December 11.

Már fent várakoztam a hajó tetején, a kikötőben sétáló embereket figyeltem, miközben a korláton támaszkodva egyúttal azt is néztem, hogy mikor jön JungKook. Telefonomon meglestem az időt, ami már jóval több volt, mint nyolc. Negyed kilenc felé járt, ami miatt a kezdeti lelkesedésem jócskán kezdett alábbhagyni. Tulajdonképpen nem is értettem saját magamat, hogy mégis mit vártam. Mármint...

- Nem értem saját magamat - sóhajtottam, majd hátat fordítva a korlátnak indultam volna be, hisz semmi kedvem nem volt tovább várakozni rá. Nem voltam én hülye. Viszont mikor megfordultam megpillantottam, ahogy a kifelé vezető ajtón kilépett valaki. JungKook volt az. Kezében két gőzölgő poharat tartott, miközben fejét ide-oda fordította engem keresve. Mikor kiszúrt a távolban, ajkai kis mosolyra görbültek és lépteit is azonnal megszaporázta. Lehet nem tudtam eléggé titkolni, tulajdonképpen nem tudtam, hogy mégis milyen arcot vághattam akkor, de mindenesetre nagyon meglepődtem. Nem hittem volna, hogy valóban eljön. Azt gondoltam, hogy biztos valami dolga akadt, vagy éppen megfeledkezett rólam, de nem így volt.

- Elnézést a késésért - állt meg lassan előttem és felém nyújtotta az egyik karácsonyi papírpoharat. - Forrócsoki, gondoltam jól fog esni, amíg itt vagyunk - magyarázta zavartan, és a kezében lévő italt bámulva valamiért megdobbant a szívem. Nem is emlékeztem, hogy utoljára mikor gondoltak rám így. Épp ezért nem tudtam normálisan kezelni ezt a kedvességet, ezért kezemet kinyújtva elvettem a meleg poharat és megengedve magamnak egy mosolyt, felnéztem rá és jól meggondolva szavaimat megszólaltam.

- Semmi baj, köszönöm az italt.

- Ne köszönd - rázta a fejét komolyan. - Normális, hogyha valaki kicsit gondoskodik a másikról. Te is ezt tetted ma - magyarázta, majd poharát megfordítva szemem elé tárult a croissantra ragasztott sebtapasz. Zavartan lesütöttem a szememet és lassan beleittam a forrócsokiba, csakhogy az annyira megégette a nyelvemet, hogy felszisszenve elhajoltam a pohártól és nyelvemet kinyújtva kezdtem azt legyezni. - Öhm... Jól vagy ? - nevetett a mellettem álló fiú, mire könnyes szemekkel nézve felé bólintottam, majd lassan becsuktam a számat és inkább hagytam, hogy egyenlőre csak a kezemet melegítse az ital.

- Tegyünk úgy, mintha ez meg sem történt volna - kértem, majd felé pillantva feltettem azt a kérdést, ami egészen idáig foglalkoztatott. - Miért is hívtál fel ide este ? Csak nem be akarsz lökni a vízbe, hogy egyedül lehess a kabinodban ? - vontam fel fél szemöldökömet gyanakvóan, mire JungKook azonnal felnevetett és fejét rázva jelezte, hogy szó sem volt erről.

- Ez úgy tudom, hogy a te terved volt, úgyhogy nekem nagyobb okom lenne a félelemre, nem ? - döntötte félre a fejét, ami miatt elmosolyodva megvontam a vállamat.

- Még bármikor megtehetem...

- Hihetetlen vagy - kortyolt bele a forrócsokijába, amit lassan le is nyelt, így már én is meg mertem kóstolni. Amint megittam egy kortyot, azonnal felmelegedett a testem, ami miatt még egy fokkal jobb kedvem lett. Kettesben JungKookkal, a hajó tetején, előttünk a kivilágított kikötővel, a fagyban. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy ilyen szituációban érzem jól magamat. - Igazából, csak azért hívtalak fel ide, hogy megvalósíthassam a tervemet - vallotta be halkan, mire lassan felé néztem és meglátva elgondolkozó tekintetét, ahogy a vizet kémlelte, kicsit megijesztett, hogy ennyire komolyan vette azt, amit még este mondott.

- Miért akarsz megismerni ?

