December 8.

Annyira beletemetkeztem az írásba, hogy ismét az történt velem, mint ami már nagyon régen nem. Több órán keresztül megállás nélkül gépeltem és nem is figyeltem az időre. Fel se tűnt, hogy teljes sötétség lett kint és a kabin ajtaja előtt is már egyre kevesebben mentek el. Egy idő után pedig teljesen el is haltak az apróbb zajok és minden nyugodtabbá vált. Néha még a tenger nyugodt zaját is meghallottam, ami csak még jobban elvette az idő érzékemet. Már csak az tűnt fel, hogy valaki a zárral matatott és halkan be is nyitott az ajtón. Felnéztem a laptopom képernyőjéről és meglepetten vettem észre az igen fáradt ábrázatú JungKookot. Ő szintén úgy nézett vissza rám, mint én rá és hirtelen még le is dermedt.

- Hát te ? - kérdeztük meg egyszerre.

- Most járt le a munkaidőm - válaszolt először ő, mire tekintetem azonnal a laptopon lévő digitális órára tévedt és szemeim nagyra nyíltak, mikor megláttam, hogy hajnali öt volt.

- Már ennyi az idő ? - pislogtam sűrűn és azonnal el is mentettem az eddig megírt dolgokat, majd lezárva a laptopot, leraktam a földre. - Nem is vettem észre, hogy ilyen késő van - ásítottam azonnal és felállva megfogtam a cuccomat, hogy a fürdőben lezuhanyozhassak és végre aludhassak.

- Vagy inkább korán - nézett felém halványan mosolyogva JungKook és szólása miatt én is megeresztettem egy kisebb mosolyt.

- Kinek mi - vontam meg a vállamat és belépve a fürdőbe leraktam a cuccaimat, majd levetkőzve beálltam a zuhany alá. Ugyan nem látszott rajtam kívülről, de nagyon boldog voltam, amiatt, hogy ismételten volt ötletem. Habár még mindig csak a karaktereken dolgoztam, de tudtam, hogy a történettel sem lesz semmi gond. Bíztam abban, hogy ez az út csak egyre több ihletet fog nekem adni.

Belebújva a szokásos alvós ruhámba, kiléptem a fürdőből és bedobtam a szekrénybe a levett cuccaimat, majd elmentem az ágyhoz és nemes egyszerűséggel eldőltem rajta. Fejem a puha párnára esett, de nem kaptam levegőt így arcomat oldalra fordítottam így megpillantva a kidőlt JungKookot. Magához ölelte a párnafal felső részét, így tökéletes rálátásom volt aranyos és nyugodt arcára. Rózsaszínes szája résnyire volt nyitva, úgy szuszogott halkan. Fekete haja belelógott szemébe, de így alvás közben nem igazán zavarhatta. Szempillái olyan hosszúak voltak, amit egy lány is megirigyelt volna. Egy pillanatra még az én szívemet is megdobogtatta ez a látvány, de aztán észhez térítve magamat inkább átfordultam a másik oldalamra, csakhogy eközben megpillantottam a kezét. Kisebb vágások éktelenkedtek a tenyerén, ami miatt azonnal felültem és megráztam a vállánál fogva.

- Yah - suttogtam, mire lassan kinyitotta a szemét és bágyadtan nézve felém hümmögött bele a párnájába. - Mik ezek a vágások ? - ragadtam meg kezét, mire azonnal kipattantak szemei és felülve próbálta kihúzni kezeit enyémek közül, de én nem hagytam. - Mi ez JungKook ?

- Túl szerencsétlen voltam ma, így összetörtem pár poharat - vonta meg a vállát, mintha ez csupán csak semmiség lett volna, pedig nem volt az. Főleg, ha ilyen sérüléseket okozott magának.

- Hol tartják az elsősegélydobozt ? - kérdeztem meg azonnal, mire értetlenül az éjjeliszekrény felé mutatott, ami miatt leszálltam az ágyról és kinyitva a kis szekrényt elővettem belőle a fehér, vörös keresztes dobozt. Visszamásztam vele az ágyra és lábaimat törökülésbe húzva raktam kezét a térdemre és kezdtem el kutakodni fertőtlenítőért a dobozban. Találtam mellé vattát is, így arra öntve belőle egy kicsit, kezdtem el lefertőtleníteni a sebeit. Ezután vettem elő fáslit és körbetekertem a kezén, majd megkötöttem, hogy ne oldódjon ki, de azért ne is szorítsa el a vérkeringést a kezében. Ezek után félreraktam a dobozt és a táskámból kivettem egy kacsás ragtapaszt, amivel ismételten visszaültem a csöndes fiú elé és kezét megfogva ráragasztottam a kézfejére. - Kész is - sóhajtottam fel megkönnyebbülten és visszaraktam JungKook kezét a párnára. Már épp álltam volna fel, hogy visszategyem a dobozt a helyére, amikor is a fiú megfogta a csuklómat, ezzel visszatartva engem.

