Miért csinálta ezt?
Mérhetetlen csalódottsággal és keserűséggel mérte végig az előtte lévő épületet. Valami csoda folytán az apja elhitte neki, amikor az bukott ki belőle, hogy Marinette-el együtt járnak. Az egyetlen és talán legnagyobb probléma azt volt, hogy Marinette nem tudott róla, hogy ők ketten együtt járnak. Neki pedig halovány lila dunsztja sincsen, hogyan is közölje vele, hogy ők ketten valójában egy pár. Ezért most felborzolt kedéllyel és feldúlt belső lelkivilággal bámulta a föléje magasodó épületet, ahol elképzelése szerint az egyik legmegalázóbb beszélgetés várt rá fogait csattogtatva.
A menekülés is megfordult a fejében, de apja ellen úgysem tudna mit tenni. Ezekkel a gondolatokkal kényszerítette magát egészen az osztályteremig, ahol kiverte az izzadtság, mikor megpillantotta a két lányt.
Amikor besétált Marinette és Alya már az asztaluknál ültek, Nino pedig még sehol nem volt. Mazsolányira szűkült gyomorral vett egy mély lélegzetet odasétált Marinette-hez.
Egy pillantást sem vetett a saját helyére, csak állt a lány mellett talpig idegesen és várta, hogy az észrevegye őt. Természetesen nem kellett sokáig várakoznia, de ettől függetlenül még mindig nehezére esett beszélnie a képzeletbeli randijáról.
A lány végre ránézett. Arca egy pillanat alatt fölragyogott, majd kipirult.
- Oh, hali Adrien - üdvözölte őt egy félénk mosollyal.
- Ehm. Hali. Beszélhetnék veled kettesben? - kérdezte, s Marinette-nek azonnal feltűnt a fiú hangjának komoly tónusa. Szó nélkül bólintott neki, s elnézést kért a barátnőjétől, hogy hirtelen otthagyja őt. Komor arccal haladt a szőke nyomában a folyosóra. Mikor félrevonultak egy csendesebb sarokba észrevette, hogy Adrien zavartan rágcsálja a szája szélét, s idegesen tekergeti a hátizsákjának a pántjait.
- Mi a baj? Nagyon feszültnek látszol - tette fel óvatosan a kérdést.
- Sa-sajnálom, én csak.... - kezdett bele akadozva, majd nagyot nyelt, s úgy döntött jobb, ha egyszerre túlesik a dolgon. - Emlékszel, hogy tegnap beszélgettünk arról a látszat kapcsolat dologról?
A lány meglepetten pislogott, majd óvatosan bólintott a feltett kérdésre. Feldobódott a téma, hogy esetleg randiznának-e a látszat kedvéért. Ez lenne az idegesség oka? Ezért lenne még mindig ennyire feszült?
- Igen.
- Szóval apám tegnap a suli után azzal fogadott, hogy lebeszélte, hogy Chloet választotta barátnőmnek. Mióta ez a nyilvánosság dolog szóba került esküszöm egyre kétségbeesettebb vagyok. Chloe a barátom meg minden, de nem akarok vele randizni. Még akkor sem, ha az egész csak színjáték. A lényeg, hogy ez volt az a pont, amikor annyira pánikba estem, és kétségbeesetten kerestem a módját annak, hogy ne kelljen Chloeval randiznom, hogy véletlenül azt mondtam apámnak, hogy már veled járok.
Adrien megkönnyebbült, hogy túlesett az elhadart monológon, zsigerei már csak amiatt tekeregtek, hogy mit fog szólni az előtte sóbálvánnyá dermedt leányzó ahhoz, hogy hirtelen kerekedett kétségbeesésében összeboronálta magukat az apja előtt. Árgusan figyelte a kínai vonásokkal megáldott hamvas arc játékát, midőn feldolgozta az elé darált információkupacot.
A fehér bőr halovány pírt öntött magára. Türelmes kék szemei elmerengtek, meglepődtek, elhomályosultak. A cseresznyeszín ajkak csücsörítetek, kisimultak, derűsen felfelé kunkorodtak, majd merengőn, résnyire nyitva maradtak. A szőke ezt jó jelnek vélte.
