Komolyan mondom... Mégis mit akart tőlem JungKook ? Azt gondolta, hogy ilyen könnyen elmesélem neki a fél élettörténetemet vagy mi ? Ezt ő sem gondolhatta komolyan. Szörnyen ideges voltam és főként amiatt, mert én magam se tudtam, hogy mi volt velem. Egyszerűen képtelen voltam megbirkózni azzal a sráccal, hogy meg akart ismerni, hogy közelebb akart kerülni hozzám. Nem tudtam benne bízni. Nem tudtam senkiben sem bízni. Egyszerűen képtelen voltam erre. Hisz, ha az ember egész életében pont azoktól nem kapott semmi szeretetet és törődést, akiktől a legnagyobb szüksége lett volna, akkor mégis, hogy lettem volna képes normálisan viszonyulni az emberekhez ? Azt se tudtam, hogy mi fán terem a szeretetet, a törődés. Néha komolyan fogalmam sem volt az emberi érzelmekről. NaEun volt az, aki megtanított az ilyenekre. Ő miatta voltam képes a könyveimbe érzelmeket leírni, hisz sokkal könnyebb volt egy teljesen más személy bőrébe bújva átélni dolgokat. Én magam nem tudtam helyesen kifejezni azt, amit éreztem. Képtelen voltam rá... És most jött ez az ismeretlen pultos srác, aki elérte, hogy meginogjak legbelül. Aki saját magát adva volt mellettem és foglalkozott velem. Nekem ez nem ment eddig és úgy éreztem, hogy ezek után se tudok mindezzel megbirkózni.

- Hisz könyörgöm... Egyáltalán mi is az a szeretet ? - hajítottam idegesen a kiürült poharat egy kuka felé, de az nagy bosszúságomra félre ment, így a földön kötött ki. - Ez a nap tökéletes lezárása - ironizáltam, majd sóhajtva kiengedtem minden feszültséget magamból és lehajoltam a papírért. Eközben megpillantottam magam mellett két pár cipőt, akik tulajdonosai ciccegve álltak meg mellettem.

- A mai kölykök csak szemetelni tudnak - magyarázta a nő, mire lassan felemelkedtem a pohárral a kezemben és gúnyosan elmosolyodva szólaltam meg.

- Ha nem látná, éppen kidobni ké... - akadtam meg hirtelen és ledermedve bámultam az előttem álló házaspárt. Kifogástalan öltözet, kifogástalan haj, megvető kifejezés az arcon és belül rothadt szív; a szüleim.

- És még szemtelen is - rázta a fejét anyám, így kontyba kötött hajából kiszabadult pár fekete tincs. Fagyos szemeivel méregette az arcomat, miközben kezével még mindig apám sötét öltönybe bújtatott karját szorította.

- Ne foglalkozz vele drágám - nézett a nála alacsonyabb nő felé apám, aki már úgy tűnt kezdte unni, hogy felesége jelenetet rendezett egy ilyen kis dolog miatt. Egy dolog, amivel egyet értettem apával...

- De akkor is, a mai gyerekek szörnyen neveletlenek. Pont úgy, ahogy a mi lányunk is - magyarázta tovább anya, és még csak fel se tűnt neki, hogy én álltam előttük. Ilyen egy mintaszülő kérem szépen... Gratulálok.

- Miért hozod fel mostanában ennyiszer őt ? Ha nem válaszol a hívásunkra akkor így járt, ne is foglalkozz vele - mondta apa idegesen, mire anya még vetett felém egy lesújtó pillantást, majd apával el is tipegett a liftek felé.

Mint már egyszer mondtam, én haláli nyugodt ember voltam. Összvisz két dolog tudott felidegesíteni; a nagy egoval rendelkező emberek és a szüleim. Úgy érzem, a szüleim is kicsit el voltak szállva maguktól. Néha komolyan azt hittem már, hogy ők úgy gondolják magukról, mintha olyan szuper szülők lettek volna. Pedig ők messze álltak a jó és gondoskodó szülők fogalmától. Ők valahol a béka feneke alatt voltak százzal. Tehát ezek miatt az indulatok miatt, amik felbolydították az állóvizet bennem, nem bírtam magammal és utánuk siettem. Még épphogy odaértem, mielőtt még a lift ajtaja, amelyikbe beszálltak becsukódott volna. Kezeimmel megfogtam az ajtót, amire a bent álló két ember felkapta a fejét és felvont szemöldökkel néztek felém.

