Adrien nyelve bizonytalanul lelassult, amikor meghallotta az ismerős nevet, meglehetőst bűnös felhanggal kiejtve a lány szájából.

Egy pillanatra megmerevedett, mert elbizonytalanodott valóban jól hallotta-e a dolgot, vagy csak beképzelte.

Tényleg az ő nevét nyögte olyan kitörő élvezettel?

Szóval akkor most tudja?

Vajon mikor jött rá?

Mióta tud róla?

A napok óta használt cicus becézgetés és a macskás megszólalások hirtelen azonnal értelmet nyertek, ahogy összeállt a kép a fejében

... szóval nincs az az isten, hogy ne tudná.

Talán már hetek óta ...

– Chat! N-ne... – méltatlankodott Marinette vonyítva a hirtelen lassítás miatt. Kéjgőzösen tekergette és emelte meg a csípőjét. Adrien megrezzent és kissé összezavarodott, és időbe telt mire összeszedte magát eléggé ahhoz, hogy tudja folytatni azt a tempót, amibe éppen belefogott. Ettől az áldozata is visszavetette a fejét a párnák közé és bőszen élvezte a törődést.

Kissé még hitetlenkedve puffogott magában, hogy a lány Macskáról fantáziál, miközben ő fekszik ott a lábai között. Egyszerre volt számára felemelő és kínos, hiszen a lány akivel együtt van, miért nem az ő modell voltától alél el? Kissé idegesen vezette be a résbe egy újabb ujját, amitől az hangos és elégedett nyögést eresztett meg.

– Hm! Ez túl sok! Basszus! – nyafogott föl. Adrien sietve húzta ki az ujjait, s kapott a lány szájához, hogy elhalkítsa őt.

– Ne olyan hangosan! – emlékeztette őt a vékony falakra, míg a kék szemek csodálkozva, elhomályosulva pillantottak rá. Mélyet sóhajtott, majd bólintott neki válasz gyanánt. – És figyelhetnél minek nevezel – suttogta mélyen elpirulva.

Marinette szemei ijedten kerekedtek el.

Basszus

Hát tényleg Chat-nek, meg Macskának nevezte? A gondolatai kicsusszantak volna a száján?

Szeretett volna reagálni valamit, de a saját nedveivel átitatott kéz még a száját takarta. A zöld szemek látványosan kerülték az ő pillantását annak ellenére, hogy kitartóan bámulta a szőkét. Mikor végre összeszedte magát és ránézett, kiolvasta a zöld szemekből a félelmet és a zavart várakozást.

– É-én... Mé-gis mióta tudod? – kérdezte hirtelen rekedt hangon. Marinette pislogott, majd megfogta és eltérítette a száját befogó kezet.

– Megtaláltam Plaggot a táskádban, amikor a telefonodat kerestem... csak néhány perce – válaszolt halkan és nyugodtan, s a fiú gondterhelten sóhajtott föl.

Hogy lehetett az az éhenkórász ennyire gondatlan?

– É-én sajnálom -.

– Állj le! – vágott közbe nyugodt hangon a lány és figyelte ahogy idegesen a szájába harap a partnere. Gondoskodóan emelte a kezeit az arcához és hüvelykujjával megsimogatta az bőrét. – Adrien te annyira jó vagy hozzám... Egyáltalán nem izgat, hogy te vagy Fekete Macska. Bízom benned, és nagyon szeretlek. Annyi minden történt velünk ebben az elmúlt egy hónapban, sőt... Igazából mentálisan már seggbe rúgtam magam amiatt, hogy nem vettem észre hamarabb a dolgot – magyarázta a dolgot a lány, és örült, hogy végre a megfelelő sínen van a beszélgetésük.

– Ne tedd, honnan kellett volna tudnod erről-.

– Adrien, te ezt nem érte..-

– Komolyan, Marinette. Ez nem olyan dolog, amiről tudnod kellett volna. Általában jó vagyok a titoktartásban... ha Plagg nem hibázza el nekem.

– Nem, ez az én hibám volt – suttogta egyre feszültebben a lány.

