December 16.

Ugyan elég érdekesnek tartottam Taehyung tervét, miszerint JungKook szívesen menne úszni, de nem gondoltam úgy, hogy Taehyungnak bármi hátsó szándéka lehet mindezzel. Néha túl naiv voltam...

A holnappal kapcsolatban emiatt sok gondolat cikázott a fejemben, így szinte fel sem tűnt, hogy a hajó tetején már nem egyedül voltam, hanem pultos fiú is egy ideje már mellettem ácsorgott.

- Miért nem térítettél vissza a valóságba ? - néztem felé, miközben könyökömmel továbbra is a korláton támaszkodtam. Idefent mindig annyira elvarázsolódtam, hogy teljesen megfeledkeztem a környezetemről. Épp ezért sem tűnt fel a halványan mosolygó fiú, aki kezében megint két poharat tartott, ahogy legutóbb is. Az illata alapján pedig ismét forrócsoki lehetett bennük.

- Jó volt téged nézni - nyújtotta felém az egyik poharat és szavait hallva zavartan elnevettem magamat, amit meg ő nem tudott hova tenni.

- Oppa, HaNi csak nem olyan aranyos, hogy elvarázsol téged ? - próbáltam elviccelni a dolgot az aegyozásommal, de kipirult arcát látva rá kellett jönnöm, hogy valóban erről volt szó. - És még te mondod magadat idősebbnek - ráztam hitetlenkedve a fejemet, miközben belekortyoltam a meleg italba. Most nem égette meg a számat, mint ahogy legutóbb. Megtanultam, hogy kell inni, bármilyen hülyén is hangzott ez.

- Minek mondasz akkor ilyeneket ? - kérdezte még mindig igen zavartan, de megpróbált inkább a távolba nézni és nem rám, csakhogy palástolni tudja ezeket az érzéseit. Hogy lehet valaki ilyen aranyos ? Mosolyogva bámultam oldalról szinte tökéletes arcát, miközben azt elemezgettem, hogy mennyi helyen is volt anyajegye. Ez csak még kisfiúsabbá tette őt, főleg, ha még mellé ilyen gyerekesen viselkedett. Irigyeltem, amiért ő ilyen normális volt. Velem ellentétben. Neki biztos rendes családja volt, boldog és jó környezetben nőtt fel, kapott elég szeretetet ahhoz, hogy másokat is képes legyen szeretni. Így belegondolva, nagyon sokban különböztünk. Túl sok mindenben, mégis. Rettentően érdekelni kezdett a fiú. Milyen ember is ő, milyen a családja, a barátai, miket szeret. Mindent tudni szerettem volna, ezek az érzések pedig újfent megrémisztettek. Mellkasomat megütögetve fordultam inkább a sötét messzeség felé és nagy levegőket véve tereltem el a figyelmemet ezekről az érzéseimről. Nem arról volt szó, hogy ne érezhettem volna ilyet. Nem egy gagyi történet főszereplője voltam. Csak azt nem szerettem volna, hogyha az én gyatra próbálkozásomból - hogy közelebb kerüljek valakihez - az lesz, hogy ezzel tönkreteszem a fiút. Nem véletlenül ért véget a legutóbbi kapcsolatom, úgy, ahogy. Én beleéltem magamat az írásba, mindenkit figyelmen kívül hagytam, így pedig a volt barátom túl magányosnak érezte magát, amit valahol meg is értettem. Beleszeretett egy másik lányba, de még annyi azért volt benne, hogy nem csalt meg vele, hanem előtte szakított velem, mielőtt összejött volna az utódommal.

- Jó kedvem van, így kérdezhetsz valamit rólam, amire őszintén válaszolni fogok - kortyoltam bele az italomba, ami jócskán segített, hogy ezek a szavak elhagyják a számat. Normál esetben inkább csak hallgattam, mintsem magamról beszéltem. Mondjuk annyira nem érdekeltek mások sem, így mondjuk azt, hogy úgy tettem ilyenkor, mintha figyelnék.