- Milyen az a szülő, aki még a saját lányát sem ismeri fel ? - szedtem le nyakamból a fekete sálat, ami miatt már talán fel tudott ismerni a két ledöbbent ember. Először összevonták a szemöldöküket, majd mikor rájöttek, hogy valóban én voltam az, meglepetten pislogtak felém. - Legalább most rájöttetek - húzódtak ajkaim gúnyos mosolyra, majd elléptem az ajtóból és intve feléjük egyet elsétáltam a kabinom felé. Viszont hiába éreztem elégedettséget belül a szüleim arckifejezése miatt, ez az érzés egy szempillantás alatt elmúlt és átvette helyét az üresség. Lassan benyitottam a szobába és magam mögött becsukva az ajtót nekidőltem és lehunytam a szememet. Egyáltalán nem csalódtam bennük, sejtettem, hogy úgy sem ismernek fel, ha én nem mondom, mégis. Valahol mélyen talán reménykedtem abban, hogy majd felismernek, leszúrnak, amiért nem vettem fel a telefont, hogy úgy viselkednek majd, mint egy igazi, normális szülő. Viszont úgy tűnt, hogy mint mindig, úgy most is túl becsültem őket. Hisz ennyi egyedül töltött szülinap, karácsony, és fontos napok után, már tudhattam volna, hogy ők sosem változnak. Néha komolyan megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon miért éltem, ha már a saját szüleimnek nem voltam fontos ? Egyáltalán kinek volt öröm az, hogy én megszülettem ? - Még a végén depresszióba esel, ha így elmélkedsz HaNi... Nem véletlenül nem teszed soha - motyogtam magam elé, majd fejemet felemelve elindultam a fürdő felé. Jó hideg vízzel megmostam az arcomat, de mikor felemeltem a fejemet és megpillantottam elkenődött rúzsomat az ajkaimon, letévedt tekintetem a sminkes cuccom felé, majd ismét a tükörképemet bámultam. Igen, nekem is kijár a szórakozás. Én is tombolhatok, ha olyan kedvem van.

Visszamentem a szobába és miközben felhívtam NaEunt, addig keresgélni kezdtem a nyitott gardróbban. Csak egyetlen egy ruhát kerestem és jól emlékeztem, hogy melyik polcra tettem vissza, miután JungKook lebeszélt a hordásáról.

- Igen ? - szólalt meg barátnőm érdeklődő hangja, én eközben megtaláltam a ruhát, így gyorsan kivettem és a szekrény ajtaját visszacsukva böktem ki, hogy miért is hívtam fel menedzseremet ilyen későn.

- Te, Jimin és én ma éjszaka egy jó nagyot fogunk bulizni - magyaráztam és a bulizni szó ugyan igazán idegen volt az én számból, de nem érdekelt. Kellett valami, amivel levezethettem a feszültségemet. NaEun ugyan először nem szólt egy szót sem, de végül egy nagy sóhaj kíséretében megtette azt a szívességet, hogy válaszol.

- Találkoztál a szüleiddel ? - találgatott, ami miatt egy kényszeredett nevetés hagyta el az ajkaimat, így rögtön tudta, hogy beletrafált. Nem kellett sokat gondolkoznia azon, hogy vajon mi lett velem hirtelen, hogyha valami ilyen megerőltető és számomra értetlen dolgot akartam csinálni. Soha nem voltam az a bulizós lány. Se fiatalon, se most. Mikor iskolás voltam, akkor is minden tanítás után azonnal hazamentem, hogy leüljek a gépem elé és írjak. Nekem az volt a szenvedélyem, az éltetőerőm. Emiatt sem maradt meg senkivel sem a kapcsolatom a suliból. Senkivel sem voltam jóban, tulajdonképpen én olyan szellemdiák voltam minden sulimban. Engem viszont nem zavart. - Biztos vagy benne, hogy ezt akarod ? - kérdezte aggódva, ezzel pedig visszatérített engem a jelenbe. Egy pillanatra ismét úgy éreztem, mintha a kis szobámban ülnék a gépem előtt és megrögzötten pötyögnék a számítógépemen, elmenekülve a világtól egy olyanba, amit én találtam ki, amiben van helyem.

