December 19.

Nem tudom mitől, de olyan jól sikerült aludnom, hogy mégcsak fel se ébredtem arra, hogy JungKook visszatért a kabinba hajnalban. Pedig általában felébresztett a matrac zaja és a takaró zizegése, de most valamiért ez nem volt így. Másnap kivételesen a telefonom csörgésére keltem. Hasamra fordulva, nyöszörögve nyúltam a kis szekrényhez, ami tetejéről sikeresen levettem a mobilomat. Félszememet kinyitva néztem meg, hogy ki az, majd sóhajtva benyomtam a zöld kis ikont és a fülemre raktam a telefont.

- Hm ? - morogtam bele fáradtan, de pár másodperc után már egész ébernek mondhattam magamat, hisz NaEun tett róla, hogy minden álom kiszálljon a szememből.

- Megérkeztünk Japánba, hallod ? Itt vagyunk és nagyon szép a hó és már kinéztük, hogy melyik vonattal menjünk Fukuokára, és wow... Nagyon szép a kikötő. Ti egyébként merre vagytok ? - kérdezte meg egy rövidebb hallgatásom után, ugyanis hirtelen ért ez a nagy energia, meg hangos beszéd, így még fel kellett dolgoznom a szavakat.

- A kabinunkban, azon belül az ágyunkban, még alszunk... - magyaráztam nem túl nagy életkedvvel.

- Hogy mit csináltok ? Ember, egy óra van - figyelmeztetett, bár túlságosan nem lepett meg az idő. Otthon is gyakran aludtam eddig, na meg a hajón sem ez volt az első eset. Már csak legyinteni tudtam rá, ebben az esetben csak vonogattam a vállamat, mégha ezt ő nem is láthatta. - Na, szedjétek össze magatokat. Van még fél óránk a vonat indulásáig, mi addig megvesszük a jegyeket, ti pedig szedjétek össze magatokat - utasított, de mivel sem kedvem, sem energiám nem volt szembeszállni vele, így inkább annyiban hagytam a dolgot és egy jó hosszú igenezéssel le is zártam a beszélgetést. Visszatettem a telefonomat, majd lassan a hátamra fordultam és a plafont bámulva ásítottam egy hatalmasat. Ezután az oldalamra fordultam és nagy nehezen ráfeküdtem a párnafalunkra, hogy felébresszem JungKookot is, aki természetesen még azok után is aludt, hogy csörgött a telefon én meg beszélgettem, bár a morgásaimat annyira nem lehetett annak nevezni. Mindenesetre a fiúnak fel se tűnt, fél arcát a párnájába fúrta - ami miatt elcsodálkoztam azon, hogy egyáltalán hogy kapott levegőt -, takarója teljesen összegubancolódott rajta, félig át is ölelte azt és emellett halkan szuszogott. Szótlanul felemeltem a kezemet és kisöpörtem szemébe hulló tincseit, majd mutatóujjammal böködni kezdtem elaludt pofiját.

- JungKook... Kookie... JungKookshie... - szólítgattam, de meg se moccant. - Oppaaaaa - vékonyítottam el a hangomat, mire azonnal megfogta a kezemet és fél szemét felnyitva nézett rám morcosan.

- Lehet még nem mondtam, de nem szeretem, ha oppáznak - vallotta be, ami meglepett, ugyanis eddig soha nem hozta fel. Mindenesetre így szerencséje volt, ugyanis nekem tulajdonképpen nem is kellett volna így szólítanom, hisz én voltam az idősebb.

- Hm... Jó tudni - válaszoltam sejtelmesen elmosolyodva, majd próbáltam volna elhúzni kezemet fogásából, de látszólag elhatározta, hogy egy ideig még nem enged el. - JungKook, mennünk kell - próbáltam felvilágosítani, hogy egyáltalán én miért ébresztettem fel, de látszólag nem hatottam meg szavaimmal.

