEun elméletileg tíz perc múlva érkezett volna, hogy együtt menjünk a könyvem sikerének megünneplésére, amit a kiadó szervezett nekem, de nagyon úgy tűnt, hogy pont én fogok késni. Valószínűleg ez annyira nem lepte volna meg a munkatársaimat, de nem szerettem volna NaEun panaszkodását hallgatni, így gyorsan elmentem megszárítani a hajamat és keresni egy göncöt az estére. Így, hogy a hajam nem volt olyan hosszú, öt perc alatt végeztem a szárítással és már a szekrényem előtt álltam, egy megfelelő ruha után kutatva. Végül találomra kivettem a sötétkék, nagyon laza anyagú, rövidnadrágos ruhámat, amiben az egyetlen problémám a nadrág rész alját és a hosszú lenge ujja végét díszítő csipke volt. Mindegy, arra megfelelő volt, hogy viszonylag jól mutassak benne és ne süljek meg. Már magamra rángattam a fehérneműmet, amikor is csöngettek, ami azt jelentette, hogy megérkezett NaEun. Ennek annyira nem örültem, mert tudtam, hogy ki lesz akadva, de mivel azt sem szerette, hogyha nem nyitok ajtót, inkább gyorsan kimentem megelőzni ezt a problémát. Számtalanszor látott már így, emiatt nem is gondoltam arra, hogy legalább egy bő pólót felvegyek. Csak gyorsan be akartam engedni, hogy a kanapéhoz irányíthassam és kérjek tőle még öt percet. Csakhogy kicsit elszámoltam magamat.

Az ajtóhoz érve azonnal elfordítottam a zárat és kinyitottam az ajtót NaEun előtt, hogy be tudjon jönni, csakhogy... Egyáltalán nem NaEun állt a küszöbömnél.

- Khm... Nem számítottam egy ilyen fogadtatásra - engedte le maga mellé zavartan JungKook a kezében fogott színes csokor virágot és nagyon erősen próbálkozott csak a szemembe nézni, habár látszólag nehezen ment neki. Én tágra nyílt szemekkel néztem vissza rá, majd le magamra és azonnal becsaptam előtte az ajtót.

- Mindjárt visszajövök ! - kiáltottam neki és visszarohantam a szobámba, kínosan nézve a gardróbom tükrébe. - Úristen, de vörös az arcom - fogtam két kezem közé a bőrömet és nagyot nyelve inkább elfordultam a tükör elől és belebújtam a ruhámba. A vállam kint volt belőle, így egy ideig még elszórakoztam a tökéletes eligazításával az anyagnak, de miután már semmivel sem húzhattam az időt, rászántam magamat az ajtónyitásra. - Egyáltalán mégis mit keres itt ? - motyogtam magam elé, miközben remegő kezekkel lenyomtam a kilincset és kitártam az ajtót a fiú előtt. Már ő sem volt annyira zavarban, de láthatólag azért még kellemetlenül érezte magát az előbbiek miatt. - Vedd le a cipődet. Én addig töltök limonádét - mutattam a konyha felé, mire JungKook bólintott és el kezdett kibújni a cipőjéből.

Kivettem a hűtőből a kancsót és ahogy töltöttem mindkettőnknek egy kis italt, visszagondoltam a nyuszifiúra. Frufruja most olyan hosszú volt, hogy egészen belelógott a szemébe, de még így is pofátlanul helyes volt. Kicsit fogyott az arca, ami egy kis nyugtalansággal töltött el. Az mit sem változott, hogy utáltam, amikor valaki beteg volt vagy megsérült. Kettőnk közül úgy tűnt én változtam többet, de a fiú nem nézett ki olyan élettel telinek, mint a hajóút alatt.

Megfogva a két poharat, lassan visszasétáltam a fiúhoz, aki már leült a kanapémra és lerakta az asztalra a virágot. Érkezésemre azonnal felállt és elvéve tőlem az egyik poharat, arrébb húzódott a bőr huzaton. Annyira érezhető volt a kínos légkör kettőnk között, hogy ismét imádkozni kezdtem a zombi haverjaimért, de mint eddig soha, most sem jöttek a segítségemre.

- Ez... A tiéd - nyújtotta felém hirtelen a virágot, amit meglepetten el is fogadtam és leraktam az ölembe.

- Nagyon... Szép - gondolkoztam el valami pozitív szón, habár nem voltam az a virágos lány. - De mégis miért jöttél ? Egyáltalán honnan tudtad a címemet ? - mondjuk az utolsó kérdésre volt egy-két sejtésem, de tőle akartam hallani, hisz fogalmam sem volt ennyi idő után mit keresett itt.

