- Minho! Mégis mit...? – nem tudtam befejezni, ugyanis ajkaimra tapadt. Egyik kezével derekamnál tartott meg, míg másikkal a tarkómnál. Mégis mit művelünk?

- Csak élvezd! – szakította meg pár másodpercre csókunkat, majd újra megcsókolt. Végig nyalt alsó ajkamon, bejutást kérve ezzel, de én nem adtam meg. Mi több, próbáltam szabadulni szorításából, ami láthatólag nem tetszett neki. Bele markolt hajamba, s kissé meg is húzta azt, belőlem ezzel egy sóhajt kiváltva, aminek következtében ajkaim elnyíltak egymástól, szabad bejutást adva ezzel. Nyelvét szinte azonnal átdugta számba, s feltérképezte vele az egészet. Még sohasem csókolóztam ezelőtt. Legalábbis így nem. Miket beszélek? Eddig egyszer csókolóztam, és az is egy fiúval volt. Ha nem ismerném magamat, még azt hinném, meleg vagyok. De nem!

- Hagyd abba! – haraptam rá ajkára, ami hatásos védekezésnek látszott. Legalábbis egy időre.

- Az enyém vagy! Nem nézhetsz másra, nem érhetsz máshoz! Hozzám tartozol. – suttogta ajkaimra, amiket ezután ostrom alá is vett. Mégis mi történik velem? Miért nem ellenkezem? Kapd össze magad!

- Nem tartozom hozzád! Nem egy tárgy vagyok, aki csak úgy kisajátítható. – feleltem duzzogva.

- Azt, majd meglátjuk! – csókolt volna újra ajkaimra, de elhajoltam. Hiba volt.

Újfent hajamba túrt, hátra húzva ezzel fejem, szabaddá téve nyakam. Elfektetett a kanapén, s fölém nehezedett. Nyakamat kezdte el behinteni apró csókokkal, ami később szívásokká alakultak. Ujjaival pólóm alatt kezdett el kutakodni, amikor is megéreztem valami keményet a combomnál. Ekkor kezdtem el igazán félni. Tudtam jól, hogy ezután mi következik. Ahhoz pedig nekem semmi kedvem. Nem így akarom elveszteni a szüzességem. Főleg nem egy fiúval.

Bárhogy vergődtem, nem tudtam kibújni alóla. Tudtam jól, hogy erővel nem érek sokat. Valamit ki kell találnom!

- Ne szenvedj már ennyire! – markolt rá fenekemre. - Ha végre beadnád a derekad, sokkal élvezetesebb lenne! – nézett rám morcosan. – Még az is lehet, hogy utána többet akarnál. – simított rá férfiasságomra, mire akaratlanul is egy sóhaj hagyta el a számat. Tettemre elmosolyodott, és megismételte mozdulatát.

- Kérlekhhh nehh! – fogtam rá csuklójára, ezzel próbálva megakadályozni őt.

- Elég ütős indokkal kell előállnod, hogy miért is ne! – vonta fel szemöldökét. – Ha nem tűnt volna fel, eléggé izgalmi állapotban vagyok. – pillantott le tagjára.

- Feltűnt... - nyeltem egy nagyot. Most ne cseszd el!

- Akkor meg? Ne félj! Vigyázni fogok a csinos kis fenekedre. – adott egy újabb csókot nyakamra. Miért gyengülök el ennyire a jelenlétében?

- Minho! Én nem így akarom elveszteni a szüzességem. Szeretni akarom az illetőt, akivel megtörténik. Mellesleg, nem vagyok meleg. – néztem egyenesen szemeibe, amikből semmi érzelmet nem tudtam kiolvasni.

- Szeress engem! - nyomott egy apró csókot a hasamra, aminek következtében, egy kisebb csomó keletkezett ott. Mintha ezernyi pillangó lenne bennem. - Ha sohasem voltál még senkivel honnan tudhatnád? – szakította meg gondolatmenetem. Esküszöm, ez a fiú piszok jól néz ki. Te jó ég! Miket beszélek?

- Tudom, és kész! Ké...Kérlek, engedj el! – néztem rá félve a válaszától. – Matekoznunk kéne!

- Mókuskám, kár tagadnod! A tested minden érintésemre reagál. - futtatta végig oldalamon ujjait. - És én ezt imádom! - harapta be alsó ajkát. Továbbra is félve pillantottam rá. Most mégis mi tévő legyek? Valamilyen szinten igaza van. Furcsa érzéseket vált ki belőlem. - Kössünk alkut! – húzta perverz mosolyra ajkait. – Adj nekem egy hónapot! Ha sikerül elérnem, hogy belém szeress, és te is akard, az enyém leszel. Ha nem, akkor békén hagylak.

