December 7.

- Holnap kikötünk Sanghajban - szólalt meg JungKook, miközben én nagyban írtam egy tegnap megihletett sztorit. Annyira jó volt fent, hogy én még tovább maradtam volna, mint NaEun, pedig én utáltam a hideget. Mindenesetre elterveztem, hogy a mai napot írással töltöm, ha már végre volt egy épkézláb történet a fejemben. A lényegét leírtam pár mondatban és utána pontokba szedtem. Jelenleg pedig éppen a szereplőket dolgoztam ki, amikor is a szobatársam a bárba menetel előtt még megzavart engem.

- Hm ? - néztem fel rá, ugyanis fogalmam sem volt mit mondott. Nem igazán figyeltem rá.

- Azt mondtam, hogy holnap kikötünk Sanghajban - mosolyodott el a fiú az elvarázsolt énemet látva. Így, hogy már fel is fogtam a mondat lényegét, bólogatva adtam tudtára, hogy értettem és vissza is tértem a főszereplő pároshoz. A fiú karaktert viszont túl sablonosnak találtam... Mi lenne a legjobb személyiség ? Hm... Ha mondjuk felhasználnám JungKookét és... Meg van ! Tenyeremet összeütve mentettem el az eddigi dolgokat és arrébb téve a laptopot, leszálltam az ágyról. A pultos fiú érdeklődve nézte, hogy mégis mi lett velem hirtelen, akkor meg csak még nagyobbat lesett, mikor felmutattam neki a gardróbom egyetlen ruháját. Egy testhez tapadós, térdig érő, pánt nélküli fekete darab volt az, aminek szív alakú dekoltázsrésze volt talán a legjobb dolog benne. Egyébként utáltam az ilyen kényelmetlen ruhákat, de mikor egyszer bementem egy klubba, hogy anyagot gyűjtsek egy regényemhez, NaEun rám erőltette a ruha megvételét, mert szerinte enélkül be se engedtek volna.

- Szerinted, ha ebben megyek le a bárba, akkor tudok beszélgetni a barátoddal ? - kérdeztem, mire JungKook megrökönyödve bámult egy darabig, majd közelebb sétált és finoman kivette a ruhát a kezemből.

- Ha ebben jössz le, akkor abból minden lesz, csak beszélgetés nem - magyarázta komolyan. - Taehyung nem tud normálisan gondolkozni, ha meglát egy lányt ilyen szerelésben - lóbálta meg az arcom előtt a ruhát, mire vállat vonva inkább hallgattam bölcs sugallatára és úgy döntöttem nem ébresztem fel az alvó oroszlánt, ha nem szükséges.

- Pedig valahogy kellene vele beszélnem... - vakartam meg a fejemet gondterhelten.

- Nem kell ahhoz a szinte semmit viselned, hogy beszélj vele - mosolyodott el JungKook. - Ha akarod elmondom, hogy hol van a szobája és elmehetsz hozzá. Ő egy órával később kezd, mint én, így valószínűleg még nagyban szunyál.

- Azt megköszönném - fújtam ki eddig bent tartott levegőmet és hálásan nézve rá figyeltem, ahogy felírta egy kis lapra a kabin számát.

- Csak hogy biztos ne felejtsd el útközben - nyomta a kezembe. - Ja, és egy jó tanács - vált egy fokkal komolyabbá az arca. - Kopogj be jó hangosan, hogy észrevegye, hogy van valaki az ajtaja előtt. És csukd be először a szemedet, mikor kinyitja előtted az ajtót. Hátha nem várt vendég van nála, vagy ilyenek - vált egy kicsit zavarttá a végére és torkát köszörülve kötötte meg a nyakkendőjét. - És legyen nálad a telefonod, ha baj van hívj - nézett mélyen a szemembe, ami miatt hirtelen válaszolni is elfelejtettem. Furán érintett, hogy NaEunon kívül még valaki aggódást mutatott felém, így kezdeni se tudtam vele túl sokat. Ugyan durván csak egy hete ismertem a fiút, mégis az összezártság miatt ez többnek érződött. Már nyugodtan tudtam mellette aludni éjszaka, habár a párnafal azért még megmaradt. Megszoktam, hogy olyan egyszerűen öltözött át előttem, így tudtam mikor nem szabad odanéznem. Ő tisztában volt vele mikor mentem fürödni, így akkortájt soha nem tartózkodott a kabinban, elkerülve ezzel az esetleges kellemetlenségeket. Az aegyozásomat sem tartotta már furcsának és azt, hogy olyan sok mindennel kapcsolatban érdektelen voltam. Én pedig megszoktam a kisfiús és komoly, néha már-már ijesztő énjét. És ekkor mégcsak egyáltalán nem is ismertük egymást. Mindezek csak a külsőségek voltak. A többire fokozatosan derült csak fény.