- Mi történt veled ilyen hirtelen ? - kapta felém a fiú meglepetten a fejét és mintha szemei azt tükrözték volna, hogy keresi az átverést a felajánlásomban.

- Ennyire hihetetlen, hogy ilyet mondok ? - néztem rá unottan, amire azonnal megrázta a fejét és heves gondolkozásba kezdett, hogy találjon valami olyan dolgot, amit kérdezni akart már régóta.

- Miért... Miért ragtapaszozol össze, ha megsérültem ? Vagy ha bárki megsérül ? Mondjuk legutóbb a kajás zacskón is hagytál nyomot... - ráncolta össze szemöldökét és bár nem vette észre, de én magam eléggé meg voltam lepődve. Nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen lényegtelen dologra fog rákérdezni. Más biztos, hogy a szüleimmel való kapcsolatomról faggatott volna, de ő nem így tett. Valóban fura egy fiú volt...

- A zacskóra azért tettem, hogy tudjad, én hagytam ott - adtam választ először a végére, mire JungKook egy kis "o"-t formálva ajkával értette meg azt a fura cselekedetemet, amit még csak össze sem tudott kötni az előtte lévőkkel. - A ragtapaszos mániám pedig onnan jött, hogy... Igazából sokkal egyszerűbb, mint gondolnád - vontam meg a vállamat, mikor belegondoltam, hogy miért is csináltam mindig ezt. - Mindig egyedül voltam otthon kis korom óta és hát gyerek voltam, természetesen gyakran sérültem meg. De nem volt ki, hogy megvigasztaljon. Eleinte sokat sírtam, de aztán inkább csak csöndesen elláttam a sebemet. Olyan hatéves lehettem, mikor a kertünkben játszva beleestem egy tüskeborkorba. Nem volt otthon senki, így nagyon féltem, hogy örökre ott ragadok. Nem mertem sírni, pedig nagyon fájt, ahogy milliónyi kis tüske sértette fel a bőrömet vagy szúródott belém. De aztán a szomszédban élő idős néni segített nekem kiszabadulni és ellátta a sebeimet. Miközben egy ragtapaszt tett rá a kezemre, azt mondta, hogy nyugodtan sírhatok, hisz biztos fájhat. Akkor sírtam először valaki előtt. Ezek után mindig, ha megsérültem, valahogy a szomszédban kötöttem ki, segítettem a néninek kötögetni, felolvastam neki az újságot és együtt tévéztünk. Mindig aranyos ragtapaszokat adott nekem, amikor valami kis sérülésem volt - mosolyodtam el halványan az emlékek hatására, hisz akkor volt először, hogy valakitől szeretetet kaptam. Bár már olyan régen volt, hogy szinte el is felejtettem.

- Akkor gondolom ő a szüleid helyett is ott volt neked - szólalt meg halkan JungKook, de egyáltalán nem volt ilyen egyszerű a dolog.

- Ha nem hal meg pár hónap után, mikor találkoztunk, akkor talán - magyaráztam érzelemmentesen, miközben beleittam az italomba, csakhogy elmulasszam azt a keserűséget, ami a torkomat és mellkasomat marcangolta. Néha fájt visszagondolni arra a pár hónapa, amikor igazán törődtek velem. Viszont valamiért az a boldogság is olyan gyorsan elmúlt, mintha nem érdemeltem volna meg. - Én találtam rá a konyhája padlóján. Összeesett, azonnal tudtam, hogy valami nincsen rendben, így hívtam a mentőket. Közben pedig reménykedve abban, hogy segíthet valamit, ráragasztottam a tenyerébe egy ragtapaszt. Gyerek voltam, így nem tudhattam, hogy az vajmi keveset ért - vontam meg a vállamat. - Innen maradt meg ez a ragtapaszozás, és mivel valószínűleg elég nagy trauma lehetett nekem, hogy rátaláltam egy halott emberre, ezért kicsit túlreagálom, ha valaki megsérül a környezetemben.

