December 4.

Éjszaka többször is felriadtam, mivel azt hittem, hogy JungKook megérkezett és küld is ki a szobájából, de mivel ez a harmadik felébredésemre se történt meg, így eldöntöttem, hogy akkor legalább kihasználom az időt, amennyit még aludhatok.

Mikor legközelebb felkeltem, már félig világos volt a szobában, ami miatt álmosan morogtam egyet és lassan a telefonom felé fordultam, hogy megnézhessem rajta az időt. Reggel fél tízet mutatott az óra, ráadásul volt pár nem fogadott hívásom is. Hárommal nem is törődtem, viszont a maradék kettő NaEuntól származott, úgyhogy kénytelen voltam ébredezni. Lassan felültem az ágyban és álmosan körbetekintettem a szobában. A földön megpillantottam két férficipőt, de a viselőjét sehol sem láttam. Megvontam a vállamat, hisz lehet, hogy már elment reggelizni, így lekászálódtam az ágyról és megindultam a szekrény felé, hogy kivegyek belőle valami használható ruhát. Útközben viszont nem figyeltem és felbuktam két kinyújtott lábban.

- Aish... - morogtam a szőnyegbe és éreztem, ahogy a láb tulajdonosa mozgolódni kezdett, így feltoltam magamat ülő helyzetbe és kezemet lerázva néztem a földön fekvő fiúra. Ő meg mit keres a földön ? Nagyot pislogva álltam fel és kíváncsian közelebb sétáltam hozzá. Még mindig békésen aludt és a hátára feküdve szuszogott halkan. Irdatlanul aranyosan festett így, viszont igazán kíváncsi lettem volna arra, hogy miért pont itt aludt. Lábammal megböktem a karját, mire ismét megmozdult, de még nem úgy tűnt, mint aki felébredt. Most egy kicsit erősebben rúgtam meg, amire mordult egyet és nyammogva az oldalára fordult. - Yah ! - szóltam rá és ismét megrúgtam, amire már hadonászni kezdett és lassan ki is nyitotta a szemét. Először csak hunyorogva nézett fel rám, majd mikor leesett neki, hogy ki is állt fölötte, nagyobbra nyitotta a szemét és hirtelen felült.

- Mi van ? - kérdezte ásítva.

- Miért nem ébresztettél fel ? Nem sokkal kényelmesebb az ágyon aludni ? - kérdeztem zsebre rakott kézzel, mire szemét összeszűkítve kezdett el gondolkozni, majd megvilágosodva felém bökött.

- Én olyan kedves voltam, hogy engedtem, hogy továbbra is az ágyon aludj, de miután befeküdtem melléd te...

- Perverz - raktam a mellkasom elé a kezemet és összeszűkített szemekkel kezdtem el méregetni.

- Mi ? Már bocs, de hozzád sem értem egész éjszaka. Te voltál az, aki mindig egyre közelebb jött és én így végül a földön kötöttem ki - magyarázta sértetten, de továbbra se tudtam igazán megbízni benne, így átsétáltam az ágy másik oldalára és a fölösleges párnákat kiszedve az ágy közepére raktam.

- Ez lesz a választó vonalunk. Te az egyik, én pedig a másik oldalon alszom, értve vagyok ? - kérdeztem, mire JungKook idegesen felállt és hajába túrva nézett rám.

- Oké, értem, de azért örülnék, ha egy kicsit tisztelettudóbb lennél velem - magyarázta, mire szememet forgatva felálltam az ágyra és azon elkezdtem közelebb sétálni hozzá. Ő csak nagy szemekkel figyelte, hogy mit is csináltam, de nem szólt egy szót sem. Megálltam előtte az ágyon, így körülbelül egy magasságba kerültem vele.

- Úúúúúgy, sajnálom oppa - tettem kezemet az arcomhoz és vettem elő a legcukibb hangomat. - Legközelebb meggondolom hogyan beszéljek veled - ráztam a fejemet bűnbánóan, majd leszökkentem mellette az ágyról és meg sem várva a döbbenete utáni választ, megfogtam egy farmert és mellé egy inget, majd bementem a fürdőbe. - Idegesítő egy gyerek - morogtam, majd belebújtam a szaggatott farmerembe és a színes ingembe, amit hanyagul betűrtem a nadrágomba. Ez után kiengedtem a hajamat és a kezemmel átfésülve azt, kiléptem a szobába. JungKook már az ágyon terült szét és a párnákkal mit sem törődve dobta át karját az én térfelemre. Ledobtam az én oldalamra az alvós cuccomat, majd felvettem egy fehér zoknit és belebújtam a világos tornacipőmbe. - Majd jövök, szobatárs - néztem hátra a vállam felett és táskámat felvéve a vállamra már ki is léptem a kabinból.

