December 23.

Nagyon izgultam, vagy inkább feszengtem, nem is tudom erre mi volt a megfelelő szó. Nem igazán éreztem még ilyet, így fogalmam sem volt, hogy mi ez. Lehet a lelkiismeretem szólalt volna meg ?

- Figyelj, JungKook, én valójában kicsit idősebb vagyok, mint te - szólaltam meg nagy nehezen, habár a szavak igen kínkeservesen hagyták el a számat. - Igazából nem hiszem, hogy ez téged annyira zavar. Viszont nem mondtam el neked egy nagyon fontos dolgot - vettem egy mély levegőt és az előttem álló szemeibe nézve mondtam el az utolsó titkot is magammal kapcsolatban. Amit már ugyan hamarabb is elmondhattam volna, de képtelen voltam ezidáig kimondani. - Én egy író vagyok. Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el.

- Úristen, te egy író vagy és nem meséltél róla ? Azonnal szakítsunk meg minden kapcsolatot - túlozta el a dolgokat NaEun, mire lemondóan leültem az ágyukra és sóhajtva néztem magam elé. - Figyelj, ez egyáltalán nem nagy titok. Nem hinném, hogy zavarni fogja - ült le mellém a menedzserem és hátamat paskolgatva próbált lenyugtatni. Nem voltam különösképp ideges, inkább frusztrált.

- Őt ismerve szerintem még menőnek is fogja tartani a tudatot, hogy híres barátnője van - pakolászott Jimin tovább a szobában, ugyanis mivel már nem sok nap volt Busanba érkezésünkig, így már pár dolgát összeszedte, hogy biztosan ne hagyja a hajón.

- Na látod, semmi probléma nem lesz belőle - mondta NaEun is és biztatóan megbökte az oldalamat. - Csak légy vele olyan őszinte, mint eddig - tanácsolta, mire sóhajtva a vállára döntöttem a fejemet és szememet lehunyva bólintottam. Hisz jelenleg nem igazán ez zavart a legjobban. Ugyan előző este nem is foglalkoztam azzal a kósza gondolattal, de ma reggel ismét eszembe jutott, ahogy JungKook alvó arcát bámultam. Muszáj volt rákérdeznem NaEunéknél, hogy vajon velük mi lesz ezek után.

- Ez lehet furán fog hangzani, de csak puszta kíváncsiságból kérdezem - egyenesedtem ki és Jiminre és barátnőmre nézve fogalmaztam meg nemtörődöm stílusban az egyébként igazán aggasztó kérdést. - Veletek mi lesz, ha vége az útnak ?

NaEun meglepetten nézett a pakolást abbahagyó fiúra, majd ismét rám, végül elmosolyodva felállt és Jimin kezét megfogva avatott be jövőjükbe, ami engem annyira nem nyugtatott meg.

- Természetesen együtt maradunk. Jimin azt mondta, hogy majd az egyik barátjának az éttermében fog állást vállalni Szöulban. Többnyire csak Taehyung és JungKook miatt maradt a hajók mellett, de mivel velük ezek után is tudja tartani a kapcsolatot, így inkább az én közelemben marad - nyomott egy puszit az említett arcára, aki mosolyogva húzta ki magát és bólogatott.

- Beszéltem már velük erről és nem bánják. Nekik sokkal inkább ez az életük - vonta meg a vállát beletörődően, de szavai miatt nekem akkora súly költözött a szívemre, mint még soha. Nekik ez az életük. Aish... Mit kéne tennem ?

- Valami baj van, HaNi ? - nézett rám NaEun aggódva, mire azonnal megráztam a fejemet és felállva elindultam az ajtó felé.

- Semmi, csak már túl sok volt mára ennyi romantika - grimaszoltam, mire menedzserem nevetve küldött felém egy puszit, Jimin pedig integetve búcsúzott el tőlem. Tuti várták már, hogy mikor lépek le. A kis szerelmesek... Kicsit irigylem őket.