- Persze, most nem is vágyom másra, minthogy kieresszem a gőzt - vágtam rá, amire csak ismét egy hosszú hallgatás volt a válasz. - Ha te nem akarsz velem jönni, akkor megyek egyedül - tettem hozzá, hisz csak azt gondoltam, hogy ne egyedül legyek, így velük mentem volna, akkor NaEun is kevésbé aggódott volna, de ha ennyire nem volt hozzá kedve, akkor én nem erőltettem semmit.

- Nem, megyünk veled. Az is jobb, minthogy egyedül maradj - sietett azonnal a válasszal, amin halványan elmosolyodtam és leülve az ágyam szélére kisimítottam a combomon az egyszer hordott fekete ruhát. - Mindjárt megyek is hozzád, hogy kisminkeljelek. Jimin majd valószínűleg később csatlakozik hozzánk, mert még az étteremben van - magyarázta és hallottam, ahogy keresgélni kezdett a szekrényében.

- Okés, várlak - mondtam, majd kinyomva a telefont még egy ideig az elsötétült képernyőt bámultam, de végül inkább magam mellé raktam a készüléket és az ágyon eldőlve vártam menedzserem érkezését.

Úgy tizenöt perc múlva kopogtattak a kabin ajtaján, így felállva kinyitottam azt és meglepetten bámultam barátnőmet, aki már felöltözve lépett be hozzám, kezében egy jókora sminkes táskával.

- Te egy idol csapatot akarsz kisminkelni, vagy mi a fene, hogy ennyi mindent hoztál ? - kérdeztem és kérdésemre NaEun azonnal felnevetett.

- De jó is lenne - ábrándozott, majd rám parancsolt, hogy vegyem fel a ruhámat, mielőtt még neki állna a kimázolásomhoz. Addig ő maga megcsinálta az arcát, miközben én belebújtam a fekete, testhez simuló anyagba. Gyűlöltem ezt a ruhát, de ma estére tökéletesnek tűnt. Miközben azon ügyködtem, hogy felhúzzam oldalt a cipzárat, megütötte fülemet NaEun elégedett füttyögése, mire megrökönyödve felé kaptam a fejemet. - Mondtam én, hogy nagyon csinos lány vagy - bólogatott elismerően, majd megütögette maga mellett az ágyat. - Siess, mert még a sminkedet is meg kell csinálnom és jobb a buli beindulásáig odaérni, hogy legyen helyünk - magyarázta, mire lassan leültem a matracra, miközben kezemmel folyamatosan a ruhám alját húzogattam.

- Komolyan úgy érzem, mintha kinőttem volna ezt a ruhát, pedig semmit nem nőttem - sóhajtottam, mire barátnőm felkuncogott és egyik kezével arrébb rakta a hajamat, hogy ne zavarja őt a munkájában.

- Nem vagy hozzá szokva az ilyen ruhákhoz, ennyi - vonta meg a vállát, mindeközben pedig ecsetével hozzálátott a szememhez, ami miatt lehunytam azt.

- Ezekhez soha nem lehet hozzászokni, mintha csak egy sarkon állótól loptam volna el... Bocs - jutott eszembe a végére, hogy bizony menedzserem is gyakran vett fel ilyen ruhát a partikra.

- Ne aggódj igazad van, de ezeknek is meg van a maga szépsége - tette hozzá és ugyan én lázasan kerestem benne ezt a bizonyos szépséget, de nem nagyon találtam meg.

NaEun vagy húsz percen keresztül cicomázott ki, ami végeredménye annyi lett, hogy már annyinak néztem ki, mint amennyi valójában voltam. Hajamat egy laza lófarokba fogta fel, majd mikor már úgy állapította meg, hogy készen álltam egy jó kis bulizáshoz, belém karolt és engem biztatva megindult a bár felé. Csak ne legyen borzalmas az este...

- JungKook szemszöge -

A bárban kezdett beindulni a buli, ami miatt sorra jöttek a pulthoz az emberek újabb italokat kérve. A levegő is megtelt az alkohol állott szagával és a táncolok izzadságával. Na ezt a részét pont nem szerettem a munkában, hisz nagyon érzékeny voltam a szagokra, de ezen a részen szerencsére inkább csak az alkohol szagát éreztem. Az est ezen szakaszában biztos, hogy nem mentem volna a táncolók közelébe.

