December 10.

Este volt, mire mind a négyen visszatértünk a hajóra. Az egész napos sétálás jócskán kifárasztott, így fürdés nélkül feküdtem be az ágyba és nyomott el az álom. Furcsamód pedig azt álmodtam, hogy abból a rántásomból egy baleset lett és JungKook megcsókolt. Erre azonnal felébredtem az éjszaka közepén és nagyot nyelve lestem át a párnafal fölött. A fiú nekem háttal aludt, így megnyugodtam és visszadőltem a matracra. Miért vannak ilyen idióta álmaim ? Álmomban viszont még sokáig éreztem azt a különös bizsergést a számon, amit már évek óta nem.

Mikor reggel felkeltem, senki sem volt mellettem. Annyira nem lepett meg. Különösen nem is zavart, így nyugodtan öltöztem fel és indultam volna reggelizni, amikor is megpillantottam egy cetlit a kabin ajtajára ragasztva. " Este nyolckor gyere fel a hajó tetejére. Öltözz melegen. -> JungKook " Felvont szemöldökkel szedtem le a cetlit, majd sóhajtva zsebre is vágtam és kiléptem a szobából. Fogalmam sem volt, hogy mire is készülhetett a fiú, de valamiért annyira nem is érdekelt. Habár mintha egy rövid ideig egy kis izgalmat éreztem volna a szívemben, de valószínűleg csak beképzeltem. Az is lehet, hogy úgy akar majd megszabadulni tőlem, hogy belök a vízbe, így egyedül lehet a továbbiakban a kabinban. Ezen gondolkozva annyira belemerültem a saját képzelgéseimbe, hogy hirtelen már csak azt éreztem, hogy neki mentem valaki mellkasának, ami miatt kénytelen voltam hátrálni pár lépést. Eléggé szerencsétlen lehettem, hogy úgy is sikerült neki mennem valakinek, hogy a hajó félig kiürült a várost felfedező emberek miatt. Lassan felemeltem a fejemet, hogy bocsánatot kérhessek és mehessek utamra, amikor is meglepetten vettem észre az ismerős arcot.

- Nahát, ilyen hamar belém estél ? Pedig még csak egyszer voltál velem egy szobában és akkor sem történt semmi - húzogatta a szemöldökét Taehyung, mire csak megforgattam a szememet.

- Neked is jó reggelt - mondtam, mire csodálkozva nézett rám, majd az órájára.

- Nem akarlak elkeseríteni, de dél is elmúlt.

- Tessék ? - nyíltak tágra a szemeim és csüggedten biggyesztettem le az ajkaimat a tudatra, hogy lemaradtam a reggeli menüről.

- Mi ez az arc ? - vonta fel fél szemöldökét a srác, majd beleharapott a kezében lévő croissantba.

- Az volt a reggeli ? - kérdeztem a kaját fixírozva, mire Taehyung bólintva ismét beleharapott az igen jó illatú ételbe. Erre azonnal meg is kordult a gyomrom, ráadásul nem éppen halkan, ami miatt zavartan megköszörültem a torkomat és lehajtott fejjel mentem volna tovább, hogy akkor egyek valami mást, csakhogy a fiú hirtelen megfogta a karomat és visszahúzva maga elé, a kezembe nyomta az étel zacskóját, amiben nagy csodálatomra még volt egy jó pár darab.

- JungKook adta, ugyanis ő most pincérkedik egészen hatig. Gondolom nem zavarja, ha neked is adok belőle. Egyél nyugodtan, én már megettem pár darabbal - vonta meg a vállát és kezeit farmerja zsebébe mélyesztve figyelte, ahogy kivettem egy darabot és jóízűen beleharaptam. Ahogy a csokis íz elterjedt a számban, egy apró mosoly költözött az ajkamra.

- Köszönöm - néztem fel a fiúra hálásan. - Biztos nem kérsz ? - nyújtottam felé a zacskót, mire zavartan elszakította a tekintetét rólam és ő is kivett egy darabot. - Egyébként, ha már itt vagy. Beszélgethetnénk még. Jól jönne a könyvemhez - magyaráztam, mire először ugyan elgondolkozott azon, hogy belegyezzen e, de végül vállát megvonva mosolyodott el.