- Ha átjössz pár percre az én oldalamra, akkor mehetünk - motyogta csukott szemekkel és igen kisfiúsan, ami miatt halvány mosoly költözött ajkaimra.

- Fárasztó vagy néha - sóhajtottam fel, de leszálltam a párnafalról, kicsit arrébb toltam, így lett helyem a félig alvó fiú mellett. - Most már el... - kezdtem volna mondani neki, hogy már nem kell fognia, csakhogy el is engedett, de helyette kezei derekamon állapodtak meg, ami után közelebb jött, majd fejét nyakhajlatomba fúrta. Meglepetten pislogtam magam elé, miközben azzal próbálkoztam, hogy ne nevessem el magamat, ugyanis a fiú fekete tincsei nagyon csikizték a nyakamat, nem beszélve egyenletes lélegzetvételéről. - Ugye tudod, hogy így nem indulunk el hamarabb ? - kérdeztem csak úgy mellékesen, ami után megéreztem mosolyát a bőrömön.

- Nekem tetszik...

- Nekem meg nem - nyújtottam ki a nyelvemet, mire pultos fiú sértetten húzódott el tőlem, és húzta össze szemeit, miközben arcomat fürkészte.

- Kegyetlen vagy - dramatizálta túl a dolgot.

- Tőlem este párnának is használhatsz, csak induljunk, mert különben hallgathatom több órán keresztül NaEun szentbeszédét a pontosságról és annak betartásáról - grimaszoltam, ugyanis nem egyszer estem már túl vele egy ilyen beszélgetésen.

- Szavadon foglak - vigyorodott el és már ki is kelt az ágyból, hogy szemügyre vegye a gardrób tartalmát.

- Neked lesz nehéz, nem nekem - vontam meg a vállamat és lassan én is felálltam, hogy kiválasszak valami melegebb ruhát, hisz NaEun szerint havazott, ami hideget jelentett, ami pedig azt jelentette, hogy nem fogom annyira élvezni a kint létet. Tehát, inkább a hajón kellett volna maradnom.

- Ooo, hidd el, nekem nagy a tűrőképességem. Én nem Taehyung vagyok - magyarázta egyszerűen, miközben kivett egy sima fehér pólót - amivel egyébként tele volt az egész szekrény -, egy fekete kapucnis pulcsit és egy világos farmert.

- Öhm, én arra gondoltam, hogy megfulladsz az éjszaka, vagy esetleg megrúglak álmomban - vakartam meg zavartan a fejemet, mire JungKook hirtelen lefagyott és pislogva kapta el rólam a fejét.

- Ja, én is pont erre gondoltam. Asszem megyek én bentre öltözni, szólj, ha kész vagy - sietett el a fürdő felé és már magára is zárta az ajtót. Egyhelyben álltam még egy darabig és elgondolkoztam azon, hogy kissé felelőtlen volt a részemről ez a felajánlás. Oké, hogy valami kapcsolatféleségben voltunk benne, de azért na... Nem véletlenül nem szedtem le a párnafalat.

Szorosan egymás mellett sétáltunk ki a hajóból, JungKook nem fogta meg a kezemet én meg nem ajánlkoztam fel, hisz fogalmam sem volt ő mennyire akarta kimutatni érlelődő kapcsolatunkat. Amint kiléptünk a hidegbe, jobban összehúztam magamon a kabátomat és eligazgattam a nyakamban lévő sálat, amit ismételten a pultos fiútól kaptam kölcsön. A sajátomról már rég lemondtam, így nem is próbáltam felkutatni. Valószínűleg elhagyhattam még az első nap.