Végül felvettem egy halvány citromsárga kapucnis pulcsit és mellé a fehér farmeremet, majd elindultam felkeresni ezt a bizonyos Taehyungot. Fejben már elterveztem, hogy mit is kérdezgetek tőle, viszont ez természetesen nem igazán úgy jött össze, mint ahogy akartam. Bár számíthattam volna rá, a fiú személyiségét figyelembe véve, hogy ez a bizonyos beszélgetés nem lesz olyan egyszerű.

Ugyanazon az emeleten volt a fiú kabinja, mint nekünk, csak egy tejes másik folyosón. Megállva az ajtó előtt erősen megütögettem, hogy biztosan hallja és vártam pár percet, hogy beengedjen. Kellett vagy öt perc, mire mozgolódást hallottam a másik oldalról, így eszembe jutottak JungKook szavai, ami miatt azonnal eltakartam a szememet. Pont jókor, mert már nyílt is az ajtó.

- Oh, helló - szólalt meg Taehyung rekedtes hangon, ami arra adott következtetést, hogy felébresztettem. - Öhm... Miben segíthetek ?

- Beszélni szeretnék veled - lestem ki lassan ujjaim között és megnyugodva lélegeztem fel, mikor láttam rajta ruhát. Ugyan még így is lengén volt felöltözve, hisz csak egy fekete szakadt póló és egy alsónadrág volt rajta, azért mégis viselt valamit.

- Kerülj beljebb - nézett rám csodálkozva, majd kitárta rendesen az ajtót, így be tudtam menni mellette. A kabinban félhomály uralkodott, ám az elrendezését még így is ki tudtam venni. Ugyanolyan volt, mint a miénk, csak minden a másik oldalon volt. Itt egy kicsit nagyobb rendetlenség urralkodott, de egy fiútól nem is számítottam másra. - Szóval, miről is szeretnél velem beszélni ? - terült el azonnal az ágyán és felém fordítva a fejét várta a válaszomat.

- Oké, ez egy kicsit bonyolult, de szeretném, hogyha a munkád előtti egy órát velem töltenéd - magyaráztam, mire először csak pislogás nélkül nézett felém, majd elmosolyodva végig járatta rajtam a tekintetét. Aha, sejtettem, hogy rosszul fogalmaztam meg magamat. - Nem, nem arra gondoltam - raktam fel rögtön a kezemet, megállítva ezzel a mocskos fantáziálgatásban. - Szeretnék veled beszélgetni, hogy megismerhesselek és... - halkultam el szép fokozatosan, ugyanis felkelt az ágyáról és lassú léptekkel megindult felém.

- Beszélgetni, hm ? - állt meg előttem, ugyanis én már teljesen az ajtónak nyomtam magamat. Egyik kezét fejem mellé rakta és lassan közelebb hajolt a fülemhez. - Biztos, hogy csak beszélgetni akarsz ? Mert én vevő vagyok másra is - suttogta, ami miatt felállt a szőr a hátamon és muszáj volt nyelnem egyet. Oké, ezt nem így terveztem...

- Kellesz egy könyvem karakteréhez - böktem ki zavartan, ami miatt azonnal elhajolt tőlem és csodálkozva nézett a szemeimbe.

- Könyvedhez ? Író vagy ? - kérdezte meglepetten, mire ezt kihasználva gyorsan kibújtam a karja alatt és egy kicsit távolabb sétáltam tőle.

- Igen, de ezt nem nagyon szeretem hangoztatni, így örülnék, hogyha titokban tartanád - magyaráztam és feszülten figyeltem, ahogy ismét közelebb jött, de most szerencsére megkerült és leült az ágyára. - Mit szólsz, hogyha cserébe te is kérdezhetnél rólam, de válaszolnál a kérdéseimre ? - fordultam felé, mire először csak elgondolkozva nézett rám, majd végül megütögette maga előtt a paplant.

