December 22.

- Tehát akkor nem veszel másik ruhát - próbálta JungKook ismételten magával elhitetni azt, amit én már tegnap is eldöntöttem. Látszólag nehezen ment neki.

- Nagyon jól mondod JungKook - fordultam felé csípőre tett kézzel, már az említett ruhában ácsorogva, teljesen felkészülten az estére. Nem rég tértem vissza NaEunéktól, aki megcsinálta a hajamat és mivel nagyon nem akart anélkül elengedni, így még ki is sminkelt. Ami mondjuk nem állt túl sok mindenből, mégis másképp festettem vele, ez pedig az ágyon duzzogó fiúnak is kezdett leesni. Az, hogy a fejében összetört a rólam képzelt aranyos illúziója, kész katasztrófa volt a számára.

- El ne mozdulj mellőlem a bárban - nézett rám komolyan, miközben fél figyelmét a nyakkendője megkötésének szentelte. Eléggé ideges volt, hisz nem nagyon akart sikerülni neki semmi sem ezen a napon, a nyakkendő megkötésével együtt. Reggel leesett az ágyról álmában és beverte a fejét az éjjelijének a sarkába. Én egy kisebb szívinfarktust kaptam miután megpillantottam a vért a kezén. Szerencsére nem lett nagyobb baja azon kívül, hogy kicsit felsértette a bőrét. Én ugyan el akartam rángatni az orvosi kabinba, de bizton állította, hogy nem volt baja, habár szerintem néha szédült, de a világért sem vallotta volna be nekem.

- Én úgy tudtam, hogy te dolgozni fogsz - léptem elé és kezembe véve a fekete nyakkendőt lassan megkötöttem neki.

- De lesz szünetem - állította, habár ő sem gondolhatta komolyan, hogyha már elmegyek erre a partira, akkor egész végig ott maradok a pultnál. Viszont annyiból jól ismert, hogy sokat nem táncoltam volna. Nem szívesen mozogtam, hogyha nem volt muszáj.

- Majd mindig a szemed előtt maradok - sóhajtottam fel és eligazgatva az inge gallérját mosolyogva paskoltam meg a mellkasát. - Egyébként meg nem tudom mit vagy úgy oda, eddig minden egyes alkalomkor, amikor csak kitetted a kabinból a lábadat minden nőnemű élőlény le akart támadni, úgyhogy kijár nekem, hogy kicsit én is rivaldafényben legyek, nem ?

- A kettő nem ugyanaz - bizonygatta a pultos fiú és kezemet szorongatva nézte az arcomat elmerengve. Valóban más lehettem ezekben a göncökben, hogyha ilyen reakciót váltottam ki a fiúból. - Talán elnézem, hogyha a többiekkel leszel, de ha bárki kérdezné, akkor van barátod.

- Tehát a barátom vagy ? - döntöttem félre a fejemet meglepetten, ugyanis ez még annyira nem volt köztünk tisztázva. Lehet kölcsönösen vonzódtunk egymáshoz, de vajon ez elég lett volna ahhoz, hogy kijelenthessük, járunk ?

- Na ide figyelj - paskolta meg a combját, mire vonakodva ugyan de leültem és kíváncsian vártam, hogy mit akart ebből kihozni. - Szerinted, ha nem lennél a barátnőm, akkor megcsókolnálak ? Tudnék melletted úgy aludni, hogy majd kiugrik a szívem a helyéről, mert érzem az illatodat ? Tölteném veled a szabad időmet ahelyett, hogy aludnék vagy bármi szórakoztató dolgot csinálnék a barátaimmal ? Ki merném... - akadt meg hirtelen és nagyot nyelve nézett mélyen a szemembe és nyalta meg idegesen a száját. - Ki merném mondani, hogy... - bármit is akart mondani, én nem engedtem, ugyanis kezemet szájára téve fojtottam belé a szót. Kit akarok hülyíteni ? Persze, hogy tudtam mi jött volna ezek után, de én nem akartam hallani. Nem ennyi után, akkor, mikor én még nem voltam benne biztos. Nem szerettem volna fájdalmat okozni neki a jövőben, csak azért mert esetleg meggondoltam magamat.

