December 24.

Nyöszörögve fordultam az oldalamra, ugyanis valaki elhúzta a kabinunk kis ablakának a függönyét, így nem kis fény tört be hirtelen a szobába, ami némiképp zavart az alvásban.

- Boldog karácsonyt HaNi ! - vetődött le mellém JungKook és mosolyogva figyelte félig lehunyt szememet és nyúzott arcomat. - Még mindig nem tudom elhinni... - motyogta és kezével arrébb söpörte kontyom egy kilógó tincsét. Elmosolyodva hagytam, hogy fülem mögé tűrje, ezzel hozzáérve bőrömhöz, amivel apró bizsergést váltott ki az egész testemen.

- Neked is boldog karácsonyt - válaszoltam, miközben feltoltam magamat ülőhelyzetbe és ásítva kihúztam a hajgumit kócos hajamból. - Auch, ez fájt - húztam el a számat, miközben a gumiban maradt hajszálaimat szedegettem ki. Miért rossz lánynak lenni ? A hosszú haj egy átok... Miközben eltávolítottam a fölösleges szálakat, tekintetem az engem bámuló fiúra esett, aki elbambulva figyelte minden mozdulatomat. Kicsit feszélyezett a tekintete, így abbahagytam, amit csináltam és kérdőn összevontam a szemöldökömet. - Miért bámulsz ?

- Mert szép vagy - vágta rá azonnal, ezzel kicsit zavarba hozva engem, na meg a szívemet is kiakasztotta egy pöppet.

- Ja, szerintem is szép lehetek a nyálfolttal az arcomon, meg a kialvatlan fejemmel, meg a szénakazalhoz hasonlító hajammal. Hm, meg kéne lesnem milyen gyönyörű vagyok - simogattam meg az államat elgondolkozva, mire JungKook felnevetve ingatta meg a fejét, majd csuklómat megfogva húzott közelebb magához. Én szabad kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett, úgy néztem le rá kíváncsian. Fél hajam az arcába lógott, így prüszkölve vette le a csuklómról a hajgumimat és szép lassan kezébe fogta a tincseimet és nagy gondossággal felkötötte a hajamat egy kontyba. Visszafojtott lélegzettel, szememet lehunyva élveztem keze érintését a tarkómon és hogy hajammal olyan nagy gonddal bánt. Nem szerettem, hogyha mások piszkálták a loboncomat, de tőle valamiért elviseltem. Fel se tűnt, de egyszeriben tarkómnál fogva lehúzott gyengéden az ajkaira, így szemeim azonnal kipattantak, de ahogy megéreztem párnái ízét, nem kellett sok idő, hogy szemeimet ismét lehunyjam és átadjam magamat az ő általa okozott varázsnak.

- Ilyen se volt még - nézett körbe a társaságunkon NaEun, miközben egy kis időre lerakta a menüjét, amiben eddig azt kereste, hogy mit is reggelizhetne. Már csak alig pár napunk volt a hajón és ez volt az utolsó nap, amikor mind így össze tudtunk gyűlni, így elterveztük, hogy az egész napot együtt töltjük, kihasználva ezt a kis pihenést. A másik három srác a további napok mindegyikén dolgozott, így sokkal kevesebbszer találkozhattunk velük, mint eddig. - Fura, hogy mind együtt reggelizünk.

- Inkább az a furcsa, hogy Taehyung még velünk van - lesett barátja felé JungKook, habár az említett erősen stírölte az egyik pincérlányt.

- Szerintem nem sokáig - töltött ki magának egy kis vizet Jimin és pultos fiúval máris fogadni kezdtek azon, hogy vajon meddig fogja még bírni a harmadik barátjuk. Mi NaEunnal értetlenül néztünk össze, de aztán rájuk hagytuk, hisz csak egy fiús szokás lehetett. Mi inkább azt vitattuk meg, hogy mit csináljunk a nap további részében. Fürdőzni Taehyungon kívül senkinek sem volt kedve, a moziteremben nem lehetett túl sok dolgot csinálni és a csöndben filmet nézős program nem biztos, hogy most a legjobb ötlet lett volna. Habár én támogattam, hisz ez volt a legenergiaspórolóbb. Nem szívesen csináltam volna olyat, amihez túl sok fizikai ott lét lett volna szükséges. Mondjuk sejtettem, hogy úgy is valami ilyen mellett fogunk végül dönteni, de azért nagy lelkesedéssel szavaztam az alvás mellett is. Bár nagy bánatomra senki sem támogatott az ötletemben.