- Nem az a normális, hogyha meg akarlak ismerni azok után, hogy egy párszor kinyírtál, belopakodtál a szobámba, és most együtt alszunk ? - vonta fel fél szemöldökét, mire zavartan megköszörültem a torkomat és egy aprót bólintva jeleztem, hogy folytassa nyugodtan. Több hozzáfűznivalóm ezek után már nem volt.

- Egyébként én ezek alapján inkább elkerülném saját magamat. Honnan veszed, hogy nem egy őrült vagyok ? - szólaltam meg mégis, mire JungKook sejtelmesen elmosolyodott és vállát megvonva beleivott az italába.

- Nem hiszem, hogy nekem kéne tőled félnem - vezette felém tekintetét, és fekete szemei miatt, amikből most nem tudtam semmit sem kiolvasniképtelen voltam megszólalni. Jogos, jogos... - Én azt furcsállom, hogy te képes vagy minden félelemérzet nélkül egy ágyban aludni egy fiúval.

- Tudod - gondolkoztam el a dolgon és a poharam tetejét rágcsálva lassan folytattam -, nem féltem magamat már semmitől sem. Soha nem aggódtam amiatt, hogy lesz velem valami. Úgy gondolom, ha bármelyik nap meghalok, lebénulok, megerőszakolnak vagy megvernek, annak úgy kellett lennie. Én nem félek az ilyesmiktől - magyaráztam és ugyan nem egészen volt igaz az, hogy nem féltem, inkább az lett volna a helyes szó rá, hogy akkor beletörődtem volna. Hisz nem lett volna más választásom.

- Te hülye vagy - nézett rám JungKook megrökönyödve. - Az oké, hogy téged nem érdekel. Amit szintén nem értek... De a szüleidet, barátaidat és mindenkit, aki csak szeret téged, nagyon is érdekelni fogja, hogy mi történt veled.

- Az enyémeket nem - csúszott ki a számon, majd számat beharapva inkább beleittam a forrócsokiba, csakhogy ne beszéljek ismételten fölöslegesen. Nem mintha megakartam volna vele osztani sanyarú sorsomat, ami tulajdonképpen lehet csak számomra volt az.

- Ezt meg hogy érted ? - kérdezte csodálkozva, de hiába nézett rám nagy szemekkel én nem szólaltam meg. Nem álltunk mi annyira közel egymáshoz, hogy bármit is elmondjak neki. Egyedül csak NaEun tudott rólam szinte mindent, és nem is akartam, hogy ez változzon.

- Mindegy... - legyintettem. - Nem lényeg...

- A liftben azok a szüleid voltak ? Ők elől bujkáltál ? - folytatta tovább, ami miatt idegesen felé kaptam a fejemet és összehúzott szemekkel böktem meg a mellkasát.

- Nem értem miért akarod mindezt tudni. De nem is érdekel. Hagyjuk inkább ezt a beszélgetést, elment a kedvem tőle - mondtam, majd ellépve mellette elindultam a bejárat felé. Ő pedig nem állított meg, ami miatt egyszerre voltam megkönnyebbült és csalódott is. Valóban nem értettem saját magamat.

- JungKook szemszöge -

Idegesen törölgettem a kezemben lévő poharakat, miközben minduntalan eszembe jutott a hajó tetején történt párbeszéd köztem és HaNi közt.

- Akkora egy idióta vagyok - csaptam le erősen a poharat, ami csak azért nem tört szilánkosra a cselekedetem miatt, mert igazán erős üvegből volt. Tarkómat megmasszírozva leraktam a pultra a törölgetőrongyot és végig nézve a takarítókon, eldöntöttem, hogy kiszökök pár percre, amíg még nem nyitunk ki újra. Muszáj volt beszélnem Taehyunggal. Ő mégis csak jobban értett a lányokhoz, mint én. Mégha mindezt magamnak elég nehezen is vallottam be.

Útközben kigomboltam ingem legfelső gombját is, ugyanis kezdtem fullasztónak érezni magamon ezt a ruhadarabot. Miközben ezt az igen rövid cselekedetemet végrehajtottam, vagy öt mellettem elhaladó idősebb vagy éppen fiatalabb lány mosolyodott el zavartan. Mintha miattatok csináltam volna... Csak nem akartam megfulladni, de természetesen ezt egy rakat ember teljesen másképp fogja fel. Úgy éreztem néha, hogy minden kisebb cselekedetemre azt hitték a lányok, hogy máris kikezdtem velük. Pedig ez rohadtul nem volt így, de természetesen mindez csak azért idegesített fel ennyire, mert túlságosan is messzire mentem HaNival kapcsolatban. Pedig nem állt szándékomban megbántani őt a szavaimmal. Túlságosan is olyan témát érintettem, ami már személyesnek számított. Mondjuk én hülye gondolhattam volna. Néha nem ártana gondolkozni is Jeon JeongGuk... - Aish... - álltam meg Tae ajtaja előtt, majd kopogtatva rajta hármat, sóhajtva támaszkodtam meg az ajtófélfában. Mi van, ha ezek után még jobban megutál, mint eddig ? Én csak tényleg szeretném megismerni. Olyan különleges és normálisan el lehet vele beszélgetni.

