December 2.

Azt, amit én másnap akartam megtartani, történetesen a hajó felfedezését, végül a megérkezésünk napján ejtettük meg, aminek én annyira nem örültem. Valóban gyönyörű volt a hajó, ehhez kétség sem fért, de valamiért nem tudta az igen fáradt énemet lekötni. Már legszívesebben aludtam volna, vagy az ágyamban nyűglődtem volna, amiatt, hogy megint nem tudtam egy értelmes ötletemet se kidolgozni. Természetesen mindezt egy "kis" tévedés miatt nem tudtam megtenni. A bárba betévedve, így este felé már megszaporodtak az emberek és egy-egy asztalt elfoglalva beszélgettek vagy éppen a tánctéren mozogtak az amerikai és koreai zenékre. NaEun meglátva a rengeteg szingli vagy éppen nem szingli pasit azonnal fellelkesült és muszáj volt a karjánál fogva visszatartanom, nehogy már most vadászatra induljon.

- Örülnék, ha nem az est kezdetétől hagynál egyedül. Így is nehéz elképzelnem, hogy én majd egész éjszaka itt maradok, ezért kérlek bírd még ki egy kicsit - magyaráztam fáradtan, és éreztem, hogy egyre kevesebb energiám maradt a mozgáshoz és beszédhez. Ezek a szavak s rettentő lassan hagyták el a számat.

- Igazad van - tért észhez a lány és bocsánat kérően elmosolyodott. - Meghívlak valamire, csakhogy kicsit jobb kedved legyen - karolt belém és elhúzott két, még szabad bárszékhez.

- Most elaltatni akarsz vagy jobb kedvre deríteni ? - vontam fel egyik szemöldökömet és kérdésemet hallva NaEun halkan felkuncogott.

- Legalább, ha elalszol, talán az egyik igen helyes pultos megsajnál és felvisz a kabinjába. Ők úgy is szinte az egész éjszakát itt töltik, így üres a szobájuk - vonta meg a lány a vállát és ekkor még csak fel sem fogtam azt, amit éppen magyarázott. Pedig, ha megértem, akkor talán nem tettem volna ekkora hülyeséget.

- Szuper - ásítottam és felülve a magas székre bágyadtan bámultam magam elé. Eléggé fárasztó volt így ülni, ezért kinyújtva egyik karomat rádöntöttem a fejemet és úgy néztem a mellettem ülő fekete hajú lányt, aki éppen azt nézte mit is ihatnánk.

- Vodkanarancs ? - kérdezte barátnőm, mire azonnal elhúztam a számat. - Ja tényleg, te utálod a vodkát. Akkor azt majd magamnak kérek. Hm... Mohitó ?

- Tökéletes - válaszoltam halkan, majd sóhajtva lehunytam a szememet és úgy éreztem, hogy a fülemben dübörgő zene ellenére is simán elaludnék. Amint meghallottam, hogy egy pohár került a fejem mellé, felnyitottam a szememet, így még épphogy, de megpillantottam egy ismerős ragtapaszt. NaEunra sandítva pedig bizonyossá vált, hogy ez az a fiú volt, akit leütöttem a vonaton. Lassan felkeltem a pultról és hunyorogva néztem a fiú hátát, aki éppen a menedzserem italát készítette.

- Ilyen közelségből az arca még halálosabb - nézte elvarázsolva a fiút a barátnőm, mire azonnal oldalba könyököltem.

- Ne kezdj ki fiatalabbakkal - ráztam a fejemet, ugyanis volt annyi tapasztalatom, hogy tudjam, annak soha nem lesz jó vége. A fiúk lassabban értek nálunk, így nem járt túl jól az a lány, aki fiatalabb srácot fogott ki.

- Tudom, tudom, de akkor is... Neked nincs szemed, hogy nem veszed észre milyen jól néz ki ? Ráadásul pultos, és hidd el, nagyon jól áll neki ez a fekete ing - vette suttogóra a végét, ugyanis az ismeretlen fiú megfordult, kezében NaEun italával, aki egy igen mézes-mázos mosolyt megeresztve vette át a poharát.