- Akkor közös megegyezés alapján a játékterembe megyünk - harapott bele a szendvicsébe NaEun és a többiek is egyet értően csámcsogtak. Én voltam az egyetlen, aki sóhajtva bámult ki az ablakon és kavargatta a gabonapelyhét bágyadtan. Nem hatott meg senkit sem a színészkedésem, de azért JungKooktól kaptam egy fejsimit és egy te mindent megtettél dicséretet. Bár ahogy kanalaztam a reggelimet felrémlett pár közös pillanatunk a játékteremből. Amikor együtt menekültünk két nem túl szimpatikus kinézetű pasas elől. Velük én azóta se találkoztam és reméltem, hogy többé nem is lesz szerencsénk találkozni velük. Bár úgy sejtettem, hogy azután a csúfos játék után, nem túl nagy jókedvvel térnek arra a helyre vissza. Én viszont halványan elmosolyodtam, ugyanis aznap igazán jól szórakoztam a fiúval, mégha akkor nem is vallottam be magamnak.

- Ti meg min mosolyogtok ? - kérdezte Taehyung, mire meglepetten felé kaptam a fejemet, majd JungKookra lestem, aki szintén engem talált meg a tekintetével. Úgy tűnt, hogy neki is beugrottak azok az emlékek.

- Semmin - mondtuk egyszerre és visszatértünk reggelink elfogyasztásához. Pultos fiú kettő még egy darabig furcsán méregetett minket, lehet azt hitte, hogy valami igazán rosszra gondoltunk, de mivel számunkra sok más dolog is örömöt okozhatott, így valószínűleg leszólt volna minket azért, hogy egy ilyen jelentéktelen nap miatt mosolyogtunk így. Pedig szerintem JungKook számára is pont azt jelentette, mint számomra. Az első lépést egymás megismerése felé.

Ahogy beléptünk a játékterembe, pont ugyanaz a látvány fogadott minket, mint legelőször. Játékgépek és emberek mindenhol, de tényleg mindenhol. Most ez a hely is kapott egy kis karácsonyi díszítést, de egyébként semmit sem változott. NaEun megfontoltan lesett meg mindent és morfondírozott azon, hogy mégis mit kellene legelőször kipróbálnunk, hogy tényleg mindenre legyen időnk. Habár abból mára volt épp elég. Mindenesetre ő szervezkedni akart, hogy tényleg felejthetetlen legyen ez a nap. Csakhogy arra nem számított, hogy három igazán gyerekes fiú volt velünk, akik azonnal leragadtak egy bokszzsák előtt; mint minden férfi, ők is fitogtatni akarták az erejüket. Főleg úgy, hogy mi is velük voltunk.

- Mindent adjatok bele srácok, mert elég ciki lesz, hogyha túlságosan is lealázlak titeket a barátnőitek előtt - mosolyodott el Taehyung magabiztosan és pulcsija ujját feltűrve beállt a zsák elé. Kezeit megropogtatta, nyakát egyik oldalról a másikra forgatta, végül összekulcsolta két kezét és minden erejét beleadva vágta neki a játéknak. - Ez az ! - bokszolt a levegőbe, meglátva, hogy hatezer fölötti pontszámot ért el, ráadásul meg is döntötte az eddigi rekordot. - Na ezt próbáljátok fölülmúlni - karolta át barátai vállát, akik komoly arccal lesöpörték magukról a fiú kezét és előrébb léptek. Jimin következett, mi meg karba tett kézzel vártuk, hogy végre meglegyen a nyertes és tovább mehessünk. Én akkorát ütöttem, mint egy gyenge szellő, NaEun erős volt, bár nem hiszem, hogy túl sok kedve lett volna egy zsákot verni.

Jimin hasonló módszerrel, mint előtte Taehyung belevert a játékba, majd már csak annyit hallottunk, hogy Taehyungból kitört a nevetés, JungKook pedig vigyorogva nézte hyungja pontját.

- Semmi baj Chim, végül is az ötezer is valami - szólt be pultos fiú kettő, mire NaEun vészjóslóan felemelte a szemöldökét, kérdőre vonva a fiún, hogy mi olyan vicces. Taehyung ezek után inkább csöndben maradt és magában örömködött a másik bénaságán. Bár én még annyit se tudtam volna ütni, mint Jimin, úgyhogy szerintem ő is nagyon szuper volt. Na de ezek után jött JungKook. Tudtam, hogy erős. Láttam póló nélkül, az ember még ruhában is észrevehette az izmait, na de azért arra a pontszámra nem igazán számítottam, mint amit produkált.