Tulajdonképpen hálás voltam, hogy nem ébresztett fel, de egyúttal furának is tartottam, hogy látta az alvó lényemet világosban, ugyanis tuti, hogy kapcsolt villanyt, nem úgy, mint előző éjszaka. Utoljára normális kapcsolatom két éve volt, ami azt jelenti, hogy akkor aludtam utoljára egy srác mellett. Nem igazán bírtam mellettük aludni, ha nem voltunk közelebbi viszonyban, JungKook valamiért mégsem zavart. Talán azért, mert belőle nem néztem volna ki, hogy bármivel is próbálkozzon. Nem úgy, mint abból a másik pultos srácból.

Megérkeztem a hajó földszintjére, ahol azonnal ki is szúrtam az egyedül ácsorgó menedzseremet, aki természetesen a mobilján pötyögött valamit. Kicsit idegesnek tűnt, ami miatt megvártam, amíg befejezi a pötyögést, ugyanis képes lett volna rám ugatni, ha éppen valakivel veszekedett.

- Baj van - mondta azonnal, mire meglepetten néztem a mobiljára, majd rá.

- Mi történt ? Megint az utálkozók ?

- Rosszabb - rázta a fejét. - A szüleid - nézett rám komolyan és válaszát hallva azonnal lefagytam.

- Mi van velük ? - tettettem a nyugodtat, holott jelen pillanatban nem igazán voltam az. Ha valami a szüleimmel kapcsolatos volt, akkor az jó nagy fejfájást okozott nekem a jövőben.

- Itt vannak - mondta ki kerek-perec, amit először nem is értettem.

- Mármint ?

- Itt vannak, a hajón - magyarázta tovább, mire azonnal lefagytam és szinte láttam lepörögni az életemet a szemem előtt.

- Szerinted túl élem, ha kiugrok a hajóból ? - gondolkoztam el egy pillanatra ezen a menekülő úton.

- Valószínűleg megfagysz, na meg úszni sem tudsz, úgyhogy kötve hiszem.

- Remek... Akkor már csak a zombik menthetnek meg - morfondíroztam tovább és válaszomat hallva NaEun azonnal felnevetett.

- Mit akarsz tenni ? Komolyan - tette hozzá gyorsan, mielőtt még jobban kifejthettem volna a vízbe ugrós vagy éppen zombis ötletemet.

- Nem tudom - sóhajtottam fel. - Elkerülöm őket, vagy ilyesmi. Ha meg felismernének - amit kötve hiszek - akkor meg azt mondom, hogy összekevernek valakivel - vontam meg a vállamat.

- Igen egyszerűen kezeled ezt a helyzetet, mint mindent.

- Nincs okom komolyan venni bármit is - néztem mélyen a szemébe. - A kabinszerzést is csak azért vertem nagy dobra, mert imádok aludni, ha nem erről lett volna szó, egyáltalán nem érdekelt volna.

- Tudom, tudom - sóhajtott fel a lány, majd belém karolva elindult az éttermi rész felé. Legalábbis reméltem, hogy odatartott, ugyanis én magam igazán éhes voltam már. - Most pedig mesélj. Milyen egy félistennel egy szobán osztozkodni ? - kérdezte nagy lelkesen, én pedig nagyon örültem, hogy nem firtatta tovább a viselkedésemet. Hisz nagyon jól tudta, hogy már tíz éve így éltem az életemet. Semmit nem vettem komolyan és soha nem izgultam túl semmit. Az egész életet úgy vettem, hogy csakúgy van, én pedig éltem az életemet benne minden bonyodalom nélkül. Mindez viszont ebben a pár hétben eléggé megváltozott.

Elérve az éttermi részhez, már szinte mindent elmeséltem kedves barátnőmnek, aki olvadozva hallgatta a szerinte igazán romantikus sztorinkat. Én már írtam egy pár romantikus történetet, de abban valamiért ezek mind kimaradtak. Inkább illettek valami humoros könyvbe, mint romantikusba.

Nagy nehezen találtunk egy két személyes asztalt, aminél helyet is foglaltunk és megbabonázva néztünk a hajó azon oldalára, ahol a hosszú ablaksor volt. A Nap gyéren pislákolt az égen, így megvilágította a víz felszínét, amit minden ablak mellett ülő személy nagyon szívesen bámult. Ez a része is a hajónak nagyon szép volt. Faparketta, fehér falak és terítők, gyönyörű csillárok. Egyszerű volt, mégis hangulatos. A kerek asztal közepén például egy liliom volt és mint kiderült a virág minden egyes nap változott, hogy épp mi volt.