Nem láttam túl sok különbséget a legutóbbi kikötővárosnál. Itt is sok ember volt, rengeteg halászhajó, ami között ez a luxushajó kissé kitűnt, de azért voltak még a miénkhez hasonlók is. A jéghideg víz nem igazán hullámzott, minden csendes volt, csak az emberek zsivaja csapott zajt. Körülöttem mindenhol japánokat hallottam társalogni, sokan összesúgtak és a hajóról beszéltek. Már innen látszódtak a hatalmas épületek, errefelé inkább raktárépületek voltak. Amint leléptünk a szárazföldre, megpillantottam nem messze a mi kis csapatunkat, így intve nekik vettem sietősebbre lépteimet. Mégcsak észre sem vettem, hogy JungKook mit akart csinálni...

- JungKook szemszöge -

Miért ne fognám meg a kezét ? Mégha nem is a barátnőm, hanem a lány, aki nagyon tetszik, azért csak nem lenne fura... Vagy mégis ? Ez az igazi férfi, Jeon JeongGuk. Aish... Kezemet szövetkabátom mélyébe süllyesztve haladtam az alacsony lány mellett, aki kiérve a hidegbe, azonnal közelebb húzódott hozzám, kimutatva, hogy eléggé fázott. Rajtam csak egy sapka volt, sál nem, így nekem sem volt éppen kellemes, főleg akkor mikor egy-egy szállingózó hópehely fedetlen nyakamra esett. Ilyenkor általában kirázott a hideg. Viszont látva, hogy HaNi még így is fázott, végre elhatároztam magamat afelől, hogy most akkor megfogom a kezét és így sétálunk a többiekhez, de mikor épp nyújtottam a kezemet az ő ujjai felé, egyszer csak elindult előre, így le is szakadt tőlem. Egy pillanatra meg is torpantam és sóhajtva bámultam a tenyeremre, majd a lány után. Ez ma nagyon nem akar összejönni...

- Sziasztok - köszöntem mind a három jelenlévőnek, akikkel még nem találkoztam a mai nap, akik viszonozták is üdvözlésemet. Tae egy műszakban volt velem, mégsem nézett ki olyan fáradtnak, mint én, habár a friss levegő sokat segített az állapotomon. Taehyung mondjuk egy teljesen más tészta volt, el tudtam képzelni már megint mit csinálhatott, miután visszatért a kabinjába, valószínűleg nem egyedül.

- Na, siessünk, mert el kell érnünk a vonatunkat - tapsolt egyet NaEun és Jimint kezénél fogva már el is rángatta a megfelelő irányba. Mi hárman baktattunk egymás mellett kicsit lassabban, azért szemmel tartva a nevetgélő párosunkat. Soha nem tudtam elképzelni mégis min tudtak ennyi szórakozni és miről tudtak ennyit beszélni. Eddig egy lánnyal sem láttam ilyennek Jimint. Ha már itt tartottam, akkor Taehyung sem beszélt ilyen hosszasan senkivel sem, aki női lény lett volna. HaNi pedig ebbe az egy kivételbe esett bele. Túlságosan furán viselkedett, bár nem hittem volna, hogy megtetszett volna neki a lány. Talán...

Sikeresen elértük a vonatunkat, ahol kerestünk egy szabad fülkét és öten betuszkoltuk magunkat. HaNi és NaEun egy tájékoztatóban nézte, hogy mit lenne érdemes meglátogatnunk a városban, míg mi hárman előttük ültünk és beszélgettünk egy videójátékról, ami nehezebbnek bizonyult, mint az össze többi együttvéve, amivel eddig dolgunk volt.

- Hiába próbálkoztam, nem tudtam kinyírni a főnököt. Az áruló mindig lebuktatott - magyarázta Jimin, mire Tae helyeslően bólogatott. Én is néha közbeszóltam, de inkább az ablakon bámultam ki és néztem az elmosódó havas tájat. Biztos nem tetszik neki. Tuti nem. Ha így lenne, elmondaná. Lábamon serényen doboltam, miközben megtámaszkodtam a könyökömön és félig már le is hunytam a szemeimet. Egy kis kéz állított meg ebben a cselekedetemben, aki tulajdonosa gyengéden megfogta az ujjaimat, rávéve, hogy kicsit álljak le.