- Jesszusom - rezzent össze menedzserem a becsapódás hangját hallva. Tényleg akkorát csattant, hogy még én is nagyokat pislogva figyeltem a jelenetet, na meg a pontját. - Jól látok, vagy tényleg majdnem nyolcezer pont ? - nézett rám NaEun, mire csak sokkosan bólintottam és a vigyorgó nyuszifiúra emeltem a tekintetemet, aki a másik kettő barátjával veszekedett azon, hogy miért nem lehet csalni ebben a játékban és miért hülyeség, hogy ők ezt állítják róla.

- Szerintem nincs bajod a látásoddal... - válaszoltam és sóhajtva támaszkodtam neki az egyik játékasztalnak, ugyanis egy kisebb vita alakult ki a fiúk között és Jimin, Taehyunggal karöltve eldöntötte, hogy márpedig megdöntik JungKook rekordját. És valóban, ezek után el se szabadultunk onnan. Mi NaEunnal már igazán untuk, közben szereztünk magunknak valami hideg italt, ugyanis ebben a játékteremben eléggé fülledt volt a levegő. Végül le is léptünk és inkább ketten fedeztük fel a helyet. Ez valószínűleg fel se tűnt a három fiúnak, ők jól elvoltak annál az egy játéknál.

Mi azalatt az idő alatt elmentünk dartsozni, ahol kikaptam NaEuntól, léghokiztunk, ahol nyertem, autó versenyeztünk, ahol veszítettem, hisz nem volt jogsim. Mondjuk NaEun szerint ez nem sokat jelentett, de nem baj. Engem megnyugtatott a tudat. Játszottunk valami idegesítő lovas játékkal és a biliárdra már a három elveszett jómadár is előkerült. Nem mondok szerintem újat azzal, hogy én annyira biliárdozni sem tudtam. JungKook viszont nagyon türelmes volt, mert eltűrte, ha bénán lőttem és segített megtanítani dárda megfelelő fogását, habár erre Taehyung panaszkodni kezdett, hogy neki nincs senkije, akivel ilyet csinálhatna, úgyhogy inkább hagyjuk abba, ha nem szeretnénk, hogy egy idegen lánnyal térjen vissza. Elég figyelmeztetés volt ez mindkettőnknek, hogy többet ne próbálkozzunk újra. Természetesen így utolsók lettünk, de nem baj, mert közben tényleg jól szórakoztunk. Mind az öten.

Végül mindünknek elege lett a folytonos karácsonyi zenéből, na meg kezdtünk fáradni, így eldöntöttünk, hogy visszatérünk a saját kabinunkba. Én viszont még egy személlyel mindenféleképpen szerettem volna beszélni, így előre küldtem JungKookot és elindultam Taehyung után, aki a neve hallatára meg is torpant és bevárt.

- Mit szeretnél ? - kérdezte kíváncsian, miközben folytatta útját a szobája felé. Még azelőtt be akartam fejezni ezt a beszélgetést, hogy odaértünk volna, ugyanis nem szerettem volna egyedül maradni vele a szobájában. Azért most már kezdtem megbarátkozni vele, de még nem tudtam teljesen meg is bízni benne.

- JungKookkal kapcsolatban szeretnék valamit kérdezni - kezdtem bele komolyan, hisz valóban egy olyan dolog foglalkoztatott már egy ideje, ami meghatározó volt a kapcsolatunkra nézve. Nem szerettem volna rosszul dönteni. Muszáj volt felnőttként viselkednem, hisz nem ronthattam el a fiú életét az önös érdekeim miatt.

- Hallgatlak.

- Tudom, hogy miért mentek szét az előző barátnőjével, és ahogy elérkezünk az út végére, úgy nekem is eszembe jutott valami. JungKook nagyon szereti a munkáját, látom rajta, hogy imádja. Ahogy a múltban, úgy most sem hiszem, hogy feladná egy lány miatt. Nekem viszont... - akadtam el hirtelen és mivel túl kínos volt megfogalmazni azt, amire épp gondoltam, így jó pár percig csak tátogva mentem Taehyung mellett, aki láthatólag jól szórakozott rajtam. - Szükségem lenne rá. Nem hiszem, hogy képes lennék arra, hogy több havonta látom csak és akkor is csak pár napra. Neki ez a megélhetése és az élete, nem akarom elvenni tőle. Nem is várom el, hogy értem ilyen áldozatot hozzon. Csak...