- Fogyasszátok egészséggel - nézett ránk felváltva, megeresztve egy apró mosolyt, de mikor tekintete rám tévedt, azonnal összeszaladt a szemöldöke és elgondolkozva figyelte az arcomat. - Úgy érzem láttalak már valahol... Ááá, te vagy a vonatos lány - világosult meg és talán akaratlanul ugyan, de a kezén lévő ragtapaszra nézett, ami után rögtön szélesebb lett a mosoly az arcán. - De várjunk csak... Neked szabad alkoholos dolgokat inni ? - kérdezte végig mérve, ami miatt akaratlanul is összébb húztam magamon a dzsekimet.

- Vegyem úgy, hogy kétségbe vonod a koromat ? - kérdeztem összeszűkített szemekkel, mire a srác azonnal megrázta a fejét és kezeit felrakva válaszolt.

- Nem, dehogy. Csak hogy is mondjam... Olyan fiatalnak tűnsz - magyarázta, mire a mellettem ülő barátnőmből azonnal kibukott a nevetés és köhögve, könnyes szemekkel nézett rám.

- Ezt most megkaptad - vihogott továbbra is, amit inkább csak eleresztettem a fülem mellett.

- Tán kíváncsi vagy az igazolványomra ? - vontam fel fél szemöldökömet, ami miatt a pult másik végében álló fiú megeresztett egy elfojtott nevetést, de torkát köszörülve végül csak mosolyogva megrázta a fejét.

- Nem hiszem, hogy szükségem lenne rá - mondta, majd már el is ment kiszolgálni az újabb vevőket.

- Nem tudom miért, de idegesít ez a srác... - ráncoltam a homlokomat, majd sóhajtva belekortyoltam az italomba és megérezve az alkohol ízét valamiért cseppet sem lettem élénkebb tőle.

- Szerintem aranyos - vonta meg a vállát a mellettem ülő lány, de az ő véleményét valamiért nem tudtam mérvadónak venni. Ő minden fiút aranyosnak és kedvesnek tartott, aztán mindig pofára is ejtették miatta, de hiába beszéltem, mintha meg se hallotta volna a tanácsaimat. - Most viszont - itta ki a vodkanarancs végét is egy húzásra és hátra fordulva pásztázta körbe a táncteret szemével -, úgy érzem itt az ideje keresni magamnak egy partnert - dörzsölte össze kezét és már meg sem próbáltam megállítani. Valamiért egy csepp energiám sem maradt bármit is tenni ellene, így csak legyintve hagytam, had menjen útjára és megbeszélve vele, hogy holnap reggel találkozunk a földszinten, már ment is keresgélni valakit magának. Én pedig egyedül maradva döntöttem hátamat a pultnak és kezemben az italomat kortyolgatva figyeltem a táncoló vagy éppen mást csinál embereket. Bárcsak látnék valamit, ami megihletne. Viszont hiába nézelődtem, a beszélgető embereken és egymásba gabalyodó párokon kívül szinte semmit se láttam. Tény, hogy volt pár ember, akik igen érdekesen táncoltak, ami miatt mindig majdnem felröhögtem, de végül inkább meg sem mukkantam, hisz én sem lettem volna jobb. Sőt...