- Miért viselkedsz mindig ilyen máshogy, amikor megsérül valaki ? - kérdezte halkan, mire kíváncsian a szemébe néztem, így megláttam, hogy milyen piros is volt az arca. Zavarba jött volna ?

- Máshogy ? - vontam össze a szemöldökömet, holott nagyon is jól tudtam hogyan is értette ezt. Máshogyan... Emberibben; úgy, mint egy érző lény. Nem pedig úgy, mint ahogy egyébként szoktam. Nem húzom fel magamat, nyugodt vagyok, szinte semmi nem nyűgöz le. Igazi örömömet is csak az írásban lelem. Ha az nem lenne, én sem lennék.

- Tudod, hogy értem...

- Tudom, de nem érzem úgy, hogy bármi magyarázattal szolgálnék neked - mondtam ki a valós tényeket, talán kicsit nyersebben is, mint terveztem. Azonnal elkomolyult az arca és fejét megrázva sóhajtott fel.

- Ha azt mondom meg akarlak ismerni, akkor engedni fogod ? - kérdezte, mire a szívem szinte a torkomig ugrott és pislogni is elfelejtettem hirtelen. Megismerni. Engem. Mikor is mondtak nekem ilyet utoljára az emberek ? NaEun volt talán az első és az utolsó is eddig az elmúlt tíz évben. Senki más nem próbálkozott, hisz én nem adtam nekik okot. Többé nem akartam sérülni.

- Ha azt mondom nem, feladod ? - kontráztam rá és csak reméltem, hogy belemegy. Már így sokkal több mindent látott belőlem, mint a legtöbb ember. Nem szándékoztam ennél közelebb engedni magamhoz.

- Ennyi idő után nem hiszem, hogy képes lennék rá. Na meg, még elég sokat össze leszünk zárva - mosolyodott el, mire azonnal lehunytam a szememet, ugyanis túl sok volt nekem az a mosoly. Nem tudtam normálisan gondolkozni miatta. Az meg csak még egy lapáttal tett rá, hogy még mindig a kezemet szorongatta. Torkomat köszörülve kihúztam a kezemet szorításából és az elsősegélydoboz megfogva leszálltam az ágyról és visszatettem a helyére. Nem néztem rá. Nem igazán mertem, mivel féltem attól, hogy esetlegesen olyan dolgok csúsznak ki a számon, amik normál esetben soha. Visszafeküdtem az ágyba és neki hátat fordítva hunytam le a szememet.

- Próbálkozz, de nem mondom azt, hogy sikerrel fogsz járni - mondtam végül és egészen addig el se tudtam aludni, amíg le nem oltotta a villanyt. Nem láttam az arcát, de sejtettem, hogy ezzel egy kicsit, de boldoggá tettem. Nem értettem pontosan miért is akart megismerni, de inkább ráhagytam. Ismerjen meg, ha tud.

Nem tudtam mennyi órát aludhattam, de arra keltem, hogy a telefonom folyamatosan rezgett. Nyűgösen a fejemre szorítottam a párnámat és teljesen egy gombóccá zsugorodtam, hátha így kizárhatom ezt az idegesítő zajt. A legegyszerűbb az lett volna, hogyha kinyomom vagy lehalkítom a készüléket, de reggel ennyire még nem fogott az agyam. Mikor a zaj elhalt, lassan leszedtem fejemről a párnát és kezemmel felnyomva magamat nyúltam a telefonom felé. Látva, hogy NaEun keresett, na meg, hogy hány óra is volt, azonnal kipattantak a szemeim és felültem az ágyban. Óvatosan hátra pillantottam, de JungKook még mindig nyugodtan aludta az igazak álmát. Leszálltam az ágyról és közben visszahívtam a barátnőmet.

- Na végre, hogy felvetted. Mégis hol a fenében vagy ? Most kötöttünk ki, te meg még nem vagy itt ? - hadarta idegesen, mire értetlenül magam elé néztem, majd az ablakhoz sétálva széthúztam a függönyt, ezzel megpillantva a kikötőt.

- Daebak - néztem a hatalmas embertömegre, ami ezen a hajón utazott és most épp arra készült, hogy felfedezze a várost.