Fura volt belegondolni, hogy mostanában mennyit aggódtam JungKook miatt. Ilyet nem gyakran tettem, most mégis úgy éreztem, hogy cselekednem kell. Nekem kellett ezen ésszerűen gondolkoznom, de nem ma. Most mással kellett foglalkoznom. Ahogy befordultam az egyik folyosón, megpillantottam JungKookot. Már szóltam volna utána, csakhogy észrevettem, hogy egy lánnyal beszélgetett. Felvont szemöldökkel, karomat összefonva magam előtt közeledtem a páros felé, miközben azt hallgattam, hogy miről is beszélgettek. A lány nálam biztos, hogy fiatalabb volt, kihívóbb ruhát hordott, mint amilyet én valaha is a kezembe fogtam és világos barna haja egy kontyba volt fogva. Miközben igen indulatosan magyarázott, mellé kezeivel gesztikulált, néha már vészes közelségben JungKook arcához.

- Figyelj, nem érdekel, hogy milyen helyes a barátod, mond meg neki, hogy többé ne merjen a szemem elé kerülni, mert kikaparom a szemét - magyarázta a lány indulatosan és már kezdtem felfogni, hogy mi is történt. Taehyung megint átejtett valakit, így természetesen JungKook járt pórul.

- Ezt miért nekem mondod ? - kérdezte a fiú sóhajtva, valószínűleg nem először megismételve ezt a mondatát.

- Te vagy a legjobb haverja, vagy mit tudom én. Mindenesetre mond meg neki, hogy ilyen modorral soha nem lesz barátnője.

- Jó, jó - bólogatott feladva az értelmes vitát és órájára lesve nézett egy pillanatra oldalra, ezzel megpillantva engem. Szemei azonnal felragyogtak és segély kérően tekintett felém. Igazából még szívesen elnéztem volna a kínlódását, de megsajnálva eltoltam magamat a faltól és elindultam feléjük. A lány még mindig magyarázott, de hogy kinek, azt szerintem ő maga sem tudta.

- Oppa ! - ugráltam a fiú felé és karjába karolva néztem fel rá a lehető legaranyosabb mosolyommal. Látszott, hogy nagyon próbálta vigyorát visszatartani, de egy mosolyt azért megengedett magának. - Megígérted, hogy elmegyünk forró csokizni - fújtam fel az arcomat jelezve, hogy meg voltam sértve, amiért eddig váratott.

- Öh... Ő meg ki ? - kérdezte lesokkolva a lány, mire mind a ketten felé néztünk, én pedig csak méginkább közelebb húzódtam JungKookhoz.

- A barátnőm - vágta rá azonnal a fiú, mire a lány arca csak jobban elvörösödött.

- Neked van barátnőd ?

- Az előbb mondta - magyaráztam félredöntött fejjel. - Oppa, azt hiszem nem értette eléggé világosan - fordultam JungKook felé és lábujjhegyre állva, szememet lehunyva csókoltam meg. Ennyire megváltoztatott ez a fiú. Soha nem tettem volna ilyen dolgot senki szeme láttára, most mégis képes voltam rá. Nem mintha bántam volna, szórakoztató volt utána a lány vörös arca és megsértett tekintete.

- Wow - pislogott nagyokat JungKook, miután a lány mérgesen elviharzott és már csak ketten maradtunk a folyosón. - Ki vagy te és mit tettél HaNival ? - mosolyodott el és derekamnál fogva közelebb húzott magához. - Mondjuk nem mintha bántam volna - lett egyre szélesebb a vigyora, ezzel megmutatva nyuszi fogait. Lehajolt hozzám és ajkait finoman enyémekhez érintette, majd amilyen lassúsággal indította el csókunkat, úgy változott meg hevessége a végére. Egy nem túl diszkrét krákogásra váltunk el egymástól, majd néztünk az idős pár felé, akik rosszallóan motyogva haladtak a lift felé. JungKookkal egymásra néztünk, majd azonnal kitört belőlünk a nevetés. Ilyen igazán jókedvűen indultunk el a szobánk felé, hogy magunkhoz vehessük a kabátunkat, hisz valóban szerettem volna a fiúval egy forrócsoki mellett beszélni a még ki nem mondott dolgokról.