- Én... Gondolkoztam - bökte ki, mire a szemöldököm a magasba ugrott, így azonnal feltette a kezét jelzésképp, hogy nem csak ennyi. - Kettőnkön. Egészen eddig gondolkoztam. Igen, talán sokáig, de ahogy neked is, úgy nekem is kellett idő. Egészen eddig azt gondoltam, hogy nekem az az életem, hogy ide-oda utazok és azt csinálom, amit szeretek. Viszont rá kellett jönnöm, hogy ez nem egészen igaz - sóhajtott fel és túrt idegesen a hajába. - Igen, fél éve nagyon elszúrtam, hogy a munkám mellett döntöttem. Akkor is szerettelek, nagyon, de ez főként akkor tudatosult bennem, mikor már nem voltál mellettem. Nem ragasztott senki sem különböző ragtapaszokat rám, hogyha megsérültem. Senki sem morcoskodott a közelemben, senki sem állított fel szabályokat közöttünk. Nem várt ki a kabinomban, nem tudtam kivel felmenni a hajó tetejére forró csokizni és beszélgetni. Nem tudtam kit ölelni, nem tudtam kit nézni, nem tudtam kivel törődni. Ahogy Taehyung mondaná, olyan jégszívűvé váltam, mint előtted - húzta el száját kínosan, majd végig tartva a szemkontaktust, lassan megfogta a kezemet, de mivel nem húztam el, így megnyugodva hunyta le a szemét és folytatta. - Amint megláttam az új könyvedet és hogy miről szól, azonnal beszéltem Jiminnel és rávettem, hogy árulja el a címedet. NaEun a mai napot ajánlotta, mint megfelelő idő a beszélgetésre, így eljöttem, itt vagyok, bár nem tudom te ennek mennyire örülsz. Lehet azt gondolod, hogy a szavaimat egyáltalán nem gondolom komolyan, pedig ez nem így van. Tényleg, nagyon sze...

- Szeretlek - előztem meg azonnal és hiába mondtam ki ezt az egyetlen szót, nem tudta mutatni, hogy mennyire is meghatott amiért most itt volt előttem. Bánom is én, hogy ennyit kellett rá várnom, legalább ismét megtalált és tudtam, hogy nem hazudik, hogy őszinte. Hisz ugyanolyan szemekkel nézett rám, mint fél éve. Semmit sem változott. - Akkor is szerettelek, csak nem mertem kimondani. Az sem érdekel, hogyha ezek után megint visszatérsz egy hajóra én akkor is így fogok érezni - szorítottam rá a kezére és szavaimat hallva annyira látszott rajta, hogy megkönnyebbült, hogy apró mosolyt csalt az ajkaimra.

- Nem fogok visszatérni egy hajóra sem. Taehyunggal találtunk egy bárt, itt Szöulban, ami hasonlóan hangulatos helynek tűnik, mint bármelyik hajón lévő. Több időm lesz így és ugyan kicsit kevesebbet fogok keresni, de legalább azt csinálhatom, amit szeretek és azzal lehetek, akit szeretek - mondta és habozás nélkül közelebb hajolt, majd száját enyémre tapasztotta és egyik kezét hajamba vezette, míg másikkal mellettem támaszkodott meg egy párnán, hogy teljesen azért ne dőljön rám. Nagyon sokáig el lettünk volna mi még így, de mivel a kaputelefon csörgött, így szép lassan elváltunk egymástól és elmosolyodtunk, ahogy ismét kinyitottuk a szemünket és megpillantottuk a másik csillogó tekintetét. - Egyébként - fogta egy tincsemet JungKook a kezébe és feltekerte az ujjára -, tetszik a hajad. Most már talán elhiszem, hogy idősebb vagy nálam - magyarázta, mire felnevetve eltoltam magamtól és elmentem az ajtóhoz, hogy megnézzem ki zaklat. Ahogy benyomtam a kis szürke gombot, megjelent a monitoron NaEun, ahogy a kapumban állt csípőre tett kézzel.

- Tőlem aztán este azt csináltok, amit akartok, de most siessetek, mert mindenki már csak ránk vár - nézett a kamerába komoly tekintettel, habár mosolya ott bujkált a szája sarkában.

- Megyünk, megyünk - forgattam meg a szememet és tudatosítottam magamban, hogy ezek szerint JungKook is velünk tartott. Ahogy megfordultam azonnal szembe is találtam magamat az említett személlyel, aki vigyorogva nézett rám, miközben lelépett a bejárati részhez és szép lassan közeledett felém, majd megállt tőlem pár centire kezét megtámasztva a fejem mellett az ajtón.

- Szóval befogatsz estére ? - döntötte oldalra a fejét jókedvűen és nyoma sem volt annak a leharcolt kinézetnek, ahogy még húsz perce volt.

- Én biztos nem, de úgy tudom, hogy NaEunéknak van egy vendégszobája. Ők biztos szorítanak neked helyet, ha nagyon kell - magyaráztam komolyan, habár JungKook csak kinevetett és fejét ingatva mondta, hogy biztos rá fog venni, hogy velem maradhasson. Sok sikert kívántam neki hozzá, habár mindketten tudtuk, hogy ahogyan se a hajón, úgy most sem leszek képes ellenállni a nyuszipifijának. Ez volt a hibája, hogy ennyire megszerettem. Habár, azért miatta a karácsony még nem vált a kedvenc ünnepemmé...

Vége