Mosolyogva készítettem az italokat, miközben egy-egy kedvenc számomat dúdoltam. Egy kis ideig elfeledkeztem arról, hogy valamikor vissza kellett mennem a kabinba, ahol egy igen dühös HaNival kellett volna tisztáznom a dolgokat. Ugyan Taehyung adott jó tanácsokat mégsem gondoltam úgy, hogy én képes lennék a szemébe mondani bármit is. Valamilyen szinten én magam is megsértődtem, hisz igazán nem kérdeztem olyan nagy dolgot. Csak egy igen-nemmel kellett volna válaszolnia, semmi többel. Utána békén hagytam volna... De valóban így tettem volna ? Magamat ismerve lehet, hogy tovább kíváncsiskodtam volna.

- Kook - bökött oldalba Tae, miközben épp két koktélt készítettem el. Hümmögve válaszoltam, hogy figyelek, ami miatt barátom folytatta is izgatott beszédét. - Nem fogod elhinni, hogy kit láttam az előbb a táncolók között. Szerintem már ivott nem egy vagy kettő pohárral, ugyanis olyan felszabadult, mint amilyennek még ebben a két hétben egyszer sem láttam. És az a ruha, ami rajta van... Esküszöm kedvem támad nekem is táncolni vele - mesélte nagy élvezettel a híreket a fiú, mire én magam csak értetlenül néztem rá, ugyanis fogalmam sem volt, hogy miről beszélt.

- Mégis kiről beszélsz ? - vontam fel fél szemöldökömet, ami miatt Tae vigyorát elfojtva nézett hátra a válla fölött és bökött egy irányba.

- Majd, ha mész kiszolgálni, akkor less abba az irányba és keress egy fekete koktélruhás lányt. Hidd el, ha sokáig nézed, ráismersz - veregette meg a hátamat, majd magamra is hagyott az értetlen ábrázatommal együtt.

- Az nem lehet - suttogtam magam elé, mikor beugrott előttem HaNi arca. - Biztos, hogy nem ő az - próbáltam saját magamat nyugtatni, majd a poharakkal a kezemben visszamentem a pulthoz és leraktam egy fiatal pár elé a kért italokat.

Nem bírtam megálljt parancsolni a kíváncsiságomnak, így szememmel keresni kezdtem az ismerős arc után a táncolóembertömeg között. Kellett pár perc, mire szememmel kiszúrtam őt és abban a pillanatban hirtelen pislogni is elfelejtettem.

- Daebak... - nyeltem egy hatalmasat, majd azonnal összevontam a szemöldökömet, mikor megpillantottam egy ismeretlen srácot, aki elé állva próbálta rávenni, hogy táncoljon vele. A lány hirtelen megállt, majd bágyadtan elmosolyodva bólintott és közelebb lépett a sráchoz. - Yah ! - csaptam kezemmel a pultra, mire egy éppen italt készülni kérő fiú összerezzenve nézett rám.

- Bocsánat, csak egy italt akartam - magyarázta megszeppenve a srác, mire zavartan felé kaptam a fejemet és jöttem rá, hogy ő is ott van.

- Ja, nem... Nem veled van a bajom - magyaráztam, mire ismét a táncolók felé néztem, de szememmel már rég elveszítettem a táncoló párost. - A francba ! - túrtam idegesen hajamba és lázasan gondolkozni kezdtem valami ürügyön, amivel elmehetnék tíz percre, ugyanis a szünetem még túl messze volt és addig bármi történhetett HaNival. - Figyelj, ha kérni akarsz valamit, akkor annak a magas és pedofil képű srácnak szólj - magyaráztam sietve, miközben Tae felé mutattam, aki éppen egy italt készített el hátrébb. Az előttem lévő fiú csak bólintott, amire gyorsan hátat fordítottam neki és a kezemben lévő rongyot Taehyung vállára raktam, amire barátom érdeklődve emelte rám szemeit.

- Mi van ?

- Helyettesíts kérlek tíz percre - néztem komolyan a szemeibe, ami miatt zavartan összevonta a szemöldökét.

- Miért ? Történt valami ?

- Muszáj visszavinnem HaNit a kabinunkba - válaszoltam, miközben feszülten megmasszíroztam a nyakamat és ismét a táncolók felé néztem, de őt sehol sem szúrtam ki.