- Oké, de szerintem mind a kettőnknek kényelmesebb lenne, ha mondjuk leülnél - mosolygott, mire lassan közelebb sétáltam az ágyhoz és cipőmet levéve felültem elé és törökülésbe húztam a lábaimat. - Annyira azért ne félj tőlem - nevetett fel és kellemes hangját hallva egy kicsit jobban el tudtam lazítani magamat. JungKook annyira beijesztett, hogy szerencsétlen srácot egy pedofil gyereknek gondoltam. Mondjuk valószínűleg annyira nem álltam távol az igazságtól, de ebben az egy órában kiderült, hogy tudott normális is lenni egy lány társaságában. Még jó, hogy JungKook tanácsára nem abban a ruhában látogattam meg...

Mindenesetre a beszélgetésünk alatt kiderült, hogy Taehyung már jó ideje együtt dolgozott JungKookkal, és hogy általában együtt jártak mindenhova. Ő volt a legjobb barátja, mégha ezt mások nem is hitték volna el. Szeretett bulizni, inni, habár inkább csak mértékkel és a nőket sem vetette meg. A beszélgetésünk alatt legtöbbször azt vettem ki a szavaiból, hogy talán pont azért nem volt még hosszú életű kapcsolata, mert nem tudott leragadni egy lány mellett. Egyébként nagyon érdekes volt, ugyanis iszonyat hosszú ideig képes volt beszélni, én meg jegyzetelni alig tudtam a telefonomba a fontosabb dolgokat. A legjobban mégis az lepett meg, hogy milyen nagy szeretettel és teljesen más ábrázattal beszélt a családjáról. Legfőképp az apjáról és a húgáról. Nagyon összetett személyiségnek tűnt már ezalatt az egy óra alatt is, így eldöntöttem, hogy többször is felkeresem még.

- Sokat segítettél - zártam le a telefonomat és eresztettem meg felé egy fáradt mosolyt, mire szemei kitágultak és sokat pislogva próbált megbizonyosodni valószínűleg arról, hogy jól látott.

- Megnyugtató, hogy mosolyogni is tudsz - vigyorodott el és kezével támasztva arcát nézett a szemeimbe folyamatosan, ami miatt kezdtem zavarban érezni magamat. Ismét láttam benne azt a fiút, mint a megérkezésem elején így lassan indulnom kellett, mielőtt még megfordult volna bármi is a fejében.

- Valamiért ezen mindenki meglepődik - ráncoltam a szemöldökömet és közben az ágy szélére kúsztam, hogy belebújhassak a cipőmbe.

- Egyébként - szállt le ő is az ágyról és a kabin ajtajának támaszkodva nézett felém karba tett kezekkel. - Melyik író is vagy pontosan ? Azt mondtad én is kérdezhetek - vonta meg a vállát lezseren és közben kíváncsian várta a válaszomat. Ha neki elmondom, valószínűleg nem fogja senki más megtudni. A fiúknak nem szokása a pletykálás.

- Ismersz egy olyan szerzőt, akinek a neve HaNi ? Nem igazán tudni róla semmit sem, csak annyit, hogy lány, egyébként egy...

- ...fantomíró - fejezte be a mondatot helyettem Taehyung, és meglepett arcából úgy sejtettem, hogy ismert. - Daebak... A húgom imádja a könyveidet - magyarázta még mindig teljesen ledöbbenve. - Nem hittem volna, hogy azoknak a könyveknek az írója ilyen fiatal... Sokkal tapasztaltabb vagy, mint azt gondoltam - mosolyodott el féloldalasan, mire zavartan felálltam és vállamat megvonva léptem közelebb hozzá.

- Ha neked a huszonöt fiatalnak számít...

- Huszonöt vagy ? - kerekedtek ki a szemei és még a szája is résnyire nyitva maradt. - Lehetetlen, hogy kettő évvel idősebb vagy nálam - rázta a fejét még mindig sokkos állapotban, ami miatt megeresztettem egy halvány mosolyt. Sejtettem, hogy ilyen fiatal. Így JungKook sem lehet több nála. Valószínűleg egy idősek...

- Pedig igaz - veregettem meg a vállát, egyúttal pedig arrébb is toltam, hogy ki tudjak menni. - Úgy érzem, majd még párszor szükségem lesz a segítségedre, de annak örülnék, hogyha minderről hallgatnál. Nem véletlenül vagyok fantomíró - néztem fel rá, miközben kezem már a hideg kilincsen pihent. Egy darabig hallgatott, nem is reagált rám, végül egy széles vigyor kúszott ajkaira és szemeimbe nézve kacsintott, ami miatt kirázott a hideg.