- Valami baj van ? - érdeklődött HaNi és kíváncsi szemekkel fürkészte az arcomat. Ahogy így körbenéztem, a fülkében már rajtunk kívül nem volt senki, pedig még mindig ment a vonat. - Elmentek venni valami nasit - magyarázta. - Neked is kértem egy kávét, hisz mindjárt leesel a székedről.

- Nincs semmi, csak... - sóhajtottam fel. - Zavar téged, ha úgy is megfogom a kezedet, hogyha nem is vagyunk hivatalosan együtt ?

- Pff... - nevetett ki azonnal, ami őszintén nem esett épp a legjobban. Azért ennyire nem mondtam vicceset. - Bocsánat, csak nem hittem volna, hogy te egy ilyen dolgot megkérdeznél. Persze, hogy nem zavar - mosolyodott el halványan.

- Ennek örülök - viszonoztam gesztusát és közelebb hajolva, nyomtam egy hosszabb csókot a szájára. Váratlanul érhette tettem, ugyanis mire reagált volna bármit, én már elhajoltam és visszadőltem a székem háttámlájának. Épp ekkor el is húzódott az ajtó és sorjában bejöttek a többiek, pár itallal és egy kis péksüteménnyel a kezükben.

- Itt a kávéd és hoztam valami sósat is, hogy ne halj éhen, tuti nem ettél még semmit - nyújtotta felém a dolgokat Taehyung, majd leült mellém és falatozni kezdte a saját kajáját, miközben befejezte a másik három emberrel az éppen folytatott beszélgetésüket. - Azt beszéltük, hogy felmegyünk a Sintó szentélyhez, aztán visszafelé kicsit körülnézünk a városban.

- Nekem oké - haraptam a hozott ételbe és szinte apránként elhagyott minden féltékeny érzés, ugyanis Taehyung nem az a barát volt, aki miatt hülyeségeken kellett volna aggódnom. Mint mindig, most is csak törődött velem. Nem volt miért aggódnom.

- Sétálni, ilyen időben ? Mik vagytok ti jegesmedvék, hogy így bírjátok a hideget ? - kérdezte HaNi száját elhúzva, amin mind jót mosolyogtunk. Sejtettük, hogy az egyetlen ember, aki ennek annyira nem fog örülni az ő lesz.

- Nem a semmiért vonatozunk - magyarázta neki NaEun, bár a fiatal lány látszólag nem hatódott meg a szavak hallatán és már szinte látszott az arcán, hogy inkább visszamegy ezzel a vonattal. Ha csak a városban akar sétálgatni, akkor lehet vele kellene maradnom.

- Ha nincs kedved felsétálni, akkor lent maradok veled a városban - szólalt meg Tae, ami miatt meglepetten kaptam felé a fejemet a többiekkel együtt. Oké, hogy én felajánlottam volna, de neki erre mi oka volt ? - Úgy is szükséged van még rám, nem ? - nézett az említett felé, aki elgondolkozva bólintott végül.

- Valóban, ha nem probléma, akkor örülnék neki. Tudod, hogy sokat segítesz vele - mondta komolyan és már tényleg kezdtem elveszíteni a fonalat a beszélgetésben. Én voltam az egyetlen ember, aki lemaradt valamiről ? Minek kellett HaNinak Taehyung segítsége ? Mégsem volt alaptalan a képzelgésem ?

És így történt végül az, hogy a vonatról leszállva két csapatra bomlottunk. Legszívesebben én is HaNiékkal tartottam volna, de a lány azt mondta, hogy nem akarja, hogy csak miatta ne csináljam azt, amit én szeretnék. Bezzeg Taehyungnál nem zavarta a dolog... Rossz kedvűen baktattam végül a szerelmespár után, de mielőtt átmehettünk volna az első zebrán, valaki megfogta a vállamat és megállított a továbbhaladásban.