- Hiszek neked, csak kérlek ne folytasd - tartottam még mindig a szemkontaktust és lassan leemeltem kezemet a szájáról.

- Szeretlek - bökte ki, mire azonnal bennem ragadt a levegő és meredten bámultam komoly, fekete szemeibe.

- JungKook - szóltam rá remegő ajkakkal és azonnal felálltam, majd az ajtó felé indultam, ami ezekben a fránya magassarkúkban nehezebben ment, mint ahogy szerettem volna haladni. Sürgősen friss levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem, hogy azonnal megfulladok. Az arcom égett, a szívem dübörgött és nem akartam, hogy ezt JungKook észre vegye.

- HaNi - állított meg az ajtónál és megtámasztva azt tenyerével állta el az útját a menekülésemnek. Én nem igazán szándékoztam megfordulni, így a fehér fát bámulva vártam, hogy pultos fiú távolabb lépjen tőlem, de egyre csak közelebb éreztem magamhoz. Mellkasa hátamnak nyomódott és lélegzetvételét éreztem a nyakamon. - Nem várom... Nem várom, hogy azt mond, én is téged és minden cukormázasan boldog lesz - magyarázta, mire kínosan elmosolyodtam, de még mindig nem mertem mozdulni. - Tudom, hogy te nem hiszed, hogy ennyi idő alatt kötődni kezdhetsz valakihez, akivel ezelőtt nem találkoztál, de tudod nekem ennek ellenére is sikerült. Hiába gondolod azt, hogy ez lehetetlen, tévedsz. Ezt pedig el kell fogadnod. A szerelem nem egy-kettőre alakul ki, de az ember érzi, hogyha bele esett a csapdájába. Ha pedig nem hiszel nekem, akkor itt a bizonyítéka - fordított lassan maga felé és kezemet megfogva mellkasára rakta, pont oda, ahol éreztem szíve dobogását. Nem csókolt meg, csak mélyen a szemembe nézett és éreztem, hogy már csak ennek a hatására is mennyire hevesen kezdett el verni a szíve. Ha nem is annyira, mint az övé, de az enyém is megdobbant, ahogy így figyeltem az arcát és tudatosult bennem, hogy ilyen reakciót váltottam ki belőle.

- Hiszek neked - siklott le tekintetem mellkasára. - De remélem tudod, hogy én...

- Te még nem szeretsz, tudom - fejezte be helyettem a mondatot és hiába próbálta elrejteni szomorúságát, a tekintete mindent elárult róla. - De én tudok várni - mosolyodott el halványan és csuklómnál fogva arca elé emelte a tenyeremet, majd közel hajolva hozzá belecsókolt. Megilletődve figyeltem a jelenetet, és kezemet visszahúzva magam mellé megköszörültem a torkomat.

- Kicsit... Előre megyek, majd ott találkozunk - magyaráztam és hátat fordítva neki, nagy nehezen végre kijutottam a szobából. Cipőm minden lépésnél belemélyedt a szőnyeggel borított fába, ezzel lehetetlenné téve, hogy gyorsan haladjak, pedig úgy éreztem, hogy friss levegő nélkül megfulladok. Ilyet pedig én igen ritkán éreztem. Magamtól nem igazán mentem ki a természetbe, de most nagyon is szükségem volt rá. Ahogy beléptem a liftbe, sóhajtva nekidőltem az oldalának és két kezem közé vettem a kezemet. - Ez így nem lesz jó - ráztam meg a fejemet, miközben kimelegedett arcomat dörzsöltem.

