Jó reggelt! ❤️
Itt is lenne a következő rész. Köszönöm azoknak akik kommentálnak, és leírják a véleményüket. Hálás vagyok érte! Jó olvasást, és kitartást a hétre! ❤️

- Ne nyúlj hozzám!

- Ne tagadd! Látom, hogy te is élvezed. – terült el egy büszke mosoly arcán.

- Ez esetben, ajánlanék neked egy profi szemészt. – húzódtam tőle távolabb, de ez sem segített sokat. Továbbra is bámult, ami kezdett egyre zavaróbb lenni. Próbáltam a dolgozatommal foglalkozni, de nem ment. – Jó! Mit akarsz, hogy utána békén hagyj?

- Téged! – jelentette ki nemes egyszerűséggel. Hogy engem? Mégis minek? Csicskásnak vagy minek? Azt lesheti.

- Nem leszek a csicskád, ezt felejtsd is el! Esetleg valami ésszerűbb kérés? – húztam fel szemöldököm.

- Attól tartok félre értettél Mókuskám. – hajolt közelebb. – Én téged akarlak! A tested, az ajkaid és a csinos kis feneked!

- Te beteg vagy! – néztem rá ijedten. El kell innen tűnnöm. – Tanár úr! Készen vagyok.

- Hozd ki és mehetsz! – felelte, mire egyből felpattantam és már ott sem voltam. Az udvar felé vettem az irányt. Szükségem volt egy kis friss levegőre. Leültem az egyik fa tövébe, és csak csodáltam a Napot. Egy ritmusos kis dallam kezdett el a fejemben vájkálódni, egy hozzá illő szöveggel. Ezt muszáj lesz leírnom! Előkaptam egy füzetem, s szorgos jegyzetelésbe kezdtem. Már csak egy címet kéne adni neki. Ami egyszerre jelenti a pokolt, és a süllyedést. Legyen mondjuk.... Hellevator.

- Te mégis mit csinálsz itt nyomi? – állt meg felettem 3 alak. Már csak ez hiányzott. –Hozzád beszélek!

- Semmit. – feleltem röviden.

- Mutasd csak! – kapta ki kezemből a füzetemet. – Hmmm, Hellevator. Ez valami új szó? Vagy csak a te gyagyás nyelveden íródott?

- Az nem publikus. Add vissza! – próbáltam meg kivenni kezéből, de az egyik haverja visszalökött a földre. Elég rendesen beütöttem a hátsóm, az egyszer szent. Esélyem sincs ellenük. Ők hárman vannak egy ellen.

- Binnie! – jelent meg a semmiből Felix. – Hanie, jól vagy?
- Megvagyok. – dünnyögtem, miközben felálltam és leporoltam magam. – Hol voltál? És, hogy kerülsz ide?

- Majd elmesélem. Changbin! Add vissza neki! – nézett morcosan az említettre. Jó vicc! Majd pont visszaadja,mert ő azt mondta mi?

- Tessék! – nyújtotta át a füzetem, amit szinte sokkos állapotban vettem el. Álmodom talán?

- Köszönöm. – lágyult el legjobb barátom arckifejezése.

- Ennek ára van! – mutatott az idősebb ajkaira. Mi van? Ők most...?

Szinte gondolkodni sem volt időm. Felix elé lépett, és egy aprócska puszit nyomott a másik ajkára. Miről maradtam le? Az állam szinte a földet verte.

- Gyere! Menjünk! – fogta meg kezem s vonszolt maga után a suli felé.

- Felix! – fékeztem be hirtelen, mire egy hatalmasat sóhajtott. – Mi volt ez?

- Majd otthon mindent elmondok. Csak gyere már!

Az angol óra dögunalom volt. Anyanyelvi szinten beszélem. Semmi újat nem tudnak már tanítani. Alig vártam, hogy végre vége legyen és haza mehessek.

Kicsengő után Felixxel együtt indultam haza. Elképesztően éhes voltam, és fáradt. Nem vágytam másra, mint egy kiadós zabára, és alvásra.

- Van itthon valami kaja? – nyitottam ki a hűtőt, és szomorúan szembesültem vele, hogy kiürült.

- Rendelek. – mérte fel a helyzetet a mellettem álló is, és azonnal tárcsázta a közeli gyors kajáldát. Levetődtem a kanapéra, és bekapcsoltam a tv-t.