- Figyelj - szólalt meg Tae, mikor hátrafordultam szemügyre venni, hogy ki az -, ne gondolj hülyeségekre. Egyáltalán nem az olyan lányok jönnek be, mint HaNi, úgyhogy nincs mi miatt aggódnod. Tény, hogy szívesen hajtanék rá, de mivel tetszik neked, így visszafogom magam. Eddig sem csináltam semmit, hát nem most fogok mindenki előtt - mondta mélyen a szemeimbe nézve, ami miatt tudtam, hogy nem hazudik. Tudtam, mégis zavart ez a helyzet.

- Jó rendben, bízom benned... Csak, vigyázz rá, jó ? - kértem tarkómat masszírozva, mire barátom elmosolyodva szalutált nekem, majd egy minden rendben lesz szólás után magamra is hagyott. A lámpa már pirosra váltott, így várakoznom kellett a rengeteg emberrel együtt az átjutásra. Tulajdonképpen nem azt mondom, hogy annyira megnyugtattak Tae szavai, de már nem is aggódtam, úgy, mint az elején. Bíznom kellett benne, hisz mégis csak a legjobbarátom volt.

Jimin és NaEun nagy meglepetésemre észrevették, hogy eltűntem, így a zebra másik végén várakoztak rám kézenfogva. Legszívesebben én is így lettem volna HaNival, de már mindegy volt. Az a lehetőség elúszott. Mindenesetre megpróbáltam azért élvezni velük ezt a kis kirándulást és amibe csak tudtam beleszóltam. Végül szerencsére kiderült, hogy nem csak egymással tudnak foglalkozni, ha velük volt valaki, így egész kellemesen telt ez a kis séta a szentélyig, mégha én majd szét is fagytam a végére. Ha akkor nem fáztam meg, akkor semmikor.

- Itt komolyan fel kell sétálnunk ? - sóhajtottam fel meglátva a szentélyig felvezető hosszú-hosszú lépcsőt. Több kiránduló is épp felfelé tartott, másik a korláthoz közel sétáltak lefelé, vigyázva arra, hogy ne csússzanak el a friss havon. Körülöttünk egy erdő volt, ami bár igen kopár volt így télen, most a hó miatt sokkal élettel telibbnek tűnt. Viszont én lecövekeltem a vörös kapu alatt és szörnyülködve néztem magunk el.

- Gyerünk Kookie - veregette meg a hátamat Jimin és elindult előre. Ő kicsit talán nálam fittebb alkat volt. Nem mintha én ne szerettem volna túrázni, de az esti műszak úgy lefárasztott, hogy ehhez pont nem volt már kedvem.

- Menni fog. Biztassalak ? HaNit is mindig szoktam és általában a végére már a hülyeségeim miatt fogja a fejét, így fel sem tűnik neki, hogy mit is csinál - magyarázta NaEun, miközben mellettem elindult felfelé. Jimin már jóval előttünk járt, úgy tűnt szeretett volna minél hamarabb felérni. Nekem is nagy vágyam volt, habár még elég messze volt a cél.

- Nekem általában nincs ezzel bajom, ezért is jöttem veletek. Csak most kicsit fáradt vagyok az esti műszakom miatt - magyaráztam, mire a mellettem sétáló lány bólogatva formált egy o-t ajkával.

- Hihetetlen mennyire különböztök HaNival - mosolygott. - De örülök neki, legalább te ki tudod húzni onnan, ahol ezidáig élt. Én már több éve mellette vagyok és még nem haladtam ilyen sokat vele, mint te ebben a három hétben - nézett rám elismerően, ami nem kicsit esett jól a büszkeségemnek ez pedig valószínűleg jól látszódott arcomon, ugyanis NaEun harsányan felnevetett. - Látom jól esik. Essen is jól, tényleg sokat tettél érte, amit köszönök - vált hálássá az arca, ami miatt zavartan a lépcsőket kezdtem el inkább bámulni. Nem igazán dicsérgettek ennyiszer egy nap. Főleg olyan dolgokkal, amik nem a kinézetemmel voltak kapcsolatosak.