- Bármikor, bármiben a segítségedre leszek - jelentette ki, mire csak lemondóan megráztam a fejemet és lenyomtam a kilincset. - És nyugi, nem szólok egy szót sem rólad - lett egy fokkal barátibb a mosolya, mire biccentettem felé és kinyitva az ajtót kiléptem a folyosóra, hogy a szobába visszaérve belevethessem magamat az írásba. A fejemben pedig már meg is volt a főszereplő fiú személyisége. Már csak a női karaktert kellett jobban kidolgoznom.

- JungKook szemszöge -

Valamiért képtelen voltam nyugton maradni a bárpult mögött és minden egyes percben vagy a bejárat felé pillantottam vagy pedig a karomon lévő órára. Az, hogy HaNi önszántából ellátogatott Taehoz egyáltalán nem nyugtatott meg. Most vagy ő is olyan lány volt, mint az exeim vagy pedig szimplán más okokból kifolyólag ment el hozzá. Nem olyannak ismertem eddig meg, mint aki annyira bukna az ilyen srácokra, de tulajdonképpen, ha jobban belegondoltam, szinte semmit se tudtam róla. Hogy mit szeret, mit utál, van e testvére, kutyája, bármi személyesebb infó. Még csak azt se tudtam hány éves, habár azért azt meg lehetett saccolni. Lehet a külsőségeket ennyi nap utáni összezártság miatt már tudtam, de ezeken kívül semmi mást. Bár magamat se értettem, hogy egyáltalán miért is akartam volna jobban megismerni. Fiatalabb volt nálam, épp ezért nem kezdtem volna ki vele. Mégis minden egyes éjszaka alig bírtam elaludni abban a tudatban. hogy mellettem feküdt az ágyban. Mégha azok a nyamvadt párnák el is takarták előlem, az illatát nagyon is éreztem. Ezekre mindig is érzékeny voltam, így gyakran hívott Tae kutyának, amit ugyan ki nem állhattam, de illett rám. Mindenesetre valamiért a szívemen viseltem a sorsát, legalábbis Taehyunggal kapcsolatban. Ha csak arra gondoltam, hogy mit csinálhatott vele a barátom... Összetörtem egy poharat.

- Már megint Kook ? - nézett rám az egyik munkatársam, mire mogorván elsétáltam mellette és megfogva egy parfist meg egy lapátot, összesöpörtem a szilánkokat.

- Megjötteeeeem ! - karolta át a vállamat Taehyung vigyorogva, mire csak leráztam magamról a fiút és elindultam kiszolgálni egy már eléggé illuminált állapotú nőt. Nem mintha nekem kellett volna megszabnom mennyit ihatnak, de azért ezt már egy kicsit soknak tartottam. Mindenesetre én jót szórakoztam azokon a jeleneteken, amiket ebben az állapotban leműveltek. - Nem is örülsz a legjobb barátodnak ? - csapta meg a fejemet egy törölközővel, ami miatt nagyon kellett magamat türtőztetnem, nehogy ismét eltörjek egy poharat. Már így is tele volt vágásokkal a kezem, nem akartam, hogy mindent összevérezzek vele. Na meg a fizetésemből vonták volna le, hogyha még többet rongálok. - Mi van veled ? - ráncolta a szemöldökét Tae és előzékenyen belerakta a vodkanarancsba a jeget. Meg sem köszönve fordultam vissza a vevőhöz és elé rakva az italt ismét felvettem egy következő rendelést. Mindezt megpróbáltam élvezettel tenni, de így, hogy kedves barátom folyton-folyvást a nyomomban loholt, elég nehezen ment. Nem akartam beszélni vele, mert tudtam, hogy olyanokat mondanék, amiket nem érdemelne meg. Ráadásul én magam sem értettem, hogy mi bajom is volt.