- Igaziból, vagy csak a nyilvánosság kedvéért? - kérdezte, s a fiúnak ideje sem volt elcsodálkozni Marinette merengő hangján.
- Um. Azt mondtam neki, hogy mi már ténylegesen együtt járunk. Tudom borzalmas vagyok, és hülyeség volt ekkorát füllentenem, sajnálom. Ha akarod felhívom és elmondom neki, hogy szakítottunk, vagy ilyesmi. Nem állt szándékomban kellemetlen helyze...
- Nem gond! - szakította félbe a vad mentegetőzést egy kedves, álmodozóan lassú tónusú hozzászólással. Úgy tűnt, hogy még ő is meglepődött a saját hangjának nyugalmán. Adrien lélegzetvisszafojtva pislogott néhányat, mire levegőt mert venni.
- I-igazán? Biztos vagy benne? Me-mert teljesen együtt érzek veled, és vágom, hogy ez mennyire kellemetlen így hirtelen - szabadkozott kínosan szorongatva a táskája vállpántjait. Marinette nyugalommal telve tette kezeit a fiú vállára, s lágyan elmosolyodott az elapadó szóáradatot érzékelve.
- Komolyan nincs semmi gond. Bajban vagy és úgy tűnik én ki tudlak húzni belőle. Örömmel segítek neked, hisz erre valók a barátok - mosolyodott el és bíztatóan ráhunyorgott az imádott szőkére.
- Háát igen. Fogalmad sincs mekkora segítség vagy. Ezért jövök neked eggyel - vigyorodott el megkönnyebbülve Adrien. Sokkal jobban sikerült a dolog, mint ahogy azt a fél éjjel milliószor elképzelt jelenetekben álmatlanul hánykolódva eljátszotta a fejében.
- Nem tesz semmit. De mégis hogyan képzelted el ezt a dolgot? Valami egész napos állandó programnak, vagy veled kell lógnom, amikor az apád is a közelben van?
- Ő akarta, hogy legyen valakim, akivel nyilvánosság elé állhatok. Szóval talán még egyszerűbb lesz, mintha egész napos, vagy állandó dolog lenne - válaszolta egészen elmerülve a tervezgetés folyamatában.
- Oké, de nem kellene számot cserélnünk? Hogy könnyebben tudjunk a sulin kívül kommunikálni egymással.
Marinette észrevételére engedelmesen kapta elő a telefonját.
- Nagyszerű gondolat - tette hozzá a mozdulathoz a gondolatait miközben előkereste a névjegyek hozzáadása funkciót a készülékben. Lazán kivette a lány kezéből a kecses, lányos telefont, s a sajátját adta oda, hogy mindketten bepötyöghessék a saját számukat a másiknak a mobiljába. Miután végeztek, egymásra mosolyogva cserélték vissza a kis kütyüket, majd Marinette visszanyelte az időközben feltámadt izgalmát.
- Ez megvan. Mi van még?
- Hogy most mi következik? - kérdezte Adrien bizonytalanul. - Azt hiszem úgy kell viselkednünk, mint egy párnak.
- Ah, um. Huh. Ez zavarba-ejtő, de nekem nem volt még kapcsolatom. Nem tudom minek kellene most változnia - gyónta meg lelki felfordulásának az okát, miközben orcája két oldalán egyre vörösödő foltok árulkodtak a belső küzdelméről. Hirtelen felindulásból a tenyerébe temette az arcát.
- Nekem sincs tippem. Talán fogjuk meg egymás kezét? - javasolta, szintén egyre pipacsabb színt öltve. Tenyere még mindig izzadt volt az iskolába lépés óta, amikor is azzal a gondolattal küzdött, hogy meggyűlöli a lány, miért vele mert takarózni az apja előtt.
- Igen, igen. Kézfogás - suttogta elfúló hangon Marinette. Belekapaszkodott a feléje nyújtott kézbe, s mikor bőrük összeért úgy érezte menten összeesik holtan. A könnyű kis fehér ujjak könnyedén siklottak a vívástól itt ott bőrkeményedéses tenyérbe, s mikor megállapodtak, úgy tűnt a két felet egymásba teremtették.