– Nézd, én senkit nem akarok hibáztatni emiatt. Igazából nem is számít a dolog. Nekem te számítasz... Szükségem van rád, mégpedig a magánéletemben különben a világ legmorgósabb macskájává változom – poénkodott egy halk nevetéssel, s örült, hogy a társát is nevetésre késztette. Békés nyugalommal érintették össze a homlokukat.

– Sajnálom, hogy másik nevet nyögtem ki, nem úgy értettem – suttogta Marinette égő arccal.

– Őszintén szólva izgató volt – dorombolta neki Adrien és megcsókolta az arcát. Az meg alig hitt a fülének, nem győzött mosolyogni, hogy elrejtse a gyorsan terjedő pírfoltot az arcán.

– Hm? Valóban? Szeretnéd, ha csinálnám még? – karolta át Adrien nyakát és halkan belebúgott a fülébe, miután megkapta az engedélyt a becézgetésre. – Hmmm... Chat – mormolta neki és lágy csókot nyomott a szájára.

– Marine..-

– Katica – mormolta a lány homályosan. Adrien kioldotta magát az ölelésből és kerekre tágult szemekkel pislogott rá vissza. Marinette elpirult és félénk pillantással elmosolyodott. – Én vagyok Katicabogár – mondta neki teljes mondatban, hogy jobban megérthesse. A még jobban kerekedő zöld szemek kétséget sem hagytak a felől, hogy felfogta a hallottakat.

– Te... vagy... Katicabogár – ismételte meg lassan, akadozva, s a lány bólogatott.

– Meglepi, Chaton – vigyorodott el kényszeredetten.

– Te... Marine... Katica – dadogta a fiú tőszavakban, amit felfogott. A partnere ismét bólintott.

– Katica... é-én megjátszottam, hogy Katicával randizok?

– Uhh.. Hát, igen.

– Másfél hónapig csókolóztam Katicával.

– Pontosan!

– Szóval Katica és én...

– Szexeltetek – fejezte be a fiú egyre kínosabbá váló gondolatmenetét, s a szőkét meglehetősen felvillanyozta az információ. – Hát nem vagy valami észkombájn Cicuskám – ugratta végül egy széles mosollyal. Eltartott egy pár másodpercig, hogy a fiú csak bámult némán, majd pislogott és megrázta a fejét.

– N-nem! Én csak... igen. Igen, tudom, hogy hülye vagyok. De, te vagy Katica – hadarta a fiú s a partnere nevetve bólogatott neki.

– Igen, ezt már megállapítottuk az előbb.

– Tudod, hogy bízom benned, de ettől függetlenül is nehéz elhinnem a dolgot. Olyan hihetetlen ez az egész így hirtelen. Mivel tudod mondjuk... bebizonyítani? Mert lassan kezdek komolyan idegösszeomlást kapni a mai naptól.

Marinette elpirult és eltolta magától az izgatottá vált szőkét, hogy nyugodtan szökkenhessen talpra. Visszakapta magára a fehérneműjét és megköszörülte a torkát.

– Tikky! – szólította kis barátnőjét hangosan és érthetően. A piros kwami előlebegett az ágy alól, szinte a megjelenése pillanatában szemkontaktusba kerülve az elképedt fiúval. – Pöttyöket föl!

Adrien a kis lényről Marinette-re kapta a tekintetét, még éppen időben ahhoz, hogy a villanásnyi rózsaszín fényben fölfedezze a szerelme testén fölkúszó varázslattal átszőtt ismerős ruhadarabot. A szikraeső halványultával kistányérnyira kerekedett zöld szempár meredt a lányra.

Katicabogár volt vele szemben s szemérmesen lesütötte a szemét, amikor a korábbi tevékenységükre gondolt. Idegességében beletúrt a hajába és félrefésülte az ujjaival kékes fekete tincseit.

A fiú nem akart bambán bámulni maga elé, de ez nem akadályozta meg abban, hogy megtegye. Álmai nője... és a lány, akibe szerelmes...egy és ugyanaz és éppen itt ül vele szemben a maga elbűvölő valójában.