- Úgy sincs most semmi dolgom, úgyhogy miért is ne ? Nálad, vagy nálam diskuráljunk ? - karolta át a vállamat és a túl bizalmas pozíció miatt azonnal arrébb léptem tőle.

- Te elmész a saját kabinodba, én pedig az enyémbe, majd pedig találkozunk a földszinten és elmegyünk a városba. Van még pár hely, amit szívesen megnéznék - ajánlottam, ugyanis igazán rizikós lett volna vele ismét egy kabinban maradni. A szabadban kicsit kényelmesebben éreztem magamat mellette.

- Értettem - mosolygott, majd el is indultunk a mi szintünkre. Tulajdonképpen Taehyung egyáltalán nem tűnt rossz embernek. Kicsit hasonlónak hatott a viselkedése, mint NaEunnak és Jiminnek. Lehetséges, hogy ő is kereste az igazit és szeretethiányos volt. Hm... Milyen jó is lenne egy szeretethiányos karakter... Én egy zseni vagyok. Tudtam én, hogy Taehyung nagy segítségemre lesz. Bár azt is lehetségesnek tartottam, hogy ő csak az élvezet hajszolása miatt ment bele kalandokba. Ha nem így lett volna, valószínűleg JungKook sem féltett volna tőle. JungKook... Meg is feledkeztem róla. Vajon mit akarhat este ? Ezt a problémát végül inkább eltettem későbbre és kabátomba belebújva, na meg szobatársam sáljába, már mentem is a földszint felé. Előtte viszont még leraktam a maradék croissant az ágyra és egy ragtapaszt ragasztva a csomagolásra, kiléptem a kabinból.

Kimérten és mindenhol jól körül nézve haladtam a folyosókon, ahol most nem sok ember járkált, hisz a legtöbben a várost járták vagy éppen a többi szinten foglalták el magukat. Ettől függetlenül a szerencsémet figyelembe véve inkább észnél voltam, hogy mindenféleképpen el tudjam kerülni a szüleimet, hogyha kiszúrom valahol őket. Én úgy tartottam, hogy jobb volt félni, mint megijedni...

- Tehát, hová szeretnél menni ? - lesett le rám Taehyung miközben már a városi forgatagban sétáltunk egy buszmegálló felé. Csodáltam, hogy eddig nem kérdezett rá, hisz már egy jó ideje elhagytuk a hajó fedélzetét és ő vakon követett bármerre ebben az ismeretlen városban. Nagyon fura figura volt az egyszer szent. Nem is értettem, hogy hogy volt bennem képes bízni. Soha nem értettem a hozzá hasonló embereket, akiknek meg volt a magukhoz való eszük, mégis olyan könnyen megbíztak másokban. Én erre soha nem voltam képes.

- Örömök kertje, ismered ? - kérdeztem, miközben annyira összehúztam magamat, amennyire bírtam, ugyanis rettentően fáztam. A hideg szél most különösen feltámadt és teljesen lefagyasztotta minden kilógó bőrfelületemet. A sálba is annyira belebújtam, hogy már csak a szemeim voltak szabadon, hogy azért lássak valamit. Emiatt viszont folyton bekúszott az orromba JungKook illata, ami az egész kabint betöltötte, az én citrusos tusfürdőmmel együtt. Miért gondolkozok már megint rajta ?

- Persze, nem először járok Sanghajban - mosolyodott el és ő is megigazította sálját és sapkáját is, ugyanis hiába volt férfi, azért úgy tűnt, hogy a hideget ő se túlzottan bírta.

- Te ilyen gazdag gyerek vagy ? - vontam fel fél szemöldökömet és Taehyunggal együtt megálltam a buszmegállóban, miközben szememmel a kocsisort szuggeráltam, hogy mögötte minél előbb megjelenjen a buszunk, hogy ezáltal fűtött és legfőképp szélmentes helyen lehessünk.

- Dehogy - nevetett fel a fiú. - Csak már pár éve hajókon dolgozom, mint pultos, így sok helyen jártam már. Kookkal együtt. Ő volt az, aki eltervezte, hogy ilyen vándormadár életet fog élni, és mivel a családom elfogadta, hogy nem leszek ezért mindig velük, így én is minden gond nélkül csatlakoztam hozzá.