- Nézünk valami filmet? – vetettem fel az ötletet.

- Nézhetünk. Keress valamit! – foglalt helyet mellettem.

- Horror?

- Tudod jól, hogy kivagyok tőle. Nézzünk inkább vígjátékot! – győzködött.

- Az egész életem egy vicc. Nincs kedvem nevetni. Horror, vagy semmi. – szegeztem le az álláspontomat.

- Legyen! De ha nem tudok este aludni, azt te bánod meg. – jelentette ki duzzogva.

Miután kiválasztottuk a filmet neki is kezdtünk. Nem tűnt túlzottan rémisztőnek. Egy kisfiú volt benne, akit megszállt egy gyilkos. Az anyja orvoshoz cibálta, de semmi haszna nem volt. Az anya fegyvert szegezett a fiára. Meg akarta ölni. Elsült egy fegyver, de ekkor csengettek. Felix egy hatalmasat sikított, s egy párna mögé bújt.

- Nyugi, csak megjött a kaja. – tápászkodtam fel a kanapéról, majd kinyitottam az ajtót. Átvettem a csomagot, és kifizettem. – Inkább egyél!

- Valld be, hogy ijesztő volt! Még most is zakatol a szívem. – tette kezét mellkasára. – Ugye ilyen a valóságban nem történhet?

- Felix, ne legyél már gyerekes! Még szép, hogy nem történ...

- Hahó! Jisung! – legyezte kezét arcom előtt. – Szólalj már meg! Teljesen megijesztesz.

Nem szóltam semmit. Csak továbbra is meredten bámultam magam elé. Ő tovább szólogatott, rázogatott, de semmi. Végül rá emeltem szemeimet, és egy kissé elvont mosolyt varázsoltam arcomra.

- Jisung! – kúszott távolabb tőlem. – Mi ütött beléd? Miért nézel így? Ugye nem? – szemei már kezdtek könnyesedni. – Megszállt valami?

- Látnod kéne az arcod. – kacagtam el magam. – Csoda, hogy még nem pisilted össze magad.

- Idióta! Ez egy nagyon rossz vicc volt! Tudod jól, hogy félek az ilyen dolgoktól. – csapott vállba.

- Ugyan már! Csak egy vicc volt. Inkább nevess rajta!

- Ezt még megbosszulom. – jelentette ki, s maga elé vette az egyik szatyrot, amiben az ebédünk volt. Vagyis inkább a vacsoránk.

- Na, én megyek. Még be kell fejeznem.... a tanulást. – indultam be a szobámba.

- Várj! – lépett utánam. – A suliban Changbin elvett tőled egy füzetet. Mi volt benne, hogy ennyire zavart, hogy más is látja?

- Semmi fontos. Csak pár firka. – rántottam meg a vállam. Még Felix sem tudhat minden érzésemről.

- És pár firka miatt mentél majdnem neki? – vonta fel a szemöldökét.

- Igen..Talán... - hajtottam le a fejem.

- Jisung...

- Tényleg semmi fontos. Viszont most mennem kell. Rengeteg a tanulni valóm. – engedtem el felé egy biztató mosolyt, s beléptem a szobámba. Jelenleg szükségem volt egy kis magányra átgondolni a mai nap történteket.

Elterültem az ágyamon, és csak a plafonomat bámultam. Mégis miért ver engem az isten? Most, hogy Felix és Changbin egy párt alkotnak, még magányosabb vagyok. Szinte senkim sincs. A szüleim hallani sem akarnak rólam. Barátaim pedig továbbra sincsenek. Kezdenem kell magammal valamit!

Ekkor megrezzent a telefonom.

Ismeretlen: Lenne kedved este egy mozihoz?

Te jó ég! Mégis ki ez?

Én: Öhmm, ki vagy?

Ismeretlen: Oh, ne haragudj! Hyunjin vagyok.

Én: Semmi baj! Benne vagyok. Mit nézünk?

Hyunjin: Amit csak szeretnél. 8 – ra érted megyek.

Tudom, ez most olyan, mintha randira mennénk. De nem az. Tartozom neki, emellett nekem se árt egy kis szociális élet. És így talán végre lesz egy igaz barátom, aki nem az unokatesóm. Az órámra pillantottam, ami fél 7-et jelzett. Ideje készülődni!