Viszont ahogy elérkeztünk a mi folyosónkra, azonnal meg is torpantunk, ugyanis két ismerős alakot véltünk felfedezni a kabinunk ajtaja előtt. Mégpedig a szüleimét. Pultos fiút az összekulcsolt kezünknél fogva húztam vissza a fal takarásába, majd kukkantottam ismét a szüleim felé.

- Mi keresnek itt ? - haraptam be a számat, miközben magamban nagyon örültem volna, hogyha elmennek és lehetőleg nem erre indulnak el.

- Lehet meg akarják veled beszélni a dolgokat - találgatta JungKook, mire ciccegve néztem felé.

- Figyelj, a szüleim soha nem akartak semmit sem megbeszélni. Ők csak kreálták a problémákat, de egyszer sem oldották meg. Ha eddig nem változtak, akkor most sem fognak - legyintettem és ismét kinéztem a folyosóra.

- Neked nincs semmi olyan dolog, amit el akarsz nekik mondani ? - szólalt meg nagy hirtelen ismét, mire meglepetten kaptam felé a fejemet és elgondolkozva fürkésztem az arcát. Tényleg komolyan gondolta, nem ugratott vagy ilyenek. Lehet azt akarja, hogy oldjam meg a problémáimat a szüleimmel ?

- Tulajdonképpen... Van egy pár... - gondolkoztam el, bár ez még nem volt elég ahhoz, hogy rávegyen, induljak el feléjük. A lábam hirtelen a földbe gyökerezett és hiába mondtam magamban, hogy most akkor elindulok képtelen voltam rá. Nem vágytam még több lenéző szóra tőlük. Pont most nem, amikor kezdtem rátérni egy olyan útra, ami megváltoztatott, mégpedig a jó irányba. Tartottam tőle, hogy esetleg csak rosszabbá teszem a helyzetemet azzal, hogyha most ismét őszintén leállok velük beszélgetni, amiből csak újabb vita születik.

- Mond el nekik, hogy milyen jól érzed most magadat - fogta meg a vállamat JungKook és meglökve érte el, hogy lábaim ismét mozgásba lendüljenek. Értetlenül fordultam felé, de feltartott hüvelykujjait meglátva azonnal megértettem mit akart. Erőltetetten mosolyogva viszonoztam gesztusát, majd nagy levegőt véve, biztos léptekkel elindultam a szüleim irányába. Muszáj volt kezeimet ökölbe szorítanom, nehogy remegni kezdjenek, ahogy csak rágondoltam a legutóbbi beszélgetésünkre. Lehet vágytam az igazi szülői gondoskodásra, de be kellett látnom, hogy én erről már lekéstem. Legalább azt az egy dolgot sikerült nekem megtanítaniuk, hogy milyen ne legyek a gyerekemmel. Különben még a végén olyan életképtelen személy vált volna belőle, mint amilyen én voltam.

- Mit csináltok az ajtóm előtt ? - fontam magam előtt össze a karomat, ezzel felvéve már rögtön az elején egy védekező testhelyzetet. Ez valamelyest nyújtott egy kis biztonságot nekem, ha velük álltam szemben. Nem éreztem annyira kicsinek magamat.

- Hát itt vagy kislányom - fordult felém anya, szokásosan apa karját szorongatva és küldött felém egy ideges pillantást, amiért csak most voltam képes megjelenni. Oké, kit nem idegesítenének fel ?

- Mit szeretnétek már megint ? Azt hittem, hogy már mindent megbeszéltünk legutóbb - magyaráztam, mire anya arca megrángott és egy mosolyt erőltetve magára próbált egy fokkal barátságosabb benyomást kelteni. Apa mellette unottan lesett a nő felé, majd felém, de nem szólt semmit. Mint mindig, ki akart maradni a vitánkból. Ő még annyira se akart szülőként viselkedni, mint anya.