- Nincs esetleg magánéletetek ? - ráncoltam a szemöldökömet, miközben egyik lábamról a másikra álltam, hogy ezzel is mozgassam egy kicsit lefagyott tagjaimat.

- Szerinted én úgy nézek ki, mint aki leragad egy lánynál ? - hunyorított és el tudtam képzelni, hogy az eddig oly gyakran látott féloldalas mosolya ült az ajkán.

- Jó, nem is pont rád céloztam - vontam meg a vállamat. - Bár nem értem mi lehet jó az ilyen életmódban, de mindegy is. Nem az én dolgom - magyaráztam, majd azonnal felkaptam a fejemet, mikor felmorajlottak körülöttünk, mondván, hogy látják a buszt. Páran időközben beálltak elém, így túl sokat nem láttam, ezért lábujjhegyre álltam, úgy próbáltam én is szemügyre venni, hogy igazuk van e a körülöttem levőknek. Csakhogy, még így is kicsinek bizonyultam. Sóhajtva visszareszkettem teljes talpamra és már kérdeztem volna meg Taehyungtól, hogy valóban jön e busz, amikor is megéreztem kezét derekamon és pislogni se tudtam, de már a levegőben is voltam. Pont annyira, hogy ezáltal én magam is megpillantottam a fehér, zöld mintás buszt.

- Na, látod ? - kérdezte az engem tartó fiú, mire zavartan bólintottam és megilletődve vártam, hogy letegyen. Hiába voltam kicsi, valamiért jobban esett saját lábamon állni a talajon, mint két erős kéz tartásában lenni. Pultos fiú kettő mindig meg tudott lepni engem... - Egyébként visszatérve a magánélet dologra... JungKooknak sincsen már vagy fél éve barátnője - tért át előző témánkra, ami velem is elfeledtette az előző jelenetet, ugyanis saját meglepetésemre ugyan, de a szívem hirtelen megkönnyebbült ezt hallva. Bár magam sem értettem, hogy mégis mit érdekelt volna, hogy nyuszifiúnak volt e barátnője vagy sem... - És hogy mi lehet jó az ilyen életmódban ? - folytatta mögöttem, miközben lassan felszálltunk a megérkező buszra. - Tudod... - adott nekem magyarázatot, mire életemben talán most először, de annyira bevöröslött a fejem, hogy ezt még a szavaival zavarba ejtő fiú is észrevette, aki szinte megfulladt a nevetéstől. Idióta, hormon túltengéses fiúk...

Egy hosszas rázkódásokkal teli út után leszálltunk a fülledt buszról, de valamiért a fagyba kilépve azonnal kezdtem hiányolni a fűtéses járművet. Egy kisebb parkon keresztül vágva megérkeztünk az Örömök kertjéhez, ami a nagy hideg ellenére is tele volt turistákkal. Megvettük a jegyeinket, eközben Taehyung elmondta, hogy nyáron ennél általában kétszer többen vannak, így adjak hálát mindennek, hogy megúsztuk egy "kisebb" tömeggel. Így is elég lassan tudtunk haladni, a régi építésű, kínai mintákkal díszített és kínai stílus alapján felépített pavilonok mellet, amikhez több híd vezetett. Telefonomat elővéve azért én is készítettem pár képet és szinte magába szippantott a hóval borított épület, a félig befagyott tó és az egész hely hangulata. Mintha csak a császár korba repültem volna vissza, olyan érzés volt itt sétálgatni. Látszólag Taehyung sem unta, aki mindenféle érdekességet elmondott a helyről, ezzel meglepve arról, hogy valójában milyen okos is. Jó, efelől nem volt kétségem, de azért meglepetésként ért. Ahogy eltöltöttem vele ezt a pár órát, világossá vált számomra, hogyha éppen nem felszedni akart valakit, akkor nagyon is normális volt. Egy ilyen karakterű főszereplő pedig tökéletes lett volna a könyvemhez.