Ahogy telt az idő, úgy lettem egyre fáradtabb, de mégis egymás után rendeltem a mohitókat, hisz nagyon finom volt és nem bírtam betelni vele, mégha nagyon jól is tudtam, hogy ez rám nézve nem éppen volt szerencsés döntés. Teltek az órák, én pedig kezdtem egyre jobban elveszíteni a józan eszemet és bágyadtan mosolyogva néztem magam elé, majd dőltem ki a pultnál. Viszont a sok ital megtette a hatását, ugyanis nagyon kellett már mosdóba mennem, így nagy nehezen lekászálódtam a székemről, anélkül, hogy elterültem volna a padlón és már mentem is felkeresni a vécét, ami ilyen állapotban sokkal lassabban ment, mint egyébként. Jól eldülöngéltem a tömegben és a hasonlóan túl jó kedvű emberek próbáltak is megállítani, de mivel szemem előtt folyton-folyvást a célom lebegett, így mindenkit visszautasítottam egy majd későbbel. Végül nagy nehezen ráakadtam a kis folyosóra, amely egyik oldalán a női mosdó volt, csakhogy mielőtt beléphettem volna, hirtelen megszédültem és eldőltem az ellenkező irányba, ami miatt valakinek neki estem.

- Saj-nálom - motyogtam lassan és halkan csuklottam egyet, ami miatt nevetve húzottam el az engem tartó embertől.

- Úgy látom valóban a kinézetedhez méltóan bírod az italt - szólalt meg egy ismerős ember, ami miatt hunyorogva szemügyre vettem a megmentőm arcát és mikor rájöttem, hogy kihez is álltam ilyen közel, azonnal elhúzódtam.

- Hah, még te beszélsz ? - próbáltam normálisan megformálni a szavakat, csakhogy mindig meg kellett állnom egy kicsit, csakhogy ne rontsam el a mondatot. - Általános iskolás - böktem meg a mellkasát, mire azonnal összeszaladt a szemöldöke, de figyelembe véve, hogy nem éppen voltam százas csak sóhajtva megrázta a fejét és vállamat megfogva a helyes irányba fordított.

- Inkább menj végezni a dolgodat - morogta, majd lökött rajtam egy aprót, ami miatt valahogy sikerült elbotorkálnom az ajtóig.

- Kösz - vetettem hátra és belépve az ajtón kerestem egy szabad fülkét.

Tíz perc múlva már egy kicsit megkönnyebbülten léptem ki a mosdóból és lassan, a fal mellett haladva mentem volna vissza, csakhogy megpillantottam a földön egy fénylő valamit. Támasztva magamat lehajoltam érte és markomba fogva a kis tárgyat elemezgetni kezdtem. Volt rajta egy biléta, ami egy számot jelzett és egy kulcsnak kinéző valamin lógott.

- Ez egy kulcs lenne ? - emeltem a magasba, majd mikor ismét megcsillant a lámpák fényében, elmosolyodtam és megkönnyebbülten indultam immár a kijárat felé. - Végre van hol laknom - motyogtam és lassan a szoba felkeresésbe kezdtem. Mivel kis szám szerepelt a bilétán, az első emeletre lifteztem, ahol kiszállva fel-fel bukva ugyan a lábamban, de nagyban néztem az ajtókon szereplő számokat. Mikor pedig valóban megtaláltam ezen az emeleten a kabint elmosolyodva álltam meg az ajtó előtt és dőltem neki, majd simítottam végig a fa felületen. - Végre aludhatok - suttogtam és ötödjére szerencsére bele is találtam a zárba, így elfordítva a kulcsot benne, nyitottam be és a sötétben visszazárva az ajtót, semmivel sem törődve botorkáltam a valószínűleg ágy felé, és dőltem végig rajta. Ahogy beletemetkeztem a puha paplanba, lerúgtam magamról a cipőmet és átkúszva a másik oldalra sóhajtottam fel elégedetten. - Ágy... - motyogtam és pár perc múlva már ki is dőltem.

Ez a hajó olyan simán ment a vízen, hogy fel se tűnt, éppen úton voltunk, így simán átaludtam az éjszakát. Csakhogy mikor megéreztem, hogy valaki levetődött mellém az ágyra, én magam is megmozdultam és hasogató fejjel ugyan, de felnyitottam a szemeimet. Viszont egyáltalán nem az a látvány fogadott, mint amire számítottam volna. Két, szintén fáradt fekete szempár nézett vissza rám, először csak hunyorogva, majd egyre élénkebben. Ami miatt én magam is kezdtem egyre jobban érezni a hirtelen belém költöző erőt. Szinte egyszerre ültünk fel az ágyban és míg én a fejemhez kaptam hirtelen tettem miatt, úgy a mellettem lévő fiú számon kérőn méregetett engem.