- Akkor holnap ismét jövök TaeTae - nyitódott ki az ajtó hirtelen és elgondolkozott arckifejezésem azonnal megfagyott, ugyanis nem kicsit meglepett az előttem csókot váltó pár. Az egyik ugye az én jó barátom volt, a másik meg egy tök random csaj, akit V megint csak felszedett a hajó egy elrejtett zugában... Szőke haja egy kontyba volt fogva, amiből jócskán kilógott már pár tincs, mikor ki akart lépni az ajtón, rajtam is megakadt a szeme, így kíváncsian felnézett, majd elmosolyodva összébb húzta magán a köntösét és mellkasomat megpaskolva elindult a folyosón.

- Annyira örülnék, hogyha a "barátnőid" nem akarnának mindig megérinteni, amikor csak a közelükbe kerülök - rajzoltam ujjammal macskakörmöket a levegőben, majd leültem az ágy végébe, nem nézve inkább körbe a rumlis szobában.

- Ez az átka annak, ha jól nézel ki - vonta meg a vállát Tae, miközben magára rángatott egy felsőt és csapzott hajába túrva felvont szemöldökkel nézte ismét elkámpicsorodott fejemet. - Mi van veled haver ? Olyan nem megszokott fejet vágsz... Érzelmeket látok az arcodon - tátotta el a száját, mire mérgesen felé hajítottam egy párnát, amit nagy bánatomra még a levegőben elkapott és vissza is hajította az ágyára, miközben lehuppant mellém a matracra.

- Azért jöttem hozzád, mert te valamennyire értesz a lányokhoz - kezdtem neki, de meglátva Taehyung helyeslő fejét inkább kiegészítettem magamat. - Mondom valamennyire.

- Beteg vagy ? Soha nem szoktál ilyesmik miatt hozzám jönni, hacsak nem komoly a dolog. Egyébként megoldod te magad - magyarázta csodálkozva a tényeket. - Tehát komoly a dolog ? - fonta karját maga előtt keresztbe, mire idegesen beletúrtam a hajamba és megvontam a vállamat.

- Nem tudom, jó ? Tudod, hogy nehezen boldogulok a saját érzéseimmel, gondolataimmal, meg úgy emblokk magammal.

- Ja, ezt tudom. Szóval mi van ? - kérdezte, majd eszébe jutva egy ötlet azonnal elvigyorodott és vállamat átkarolva lesett felém. - Csak nem az a szőkeség tetszett meg ? Tudtam én, hogy téged is el fog bájolni...

- Idióta - csaptam tarkón, mire nevetve eldőlt az ágyán és lábával megrúgva érte el, hogy az eddigieknél is idegesebb legyek. - Komolyan mondom... - fordultam hátra felé, de szavaival belém fojtotta a szót.

- Az a lány az, ugye ? A sötét hajú, sötét szemű szépség, akinek babaarca van és hihetetlenül fura természete, mi ? - somolygott felém, ami miatt sóhajtva leeresztettem a vállamat és eldőlve mellette hümmögtem válaszként.

- Igazából... Csak meg szeretném ismerni, de úgy érzem, hogy amint meg tudok valamit róla, ő hátrál tőlem három lépést és olyan, mintha már nem is ismerném. Nem mintha ez most így lenne, de érted...

- Hm... Ja, értem... Asszem. Tudod, hogy én nem sűrűn leszek szerelmes.

- Hát azzal az élettel, amit élsz, nem is csodálom - válaszoltam egy kis rosszallással a hangomban, mire nevetve oldalba könyökölt. Néha azért féltettem őt. Nem szerettem volna, hogyha esetleg pont egy olyanba esik bele, akivel egy ilyen kalandot folytatott, de a lány meg nem gondolta az egészet komolyan. Vagy túl hamar apa lesz, bármi. Féltettem, hisz a legjobb barátom volt.