- Csak reménykedsz, hogy mégis megteszi - segített most ki egy kicsit, mire bólintottam. - Elég önző gondolat, habár megértem. Valószínűleg ő is így gondolkozna. Sőt, szerintem most is így gondolkozik. Meg akarja tartani ezt - mutatott magára a hajóra - és ezt - esett itt rám a tekintete, mire nagyot nyelve hunytam le a szememet. Hisz számítottam erre. Abban viszont biztos voltam, hogy JungKook nem gondolkozott még eleget ezen. Valószínűleg tudat alatt, de nem tette ezt. Főleg, ha a jövőjéről volt szó. A jövőjével kapcsolatban pedig mindenki érzékeny és általában elveszett volt.

- Gyerekes egy gondolat - motyogtam.

- Persze, mert egy gyerek - nevetett fel. - De te mit fogsz tenni ? - nézett szemeimbe kíváncsian.

- Beszélek vele - sóhajtottam fel, azzal megköszöntem a segítségét és elutasítva a szobájába való szívélyes meghívást, elindultam a mi kabinunkba. Meghozva egy döntést, gondolva mind a kettőnkre. Miért van az, hogy az én karácsonyaim valamiért mindig ilyen gyászosan sikerülnek ?

Az ablak mellett ültem. A füzetem az ölemben pihent, de én nem tudtam levenni a tekintetemet a mellettünk elsuhanó hólepte tájról. A vonat mozgását meg sem éreztem és megint csak azt vártam, hogy mikor támad ránk egy zombi. Mikor lép ki a fák sűrűjéből és rohan rá a vonatra, majd talál meg engem és fogyaszt el vacsorára. Nagyon boldog lettem volna, hogyha ez megtörténik. Az akkori állapotomnál rengeteg jobbat tudtam volna elképzelni. Nem akartam visszagondolni JungKook és az én utolsó beszélgetésemre, mivel akkor csak még jobban fájt a szívem. Ami ebben az egy hónapos hajóúton olyan szépen beforrt, az ismét ronccsá lett. Nyoma sem volt azoknak a boldog érzéseknek, olyan...üresnek éreztem magamat. Nagyon üresnek. Lehet ostobaság, hogy egy ilyen rövid ideje megismert fiú miatt így ki voltam, de ha egyszer tényleg sikerült beleszeretnem ? Nem érdekeltek az észérveim, saját magamat idegesítettem már velük. Beleszerettem és kész. Ahogy felrémlett, hogy milyen csöndben és egyre szomorúbb tekintettel hallgatott végig. Elmagyaráztam neki a szakításunk okát, bár hiába értette meg, nem akart beleegyezni, de mikor mondtam neki, hogy akkor mondjon le az álommunkájáról, egy szót sem tudott szólni. Nagyon ledöbbent. Nem gondolt bele normálisan a saját jövőjébe, hogyha már én is szerepeltem benne. Nem zavart, hisz ő legalább kevesebb ideig szenvedhetett miatta. Nem áltattam magamat olyan gondolatokkal, hogy biztos már túllépett rajtam, mert tudtam, hogy ez nem így volt. Amikor a buszra várva találkozott a tekintetünk, akkora megtörtség csillogott a szemében, hogy legszívesebben odamentem volna hozzá és addig öleltem volna, amíg meg nem halok. De nem voltam önző, semleges arccal szálltam fel a buszra és örültem, amiért a vonaton teljesen más kocsiba kerültünk. Így legalább nem láthatta, hogy én is mennyire szenvedtem a döntésem miatt. NaEun szerint egy idióta voltam, amiért hagytam veszni őt, és sajnos igazat kellett adnom neki. Viszont egy valamim legalább maradt az egész útból és JungKookból; egy olyan történet ötlete, amelyben végre úgy tudtam leírni az érzelmeket, ahogy én is megtapasztaltam már. Végre meg tudtam tölteni olyan dolgokkal, amik egészen eddig hiányoztak a könyveimből.

Nehezen elszakítottam a tekintetemet az ablaktól és fejemre téve a fejhallgatómat, megfogtam a tollamat, kinyitottam a füzetemet és el kezdtem írni a mi kis utazásunk történetét.