- Nem szeretem, oké ?! - kiáltottam bele a hűvös éjszakába és dideregve dörzsöltem meg a karomat a kezemmel. Még csak negyedórája voltam kint a fedélzeten és bámultam hol a hullámzó tengert, hol a csillagos eget, hol pedig a kikötőt, amit hamarosan készültünk elhagyni. Ezzel pedig közeledett az út vége. Igen, ha vége ennek, akkor már nem fogom érdekelni. Ezek csak üres szavak, üres szavak... - Aish... - bámultam bele a sötét tengerbe és a korláton megtámaszkodva sóhajtottam fel. - Vajon jobban érezném magamat, ha beleugranék ?

- Nem hiszem, hogy túl élnéd - szólalt meg nem sokkal mellettem egy hang, mire csodálkozva fordultam a hang irányába és pillantottam meg Taehyungot. Ő is már a bárban viselt egyenruháját viselte és mivel ő velem ellentétben okos volt, így mellette fekete szövetkabátja is rajta volt. Mosolyogva lépkedett felém, nem leplezve rajtam elidőző tekintetét. - Kook túlságosan is szerencsés veled - sóhajtott fel színpadiasan és megállva mellettem nézett le rám.

- A szerencsés kissé erős jelző. Inkább balszerencsés...

- Már miért lenne ? - vonta fel fél szemöldökét kérdőn és igen meglepetten, mintha csak nem is számított volna erre a nyilvánvaló válaszra.

- Mert egy olyan lányba kezd beleszeretni, aki nem őszinte vele, ráadásul soha nem tudja majd azt a szeretet visszaadni, amit... - hallgattam el hirtelen, ugyanis Taehyung mutatóujját számra rakva akadályozott meg a további beszédben.

- Már megbocsáss, de elég... Buta vagy - bökte ki homlokát ráncolva. - Nem hinném, hogy olyan ostoba lenne, hogy már most ennyi mindent várna el tőled. Jól tudja ő, milyen nehéz dolga lesz veled, de nem hiszem, hogy bánja. Tudod, milyen boldog mostanában ? És ezt neked köszönheti.

- Valaki miattam boldog ? - szólaltam meg döbbenetemből, miután pultos fiú kettő végre engedte, hogy beszéljek.

- Úgy tűnik - fürkészte arcomat somolyogva, miközben kezén megtámaszkodva helyezte magát kényelembe. – Bár, ha gondolod, mást is boldoggá tehetsz - egyenesedett ki lassan és karját úgy helyezte a korláton, hogy azzal sarokba szorított engem. Nem mintha tartottam volna tőle, nem sok embertől féltem és azt is tudtam, hogy nem csinálna semmit, mégis egy pillanatra megfagyott a levegő körülöttünk. Még az eddigieknél is jobban. - Tényleg nagyon elragadó vagy ma - hajolt közelebb, miközben én magam egyre jobban neki préselődtem a jéghideg korlátnak, ami szinte már égette a hátamat. - Noona... - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg és egyáltalán nem az a jó fajta. Soha nem tanultam meg védekezni ilyen esetekben, hisz ott volt nekem NaEun, de ebben a pillanatban igazán bántam, hogy nem engedtem, hogy megtanítson néhány önvédelmi dologra. Szorosan lehunytam a szememet, várva, hogy végre abbahagyja a viccelődést, épp ezért lepett meg rövid csókja az arcomon, majd kabátja a vállamon. Meglepetten nyitottam fel szemeimet és esett először pillantásom a rajtam lévő fekete anyagra, majd az ajtó felé sétáló fiúra. Nem értettem sohasem, hogy mit, miért tett, de akkor valóban egy kész titoknak tűnt az egész fiú és annak cselekedete. Soha nem voltam képes kiismerni őt. Csodáltam JungKookban, hogy neki sikerült, még akkor is, hogyha ő régebb óta ismerte Taehyungot.

Visszafelé menet már kicsit lassabban és nyugodtabban haladtam, mint ahogy egy órával előtte tettem ezt a hajó tetején. Taehyung kabátját már levettem és karomban tartva haladtam a bár felé, hogy visszaszolgáltassam neki. Nem terveztem beszámolni a nemrég történt eseményekről senkinek, mivel úgy éreztem, hogy ez csak a fiúra tartozott. Én sem egészen értettem, hogy miért csinálta, de biztos meg volt az oka. Ráadásul nem hagyta, hogy megfagyjak, amiért meg különösen hálás voltam.

