Heyho! ❤️

Itt lenne a következő rész. Próbáltam úgy alaktani, hogy ne öljetek meg nagyon.😂❤️

Remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást!🥰❤️

JISUNG SZEMSZÖGE

- Sajnálom, de ez... Ez most nem fog menni. - ráztam meg fejem. Tényleg nem akartam megbántani, de az érzéseimnek nem tudok parancsolni.

- Menni fog az. Majd meghozom a kedved. - lökött a kanapéra, s másodpercek alatt, már az ölemben is ült. Ajkaimra lehelt egy csókot, miközben ujjait hajamba futtatta. Vadul mozgatta párnácskáit, míg csípőjével mozogni kezdett, ingerelve ezzel tagomat. De amit ez után tettem, még engem is meglepett.

Magam sem tudtam mit akarok. Viszonoznom kellene csókját? Elvégre is mióta ismerem, másra sem vágyom, csak is erre. De most, itt van nekem Minho. Mégsem tehetem ezt vele. El kellene löknöm. Időre van szükségem.

Kezeim derekára csúsztattam, és próbáltam megállítani. Nem éreztem nála azt a fajta bizsergést amit Minhonál. Hiába vonaglott rajtam, egy kicsit sem tudott felizgatni.

- Mina... Állj le! Kérlek! - szakítottam meg csókunkat. Végre kitisztult a fejem. Pontosan tudom mit akarok. És azt ő nem tudja megadni.

- Csak engedd el magad, és élvezd! - lihegte, majd nyakamra tapadt. Az érzéstől kissé megborzongtam. Durván kezdte szívni az érzékeny bőrfelületet, amitől ajkaimat egy sóhaj hagyta el. Azonban nem az élvezettől.

- Mina! - löktem el magamtól, amit értetlen pillantással díjazott. - Sajnálom, de valamit el kell mondanom. - sóhajtottam. Talán itt kellett volna kezdenem. - Nem tehetem ezt. Mást szeretek. Bármennyire is próbáltam őt elfelejteni, tenni ellene, nem ment. Nem bírok parancsolni az érzéseimnek. Visszavonhatatlanul beleszerettem.

- Szóval... Mást szeretsz? - szomorodott el arckifejezése.

- Sajnálom... De tényleg. - emeltem rá félve tekintetem. - Amikor megbeszéltük a randit, még nem voltam biztos az érzelmeimben. Most azonban biztos vagyok. - arcomra akaratlanul is egy halvány mosoly kúszott, ahogy újra arra a fiúra gondoltam, aki elvette az eszem, és azzal együtt a szívemet is.

- Szóval elég volt pár nap, hogy beleszeress. - sóhajtott. - Nagyszerű lány lehet. Bár én is tudnám azt, amit ő tud. Bárcsak engem szeretnél annyira, mint ahogy őt szereted. Mégis mit tudhat, amit én nem? Miben jobb nálam? - kérdéseit egyre dühösebben tette fel. Már már kiabált velem. Összerezzentem. Sohasem gondoltam volna, hogy ő ilyen is tud lenni. A suliban mindenkivel nagyon kedves, és általában csendes. - Melyik ribanc az? 

Ez már sok volt. Hogy mer ilyeneket mondani Minhoról? Eldurrant az agyam. Muszáj volt megvédenem azt, akit annyira szeretek.

- Ő nem egy ribanc! Nem is tudna az lenni, hisz nem lány. Emellett ő a világ legcsodálatosabb teremtése! Szóval ne beszélj így róla! Neked amúgy is csak azért kellenék, mivel mostanában felkapott lettem. Ha nem indítottak volna a versenyen, nem is foglalkoznál velem. Eddig észre sem vettél. Több éve sóvárgok utánad, de te mindig átnéztél rajtam. Míg ő az első perctől kezdve foglalkozott velem, és szeretett. Ez az amit ő tud, és te nem. Szeretni.

- Az az új táncosfiú az, igaz? - kérdezte gúnyosan. - Sok mindent kinéztem belőled. De azt, hogy egy nap te is olyan rossz buzi leszel, mint az unokatesód, azt nem. Ezek szerint igaz a mondás. Az alma nem esik messze a fájától. Nem hiába vagytok rokonok.

- Ne beszélj így Felixről, vagy különben... - pattantam fel a kanapéról, kezemet pedig ökölbe szorítottam. Legszívesebben behúztam volna neki egyet. De nem tehetem. Mégis csak egy lány.

