Heyho! ❤️

Kicsit sokat késtem az új résszel, de nem volt időm írni. Próbálom pótolni a lemaradást. Jó olvasást hozzá!

- És mi olyan életbevágóan fontos, hogy nem hallhatja senki?

- A tegnap este. - dörmögte mély hangján. - Meg kell beszélnünk a történteket. - kijelentésére hatalmasat kellett nyelnem. Hogy beszélhetnék arról, amire én magam sem emlékszem? - Vegyünk egy fagyit, aztán bele is kezdhetsz! - sietett oda az egyik árushoz.

Mindketten vettünk egy egy gombócot, majd helyet foglaltunk egy kis padon. Olyan szép volt a város. Egy játszótér is volt a közelben, ahol a gyerekek játszadoztak. Öröm volt nézni őket.

- Szóval? Mi történt tegnap este? - fordult felém igéző barna szemeivel.

- Én... Nem... Nem tudom. - hajtottam le a fejem. - Nem emlékszem.

- Semmire? - kérdezte aggódva. - Se a bulira, sem a szobában történtekre?

- A bulira nagyjából emlékszem. Arra is, hogy Minho fel akart vinni a szobába, hogy lepihenjek, én azonban... - szégyelltem magam a történtek miatt. Itt játszom a nagy heterot, holott az első adandó alkalomnál rámásztam. Legszívesebben elásnám magam.

- Emiatt ne emészd magad Hanie! – karolt át. Ölelése valahogy mindig megnyugtatott. Érthető Changbin is miért ölelgeti egyfolytában.

- Felix. Én... Rámásztam. Tisztán emlékszem rá, hogy megcsókoltam. Olyan dolgokat akartam megtenni, amire nem vagyok büszke. – ecsetelgettem neki kiborulásom okát. De ő ahelyett, hogy megvetett volna, támogatóan hallgatta minden szavam.

- Ez egy normális emberi reakció. Minho elképesztően jó pasi. Bár nekem nem ő az ideállom, de meg kell hagyni, nagyon jól néz ki. Emellett kedvel téged. És valamilyen szinten te is őt. Várható volt, hogy ez előbb utóbb bekövetkezik. – tette kezét vállamra. – És? Mit éreztél, amikor megtörtént?

- Nem tudom, hogy tényleg megtörtént e. – ráztam meg a fejem. – De... Mindennél jobban vágytam rá, hogy megtörténjen. – már saját magamat sem értem. Én nem akarok meleg lenni. Egy nap akarok egy feleséget, gyerekeket.

- Részeg voltál. Attól még nem biztos, hogy meleg vagy. Részegen az emberek sok butaságot csinálnak. – próbált megnyugtatni, de nem járt sikerrel. Pontosan tudtam, hogy hazudik az érdekemben. A sok ok egyike, ami miatt nem iszom, az az, hogy részegen túlságosan is őszinte vagyok. Egy ilyen alkalommal kotyogtam el azt is, hogy Felix meleg. Akkor pedig megfogadtam, hogy nem iszom.

- Indulnunk kéne! A végén még feltűnik valakinek, hogy leléptünk. – keltem fel a padról, s a hotel felé indultam, Felix pedig némán követett. Szerencsénkre már mindenki a szobájában volt, így nem vették észre érkezésünket. Elköszöntem unokatesómtól, és egyenesen Minho szobája felé vettem az irányt. Muszáj volt beszélnem vele. Meg akartam tudni az igazságot.

Az ajtajához értem. Be akartam kopogni, de valamiért szertefoszlott minden bátorságom. Rosszabb vagyok, mint egy kisgyerek, aki rosszat tett, és nem meri elmondani a szüleinek. Szedd össze magad Jisung!

Vettem egy mély levegőt, és lenyomtam a kilincset. Benyitottam.

- Hello Mókuskám! Már hiányoztál. - találtam szemben magam egy mosolygós Minhoval. - Épp most akartalak megkeresni. Gyere, foglalj helyet! - mutatott az ágya szélére.

- Inkább állnék. - nyögtem ki valamit, talán kissé átgondolatlanul, ugyanis arcán mosolya megkétszereződött.

- Ahogy akarod. - lépett közelebb.

- Nem olyan értelemben! - toltam el magamtól. - Tudod, mit? Inkább mégis leülök. - foglaltam helyet az ágy legszélén. - Beszélnünk kell!

- Rendben! Miről szeretnél beszélgetni? – huppant le ő is.