– Hát... sajnálom, ha ez az egész hirtelen váratlanul ért.... – próbált a lány szemérmesen mentegetőzni, de válasz az nem érkezett a tátott szájú kamasz felől. Az említett már azt is elfelejtette hirtelen, hogy mire is való a nyelve. Leszámítva persze a félbeszakadt szabadidős projektet. Szóval bámult tovább és próbált arra összpontosítani, hogy a nyál ne csöppenjen ki a nyitva felejtett szájából.

– Szólalj már meg, te szerencsétlen! – sziszegett rá Plagg a táska mélyéről. Nem mintha hallgatózott volna, nem szokása, de ezt a jelenetet nem lehetett kihagyni.

A helyzet meglehetősen kínossá vált.

– Bo-bo-bo sajnálom! Va-vagyis ne-nem neked kellene sajnálnod. Te oké vagy, é-én csak... totál lefagytam most ettől – dadogott rekedten, mikor már végre meglelte a hangja egy részét. Katica úgy festett, nagyon jót mulat a dolgon, s önfeledt kuncogását hallva Adriennek önkéntelenül is kalapálni kezdett a szíve a mellkasában. Ez a lány itt lazán az ujjai közé csavarta őt mind a két személyiségével külön- külön, és most nekiállt szórakozni rajta.

– Bolond vagy – vigyorodott el a hősnő és az ölébe vonta a fejét. Adrien meredten ült tovább az ágy végében a gesztus ellenére.

– Te meg... Te még bolondabb – motyogta mélységesen elpirulva. Katica közelebb hajolt hozzá.

– Annyira gyerekes vagy – panaszolta tettetett sóhajjal és ajkát végigfuttatta a fiú nyakán. Adrient hirtelen elfogta a rettegés, hogy mi lesz, ha a lány észreveszi rajta, hogy a vére ezerszeresére gyorsulva száguld az ereiben, s a lávánál is forróbbá vált a jelenléte miatt. Így jobban megismerve minden bizonnyal imádta volna, ha tud róla, hogy mindezt ő műveli vele. Végre hozzá tartozott, ő volt a barátja, a partnere, a párja... a szerelme.

Katica halkan felnevetett és nyelvét végighúzta a borzongó fiú nyakán, aki először halkan felnyikkant, de sebtében fékezte a nyelvét.

– Csak nem izgatlak fel vele? – kérdezte nevetős hangon, s a kérdezettje egy értelmes szót sem bírt kinyögni, csak bámult a kék szemekbe, és ostobán bólintott. – Buta, buta Cicuska – gügyögött neki vidáman és pajkosan az ölébe mászott. Karja a nyakába kígyózott, és ott megállapodott.

– Mondd ki a nevem – utasította, s az nagyot nyelt.

– Katicabogár – motyogta bambán, de a lány nem volt elégedett vele. Összevonta a szemöldökét és durcásan csücsörített az ajkával. Türelmetlenül lélegzett s újra nekifutott a dolognak.

– Nem! A nevemet mondd! – követelte tőle, s a szemébe nézett, hogy sikerüljön végre megértetni és elfogadtatnia vele azt, hogy ő van a régóta imádott pöttyös maszk mögött.

– Marinette – suttogta a szőke a kék szemektől elvarázsoltan s a hősnő elégedetten elmosolyodott.

– Ismételd meg! – parancsolta. A piros ruhás hős mosolya lassan ráragadt a szőkére is, aki lassan megértette, hogy most mi is következik.

– Marinette – ismételte meg sokkal lágyabb hangon, s vette a bátorságot, hogy kezeit a vékony derekára vezesse.

– Újra!

– Marinette!

Marinette háta is beleborsódzott abba, ahogy a neve ki lett ejtve, s ahogy utána azonnal csókot lehelt a nyakára. Reszketve húzta magához és követelte a csókot a szájára, ami nem sikerült éppenséggel túl rövidre. Éppen ellenkezőleg. Ajkuk összefonódott, játékosan ölelkezett, szenvedélyes táncot járt egymással. A piros kesztyűs kéz belegabalyodott a szőke sörénybe, a piros ruhás test pedig készségesen simult bele a majdnem ruhátlan modell ölébe. Adrien pedig nem győzte simogatni, érinteni a már évek óta vágyott, pöttyös ruha alá rejtett idomokat. Csókjuk is átalakult valami sokkal szenvedélyesebbé, amiben már ajkuk kevesebb szerepet játszott, mint a nyelvük.