- Ez... Sajnálom - nézett rám elérzékenyülve a fiú, ami miatt szemeim a kétszeresükre tágultak. - Bocsánat, hogy ennyire megérintett csak... - magyarázkodott azonnal és már törölte volna meg könnyező szemét, amikor is én felemeltem szabad kezemet és letöröltem a könnyeit. Arca a kezemhez képest olyan meleg volt, hogy kellemesen esett lefagyott ujjaimnak.

- Semmi gond, legalább te helyettem is sírsz - köszörültem meg a torkomat és hiába ittam volna tovább a forrócsokimból, a poharam már kiürült. - Aish, eléggé fúj a szél, még a szemem is könnyezik tőle - haraptam be végső elkeseredésként az ajkamat. - Azt hiszem... Azt hiszem be kellene mennünk - mutattam az ajtó felé, ahonnan épp kilépett egy kisebb társaság, akik gondolom dohányozni jöttek fel. Alapból nem érdekeltek mások, de azt nem szerettem, ha így láttak engem. Zavarba ejtőnek gondoltam. JungKook viszont ahelyett, hogy megindult volna, kitárta kabátja egyik oldalát, ami miatt összeráncolt szemöldökkel néztem mellkasát. - Ilyet a pedofil bácsik csinálnak az utcákon... - szipogtam.

- Aish, épp menedéket nyújtok neked, erre így hálálod meg - akadt ki és már engedte volna vissza kabátját, amikor is léptem felé egy lépést és karommal átöleltem a derekát, miközben fejemet meleg pulcsijába fúrtam. Olyan intenzíven csapott meg a fiú kellemes illata, hogy egész testemben megborzongtam és csak még jobban hozzábújtam. JungKook lassan rám terítette kabátját, így teljesen eltakart az emberek elől. Ezek után pedig kezével lassú ütemben paskolta a hátamat. Nem kezdtem el miatta sírni, nem adtam ki magamból, ami bennem volt, hanem teljes nyugalommal hunytam le a szememet és élveztem a fiú nyugtatását. Még az sem zavart, hogy a kis társaságból páran egy "milyen cukik" jelzővel illettek minket.

Másnap NaEunt elrángattam magammal fürdőruhát venni, ugyanis hiába mutatta meg, hogy ő már pedig rakott be egyet nekem, én abban nem voltam hajlandó megjelenni mások előtt. Taehyung azt mondta, hogy ő majd elviszi JungKookot az uszodai részhez, nekünk csak kicsit később kell megjelennünk ott. Na most, már az fura volt, hogy Taehyung szerint nem kellett volna együtt mennünk, de megpróbáltam kivételesen nem negatívan állni a dolgokhoz és nem foglalkoztam a rossz előérzetemmel.

- Ezt mind próbáljam fel ? - kérdeztem már előre elfáradva attól, ami rám várt. NaEun egy határozott bólintással megfordított, majd a kezemben lévő fürdőruhákkal együtt belökött az egyik öltözőbe. Készségesen elhúzta nekem a függönyt és a fülke előtt várakozva utasított, hogy először mit is próbáljak fel. Egy méregzöld bikinibe bújtam bele, és az aljával nem is volt gondom, viszont a felső része már alapból nagyon furának tűnt, de így, hogy rajtam volt, már tudtam mi a gond vele. - Ezt biztos nem mutatom meg. Mi ez a rongy ? - akadtam ki, ugyanis a felső részénél középen volt egy hasítás, ami ugyan kis csíkokban össze volt kötve a másik felével, de még így is túl sokat mutatott.