- Mégis mit keresel te itt ? - kérdezte gyanakvóan, mire kezemet feltéve kértem, hogy várjon egy percet, amíg összeszedem magamat, majd mikor ez sikerült sóhajtva körül néztem a kis kabinban és rá kellett jönnöm, hogy a tegnap este valóban megtörtént.

- Tudom, mire gondolsz - kezdtem -, de semmi hátsó szándékom nem volt ezzel. Csak aludni akartam már végre valahol - magyaráztam meg ittlétemet.

- Direkt jöttél nekem este, hogy megszerezhesd a kulcsomat ? - szűkítette össze szemeit, mire legyintve megcáfoltam ezt az állítását.

- Abban az állapotban nehezen lehettek volna ilyen agyafúrt gondolataim.

- Hm... - méregetett továbbra is, mire megunva ezt az értelmetlen farkasszemezést leszálltam az ágyról és cipőmbe belebújva sétáltam az ajtó felé. Csakhogy amint kezem a kilincshez ért volna, a fiú megállított ebben a tettemben és két kezét az ajtóra helyezte a fejem mellett. Meglepetten fordultam meg és néztem fáradt szemeivel ismételten farkasszemet.

- A kulcsomat kérem vissza - vette el egyik kezét az ajtóról és nyújtotta felém, ami miatt értetlenül néztem vissza rá.

- Fogalmam sincsen hova raktam az este, de valahol itt kell lennie a szobában - vontam meg a vállamat, mire a srác csal lemondóan felsóhajtott és kezét lassan mögém vezette, amit ugyancsak értetlenül figyeltem, de amint megéreztem tenyerét fenekemen azonnal emeltem volna fel lábamat, de mintha csak tudta volna mire készültem, közelebb rántott magához, így szinte mozdulni sem tudtam. A levegő a tüdőmbe rekedt és hirtelen akkora zavar jött rám, hogy egy szót sem bírtam kinyögni. Viszont mikor éreztem, hogy farzsebemben kezdett el kutakodni azonnal tudtam, hogy mindezt miért csinálta. Így hiába akartam volna, nem tehettem meg, hogy perverznek könyvelem el. Rossz szokásom volt, hogy szinte minden kisebb holmimat a farzsebembe raktam, és nagyon úgy tűnt, hogy este ugyanígy cselekedtem.

- Fogalmad sincs, hm ? - vette ki végül a kis tárgyat és felemelve mutatta meg nekem.

- Oké, bocsánat, erre éppenséggel nem emlékeztem - magyarázkodtam és ugyan örültem, hogy végre ez a gond is megoldódott, azért az még jobb lett volna, ha végre elenged. - Khm... - köszörültem meg a torkomat, ami miatt azonnal észbe kapott és már el is tolt magától. - Ugyan, nem direkt hagytad el a kulcsot, de azért köszönöm az esti szállást. Megmentettél vele - néztem szemeibe komolyan, majd hátat fordítva neki lenyomtam a kilincset és kiléptem a kis kabinból. Nem mintha annyira lenyűgözött volna a fiú látványa ilyen közelségből, azért mégiscsak megmaradt fejemben az anyajegy az ajka alatt és az orrán. Határozottan olyan volt, mint egy kisfiú, mégis egyet kellett értenem NaEunnal, ugyanis volt benne valami meghatározhatatlan férfias kisugárzás is. Viszont... Visszavonom, hogy nem perverz. Honnan tudta, hogy a zsebemben volt a kulcs, ha előtte nem éppen a fenekemet bámulta ?