Sok időt elbámészkodtam a helyen, így már csak azt vettem észre, hogy kezdett sötétedni, így megindultunk vissza a hajóhoz. Taehyung tanácsára előbb leszálltunk a buszról, így végig vágtunk egy vásáros részen, ahol JungKookal szórakoztam előző nap. Pultos fiú kettő mindenféleképpen szeretett volna vásárolni egy süteményt, amely valamilyen dinnyés, illetve tökös töltelékű lepény volt. Ugyan a fiú említette a nevét, de azon kívül, hogy valami lepény szerepelt benne, nem igazán emlékeztem rá.

- Látod már valahol ? - kérdeztem egyre fáradtabban és egyre jobban szétfagyva, ugyanis már vagy fél órája nézelődhetett a fiú, miközben minden mást is megfigyelt, ahelyett, hogy csak egy dologra koncentrált volna. - Oppaaa - hoztam elő aranyos énemet és szempillámat rebegtetve néztem fel a hirtelen ledermedt fiúra. - HaNi naaagyon fáradt és majd szétfagy, így hogyha nem szándékozol mihamarabb rátalálni az édességre, minden sajnálat nélkül foglak magadra hagyni - mosolyogtam mellé. - A lényeg érthető ? - váltottam vissza unott stílusomba, ugyanis az előttem ácsorgó fiú annyira lefagyott a cselekedetemre, hogy képtelen volt reagálni arra, amit közöltem vele.

- Ja... Aha - vakarta meg zavartan a tarkóját, majd ismét elindult keresni azt a lepényt, eközben pedig halkan eleresztett egy nevetést, amit ugyan azt hitte, hogy nem hallottam, pedig nagyon is. Még ugyan kellett pár percig keresgélnie, de végül egy idős bácsi standjánál megtorpant és közelebb sétálva szemügyre vette a becsomagolt édességet. Gyorsan rákérdezett - gondolom az édesség nevére - és mivel az idős úr bólogatni kezdett, így a fiú vidáman vette is volna elő a pénztárcáját, csakhogy nem találta. - Öhm... HaNi... Nem adnál még kölcsön egy kis pénzt ? - kérdezte felém fordulva, ugyanis a kis okosnak - egyben nekem sem - jutott eszébe, hogy a hajón felejtette a tárcáját, így már a jegyét is én fizettem az Örömök kertjénél.

- Hihetetlen vagy - sóhajtottam, majd elővettem a pénztárcámat és kifizetve kettő sütit, elhagytam Taehyunggal a standot.

- Ígérem visszafizetem - magyarázta kínosan igazgatva a sálját, majd a becsomagolt édességet kibontva, felém nyújtotta, majd az én kezemben lévőt elvette és saját magának kinyitotta.

- Köszi - vettem el a kerek lepényt, majd először megfigyeltem Taehyung reakcióját, ugyanis hogyha halálosnak bizonyult ez a kaja, akkor inkább passzoltam volna a megkóstolását. Viszont úgy tűnt, hogy nincs megmérgezve, legalábbis a mellettem sétáló fiú még elégedetten nyammogott rajta, így minden mindegy alapon én is beleharaptam. A tésztája semleges ízű volt, míg a benne lévő sűrű, édeskés zselé, máris megmutatta nekem, hogy Taehyung miért szerette ennyire. Nem volt se túl édes, se pedig túl íztelen. Nagyon harmónikus volt az ízvilága, ami egy apró mosolyt csalt az arcomra. - Már értem, miért szereted - haraptam még egyet bele, mire pultos fiú kettő egy „én megmondtam" fejjel bólogatni kezdett, majd rám nézve megszólalt.

- Egyébként, azért szeretem ennyire, mert egy olyan legenda kapcsolódik hozzá, ami miatt mindig sokkal édesebbnek érzem, így felmelegít az ilyen hideg napokon - magyarázta, mire kíváncsian lenyeltem az éppen rágott falatomat és várakozóan rápislogtam. - Röviden annyi, hogy nagyon régen, élt egy szegény, de annál boldogabb házaspár. Ez a boldogságuk viszont addig tartott, míg a feleség apósa meg nem betegedett. Hogy meg tudja venni a gyógyulásához szükséges dolgokat, rabszolgának állt és elhagyta a családot. A férje mikor ezt megtudta, hihetetlenül elszomorodott, hisz már nem volt neki senkije, aki akkora boldogságot adott volna, mint a felesége. Emiatt árulni kezdte ezt a sütit az utcán, abban a reményben, hogy ezzel szerezhet annyi pénzt, hogy kiváltsa a feleségét. Fagyban, tűző napon, egészen addig árulta ezt a süteményt, míg meg nem lett a pénz az asszonyért. Végül pedig nemcsak, hogy ki tudta váltani a feleségét, hanem még meg is gazdagodott belőle - mosolyodott el Taehyung, majd az utolsó falatot is benyomta a szájába és hasát megsimogatva sóhajtott fel jól esően.