- Miért ? Szerintem tök jó - kukkantott be NaEun. - Egy fiúnak legalábbis nagyon imponáló - húzogatta a szemöldökét, mire arcánál fogva kitoltam és ráparancsoltam, hogy ne merjen benézni, amíg nem találok valami normálisat. Na ez pedig jó sokáig nem is történt meg. Barátnőm láthatólag igazán azt akarta, hogy lenyűgözzem a fiút, ugyanis a következő hat darab is pont ugyanilyen volt, vagy hasonlóan sokat mutató. Ezek között volt egy fodros-bodros kivétel, de abban úgy néztem ki, mint egy muffin, így inkább passzoltam. Azért valamennyire mégis ismert a lány, ugyanis pont mikor már kezdtem fázni, amiért állandóan csak ilyen kevés valami takart, rátaláltam a sok között egyetlenre, ami még egészen tűrhető volt.

- Oké, azt hiszem ez lesz az - húztam el egy kicsit a függönyt, éppen annyira, hogy NaEun láthasson. Végül egy sötét lila, igen egyszerű darab mellett döntöttem. Hátul a pántja keresztezve volt, az alsó részénél volt csak egy kis problémám, ugyanis oldalt csak pár szál tartotta egymáshoz, hogy rajtam maradjon, de egyébként nem volt vele gondom.

- Hallod, ha így meglát, szerintem nem lesztek sokáig ti velünk - somolygott, mire szememet forgatva fejbe ütöttem, majd visszahúzva a függönyt öltözni kezdtem. Már nagyon kezdtem fázni, úgyhogy őszintén örültem, amiért erre a darabra rátaláltam.

- Tényleg - gondolkoztam el, miután kifizettem a fürdőruhát és NaEunnal a lift felé tartottunk. - Hogy vagytok Jiminnel ? Csak mert látom rajtatok, hogy milyen felhőtlen szerelmesek vagytok, de nem említetted, hogy történt volna bármi is.

- Mert nem történt - sóhajtott fel a lány. - Pedig tudod, hogy milyen nehéz mellette aludnom ? Néha úgy érzem én fogom leteperni... - magyarázta a lány elkeseredetten, de valamiért annyira nem tudtam komolyan venni, hogy megnevettetett ezzel a problémájával.

- De ez jó jel, hisz akkor csak komolyan gondolja - mutattam rá a jobb oldalára is, és még én magam is elcsodálkoztam azon, hogy nem a negatívat hangoztattam, mint általában.

- Jó, ennek azért én is örülök - nevetgélt a lány zavartan és haját szekírozva mosolygott maga elé. - Tényleg nagyon aranyos. Szerintem olyan figyelmes emberrel, mint ő, soha nem találkoztam.

- Átérzem. Az olyan emberrel, mint ő még nem találkoztamos részt - gondoltam itt JungKookra, ami miatt NaEun azonnal rászállt a témára és minden apró kis információról kérdezgetni kezdett.

Egy törölközővel, lábunkon papuccsal ballagtunk az uszodai rész felé. Útközben hozzánk csapódott Jimin is, de mivel NaEun éreztetni akarta, hogy ettől függetlenül engem még nem hanyagol el, így mind a kettőnket be akart vonni a beszélgetésbe. Mondjuk én közben a fiún igen jót szórakoztam, ugyanis olyan birtoklónak bizonyult, hogy mindenkire gyilkos tekintettel nézett, akinek a tekintete csak rátévedt NaEunra. Én magamat soha nem tartottam túl szépnek vagy éppen rondának, olyan átlagos kinézetet ütöttem meg. NaEun velem ellentétben gyakran járt edzőterembe és sokkal egészségesebben étkezett, mint én valaha. Engem soha nem érdekelt az alakom, általában azt ettem, amit megkívántam, így ehhez méltóan is néztem ki. Viszont mivel NaEun titkon nagyon is figyelt rám, így mindig is megmaradtam az átlagos testsúlynál. Bár az is igaz volt, hogy néha egyáltalán nem ettem szinte semmit egy nap, hisz annyira belemerültem az írásba, hogy mással nem is foglalkoztam. Tulajdonképpen fel se tűnt, hogyha éhes voltam.