- Na, ne keljen többet hívni. Készülődj, azt gyere. Itt várunk a recepciónál - magyarázta, majd már ki is nyomott. A többes szám pedig arra adott nekem gyanút, hogy bizony Jimin is vele volt. Remek játszhatom a harmadik kereket. Nem mintha egyedül nem lennék meg a városban. Végül abban maradtam magammal, hogy egy ideig velük leszek, hogy azért annyira bunkó ne legyek, majd szépen leválok és járom a saját utamat.

Ugyan próbáltam úgy készülődni, hogy közben JungKookot ne ébresszem fel, de pechemre ez nem jött össze, így mikor ismételten a sálam keresésébe kezdtem, megéreztem, ahogy mozgolódni kezdett az ágyon, majd már meg is szólalt.

- Máris megérkeztünk Sanghajba ? - ásította.

- Egy óra van, úgyhogy ne csodálkozz - magyaráztam és jöttem közbe rá arra, hogy elhagytam a sálamat valahol, ugyanis sehol nem akadtam rá. Már mindent átkutattam, de szőrén-szálán nyoma veszett.

- Akkor készülődök és már mehetünk is - állt fel, mire azonnal felé kaptam a fejemet és csodálkozva néztem, ahogy megállt a szekrény előtt és kutakodni kezdett benne.

- Mi az, hogy mehetünk ? - ráncoltam a szemöldökömet.

- Te, meg én - szólt hátra, de idáig én is értettem, csak azt nem fogtam fel egészen, hogy miért. - Tae mára előbb van beosztva a bárba, így megint egyedül lennék, ugyanis kedves másik barátom ismételten randizik... Így úgy gondoltam akkor veled tartok - fordult meg kezében egy pulcsival és farmerrel, de most előzékenyen bevonult a fürdőbe átöltözni.

- Jó - sóhajtottam. - De akkor igyekezz - szóltam utána, mire mosolyogva felmutatta a hüvelykujját és már el is tűnt a szemem elől. Én eközben leültem az ágy szélére és sóhajtva körülvezettem tekintetemet a szobában. Mégis hová tűnt a sálam ?

- Mehetünk - lépett ki a fiú, egy sötétkék pulcsiban és fekete farmerben, ami - bár nehéz volt magamnak bevallani -, de igazán jól állt neki.

- Juhé - örvendeztem és még egyszer benéztem a szekrénybe, de most sem akadtam rá a sálamra, így sóhajtva becsuktam a gardróbot.

- Látom még mindig nincs meg a tiéd, úgyhogy használhatod az én sálamat - tekerte lassan körbe a nyakam körül a fekete darabot a fiú, majd jól elrendezgette a számnál és megpaskolta a fejemet. - Így nem fogsz megfázni - vigyorodott el, ami miatt lemondóan felsóhajtottam és összeszűkített szemekkel nézve fel rá, csak ennyit mondtam:

- Ha fázol se fogom veled megosztani - jelentettem ki és ellépve mellette kimentem a folyosóra.

- Az enyém, úgyhogy simán visszavehetem - lépkedett mellettem és védte gyerekesen a sálját, mire ujjamat felemelve ingattam meg előtte.

- Ez nem így megy ám oppa. Ha én fázom és te is, akkor enyém a sál, mivel lány vagyok - állítottam és kislányos hangomat elővéve magyaráztam neki tovább, hogy miért is illetett engem a sál.

- Pici is vagy, téged jobban ér abban a magasságban a hideg - gondolkozott el rajta, és állítása miatt csak megforgattam a szememet, úgy léptem be a liftbe, ami elvitt minket a földszintre.

- Akkora egy paraszt vagy... - néztem fel rá összeszűkített szemekkel, majd azonnal el is hallgattam, mikor belépett a liftbe egy középkorú házaspár. Még így is valószínűleg fiatalok lehettek, hisz arcukon nem látszott túlságosan a ráncosodásnak bármilyen jele, vagy éppen az élet nehézségeinek nyomai. Nem mintha nekik túl sok nehézséggel kellett volna megbirkózniuk. Hogy én ezt honnan tudtam ? Úgy, hogy ők ketten voltak a szüleim. - JungKook - suttogtam, ugyanis tartottam attól, hogy bármelyik másodpercben oldalra nézhetnek, ezzel észrevéve engem. Lehet fel se ismertek volna, de azért nem akartam kockáztatni.

- Hm ? - bámult le rám a fiú kíváncsian, mire megfogtam a kabátja oldalát és azzal együtt magam elé húztam. - Mégis mit...