- Nem mintha meg akarnálak állítani vagy ilyenek, de a kis csaj felnőtt nő, tud ő maga is döntéseket hozni, hogyha valakivel le is lép, az az ő dolga. Neked ehhez semmi közöd - mondta komolyan Tae, ami miatt meglepetten néztem szemeibe. - Nem ismered, barátok se vagytok, nem a barátnőd, hogy gondoskodnod kéne róla.

- Tudom, de...

- Akkor mégis miért akarsz a segítségére sietni ? - vonta fel fél szemöldökét Tae, ami szörnyen idegesített ebben a pillanatban.

- Mert megkedveltem - válaszoltam gondolkozás nélkül, mire Taehyung ajkaira széles mosoly ült és helyeslően bólogatva ütött meg a rongyával.

- Akkor menj utadra te szerencsétlen - hessegetett az ajtó felé, mire megkönnyebbülten megveregettem a hátát és megköszönve neki, hogy fedez, már siettem is a tánctérre.

Rengeteg embert toltam félre barátságtalanul csakhogy ráakadhassak HaNira. Szememmel mindenhol őt kerestem és akárhányszor egy egymásba gabalyodó párra esett a figyelmem, szívem ezerszer gyorsabban kezdett el verni attól félve, hogy ő az. Ugyan a lányra nem akadtam rá, de mikor szememmel kiszúrtam egy ismerős szőke hajú srácot és az előtte telefonálni próbáló lányt, egyben megkönnyebbültem ugyanakkor az aggodalom is beférkőzött a szívembe és nem hagyott nyugtot nekem.

- Jimin ! - kiáltottam túl a bömbölő zenét, legalábbis próbáltam, miközben eltoltam pár embert az utamból, akik kicsit sem kedves szavakkal illettek ezek után, de cseppet sem érdekelt.

- JungKook - lepődött meg a szőkeség -, neked nem a pult mögött kéne állnod ?

- De, viszont... - néztem HaNi barátnője felé, aki egyik kezével fülét fogta be, míg másikkal hívott valakit. - Valami történt ? - próbáltam a nyugodtat tettetni, mire NaEun idegesen kinyomta a telefonját és már indult volna ki a tömegből, amikor is észrevett engem.

- Ááá, a pultos fiú - mondta zavartan.

- Hol van HaNi ? - kérdeztem, mire mind a ketten ledermedve és szájukat rágva próbáltak nem engem nézni. - Elment ? Elment azzal az alakkal ? - szorult ökölbe a kezem.

- Nem tudom. Csak egy percre vettem le róla a szememet és már eltűnt - túrt a hajába a lány és megcsillantak a könnyek a szemében.

- Ne aggódj. Ezen a hajón nincsenek gyilkosok vagy rablók. Nem lesz semmi baja - nyugtatta a lányt Jimin, habár szavaitól én nem igazán higgadtam le. Hisz minden rablónál és gyilkosnál rosszabb volt egy olyan srác, aki többet ivott a kelleténél így azt se tudta hol van. HaNi is ilyen állapotban lehetett így csak még jobban aggódtam.

- Akkor is... - rázta a fejét NaEun, mire megfogtam a vállát, így egy percre rám figyelt.

- Megkeresem, biztos, hogy megtalálom. Azonnal hívlak, ha visszaértünk a kabinba - néztem mélyen a szemébe, majd hátat fordítva nekik kitörtem a tömegből és a kijárat felé siettem.

Gondolkodj JungKook... Merre lehetnek ? Még biztos a folyosón vannak, hisz nem rég még láttam őket táncolni. Elfutottam a liftig és a hívógombot nyomogatva kieresztettem a nyakkendőmet, ugyanis szörnyen folytogatónak éreztem jelen pillanatban. Nyitódott az ajtó, én pedig már léptem volna be, csakhogy egy túlságosan is ismerős lányt pillantottam meg. Kezében egy pezsgősüveg volt és kissé inogva ugyan, de megindult kifelé a liftből. A legjobban pedig azt furcsálltam, hogy egyedül volt. Nem hagytam, hogy kiszálljon a liftből, ugyanis én magam beléptem, megnyomtam a mi emeletünk számát és sóhajtva visszatoltam a kissé már részeg lányt. Gyorsan küldtem egy üzenetet Jiminnek, hogy megtaláltam HaNit, majd telefonomat zsebre téve sóhajtottam fel a lift oldalának dőlő, félig alvó lány miatt.