- Már miért is mennék ebbe bele?

- Mert neked is megéri. Ha tényleg annyira undorodsz tőlem, mint ahogy azt próbálod előadni, akkor megszabadulhatsz tőlem. Viszont, ha belém szeretsz, és végre megadod magad nekem, olyan élményekben lesz részed, amit elképzelni sem tudsz. Szóval?

- Legyen! – bólintottam rá. – Egy feltétellel.

- Még pedig?

- Az alatt az egy hónap alatt, egyszer sem csinálsz az előbbihez hasonlót. – pirultam kissé bele kijelentésembe, hisz még mindig rajtam feküdt.

- Ezt nem ígérhetem meg. Túlságosan is kívánlak. – harapta be alsó ajkát.

- Akkor hát nem áll az alku! – rántottam meg a vállam. - Engedj el!

- Rendben Mókuskám! – sóhajtott. – Legyen, ahogy akarod. -  Jobbnak láttam átülni az asztalhoz, és inkább ott folytatni.

***

- Most már érted? – kérdeztem az egyik feladatra mutatva, mire ő szorgosan bólogatott. – Remek! Akkor írok neked egy feladatot, és ha azt megcsináltad, mára kész is vagyunk.

- Rendben. – kezdett hozzá. Pár perc alatt meg is oldotta. Addig én összepakoltam a cuccaimat, hogy miután leellenőriztem, már csak mennem keljen.

- Hmmm, eddig jó. És ez is. Remek! Úgy néz ki megértetted. – mosolyodtam el. – Nem hiába. A legjobbtól tanultál. – húztam ki magam büszkén. Olyan szinten normális volt, az elmúlt másfél órában, hogy már – már megfeledkeztem a korábban történtekről.

- Hidd el, én is elég sok új dolgot tudnék neked tanítani. – tette kezét combomra, amivel egyre feljebb vándorolt.

- Nekem... Nekem most mennem kell. – álltam fel az asztaltól, s az ajtó felé indultam.

- Már későre jár. Maradj itt estére! – lépett utánam.

- Ezt nem tartom jó ötletnek. Emellett nem lakom olyan messze. Haza sétálok. – nyitottam ki az ajtót, de nem számítottam arra, ami kint fogadott. Szakadt az eső, és rohadt sötét volt. Az égen egymást követték a cikázó villámok, a hangos dörgésről nem is beszélve. Eddig miért nem hallottam őket?

- Úgy néz ki, kénytelen leszel maradni. – mosolyodott el. Rossz előérzetem van.

- Felhívom Felixet. – kaptam elő telefonom, azonban legnagyobb meglepetésemre nem volt térerő.

- Ne légy butus! Ekkora viharban, szerinted működik bármi is? – nevetett. Igaza van. Erre én miért nem gondoltam?

- Akkor én megyek, és elfoglalom a kanapét. – indultam meg az említett bútor felé, de ő utamat állta.

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy a kanapén alszol? – vonta fel szemöldökét.

- De! – mentem volna tovább, de továbbra sem engedett. – Ne vedd sértésnek, de nem szeretnék veled aludni.

- Édes vagy Mókuskám. – simított arcomra.

- Már miért lennék az? És mégis miért hívsz így? Abszolút nem hasonlítok egy mókusra. – fújtam fel az arcom duzzogásból.

- Láttad már magad ilyenkor? – nevetett. – Nagyon édes vagy! – kijelentésébe belepirultam, ezért inkább lehajtottam a fejem. – Ne légy zavarban! Nincs okod rá. Te vagy az én gyönyörű, és szuper aranyos Mókuskám! – karolt át.

- Megkértelek már rá, hogy ne érj hozzám! – vettem ki kezét nyakamból.

- Azóta viszont alkut kötöttünk. Az alkuban az állt, hogy nem feküdhetek le veled addig, amíg te azt nem akarod. Érintésekről, illetve ölelésről nem volt szó. – magyarázta ki magát. Megint igaza van. – De rendben. Nem kell velem aludnod. Viszont a kanapét sem használhatod. Megkapod az egyik vendégszobát. Gyere! – indult fel az emeletre. Tényleg olyan, akár egy kastély. Hosszú folyosó, rengetek ajtó, és vörös szőnyeg?

- Ez lesz az! – nyitott be az egyik ajtón. – A fürdőszobát ott találod. – mutatott egy kis ajtóra.

- Köszönöm. – bólintottam, ő pedig távozott.