- Mesés ez a hely - nézett körül NaEun félig tátott szájjal, majd belemélyedt a menü tanulmányozásába. Őt valamiért minden kis dologgal le lehetett nyűgözni. Arról szó sem volt, hogy nekem nem tetszett, de például JungKookot is helyesnek gondoltam, mégsem mondtam ki. Ellenben menedzserem akár naphosszakat tudott volna áradozni róla. Pedig ő mégcsak nem is látta közelebbről.

Miután leadtuk a rendelésünket, NaEun ismét kérdezősködni kezdett a szobatársamról, ami őszintén már kezdett untatni. Töviről-hegyire elmeséltem neki mindent, ő mégis ismételten hallani akarta a sztorit.

- Már komolyan azt is tudod, hogy milyen alsónadrágot viselt éppen - ráztam a fejemet, miközben belekortyoltam a kávémba.

- Miért ? Milyet viselt ? - fogta fel a lényeget, mire fáradtan megdörzsöltem a szememet.

- Honnan tudjam, nem azt bámultam...

- Én viszont bármit lemerek fogadni abba, hogy tudja te mit viseltél - húzogatta a szemöldökét, mire csak lemondóan legyintettem és leraktam a csészémet magam elé.

- Inkább te mesélj arról a hősszerelmesedről - váltottam témát, ugyanis soha nem szerettem túl sokáig magamról beszélni.

- Jiminre gondolsz ? - kérdezte azonnal zavarba jőve, mire csak bólintva jeleztem, hogy ki másra. - Hát... Egész jól megvagyunk.

- Bővebben ?

- Sokat beszélgetünk, táncolunk és egyebeket csinálunk - magyarázta kivirulva, ami mindig azt jelentette nála, hogy fülig belezúgott az adott személybe, viszont korántsem jelentett azt, hogy ez a másik fél részéről is így volt. - De ne gondolj arra. Csak megcsókolt, de semmi mást nem tett. Tudod, hasonló ember, mint én. Keresi az igazit, így nagyon sok rövid kapcsolatban van része. Viszont soha nem szédít két lányt egyszerre. Azt mondja, hogy az nem lenne olyan lovagias. Mindenesetre megegyeztünk abban, hogy az úton megismerkedünk és hátha lesz belőle valami a jövőben. Olyan sok ideje nincs is, ugyanis általában itt az étteremben felszolgáló. Mára viszont szabadnapja van, úgyhogy megígérte, hogyha kialudta magát, akkor felfedezi velem a hajót - mesélte elkalandozva a lány, mire egy halvány mosoly ült ki az arcomra.

- Csak nehogy ennek is rossz vége legyen - ráztam a fejemet aggódva, mire NaEun átnyúlt az asztal fölött és kezemet megragadva gyengéden megszorította azt.

- Bízz bennem. Most tényleg érzem, hogy ebből lehet valami - nézett mélyen a szemembe, mire sóhajtva bólintottam, jelezve, hogy hiszek neki. Habár véglegesen nem nyugtatott meg. Ahhoz nekem is kellett azzal a gyerekkel találkoznom, hogy tudjam igazat mond e vagy csak szédíti a barátnőmet.

Megkapva a reggelinket lassan enni kezdtünk. Én palacsintát kértem gyümölcsökkel és karamell sziruppal, míg NaEun pirítóst tükörtojással. A külföldieket tekintetbe véve voltak kevésbé koreai ételek is, ugyanis voltak akik nem igazán bírták a mi konyhánkat. Én magam pedig szívesen próbáltam ki ujjakat, így nagyon is élvezettel fogyasztottam a palacsintámat. Jól esett valami ilyen laktatót enni reggelire, ráadásul mindezt ingyen élvezhettem, ugyanis, mint kiderült a reggelit is egész út alatt ingyen kaptuk és minden italt is. Eléggé azon voltak, hogy kárpótoljanak minket, ami egyenlőre sikerült is. Habár én magam annyira nem izgattam fel magamat a dolgon. Legszívesebben már eleve el se jöttem volna, de talán NaEunnak igaza volt és jót tett egy kis környezetváltozás. Így legalább gondolkozhattam a könyvemen, amihez még mindig nem volt ötletem, de erősen agyaltam.

- Figyelj, ha szeretnél csatlakozni hozzánk akkor hívj és mondom hol vagyunk. A telefonod pedig mindig legyen nálad, hogyha esetleg látom a szüleidet, akkor tudjak üzenni - magyarázta komolyan a menedzserem, mire csak bólintottam és engedve, hogy magához öleljen, megpaskoltam a hátát.