- Komolyan, csak a gond van veled - motyogtam, és mivel megérkeztünk, így lassan mellé sétáltam és szabad karját átvetettem a vállamon, hogy együtt elindulhassunk a szobánk felé.

- Yah ! Engedsz el ! Hallod ?! Rablóóóó - sikítozott, ami miatt pár mellettünk elhaladó ember furcsán kezdett el méregetni engem.

- HaNi, állj le, csak én vagyok az - próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon hatottam rá, így hadonászni kezdett. - Óvatosan azzal a... - akadtam meg, ugyanis félelmem beigazolódott és a kezében lévő üveg találkozott az arcommal. - Aish... - álltam meg és megdörzsölve az égető részt dühösen a lány felé néztem, aki kezeit védekezően maga elé emelte úgy nézett rám összehúzott szemekkel. - Na jó, akkor nem leszek kedves - adtam fel, majd csuklóját megragadva magamhoz rántottam, és kihasználva pillanatnyi zavarát, kikaptam a kezéből az üveget, majd egy közeli kukába dobtam. Ezek után megragadtam a lány derekát és a vállamra dobtam, akár egy krumplis zsákot.

- Tegyél le ! Hallasz ? Álnok gazfickó ! - kapálódzott a hátamon, de nem is foglalkozva vele mentem az ajtónkhoz, majd kulcsomat előhalászva nyitottam be és lábammal becsukva az ajtót sétáltam az ágyhoz, majd dobtam le rá a rajtam vergődő lányt. - Végre, hogy letettél - fonta maga előtt össze a karját, ami miatt észrevettem, hogy a ruhája eléggé félrecsúszott, na meg felcsúszott. Szememmel azonnal keresni kezdtem valami takaró után, amit végül a szekrényben találtam meg. Rádobtam, amitől egy pillanatra nem látszódott belőle semmi, de végül mérgesen leszedte fejéről a takarót és összeszűkített szemekkel nézett rám.

- Mégis mit csináljak veled ? Ha ? - sóhajtottam, ugyanis nem mertem egyedül itt hagyni, amíg el nem alszik, nekem viszont vissza kellett volna mennem dolgozni.

- Aludj mellettem - tárta ki a karját és tört fel hirtelen belőle egy teljesen más énje, ami miatt nagyot nyelve hátráltam egy lépést az ajtó felé. - Oppa, egyedül félek - biggyesztette le az ajkát és még jobban kitárta a karját reménykedve abban, hogy beadom a derekamat. Oké, hogy meg voltam mellette, de azért volt egy határ, amit nem szerettem volna átlépni. Ez pedig pont egy ilyen határnak bizonyult. - Naaaaaaa - fokozta tovább, ami miatt már teljesen az ajtóig üldözött engem.

- Figyelj... - kezdtem volna magyarázkodni, amikor is valami olyasmi történt, amire nem számítottam; sírásban tört ki. - Jaj, ne... - temettem arcomat tenyerembe, majd szememet megdörzsölve sóhajtottam fel és merészkedtem közelebb. - HaNi, ne sírj, itt maradok, amíg el nem alszol. Hallod ? - mentem egészen elé és már simogattam volna meg a fejét, amikor is hirtelen felém nyúlt, amivel nem csak hogy a frászt hozta rám, de még magával is rántott az ágyra. - HaNi ! - torkoltam le, miközben két kezemmel megtámaszkodtam mellette, hogy ne nyomjam agyon.

- Oppa ! - mosolygott rám vidáman, ami miatt muszáj volt lehunynom a szememet és elszámolnom magamban tízig, hogy türtőztetni tudjam magamat. Ez a lány idegileg kikészít... Csakhogy nem kellett volna lehunynom a szememet. A francnak hunytam le, én idióta. Hirtelen csak annyit éreztem, hogy megfogta nyakkendőmet, ami miatt azonnal felnyitottam a szememet, de már a történteket nem tudtam megakadályozni. A rántás következtében ajkaim hirtelen találkoztak övéivel, ami miatt elveszítettem fejemet és ahelyett, hogy azonnal elhúzódtam volna; megcsókoltam. Talán Taehyungnak igaza volt és nem tudtam magamnak parancsolni, de akkor nem is igazán érdekelt.