- Ugye tudod, hogy most bevallottad, hogy halálosan belezúgtál a kis csajba ?

- Mi ? - szaladt össze a szemöldököm, majd visszaidézve az előbbi párbeszédet, sóhajtva lehunytam a szememet és inkább nem szóltam semmit sem.

- Jó, tudom, még nem zúgtál bele, de ez könnyen megváltozhat. Ahogy egyre jobban meg fogod ismerni, úgy fogod egyre jobban meg is szeretni. Mit gondolsz, én miért nem tudok soha semmit sem a lányokról, akikkel együtt vagyok, a nevüket leszámítva ? Pont azért, mert nem akarok saját magamnak ártani.

- Gondolod, hogy azért olyan tartózkodód HaNi is ? - gondolkoztam el azon, amit mondott, mire ugyan egy darabig hallgatott, de aztán válaszolt.

- Hm... Ki tudja ? Az a lány igazán különleges, úgyhogy vele kapcsolatban semmi sem biztos.

- Szerinted, ha egy igen személyes témáról faggattam és így mérges lett, akkor még ki tudom valahogy engesztelni ?

- Mégis mit műveltél ? - lesett felém gondterhelten Tae, mire számat elhúzva elmeséltem a hajón történt beszélgetésünket. A fiú első reakciója az volt, hogy kinevetett, majd szemét törölgetve közölte velem, hogy idióta voltam. Oké, rendben ezt mind én is tudtam, ezzel nagyon sokat nem segített rajtam. Ezt neki is elmorogva, rájött, hogy segítenie kellene, ahelyett, hogy szórakozna rajtam, hisz ezért jöttem hozzá, mire végre magához tért és kioktatott a nőkkel való jó bánásmódról. - Tehát, ha legközelebb látod, akkor csináld azt, amit mondtam - magyarázta, miközben begomboltam fekete ingét, majd felém fordulva nézett rám várakozóan.

- Most játszam el ? - vontam fel fél szemöldökömet, mire Taehyung biccentve jelezte, hogy helyes a találgatásom. - Biztos, hogy nem - fordítottam hátat neki és már nyitottam volna ki a kabin ajtaját, amikor is utánam kiáltott.

- Oppa ! - vékonyította el a hangját, ami neki nem ment olyan egyszerűen, hisz elég mély tónusú hangja volt, épp ezért hatott olyan nevetségesen is a színészkedése.

- Ha ezt csinálod kiráz a hideg - húztam fel ingem ujját és mutattam libabőrös karomra, de nem hagyta abba.

- Hihetetlenül érzéketlen vagy - fonta maga előtt keresztbe a karját, mire egy jó mélyet sóhajtva megráztam a fejemet.

- Muszáj ? - fintorodtam el és határozott bólintását látva tarkómat megvakarva szólaltam meg. - Bocs...

- Na ne csináld már, tudod te ezt jobban is - akadt ki a fiú. - Oppa ! - kezdte elölről színészi játékát, ami miatt kénytelen kelletlen, de megfogalmaztam magamban valami normális mondatot.

- Figyelj, sajnálom, hogy pofátlanul tolakodó voltam... Nem tudnál megbocsátani nekem ? Tényleg szeretnélek megismerni - vallottam be a legkomolyabb hangomon és érzelmes arccal, ami néha-néha megrándult, mikor azt figyeltem, ahogy Tae lányosan rebegtette a szempilláját, meg ha alapból csak megszólalt.

- Én viszont téged nem. Add fel ! - lépett el mellettem Tae, mire gondolkodás nélkül utána fordultam és karját megragadva késztettem maradásra.

- Kérlek... Soha nem találkoztam még olyan különleges emberrel, mint amilyen te vagy. Végre el tudok egy lánnyal normálisan beszélgetni. Szeretnélek jobban megismerni, hogy ezáltal te is megkedvelhess.

- Na jóóóóó, legyen - mosolyodott el Tae igen ijesztően, ami miatt azonnal elengedtem és beletöröltem a kezemet a nadrágomba.

- Erről senkinek egy szót se a jövőben, megértetted ? - néztem rá sötéten, mire kiröhögve szoborrá dermedt arcomat, végre hagyta, hogy kimenjünk a kabinból és elinduljunk a bárba. Komolyan nem hiszem el, hogy mit csináltam. Ennél lejjebb nincsen, Jeon JeongGuk.