- Shh - tettem ujjamat ajkaim elé és egy kicsit még közelebb húztam magamhoz, hogy biztosan jól takarjon. Eközben ő már kénytelen volt megtámaszkodni a vállaim mellett, ugyanis szinte teljesen magamhoz húztam. Ha nem támasztja meg magát, az egész testünk összeért volna, amit egyébként nem terveztem, dehát így jött össze. Mindent megtettem annak érdekében, hogy a szüleim ne szúrhassanak ki. Lassan feljebb emeltem a fejemet, hogy láthassam a fiú arcát vajon mennyire volt értetlen, meglepett. Ehelyett csak azt vettem észre, hogy mennyire is volt zavarban. Rám nézni nem nézett, de még így is kipirosodott az arca és próbált nem túl közel lenni hozzám, mégha én pont az ellenkezőjére törekedtem. Amikor észrevette, hogy figyelem, lelesett rám és így ajka pont súrolta a homlokomat, ami miatt az érintett pont bizseregni kezdett. Nem számítottam erre, így lemerevedve néztem fekete szemeibe és jöttem én magam is zavarba, mikor ijedten hátrébb vitte a fejét.

- Sajnálom - tátogta, mire csak megráztam a fejemet és a továbbiakban inkább csak a mellkasát bámultam. Pechemre a szüleim szintén ott szálltak ki, mint mi, így továbbra is fogva JungKook kabátját, meneteltünk a tömegbe beleolvadva és próbáltam minél jobban lemaradni a két embertől. Mire kiértünk a hajóból és már a kikötőben álltunk, ők eltűntek, így végre fellélegezhettem.

- Bocsánat, hogy úgy ráncigáltalak, mint valami bábut - engedtem el egyúttal a fiút is, aki lassan megrázta a fejét és szemeiből jól kivehető volt a kíváncsisága, de nem kérdezett semmit. Ha meg is említette volna a dolgot, nem voltam benne biztos, hogy egyenes választ adtam volna. Talán ezzel ő is tisztában volt, így inkább csöndben maradt és nagyot szippantott a kinti hűvös levegőből.

- De jó ennyi idő után szárazföldön lenni - nyújtózott ki az ég felé és elmosolyodva a fejére húzta fekete sapkáját. Ha eddig nem bámulták meg, akkor ezeket után biztos, hogy párszor igen, hisz csak még jobban hasonlított egy magazinból kilépő modellre. - Úgy nézek ki, akár egy idol, mi ? - vigyorgott rám és kezét álla alá téve mosolygott önelégülten tovább.

- Csak egy másodperccel bámul tovább téged az ember és akkora arcod lesz, hogy be se férsz majd a hajóra - sóhajtottam fel, megszólalásomat pedig egy hangos nevetéssel díjazta.

- Egyébként miért is ácsorgunk még itt ? - kérdezte, mire én azonnal észhez tértem és fejemet körbe forgatva kerestem a barátnőmet és Jimint. Végül ki is szúrtam nem sokkal messzebb tőlünk, ahogy egymás mellett álldogáltak és mosolyogva beszélgettek. Szinte sütött róluk, hogy odáig voltak a másikért, amit egyébként én nem egészen tudtam még most sem felfogni. Egy hét nem elég ahhoz, hogy valaki után ilyen szinten érdeklődjek. Nálam néha még egy év is kevés...

- Azt a két nyálasan szerelmes emberkét kerestem, de megvannak - mutattam feléjük, ami miatt JungKook is kíváncsian arra nézett, majd elkerekedett szemekkel indult meg velem együtt hozzájuk.

- Jimin hyung ? - szólalt meg a fiú meglepetten, mikor melléjük értünk, mire a szőke hajú fiú, nevére hallgatva csodálkozva kapta felénk a fejét.

- JungKook ? - pislogott nagyokat, majd lassan felém tévedt a tekintete és szemei csak még nagyobbak lettek. - Aigoo... - veregette meg JungKook karját elmosolyodva. - Soha nem hittem volna, hogy majd egy idősebb lánnyal látlak, akit ráadásul már ismerek is - magyarázta, mire én azonnal lesütöttem a szememet és így vártam a mellettem elcsöndesült fiú válaszát. A sok oppázás és egyebek után nem igazán terveztem elmondani neki, hány éves is vagyok. Nem volt nagy titok, mégis...

- Tessék ? - szólalt meg kisvártatva a fiú, ami miatt lehunytam a szememet és kíváncsian vártam, hogy milyen egyéb reakciót mutat még.

-------------

Sziasztok^^

Naaaagyon boldog karácsonyt minden kedves olvasómnak ! <3 Gondoltam megörvendeztetlek titeket ezzel a sztorival. Úgy is téli XD JungKook angyali hangját pedig hallgassátok nyugodtan mellé, igazán jó hangulatot ad a sztorinak :3

Még egyszer kellemes ünnepeket ! Egyetek sokat, pihenjetek és legyetek a családdal :) Élvezzétek ki ezt a kis pihenést <3