Heyho! ❤️
Meghoztam volna a kövi részt. Remélem tetszeni fog nektek. Várom a véleményeket. Jó olvasást!

- Miért? Más is történt?

- Ne..Nem. Semmi. - hajtottam le a fejem, hisz teljesen elpirultam. Már megint ez az érzés.

- Akkor jó! - veregette meg a vállam. - Most pedig segíts elkészíteni a vacsit, és öltözz át! Áthívtam őket vacsorára. Remélem nem baj?

- Kiket? – kerekedtek ki hatalmasra a szemeim. Már amennyire ez lehetséges.

- Hát Changbint és Minhot. Mégis kiket? – nevetett.

- Hogy mi? Miért? Changbint még megértem, na de Minhot? – hisztériáztam, miközben átvonszoltam magam a konyhába. – Őt miért kellett meghívnod?

- Csak neked segítek! – bökött oldalba. – Másképp viselkedsz a környezetében. Kár tagadnod! És az is egyértelmű, hogy bejössz neki. Miért nem adsz a dolognak egy esélyt?

- Továbbra sem vagyok meleg! – jelentettem ki, holott már magam sem voltam biztos ebben. Nem! Én Han Jisung nem lehetek meleg!

- Hát, ha te mondod. – forgatta meg a szemeit. – Akkor vegyük úgy, hogy ezzel a vacsival köszönjük meg Minhonak, hogy nála aludhattál.

- Mintha azért olyan hálás lennék. – dörmögtem az orrom alatt. Várjunk csak! Én azóta nem is beszéltem Minhoval. És az őszintét megvallva, nem is akarok. Hülyeségeket hordtam össze, amit tuti, hogy félre értett.

Duzzogva ugyan, de segítettem Felixnek a vacsora elkészítésében. Már mindennel kész voltunk, amikor az órára pillantottam.

- Hánykor is jönnek? – tanulmányoztam továbbra is a gépezetet, ami pontban fél 5-öt mutatott.

- 6-ra beszéltük meg. – válaszolta nyugodtan, de amint ő is a ketyegőre vezette tekintetét elsápadt. – Már ennyi az idő? Menj, öltözz át! Nem soká itt lesznek. – tuszkolt ki a konyhából egyenesen a szobám felé.

- Jól van! Megyek már. – sóhajtottam fel. Miért ilyen fontos ez? Vacsorázni a kényelmes melegítő nacimba, és kinyúlt pólómban is tudok, nem?

Előkutattam egy fekete farmert és egy fehér felsőt. Remélem ez megfelel, Felix. A hajamat megigazítottam, hisz ma még nem is fésülködtem. Tettem fel egy kevés parfümöt, majd visszavonszoltam magam a nappaliba.

Az én drága unokatesóm fel- alá rohangált. Egyik szettjét próbálta fel a másik után, arcán pedig a kétségbeesés tükröződött.

- Nyugodj már le! Hisz együtt vagytok. Szeret téged, és te is őt. Hidd el, nem a ruhád fogja érdekelni. – próbáltam meg megnyugtatni. Szinte már az egész nappalit, és folyosót beborították az eldobált ruhái. – Mellesleg, ha így folytatod, már csak a hulláinkat fogják megtalálni, a ruhalavinád alatt.

- Az igaz, hogy együtt vagyunk, de mi lesz, ha kiszeret belőlem? Ha nem leszek elég kívánatos a számára, és elhagy? – nézett rám szomorkásan. – Vagy, ha visszamegy valami lányhoz...?

- Ez nem fog megtörténni. Oda meg vissza van érted. Ha pedig mégis úgy döntene, hogy összetöri a szíved, én is összetöröm majd az arcát. – feszítettem be „hatalmas" bicepszeimet, ami Felixből egy aranyos nevetést váltott ki.

- Ez aranyos volt Hanie! – fejezte be a nevetés.

- Tudom. Cuki vagyok, mint mindig. – veregettem meg saját vállam. – Most viszont pakold össze a ruhákat a földről, és válaszd ki, mit veszel fel! Én addig megterítek.

- Rendben. – vágtatott be szobájába.

Előkutattam a tányérokat, és az evőpálcikákat. Mire kész lettem megszólalt a csengő. Felix még mindig nem készült el, így nekem kellett ajtót nyitnom. Embereld meg magad Jisung! Legyél kedves, és mosolyogj! Ne szúrd el Felix estéjét!