Amikor végre elszakadtak egymástól, akkor a lány nem bírt leállni, s tovább falta a szerelme arcát, állát, füle tövét, amíg az ujjait végigvezette a varázslatosan rugalmas spandexen, s megállapodott a combjai közötti nedvessé vált területen.

– Újra – lehelte cérnavékonyan az újabb utasítást, amire a modell végre visszanyerte a lélekjelenlétét és halkan felkacagott.

– Ha nem ismernélek azt hinném, hogy erre izgulsz fel – nevette, s mindkét kézzel belemarkolt a tenyerébe próbált fenékbe. Éppen bele illett, állapította meg elégedetten. Az ölében ülő halkan felnyögött a mozdulattól, majd elégedetten elmosolyodott.

– Talán ha kevésbé ismernél, azzal jobban járnál – jegyezte meg, piros kesztyűit a csupasz mellkason pihentetve, fenekét vissza eresztve a fiú ölébe.

– Szóval beismered, hogy erre gerjedsz? – hallatszott a kínos kérdés. Egy pillanatnyi gondolkodás után Katica kihívó pillantással mérte végig a zilált szőkét, akinek az ölében csücsült, s önelégült vigyorral dörgölte hozzá alfelét az övéhez.

– Óó, én ezt soha nem tagadtam, Kiscicám! – fuvolázta neki élveteg hangon. Adrien felmordult és az életét féltve kapott levegő után, ahogy a mozdulat gyorsabb és intenzívebb lett. – Annyira önző vagy, képes voltál így félbehagyni – panaszolta sóhajtozva.

Adrien rövid körmeivel végigszántott a pöttyökkel tarkított, ívesen hajló háton, ajkai közé kapva a kis fekete pöttyökkel díszített fülbevalóval ékesített cimpát.

– Ízletesnek találtál? Ezért akarsz állandóan nyalakodni? – kérdezte az álarcos lány s lovagló mozdulatait annyira lelassította, hogy az erősségére figyelhessen. Áldozatának csak nyöszörgésre futotta az erejéből, teljesen megőrjítette amit az ölében vonagló művelt vele. – Gondoltál már máskor is rá, hogy megízlelj? Fantáziáltál arról, hogy megnyalogatod Marinette-et, esetleg Katicát? – kérdezte tőle egészen merészen és bevállalósan a maszkja biztos takarásából. A maszk önbizalommal és nőiességének tudatával töltötte meg. Ringatózása közben enyhült, de látta, hogy továbbra is hatásos maradt. Elégedetten nevetett a műve láttán, mikor az alatta lévő felajzott állapotban próbált jobban odadörgölőzni hozzá. Alsónadrágja már a földön feküdt, a tulajdonosa pedig kétségbeesetten próbálta kóstolgatni a tenyerébe markolt melleket a pöttyös anyagon keresztül.

– Kérlek... változz vissza, érezni akarlak – vette könyörgőre, s még csillogó zöld szemeit sem átallott bevetni a kérése teljesítése érdekében. A piros ruhás hősnő habozva harapdálta meg az ajkát. Mondjon le a fedezékéről ami mögül annyival bátrabban terrorizálhatja az ő kandúrját? Pillantása azonban az éjjeliszekrényre dobott óvszeres dobozra vetődött. Tétovázása azonnal semmivé foszlott, és élveteg vigyorral kapott föl onnan egy tasakot.

– Pöttyöket le!

*****

Amíg a következő fejezetre várakozunk, egy kis infómorzsa.

Közös könyvet indítunk HNori1 - val és invitálunk titeket egy jópofa de kreatív tornára. Ugyanaz a könyv, ugyanaz a borító, ugyanazzal a fejezetcímmel és néhány irányadó szóval - két teljesen eltérő történet sorozatot fog kiadni. 

Várod már?

és a végére egy kis "Clamp in wonderland" videó, mert cuki

https://youtu.be/i9x23RV8kJQ