Egy átlátszó ajtóhoz megérkezve, benyomtam az üveget, így beléphettünk az uszodai részbe. Víz csobogása, klórszag, párás levegő, kisgyerekek visítozása és felhőtlen szórakozás fogadott minket. Télen nem igen mentem víz közelébe, így fura érzés volt, hogy kint mínuszok röpködtek, ez pedig bent meg sem érződött. Szinte el is feledtette velem, hogy milyen lehangoló és komor volt az idő.

- Na, a többiek merre vannak ? - nézett felém NaEun, mire azonnal megvontam a vállamat, ugyanis fogalmam sem volt róla. Azt nem beszéltük meg, hogy itt bent hol is találkozunk.

- Nem tudom, de én mindenesetre látok egy szabad nyugágyat, úgyhogy én most azt a birtokomba veszem, ha nem gond - mutattam az említett tárgy felé és már meg is indultam, hogy mások előtt lefoglalhassam. A cuccaink miatt - és az én pihenésem érdekében - jó volt, ha volt helyünk. Már épp odaértem, amikor is valaki törölközője landolt a széken. - Yah ! Ezt már én lestoppoltam - emeltem fel fejemet, hogy harcba száljak a helyért, ugyanis nehogy már elvegyék tőlem, amit jól láthatóan terveztem elfoglalni. Azért a bunkóságnak is volt egy határa. Azonban a bitorló arcát meglátva azonnal elhallgattam és még a düh is kiszállt belőlem. Több okból kifolyólag is. Egy; JungKook állt az ágy másik oldalán - aki egyébként szintén nagy szemekkel bámult rám és annyira meglepetten, hogy kezdtem úgy hinni, Taehyung nem említette neki, hogy bizony én is itt leszek. Kettő; nem egyszer láttam már ebben a több mint két hétben póló nélkül na de azért na. NaEun sem véletlenül használta rá a félisten kifejezést, mégha ezt én annyira nem is ismertem el. Soha nem voltam az az ember, aki nyálcsorgatva nézte mások igen kidolgozott felsőtestét, most viszonyt nagyon kellett koncentrálnom, hogy az arcáról ne tévedjen lejjebb a tekintetem. Ő ennyire azért nem volt szemérmes. Konkrétan annyira lassan - és szerintem teljesen megfeledkezve arról, hogy én álltam előtte - mért végig, hogy kezdtem érezni az arcom pirulását. Így hát természetesen muszáj volt zavarom leplezése érdekében megszakítani bambulását. - Tök jó lenne mondjuk, hogyha nem néznél úgy rám, mint egy perverz öregember. Sokat segítenél magadon vele - fontam magam előtt keresztbe a karomat, így próbálva takarni magamat, egyúttal pedig valami védekező testhelyzetet felvenni.

- Oh, ja, bocsánat - kapott hangomra észbe és tarkóját masszírozva nézett el rólam oldalra. Halványan elmosolyodtam a zavarán és magamban ismételten megállapítottam, hogy milyen aranyos is volt ilyenkor.

- Hallod, miért siettél e... - karolta át JungKook vállát Taehyung, majd mikor tekintete felém tévedt egy pillanatra csak bámult engem, majd szélesen elmosolyodott. Ez viszont már megint az a mosolya volt, amit ki nem állhattam. - Hm... Ezért megérte sietni.

- Hyung ! - kapta felé JungKook a fejét hitetlenkedve. - Ha nem emlékeznél ő az én barátnőm - ráncolta a szemöldökét.

- Még - tette hozzá Taehyung kacsintva, ami miatt nagyot nyelve inkább magamra tekertem a törölközőmet. Egy fokkal biztonságosabban éreztem magamat abban.

- Tulajdonképpen még nem vagyok senki barátnője - ütött szöget a fejembe a pultos srác megszólalása, de mielőtt még bármit is válaszolhatott volna, megjelent csapatunk egyetlen valódi párja. Vagy legalábbis majdnem valódi.

- Ooo, látom mind összegyűltünk - jegyezte meg Jimin azonnal, de mivel nem nagyon válaszolt senki, így értetlenül nézett felém. - Valami történt ?

Oh, ha te azt tudnád...