Ahogy beléptem a bárba, rögtön más kép fogadott, mint amire számítottam. A helyet most a sötéttel ellentétben kellemes fény világította meg és mindenhonnan karácsonyi díszek lógtak. A zene is most sokkal volt inkább alkalmasabb azok számára, akik tényleg táncolni akartak, mint azok számára, akik csak vonaglani készültek. Nem mintha én olyan jó táncos lettem volna, de azért nem járattam le magamat senki előtt a tudásommal. Én inkább voltam az a dülöngélős fajta.

Szememmel pásztázni kezdtem a termet, de a rengeteg idegen arc között nem szúrtam ki az én társaságomat, így inkább elindultam a pult felé. Ebben a ruhában igazán nehéz volt felülnöm a bárszékre, de egy kisebb erőlködés után sikerült. Azonnal ki is szúrtam az épp dolgozó JungKookot és Taehyungot, aki nevetve karolta át a vállát és mondott neki valamit, amire a fiatalabb fejbe vágta egy törlőronggyal és inkább visszaküldte dolgozni. Egy apró mosoly költözött az ajkamra a jelenet láttán, majd ahogy észrevettem, hogy pultos fiú kettő megfordult, felraktam a kabátot a pultra és beljebb csúsztattam.

- Visszahoztam, köszönöm - néztem rá hálásan és vigyora, ahogy a kabátért nyúlt egy pillanatra arcára fagyott és csak bámult rám. Nem egészen értettem, azt gondoltam lehet valami rosszat mondtam, bár ebben eléggé kételkedtem, ahogy visszagondoltam a szavaimra.

- Ja, nincs mit - fogta kezébe és hajába túrva fürkészte az arcomat. - Egyébként nem bánom, hogyha visszafizeted nekem valamivel - támaszkodott meg a pulton hirtelen, mire sóhajtva felemeltem a kezemet és mutatóujjammal hátrébb toltam a fejét.

- Megköszöntem, hidd el, tőlem ez is nagy fizetség - mondtam, majd meglátva a mellette feltűnő JungKookot elmosolyodva intettem neki. A fiú viszonozta tettemet, majd nagy valószínűséggel rátaposhatott Taehyung lábára, ugyanis barátja fájdalmasan kiáltott fel és hajolt le.

- Már mondtam neked, hogy ne zaklasd - nézett rá a fiúra bosszúsan, aki kiegyenesedve rakta fel a kezét jelezve, hogy visszavonul és elbicegett egy másik emberhez felvenni a rendelését. - Bocsánat, mindig zaklat - sóhajtott fel gondterhelten, majd kezemet megfogva változott meg azonnal a tekintete és elmosolyodva kérdezte meg mit kérek.

- Nekem mindegy, csak ne valami erőset. Nem terveztem berúgni.

- Pedig nekem igazán tetszett az előző eset, attól eltekintve, hogy majdnem megöltél egy pezsgős üveggel - gondolt vissza arra az éjszakára, mire én azonnal elengedtem és inkább elhessegettem, hogy végezze a dolgát. Nevetve ment hátra egy ismeretlen pultos srác mellé és beszélgetve készítette nekem az italomat. Valóban nagyon felszabadultnak tűnt és boldognak ebben a környezetben. Azt csinálta, amit szeretett. Hiába volt itt éjjel is, soha nem hangoztatta, hogy milyen nehéz is neki. Nem panaszkodott, hisz tényleg élvezte. Ezt a jövés-menést, az utazást. Ahogy így elnéztem egy pillanatra szöget ütött egy gondolat a fejemben. Ha az út után is együtt maradunk, én nem fogom kiszakítani ebből a környezetből ? - Tessék, itt az italod - érkezett vissza JungKook, ezzel megszakítva a gondolataimat és el is feledtetve őket velem, ugyanis miután lerakta a poharat elém, közelebb hajolt és nyomott egy csókot a számra. - Hamarosan itt lesznek Jiminék, úgyhogy nem leszel egyedül - simogatta meg a fejemet kedvesen, mire két oldalról is megütötték egy ronggyal.