- Jó szórakozást - suttogtam a fülébe, mire eltolt magától és szélesen elmosolyodva felmutatta a hüvelykujját, majd lassan elsétált a lift felé. Én pedig ismételten magamra maradtam, így sóhajtva visszaindultam inkább a kabinba, hogy akkor majd megpróbálok írni valamit.

Mikor benyitottam a szobába, meglepetten vettem észre, hogy JungKook még mindig az igazak álmát aludta az ágyon, habár már tizenegy volt. Nem tudtam pontosan, hogy ilyenkor megéri e felébreszteni őt vagy sem, így halkan elővettem a laptopomat a táskámból és megkerülve az ágyat leraktam a saját térfelemre, hogy ezek után elhelyezkedhessek és írni kezdhessek. Csakhogy előtte keresnem kellett egy konnektort. Hajolgatva párat végül ráakadtam, így bedugtam a gépemet és hajamat felfogva egy kontyba megfordultam. Majdnem szívinfarktust is kaptam, ugyanis hirtelen két fekete szempárt pillantottam meg, amely engem bámult. JungKook fejét félig a párnába temetve feküdt az ágyon, de úgy tűnt, hogy felébredt. Remek...

- Milyen volt a reggeli ? - kérdezte torkát köszörülve, és kérdése nagyon is meglepett, ugyanis nem egészen erre számítottam. Tulajdonképpen morgáson kívül semmire se számítottam volna tőle.

- Finom - válaszoltam és felülve az ágyra, törökülésbe húztam a lábamat, közben pedig bekapcsoltam a gépemet.

- Éppen egy luxushajón utazol, amin kipróbálhatsz ezer, meg ezer dolgot, erre te azt nyomkodod ? - tolta fel magát ülésbe a fiú, de szavait hallva csak megvontam a vállamat.

- Több dolgom van annál, minthogy azt vegyem figyelembe, hogy épp min utazok - válaszoltam és beírva a jelszavamat megnyitottam az egyik történetet, amibe még régebben belekezdtem. Egészen volt kedvem a folytatásához, így nagy reményeket fűztem hozzá. Már épp írtam volna le az első mondatot, amikor is JungKook hirtelen lecsukta a laptop tetejét. Lefagyva néztem magam elé, majd felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy felállt és pár cuccot kivett a szekrényéből, majd nemes egyszerűséggel előttem kezdett átöltözni. Azonnal elkaptam róla a tekintetemet, ugyanis nem volt képem végig nézni, ahogy vetkőzik. Na meg én nem voltam olyan perverz, mint ő. Ezek után már csak azt vettem észre, ahogy mellém lépett és arrébb rakta a combomról a gépemet, majd csuklómat megfogva felhúzott az ágyról.

- Te meg mégis mit csinálsz ? - néztem rá meglepetten.

- Megmutatom a hajót - válaszolta, miközben az ajtó felé kezdett húzni.

- Mégis miért ? Nincs neked ennél jobb dolgod ?

- Őszintén ? - fordult hátra elgondolkozva, majd halványan elmosolyodva megrázta a fejét. - Igazából az egész délutánt unatkozással tölteném, ugyanis a barátaim egyik része dolgozik, másik meg valami lánnyal van, így nem lenne kivel elütnöm az időt.

- Ezek szerint engem idő elütésre használsz ? - vontam fel fél szemöldökömet.

- Igen, de annyira ne szeress belém a kedvességem miatt - magyarázta komolyan, mire nem bírtam visszatartani és egy halk nevetés tört fel belőlem.

- Idióta vagy - ráztam a fejemet mosolyogva és ledermedt arcát látva azonnal elkomolyodtam. - Mi van ?

- Nem, semmi. Csak többet kéne mosolyognod, hisz jól áll - válaszolta, majd előre nézve lenyomta a kilincset és kilépett velem együtt a mozgalmas folyosóra. Én eközben zavartan néztem a hátát és gondolkoztam azon, hogy vajon miért lett ilyen fura a szívem egy ilyen kis megszólalás miatt. Lehet azért, mert már rég nem mondott nekem ilyet senki sem...

-----------

Sziasztok^^

Igen, most kivételesen írok nektek, ugyanis van pár mondanivalóm... Szóval. Hétfőtől kezdve valószínűleg egészen péntekig inaktív leszek. Ez a hír főleg ezt a sztorit érinti, de szerettem volna elmondani nektek, hogy tudjátok a késésem okát. Nagyon-nagyon húzós hétnek nézek elébe és még csak a gépem közelébe se merek ülni, így a telefonomon se igen fogom bekapcsolni az internetet, nehogy kísértésbe essek XD Remélem nektek azért jobban fog telni a hetetek. Mindenkinek kitartást, hisz már csak 14 nap van karácsonyig és kicsivel kevesebb a szünetig <3