- Én is azt hittem, csak aztán összefutottunk egy igen tiszteletlen fiúval, így szerettünk volna figyelmeztetni - folytatta és bár többes számban beszélt, apám valahol máshol járhatott fejben, ugyanis nem is figyelt az eseményekre.

- Mégis mire ? Várj, ne is folytasd - raktam fel a kezemet, ezzel belé fojtva a szót. - Csak nem azt akarod tanácsolni, hogy ne maradjak a közelében és a többi ócska duma, amit minden olyan ember mond, aki nem is ismeri a helyzetet ? - kérdeztem és látva anya meglepett tekintetét sóhajtva hunytam le a szememet. - Oké, akkor én is egyszer mondok el valamit, úgyhogy figyeljetek. Te is, apa - lestem a másik személyre, aki a megszólításra érdeklődve tekintett felém. - Mostantól nem szeretném, hogyha fölöslegesen hívnátok. Ne is zaklassatok addig, míg nem gondoljátok azt, hogy igazi szülőként akartok viselkedni, habár ehhez nem fűzök túl sok reményt - sóhajtottam fel lemondóan. - Tudjátok, azt hittem, hogy a jövőben csak gyűlölettel tudok rátok gondolni, de ez soha nem sikerült, hisz mégiscsak a szüleim vagytok. Mindig vártam, hogy esetleg bocsánatot kértek és mindent majd újra akartok kezdeni, de úgy érzem ez már nem fog megtörténni. Ez nekünk már késő. Pont ezért remélem, hogy legalább nem szeretnétek ennél is jobban elmérgesíteni ezt a kapcsolatot. Tényleg szeretlek titeket - suttogtam szinte az utolsó szavakat, hisz pont annyira éreztem ezeket a szavakat a szívemben, mint ahogy ki is mondtam. Tudtam, hogy így volt, de nem szerettem volna bevallani magamnak, csakhogy ne sérülhessek. Talán pont úgy, mint JungKooknál. - Egy dolgot pedig meg tudok nektek köszönni; hogy nem foglalkoztatok velem, mert így legalább rátaláltam azokra az emberekre, akik most boldoggá tesznek, akik miatt már kezdem érezni, hogy milyen nem robotként élni a mindennapokat - mosolyodtam el halványan, talán most először igazából a szüleim előtt. Anya és apa döbbenten bámultak rám, most aztán tényleg beléjük fojtottam a szót. Azért kicsit büszke voltam magamra, hogy most én is félre tettem a gyerekes gondolataimat és a koromhoz méltóan ki tudtam állni magamért. Nem süllyedtem le az ő szintjükre. - Tényleg köszönöm - hajoltam meg lassan és egészen addig így maradtam, míg szüleim meg nem tudtak moccanni és el nem indultak a liftek felé.

- Legyen szép életed - hallottam még apa hangját és amilyen őszinteséggel mondta, úgy olvasztotta meg szívem azon részét, ahová őket zártam el. Lassan felegyenesedtem és semleges arccal néztem utánuk, pedig legbelül ezernyi érzés járta át a testemet. Büszkeség, hogy ilyen erős voltam, csalódottság, hogy többre nem tellett tőlük, szomorúság, hogy talán többet tényleg nem beszélünk és melegség apa utolsó, őszinte szavai miatt.

- Nagyon ügyes voltál - sietett mellém JungKook és még épp idejében fogta meg a vállamat és állt be mögém, ugyanis félő volt, hogy eldőlök. - Büszke vagyok rád - nyomott egy puszit a fejem búbjára és egészen addig az ajtó előtt ácsorgott velem, míg nem tudtam teljesen magamhoz térni az előbbi megmérettetésből.

- Köszönöm - szólaltam meg már a tetőn, kezemben egy ideje a forrócsokimat szorongatva. Amióta feljöttünk - és annak volt már vagy fél órája - én nem szóltam egy szót sem, így JungKook sem nyaggatott, vagy próbálta kiszedni belőlem, hogy épp mire gondoltam. Hálás voltam neki ezért is, meg mert bátorított. Túl sokat segített már nekem, és félő volt, hogy mindezt képtelen leszek viszonozni.