- Ne itt csajozz Jeon - mondta egy nála jó pár évvel idősebb férfi, aki nagy valószínűséggel a főnöke lehetett.

- Ez az Jeon - ismételte Taehyung is vigyorogva, valószínűleg azon, hogy le lett szidva a barátja.

- Most pedig elirányítalak máshová. Ne aggódj, nem fogja a többi alkalmazott se megenni a kis hölgyet - nézett felém, mire zavartan bólintottam megerősítésképpen, és a férfi hálásan nézve felém már el is húzta JungKookot. Ahogy elkerültek előlem, egy halk nevetés szakadt fel belőlem és mosolyogva nézve a dolgozó fiút, belekortyoltam az italomba és kíváncsian néztem körbe a tömegen. Már sokan egymás kezét fogva táncoltak, mások nagyobb csapatokba verődve dülöngéltek a zenére és iszogattak, miközben egymással beszélgettek. Mindenkin ünnepibb ruha volt, de még most is voltak olyanok, akik szívesen szedtek volna fel valakit. Szerencsére Jimin és NaEun előbb felbukkant, minthogy egy régóta engem figyelő srác elindult volna felém, így velük együtt elkeveredhettem a tömegben.

- Te tudsz táncolni HaNi ? - nézett rám Jimin érdeklődve, miközben arra várakoztunk, hogy NaEun visszatérjen két itallal. A bárnál már kezdtek egyre többen lenni, így esélytelen volt, hogy hamar sorra kerüljön. Ahogy telt az idő, úgy kezdett egyre több ember megjelenni.

- Hát, van egy könyvem, amiben fontos szerepet játszott a tánc - kezdtem bele és mertem megemlíteni a regényemet is, hisz tudtam, hogy NaEun már beszámolt Jiminnek a munkájáról, így rólam is tudta az igazat. Szerencsére megígérte, hogy hallgat JungKook előtt. - Ezért muszáj volt kicsit jobban utánanéznem az egésznek, így van még olyan tánc, amire emlékszem. Úgyhogy mondhatjuk, hogy igen - válaszoltam homlokomat ráncolva, mire Jimin csillogó szemekkel ragadta meg a kezemet és szólalt meg.

- Akkor mutass meg pár lépést. Szeretnék NaEunnal táncolni, de nem igazán vagyok jó a társas táncokban - vakarta meg tarkóját zavartan és felébredve meglepettségemből, lassan bólintva jeleztem neki, hogy szívesen segítek. Pár perc múlva már az angol keringő lépéseit tanítgattam a fiúnak, aki szorgosan leste minden lépésemet, majd miután megjegyezte velem is kipróbálta. Szerencsémre nem az a lábra taposós fajta volt, így kisebb bukdácsolásokkal ugyan, de nagyjából már ment neki. Nem volt nagy ördöngösség, ez volt az egyik legegyszerűbb tánc, úgyhogy mire NaEun visszatért az italokkal, addigra Jimin már egészen szépen táncolt.

- Kérek egy dalt, addig ti maradjatok itt - néztem a két szerelmesre, mire Jimin meglepetten egyben hálásan bámult felém, mire csak mosolyogva megvontam a vállamat és elindultam a zenepult felé.

Kérésemet leadva, már a következő számként meg is szólalt az általam kért, amin igazán meglepődtem, hisz előttem kértek még egy páran. Bár láttam, hogy mintha rám kacsintott volna az éppen ott álló férfi, aki berakta a számokat, de azt hittem, hogy csak beképzeltem. Szomorú mennyire irányíthatóvá váltak a férfiak egy-egy szép arc miatt.