- Aranyos és egyben hihetetlen történet - suttogtam magam elé és fel nem tudtam fogni, hogy voltak az emberek képesek ekkora önfeláldozásra a másikért. Nekem szinte egy olyan ember nem volt az életemben, akiért ezt megtettem volna. Vagy, aki értem megtette volna ugyanezt. Ilyen emberek nem léteznek... Legbelül mindenki csak magával törődik.

Hét óra volt, mire visszaértünk a hajóhoz. Vaksötét lett, csak a kikötőben lévő lámpák és hajók fénye adott valami világosságot. Szép látvány volt, ahogy úgy ragyogtak a sötétben, mint a földi csillagok. Az e mellé társuló víz hullámzása pedig csak még nyugodtabbá tette a környéket. Lassan mindenki kezdett visszaszállingózni a hajóra, hiszen tízkor indultunk tovább Japánba, ahonnan pedig majd visszatértünk Koreába. A napját velem töltő fiú egészen a JungKookkal közös kabinig visszakísért, ami előtt megállva megköszöntem neki a mai napot, csakhogy még mindig igen érdekesen nézett rám és nem tágított, ami miatt már érdeklődtem volna meg, hogy mit szeretne még, csakhogy még előttem megszólalt.

- Jó szórakozást Kookkal. Ha esetleg vele nem élveznéd annyira az estét, nyugodtan látogass el a bárba - kacsintott, majd kezeit zsebeibe mélyesztve biccentett felém és elsétált a saját szobája felé. Oké... Ez határozottan fura volt...

Sóhajtva benyitottam a kabinba és a villanyt felkapcsolva vettem le a kabátomat és dobtam az ágyra a sállal együtt. Bementem a fürdőbe és a tükörbe nézve szemügyre vettem az arcomat. Valóban kislányos. Hm... A mosdókagyló melletti kis szekrényre tévedt a tekintetem, amelyen a sminkes táskám volt. Nem igazán használtam semmit sem az arcomra. Nem túlzottan érdekelt ki mit gondolt rólam, ezt is csak azért hoztam el, mert NaEun bedobta a bőröndömbe, mondván még jól jöhet. Számat beharapva kihúztam a kis cipzárt és kiemeltem az első kezem ügyébe akadt dolgot, ami egy halvány vörös matt rúzs volt. Egyet gondolva megvontam a vállamat és közelebb hajolva a tükörhöz, az ajkamhoz emeltem a folyékony rúzst és résnyire nyitott ajkakkal felkentem a számra. Párszor ugyan kimentem a vonalból, de miután letöröltem a felesleges vonalakat, egészen tűrhetően festett rajtam ez a cucc. Hajamat kiengedve hagytam, csak párszor beletúrtam, majd szörnyülködve támaszkodtam meg a kagyló szélében és hajtottam le a fejemet.

- Mégis mit művelek ? - ingattam meg a fejemet, majd ismét szemügyre véve magamat a tükörben, inkább kimentem, hogy ne keljen látnom a gyászos ábrázatomat.

Háromnegyed nyolckor felkaptam magamra a sálat és a kabátomat, majd szép lassan megindultam a hajó tetejére. Nem találkozok senki különlegessel, csak JungKookkal... Akkor mégis miért érzek izgatottságot a szívemben ? "Meg akarlak ismerni." Miért ?

-------------------

Sziasztok^^

Mindenkinek boldog új évet ( így kicsit előre is ) ! Legyetek jók és szórakozzatok sokat ;) Élvezzétek ki az év utolsó napját :3