- Sziasztok! – engedtem el feléjük egy halvány mosolyt.

- Gyönyörű vagy Mókuskám! – mért végig Minho, amitől furcsa borzongás járta át a testem- Mi van velem? Miért gyengülök el a környezetében?

- Haver! – bökte oldalba Changbin az előbbit. – Vacsorázni jöttünk, nem pedig azért, hogy már az ajtóban megrontsd. – kijelentésétől éreztem, hogy teljesen elpirulok. Valahogy témát kellett váltanom.

- Nos, Felix még nincs kész, de gyertek be nyugodtan. – nyitottam nagyobbra az ajtót, hogy kényelmesen beférjenek.

- Ne aggódj Mókuskám! Egyelőre, még nem rontalak meg. – suttogta fülembe, de ettől engem a hideg rázott. És ami még szörnyűbb, hogy nem rossz értelemben. – Kivárom, amíg te is akarod. – simított rá gyengéden arcomra. Mintha megállt volna az idő. Öntudatlanul bámultam a tőlem max 20 centire lévő fiú sötéten csillogó szemeit. Teljesen elvesztem bennük.

Szerencsémre Felix időben érkezett.

- Binnie! – ölelte magához az említettet. – Szia Minho! – mosolygott rá a másikra is. – Örülök, hogy itt vagytok!

- Annak én is! Eszméletlen jól nézel ki Lixie! – mérte végig feltűnően, amibe még én is belepirultam.

- Gyertek! A végén még kihűl a kaja. – kapcsolta össze aprócska ujjait Lixie Changbinéval, s megindultak a konyhába. Gondoltam udvarias leszek, és maga elé engedem Minhot.

- Menj csak! – mutattam a konyha irányba, s vártam, hogy elinduljon. De ez nem történt meg.

- Én inkább mögötted maradnék. Innen szebb a kilátás. – simított rá derekamra, és szép lassan egyre lejjebb csúsztatta kezét. Nem bírtam tovább. Szinte futólépésben hagytam ott, és foglaltam el a helyem az asztalnál.

- Hmm.. Jó illata van! – szippantott bele a levegőbe Changbin, s ő is helyet foglalt. Én ültem a fal mellett, velem szemben Changbin, mellettem Minho, vele szemben pedig Felix. Remek. Most beszorultam Minho és a fal közé.

- Jisung segített elkészíteni. Én nem igazán vagyok egy konyhatündér. Mi több, ha ő nincs, még lehet, a konyhát is felgyújtom. – nevetett.

- Akkor kóstoljuk meg! – csapta össze tenyerét Binnie, és már szedett is magának egy adagot. – Azta! Ez eszméletlen finom! Megtartjuk a szakácsot. – nevetett, majd teletömte a száját. Ezt követően mind szettünk, és hozzáláttunk a vacsorához.

- Binnienek igaza van! Ez isteni. – ízlelgette a falatot Minho is. – Lefogadom, hogy te is legalább ilyen finom vagy. – fordult felém, miközben rásimított combomra. Szinte majdnem belefulladtam a falatomba. Hatalmas szemekkel néztem a mellettem ülő fiúra, illetve combomon pihenő mancsára.

- Na, Jisung! Nem verseny! A végén még megfulladsz! – dorgált meg Felix. Hogy mi? Ők nem hallották Minho kijelentését? Már, hogy is halhatták volna. Hisz egymást bámulva gügyörésznek, és etetik egymást. Undi! Muszáj volt magamnak megoldanom a problémát.

- Asszem rajtam felejtettél valamit. – pillantottam le kezére.

- Nos, az direkt volt. Viszont a szemeimet tényleg rajtad felejtettem. Az én gyönyörű, édes és szexi Mókuskámon! – simít végig újra combomon. Itt valami nem okés! Valami nagyon furcsa érzés keletkezett a hasamban. Muszáj eltűnnöm innen!

- Ne haragudjatok, de ki kell ugranom a mosdóba! – pattantam fel a helyemről, és szinte futva mentem az említett helyre. Megtámaszkodtam a mosdókagylón, arcomat pedig hideg vízzel próbáltam meg lehűteni. Mégis mit művel velem?

- Mi a baj, ... Mókuskám?