Megérkezve a földszintre azonnal kiszúrtam fekete hajú barátnőmet a pultnál, ahogy éppen a recepciós nővel beszélgetett nagyban gesztikulálva. Ebből már azonnal sejtettem, hogy semmi sem volt olyan egyszerű, mint ahogy annak lennie kellett volna. Az élet tele van megpróbáltatásokkal...

- Értem, rendben. Semmi gond, meg tudjuk oldani - fejezte be éppen NaEun a beszédet, majd mikor hátat fordítva a recepciósnak meglátott engem azonnal nyelt egy nagyot és zavartan lesett a mellette lévő két bőröndre. Kulcsot viszont nem láttam nála.

- Ne kertelj, mi van ? - tértem azonnal a lényegre, mire menedzserem a karomat megragadva húzott arrébb a bőröndökkel együtt.

- A jó hír, hogy a bárban ingyen kapjuk mostantól az italokat, a rossz viszont, hogy mindez azért van, mert nem tudtak nekünk szobát adni. Rosszul számolták ki az utasokra jutó kabinokat és mi voltunk azok a szerencsések, akiknek nem jutott hely - magyarázta nyugodtan, habár jól láttam szemein, hogy legszívesebben örjöngött volna. Gyűlölte az ilyen nem normálisan megszervezett dolgokat. Ő mindig a precizitásra törekedett és ezt nagyon sok esetben másoktól is elvárta.

- Juhé - mondtam azonnal, mire fejét rázva nevetett fel hitetlenkedve.

- Most mit csináljunk ? Ugyanis én találtam valakit, akinél akár meghúzhatnám magamat ezen az úton, de nem akarom, hogy te meg állandóan a bárban aludj.

- Majd megoldom - vontam meg a vállamat, ugyanis jól láttam rajta, hogy így is bánta a dolgot, nem akartam, hogy még ennél is nagyobb bűntudata legyen a helyeslésemet hallva. - Majd mindig belógok az egyik pultos szobájába. Ők úgy sincsenek este a kabinjukban - magyaráztam és ötletemet hallva - amit egyébként félig-meddig komolyan is gondoltam - NaEun azonnal kivirult és helyeslően bólogatott.

- Tudtam én, hogy egy íróhoz méltó eszed van - magyarázta, mire egy apró mosoly költözött az ajkamra. Most már csak az a kérdés, miként is veszem rá azt a srácot erre az egészre.

Este természetesen ismét ellátogattam a bárba, ahová jött NaEun is, ugyanis barát jelöltjével ismételten ott beszélt meg találkát. Egész áldott nap arról a srácól áradozott és ha akartam volna se tudtam volna elfelejteni a nevét. Jimin így, Jimin úgy... Mindenem tele volt már ezzel a híres szépfiúval, még úgy is, hogy nagy csodálatomra ugyan, de nem fektette meg azonnal NaEunt. Azért nálam ez valóban jó pontnak számított főleg úgy, hogy általában a lány igen rosszul járt az ilyen kaliberű fiúkkal. Egy kicsit azért már kíváncsi lettem volna, hogy hogyan is néz ki, de előtte intézkednem kellett. Elszakadtam egy rövid időre NaEuntól és a bárpulthoz sétálva terveztem meg fejemben előre a mi kis párbeszédünket. Felültem a bárszékre és már előre vártam, hogy hozzám érjen a nyuszifogú srác és még véletlenül se más jöjjön ide, ugyanis akkor a tervem máris megbukott volna. Minden erőmmel fixíroztam a srác arcát, aki végül pár perc múlva hozzám is fordult. Elég vicces volt, ahogy mosolya lelohadt és máris meggyötörten szólalt meg.

- Mit adhatok ? - kérdezte.

- A kulcsodat - mosolyodtam el és úgy reagált, ahogy azt már előre sejtettem. Kikerekedett szemekkel nézett vissza rám és hirtelen egy mukkot se tudott szólni.

- Te-tessék ?