- Először azt hittem, hogy HaNi testvére vagy. Annyira védelmezted és úgy ismerted, hogy megtévesztettél - vallottam be, ugyanis az elején valóban ezt gondoltam a lányról. Meg sem fordult a fejemben, hogy csak barátok.

- Soha nem hittem volna, hogy majd egy félisten mond ilyen szavakat nekem, mindjárt meghatódok - törölgette szemét, ami miatt hihetetlenül elmosolyodtam. - Nem vagyunk testvérek bármennyire is örülnék neki. Csak... Elég régóta ismerem és rengeteg mindent tudok róla, olyan dolgokat is, amit még senki másról. Ugyanígy van viszont ez fordítva is. Lehet te vagy az első ember, aki ekkora változást okozott az életében. Mégis én vagyok az első, akit közel engedett magához. Úgy ismerem, mint a tenyeremet, mégha sokszor érzelemmentes is. Sokan emiatt félreismerik, de őt nem nagyon izgatja.

- Szeretem ezt benne, hogy nem törődik mások véleményével. Én ezelőtt sajnos olyan ember voltam, aki meg akart felelni, de most már más helyzet. HaNi is csak megerősített a régi döntésemben - magyaráztam, miközben visszagondoltam az első lányra az életemben. Tulajdonképpen az első szerelmemre. Bárki más mosolyogva emlékezett volna vissza rá, nekem mégsem ment. Csak rossz emlékeket juttatott eszembe.

- Hm... Mindig is tudtam, hogy titokzatos vagy, és úgy veszem észre nem lőttem nagyon mellé - somolygott a lány, majd mellettem folytatta a sétálást. Meg sem fordult a fejében, hogy utoléri barátját, hanem tovább válaszolgatott nekem a HaNival kapcsolatos kérdéseimre. Mint például miket szeretett, meg tudtam, hogy nagyon szeret írni, ezen meg is lepődtem. Aztán elárulta, hogy egy macskát is szeretne magának, de fél attól, hogy kipurcantaná, mert megfeledkezik róla, így inkább nem vállalja be. Azt is kikotyogta, hogy az előző kapcsolata már rég véget ért és azóta nem érdekelte senki. Ennek meg én személy szerint örültem. Mesélt kicsit a kettejük barátságáról is, amiből csak még jobban kiütközött, hogy valóban szinte már testvérek voltak. NaEunnak biztos sokat jelentett a másik lány, a múltját tekintetbe véve, hisz nem volt neki senkije HaNin kívül.

- Na végre, hogy megérkeztetek - nézett ránk karba tett kézzel Jimin, mire nevetve megráztam a fejemet, majd leszóltam amiatt, hogy egyedül hagyta a barátnőjét egy ilyen veszélyes úton. - Ugye tényleg nem estél el ? - kérdezgette ezek után folyamatosan NaEunt, aki már-már unottan válaszolgatta neki, hogy nem volt semmi baja. Úgy tűnt, hogy Jimin néha túlaggódása, kicsit az agyára ment a lánynak. Mondjuk nem csodáltam. Néha velünk kapcsolatban is ilyen volt, ami az őrületbe kergette az embert.

Körülöttünk feltámadt a szél, ami felénk fújta a porhavat és megrecsegtette a fák csupasz ágait. Olyan nyugodtnak tűnt a hely. Sok-sok túrista volt itt fent a domb tetején, de egyáltalán nem voltak hangosak. Megtisztelték a helyet. Fényképet is kevesen csináltak. Mi mind a hárman a szentély elé álltunk, bedobva egy-egy pénzérmét, együtt megkongattuk a kis harangot, majd kezünket összetéve kívántunk valamit. Kérlek, sikerüljön mindenkinek vidáman a hajóút. Maradjon meg a kapcsolatom HaNival. Könyörgöm...