- A tegnap estéről. – sóhajtottam fel. – Valamit meg szeretnék kérdezni tőled, de nem tudom, hogy is tegyem.

- Csak nyugodtan Mókuskám. Kérdezz bármit. - mosolygott továbbra is.

- Mi történt tegnap este?

- Nem emlékszel? – kérdezte meglepetten. – Pedig feledhetetlen egy élmény volt.

- Nem. Túl sokat ittam, ezért is másztam rád. De akkor ezek szerint, mi... lefeküdtünk? – emeltem rá félve tekintetem.

- Szóval csak az alkohol miatt vágytál a társaságomra? – szomorodott el kissé arca. Mégis mit mondhatnék? Még én magam sem tudom. Ha a közelében vagyok, a szívem ki akar törni mellkasomból, lesokkolok, a tenyerem izzad. Megmagyarázhatatlan dolgokat vált ki belőlem.

- Én, nem... Nem tudom. – dadogtam. – De nem is ez a lényeg! Tudnom kell, hogy mi történt köztünk.

- Ha részeg voltál, és csak a pia váltotta ki belőled, akkor szerintem ez édes mindegy. – állt fel mellőlem. – Azt hiszem, most menned kellene!

- De...

- Már minden lényegeset megbeszéltünk. Én pedig fáradt vagyok. Aludni szeretnék. – most olyan más. Mintha nem vágyna a társaságomra. És a legrosszabb, hogy ez nekem fáj. Nem tudom miért, de darabokra töri a szívem.

- Én pedig beszélni szeretnék veled. Még nem adtál választ. – fontam keresztbe kezeimet. – Addig innen el sem mozdulok!

- Azt majd meglátjuk! – lépett közelebb, s egy gyors mozdulattal felkapott az ölébe. Zavarba éreztem magam. Sötéten csillogó szemekkel bámulta ajkaimat. Már szinte vágyakoztam csókja után, ez azonban nem történt meg. Az ajtót kinyitotta, engem pedig kitett, s még mielőtt bármit is reagálhattam volna, kizárt.

Szemeimbe könnyek szöktek. Elkeseredettségemben Felixék szobája felé vettem az irányt. Kopogás nélkül rontottam be hozzájuk, mire egyből szétrebbentek.

- Azért kopoghatnál. – szólt oda dühösen Changbin.

- Ne haragudjatok! Nem akartalak megzavarni titeket, de muszáj valakivel beszélnem. – szipogtam.

- Mi történt? – sietett oda hozzám Felix, s aggódva fürkészte arcom. – Beszéltél Minhoval?

- Igen. – bólintottam, s helyet foglaltam az egyik széken, míg Felix visszaült eredeti helyére. – Azt hiszem, megharagudott rám.

- Hogy rád? – csatlakozott a beszélgetéshez Changbin is. – Honnan veszed?

- Kitett a szobájából.

- Komolyan? – nyíltak nagyra a szemei. – Ezt mégis hogy érted el? Oda meg vissza van érted.

- Magam sem tudom. Rákérdeztem nála az este történtekről, mivel semmire sem emlékszem a sok alkohol miatt. Ő azonban megsértődött, amikor azt mondtam, hogy a részegségem miatt másztam rá. – sóhajtottam fel.

- Jisungie! Még szép, hogy megsértődött. Hisz beléd van zúgva, te pedig közölted vele, hogy józanon, nem akartál volna tőle semmit. – rázta fejét Lixie. Jobban belegondolva, tényleg úgy érthette. Pedig nekem nem ez volt a célom.

- Várjatok egy percet! – tápászkodott fel ülésbe a fekete hajú is. – Azt mondod, nem emlékszel rá, hogy lefeküdtél –e vele?

- Sajnos nem. – bólintottam.

- Baj lenne, ha lefeküdtetek volna? Vagyis, megbántad volna? - faggatott tovább.

- Nem tudom. Talán... De... Főként azért, hogy részeg voltam. Ha emlékeznék rá, akkor tudnám a választ.

- Én így is tudom. Nem történt köztetek semmi. – állapította meg mindent tudóan.

- Honnan veszed? – lepődött meg Felix is. – Minho mondta?

- Nem kellett mondania. Tisztában vagyok Minho adottságaival. Ha történt volna valami, Jisung nem ücsörögne itt ilyen békésen. – nevette el magát, amitől újfent elpirultam. De ha nem történt semmi, akkor Minho miért nem mondta el?