- Vagy különben? Meg fogsz ütni? - nevetett.

- Most inkább megyek. - indultam meg az ajtó felé. Nem volt okom, hogy tovább maradjak. Nem is értem, miért hittem azt, hogy normálisan meg tudom vele ezt beszélni. 

Kissé idegesen botorkáltam a sötét utcákon hazafelé. Még a kint lévő hideg sem érdekelt. Nagyon mérges voltam Mina miatt. Mégis miért kellett így beszélnie? 

Már az utcánk sarkán jártam, amikor valaki megragadta a csuklóm. Nem kicsit ijedtem meg, aminek következtében el is sikítottam magam. Azonban hamar szembesültem támadóm kilétével.

- Minho? A frászt hoztad rám. - támaszkodtam meg vállán. - Mégis mit keresel itt?

- Hozzád indultam. 7- re beszéltük meg, vagy elfelejtetted? - nevetett. - És inkább én kérdezhetném azt, hogy te mit keresel az utcán ilyenkor. Emellett egy szál pulcsiban ilyen hidegben. Meg fogsz fázni! - vonta össze szemöldökét, majd egy gyors mozdulattal lekapta magáról kabátját, és rám terítette.

- De így te fogsz megfázni. - emeltem rá tekintetem.

- Én kibírom. Te azonban vacogsz. Teljesen átfagytál. - mormogtam. - Induljunk!

Nem ellenkeztem vele. Megtettük a megmaradt pár száz métert, és végre hazaértünk. Igaza van. Tényleg teljesen átfáztam. Nem érzem az ujjaimat. Vehettem volna fel egy kabátot.

A házban egész jó idő volt, én még is vacogtam, ellentétben Minhoval. Pulóverét levette magáról, amivel majdnem pólója is lecsúszott. A pulzusom másodpercek alatt szökött a magasba. Eszembe jutott az ígérete. Hogy ma bepótoljuk azt, amit a hotelben elkezdtünk. Már a puszta gondolatától is elpirultam. De ő mintha fejembe látna, közbeszólt gondolataimnak.

- Nézzünk egy filmet! - foglalt helyet a kanapén. Nekem azonban más terveim voltak. Vágytam rá. Csókjára, érintésére... És arra is.

- Inkább menjünk fel a szobámba! - jelentettem ki elvörösödve. - Eléggé fázom. Felmelegíthetnél!

- Szívesen felmelegítelek filmnézés közben. Amíg ennyire ki vagy hűlve, addig csakis ez lehet a közös programunk. - nevetett. Tudtam jól, hogy ezt egyfajta büntetésnek szánta, ami miatt nem öltöztem fel rendesen. Duzzogva ugyan, de helyet foglaltam mellette. 

- Akkor válassz valamit! - motyogtam.

- Ne légy ilyen mérges Mókuskám! - simított arcomra. - A jó dolgokra amúgy is várni kell. - vette magához a távirányítót. - Szóval... Mit szeretnél nézni?

- Rád bízom. - duzzogtam továbbra is, miközben kezeimet zsebre dugtam. Sehogy sem akartak felmelegedni. Még mindig olyanok voltak, akár a jégcsapok.

Viszonylag hamar kiválasztott egy horrorfilmet, majd ő is leült mellém.

- Gyere! Bújj ide! - biccentett fejével.  Én azonban továbbra is játszottam a sértettet. Ez nem igazán volt ínyére, ugyanis lábával finoman megrúgott, mire én ütni kezdtem egy díszpárnával.

Ez mindkettőnk arcára egy mosolyt csalt. Mielőtt más módszerhez folyamodhatott volna, odakúsztam mellé, s kezemmel közrefogtam derekát, míg ő egyik kezével átkarolt. Fejem a vállára hajtottam, így érezhettem kellemes illatát is. - Add ide a kezed!

- Hogy? - néztem rá értetlenül. Mégis mit akarhat? Vonakodva, de teljesítettem kérését. Aprócska kezeimet az övébe csúsztattam. Az övé meleg volt, ellen tétben az enyémmel. Közrefogta mancsomat, és sajátjával melegítette fel. Annyira édes tud lenni.

- Ne aggódj! Ha vége a filmnek rá térhetünk a lényegre! - puszilt hajamba, amitől arcom újra felvette a megszokott piros árnyalatot. Utálom, hogy ilyen hatással van rám.