A tíz perces szünetemben el is mentem a mosdóba, hogy felfrissíthessem magamat, ugyanis muszáj volt egy kis hideg víz, hogy észhez térhessek. A vécébe betérve megálltam a mosdókagyló előtt és megengedve a vizet megvártam, amíg a lehető leghidegebb nem lesz, majd egy jó adagot az arcomra vittem a kezemmel. Erősen bele is dörzsöltem a bőrömbe, hogy biztos hatása legyen. Végül nagy levegőt vettem és kimentem a folyosóra. Csakhogy az ajtó mellett Tae ácsorgott, hátát a falnak vetve nézett maga elé, míg kezét zsebében hagyta. Amint észrevett, megfogta a karomat és visszatartott. Szemei komolyak voltak és talán volt benne egy kis megbántottság is, ami miatt egy kicsit szarul is éreztem magamat.

- Csináltam esetleg valamit, amivel felidegesítettelek ? A mai lány felkeresett téged ? Pedig megbeszéltem vele, hogy nem komolyak a szándékaim és ő is hasonlóan vélekedett... - magyarázta bűntudatosan, ami miatt sóhajtva felraktam a kezemet, ezzel belé fojtva a szót.

- Nem tettél semmit Tae. Csak...

- Csak ? - nézett rám értetlenül, majd mint aki megvilágosult úgy jelent meg egyszeriben egy mindentudó mosoly a szája szélén. - HaNiról van szó, mi ?

- Nem... Vagyis... Nem tudom - masszíroztam meg tarkómat zavartan. - Elment hozzád ?

- Igen - mosolygott még mindig és felsóhajtva visszaemlékezett az egy órával ezelőttiekre. - És nagyon jót... Beszélgettünk - bökte ki, mire nekem a szívemről akkora kő esett le, hogy valószínűleg ez az arcomon is látszódott, hisz barátom nemes egyszerűséggel az arcomba röhögött. - Olyan aranyos vagy kicsi Koook, ha tetszik neked egy lány - borzolta össze a hajamat, ami miatt idegesen elütöttem a kezét és azonnal tiltakozásba kezdtem.

- Nem tetszik csak...

- Jobban meg akarod ismerni ? - kérdezte, mire bólintottam. - Furán érzed magadat a közelében ? - újabb bólintás. - Meg akarod érinteni, mikor alszik ? - először ugyan haboztam, de végül ismételten helyeseltem. - Felizgat ? - vigyorodott el, mire azonnal fejbe vágtam és idegesen beletúrtam a hajamba.

- Akkora egy seggfej vagy - mondtam, ami miatt Tae abbahagyta a hattyú halála jelenetét és sértetten kihúzta magát előttem.

- Férfiként ez természetes, ezért kérdeztem. Egyébként meg azok alapján, ahogy reagáltál, majdnem biztos vagyok benne, hogy bejön a csaj.

- Tae, egy hete ismerem. Ráadásul abból két nap is majdnem kinyírt. Miért kedvelném ? Lehetetlen ez ennyi idő alatt...

- Kivéve akkor, hogyha össze vagytok zárva. A hormonok a te korodban igen sokszor megviccelik az embert - magyarázta mindentudóan, ami miatt sóhajtva inkább visszaindultam a bárhoz. Nem értettem egyet vele, hisz egy hét kevés ahhoz, hogy valaki megtetszen a másiknak. Igaz, hogy össze vagyunk zárva, de akkor is... - De figyelj, ha neked nem kell én szívesen lecsapok rá - ért utol a fiú, mire morogva visszaszóltam.

- Fogd be - mondatomra Tae ismételten felnevetett, de nem is foglalkozva vele álltam a pult mögé és folytattam a munkámat. Megígértem magamnak, hogy egy ideig leteszek a lányokról és ezen ez a fura szépség sem fog változtatni... Azt mondtam szépség. Teljesen megőrültem.

-----------------

Sziasztok^^

A mostanában történt dolgok miatt előbb hoztam a részt, hátha feldobom egyesek napját . Nem akarok szentbeszédet tartani, az nem hozzám illik, de azért annyit szeretnék mondani, hogy bárkinek bármekkora problémája van, gondoljon arra, hogy mik lehetnek a cselekedetei következményei. ( Khm... Gondoljatok a Lost című könyvemre... ) Félreértés ne essék, egyáltalán nem ítélem el vagy haragszom emiatt Jonghyunra, csak mérhetetlenül szomorúvá tesz. Úgyhogy kérem minden olvasómat, hogy BESZÉLJEN, ha valami gondja van. Tényleg segít, a lelki betegség pedig egyáltalán nem vicc, azt is komolyan kell venni.

És így a végére; mindenkinek sok kitartás. Most már tényleg mindjárt szünet és egyben karácsony is *-*  Ölelek mindenkit <3