- Tudod, hogy szívesen tettem - válaszolta a fiú és a távolba bámulva kortyolt bele a forrócsokijába.

- Idősebb vagyok nálad - böktem ki hirtelen, mire JungKook italát félrenyelve kapta felém a fejét és szinte takargatni se tudta a döbbenetet az arcán. Szemei tágra nyíltak, ajkai is félig nyitva maradtak, néha-néha még köhögött a kis balesete miatt és hirtelen nem is tudott mit válaszolni.

- És valójában egy fantomíró vagyok - tettem ezt is hozzá, mire a pultos fiú erősen nekitámaszkodott a korlátnak és mivel félő volt, hogy a pohár kiesik a kezéből, így inkább átvettem tőle és úgy figyeltem az arcát. - HaNiként írok, nem tudom mennyire ismerős neked ez a név...

- Persze, hogy ismerős... Anyukám nagyon szereti a könyveidet - szólalt meg kis vártatva, bár látszólag még el volt varázsolódva. - De ez most komoly ? - firtatta tovább, mire nevetve bólintottam.

- Most is épp egy új könyvemen dolgozok. NaEun pedig a menedzserem, tudja bizonyítani, hogyha esetleg nem hiszed el. Bocsánat, hogy nem mondtam el, de az elején nem tartottam fontosnak, aztán pedig igazából nem terelődött soha erre a szó. Rajtad kívül már mindenki tudja - fejeztem be a színvallást és kicsit tartva a fiú reakciójától inkább arrébb léptem párat. Ki tudja, miként akadt volna ki. Erős nyúlfiú volt ő, azért néha valóban voltak olyan pillanatai, hogy az ember tartott tőle. Viszont egyáltalán nem úgy reagálta le a helyzetet, mint ahogy arra számítottam. Sőt...

- Te komolyan idősebb vagy nálam ? - akadt ki.

- He ?

- Esküszöm nem hiszem el. Az még oké, hogy te vagy az a HaNi, de ezt már nem kamuzod be nekem. Biztos, hogy nem igaz - pislogott nagyokat és saját igazán bólogatva várta, hogy én is bejelentsem, hazudtam. Dehát az igazat csak nem cáfolhattam meg.

- Tényleg idősebb vagyok. Ebben az évben töltöttem a huszonötöt. Jövőre leszek huszonhat - magyaráztam, mire JungKook csak még jobban elképedt és mást sem lehetett látni rajta, mint a hitetlenséget. - De téged komolyan ez zavar a leg...

- Mutasd a személyidet - nyújtotta felém egyszeriben a kezét, ami miatt meg én képedtem el és néztem rá hitetlenkedve.

- Na ne hülyéskedj...

- Figyelj, azt is nehezen hiszem el, hogy legálisan ihatsz alkoholt, azt már komolyan nem tudom lenyelni, hogy még idősebb is vagy nálam - mondta komolyan, habár én kezdtem igazán nevetségesnek érezni ezt a helyzetet.

- JungKook, nem fogom megmutatni a személyimet, hidd el idősebb vagyok nálad. Jelen helyzetben bárki megtudná mondani - dörzsöltem meg a karomat, ugyanis kezdtem egyre jobban fázni, így inkább megindultam befelé, hátha útközben pultos fiú elfelejti ezt a hülyeséget.

- Na de most mibe telik neked ? Hacsak nem hazudsz, ez nem jelenthet neked problémát - loholt mellettem, miközben a továbbiakban azt magyarázta, hogy miért hazudok és miért lehetetlen, amit állítok. - Akkor meg miért oppáztál ? Hm ? HaNi, Várj meg ! Komolyan, csak annyi kell, hogy odaadod a személyidet. Eskü nem nevetem ki a valódi korodat. HaNi ! HaNi !

- Aish, fogd már be !