Ahogy visszamentem az együtt hagyott párhoz, elmosolyodva néztem, ahogy egymás kezét fogva, nevetve próbálkoztak a tánccal. Lehet, mondhattam volna Jiminnek, hogy NaEunnak sem erőssége a tánc... Most már mindegy. Hátat fordítva nekik indultam a pult felé, ahol most már kicsit kevesebben voltak, hisz sokan elmentek táncolni. Találva magamnak egy szabad bárszéket, felültem rá és a tánctér felé fordulva bámultam a boldog embereket. Tényleg olyan jól érezte magát mindenki, hogy attól én is jókedvű lettem. JungKooknak igaza volt azzal, kapcsolatban, hogy jó móka volt. Most először éreztem magamat jól egy ilyen hangos és zsúfolt helyen; egy partin.

Az est további részében visszakerültem NaEunékhoz, akikkel együtt táncoltam egy gyorsabb számra, később csatlakozott hozzánk Taehyung is, aki menedzseremmel és velem is táncolt egy fél dalt, majd lelépett esti partnert találni magának. JungKook viszont nagyon nem szabadult a munkából, így vele nem igazán tudtam táncolni. Nagyon nem is volt a társaságunkkal. Éjfél volt, mikor mindenki izgatottan indult a hajó tetejére, ugyanis akkor indultunk el a kikötőből és kezdődött el egyúttal a tűzijáték is. Ugyan NaEunék magukkal hívtak, de mivel nem nagyon akartam kimenni a hidegre, így visszautasítottam az ajánlatot és inkább visszamentem a bárpulthoz, ahol elfoglaltam szokásos helyemet és egy újabb koktélt kortyolgatva lerúgtam magamról a magassarkúmat. Az est folyamán nem ez volt az első italom, így már kezdett kissé a fejembe szállni, amit onnan éreztem, hogy kedvem átváltott szórakozottba. Én soha nem voltam magamtól az. Ilyen állapotban nézegettem a kiürült termet és a földön heverő arany és zöld lufikat, pár műanyag poharat és konfettit. A tömeg most fent tombolt, ugyanis a tűzijáték elkezdődött. Hangja idáig is elért, ráadásul a kis ablakokon látszódott a fénye. Nagyon hangulatos volt.

- Sajnálom - lépett elém JungKook, akire valójában vártam. Nem akartam itt hagyni egyedül, ha már egészen eddig dolgoznia kellett. A hideg csak egy kifogás volt a részemről.

- Micsodát ? - mosolyogtam rá, majd kezét megfogva leugrottam a bárszékről és ruhám alját kissé felfogva indultam el vele a tánctér közepére. - Táncolunk ? - emeltem fel kezünket és ruhámat elengedve megfogtam a fiú vállát.

- Nem kell a cipőd ? - nézett mezítelen lábamra, mire szórakozottan megráztam a fejemet.

- Így kényelmesebb, utálom a magassarkúkat...

- Valamiért sejtettem - nevetett fel a fiú, majd lassan kezét derekamra vezette és közelebb húzva magához gondolkozott el. - Hm... Mire szeretnél táncolni ?

- Miért ? Énekelnéd közben ?

- Én mindenre képes vagyok - állította büszkén, mire én is felnevettem és elgondolkoztam azon, hogy mire is kellene táncolnunk. Bár akkor éppen nem igazán jutott semmi sem eszembe. Végül JungKook kezdett el dúdolni egy dalt, ami nagyon ismerős volt, de egyáltalán nem jutott eszembe, hogy mi is az. Ettől függetlenül a mi táncunkhoz épp elég volt. Az volt életem egyik legkülönlegesebb pillanata. JungKook kellemes hangja, ami bezengte az egész helyet, magabiztos léptei, ahogy vezetett engem a táncban, a köztünk lévő kapcsolat, ami csak egyre jobban erősödött. Nem akartam elengedni, ezt megérezve csak még közelebb húzott magához, szinte egy centi hely sem volt közöttünk, éreztem szíve heves dobogását, láttam szemeiben a szokásos csillogást, ahogy engem figyelt, majd ajkait megéreztem enyémeken és tényleg úgy éreztem, hogy elveszek.