- Különös érzés - nyelt egyet Adrien. Bár Marinette bólintott a megállapításra, úgy gondolta, hogy a leírt érzés egyoldalú. - Úgy értem jó értelemben különös. Mivel sosem fogtam másnak a kezét mint a fiúja, szóval ilyen értelemben furcsa.
Magyarázkodására továbbra is bólintás volt a válasz.
- Értem.
- Most már ideje volna visszamenni a helyünkre, mielőtt a csengő megszólalna - javasolta, s a lány újfent csak bólintott, s elmosolyodott. - Még egyszer nagyon köszönöm Marinette. Tényleg nagyon hálás vagyok neked ezért.
A lány megvonta a vállát.
- Ne aggódj emiatt. Tudom, hogy csak az apád miatt stresszeled magad ennyire. Amúgy se tartogattam magam senkinek, vagy ilyesmi - füllentette elszántan. De valóban füllentés volt? Hiszen miatta nem fogadta el senki közeledését, de technikailag most vele volt. Most akkor füllentett vagy sem?
- Ezt jó tudni. Nem szívesen happoltalak volna el valaki orra elől.
- Hahaha. Nem történt ilyesmi. Nem volt más jelöltem - nevetgélt idegesen, miközben szándékosan fogalmazta kétértelműre a mondatot. Adrien kételkedőn vonta föl a szemöldökét.
- Tényleg? Én úgy tudtam éppen bele vagy esve valakibe.
- Be kéne mennünk a terembe - mutatott előre a hátraforduló fiúnak. Nem mellékesen ezzel próbált kibújni a válaszadás alól.
Adrien bebotladozott a terembe, s arcát azonnal elöntötte a vér, amikor a beállt csendben észrevette, hogy minden szempár az ők összekulcsolt kezükre tapad kíváncsian. Instant érezte a hant illatát, ami azon emberek felől áradt, akik élve kívánták volna a föld alá kaparni, amiért olyan bizalmasan markolja a lány törékeny kezét. Halkan felnyögött és zavartan engedte el a lányt, hogy kínjában beletúrhasson a hajába.
Marinette megköszörülte a torkát néhány köhintéssel és leült a helyére. Adrien utánozta őt, s éppen abban a percben érkezett meg a tanár is, hogy elkezdje a tanítást.
Mikor Adrien előhúzta a tabletjét és a hozzá tartozó tollat, Nino megbökte a könyökét, hogy beszédre bírja őt. Látszott rajta, hogy már alig bírt a kíváncsiságával.
- Haver! Mi volt ez? - suttogta alig észrevehetően.
- Micsoda mi volt?
- Marinette kezét fogtad!
- Dehát megkérdeztelek téged előtte! - Válaszolta meglepetten.
- Tényleg? És ez most igazi, vagy csak az apád kedvéért van?
- Tudod, hogy nem igazi - válaszolta Adrien kicsit bosszúsan, s próbált a tanításra figyelni, de a padtársa nem hagyta annyiban.
- Azt hittem nem akarsz vele kavarni a többiek miatt.
- Ez így is van, de miután az apám kényszeríteni akart, hogy Chloeval járjak, pánikba estem és azt mondtam neki, hogy már Marinetteel randizok - magyarázgatta hosszan, egyetlen levegővétellel, amitől a faggatója merengő arcot vágott, majd újfent érdeklődés ült ki a képére.
- Hogy mit? Miért pont vele?
- Nem tudom. A neve csak kicsúszott a számon.
- Ohó. Nem azért, mert odavagy érte? - kérdezett vissza a legjobb barát, amire Adrien unottan megforgatta a szemét. Kezdte nagyon bosszantani a faggatózás és a beszélgetés egyaránt. Mélyet sóhajtott s kérdően emelte meg szőke szemöldökét.
- Nem. Miért?
- Te őrült vagy, tesó! Ugyan már. Marinette csodálatos és te azt akarod beadni nekem, hogy nem estél bele ugyanúgy, mint a többiek?
- A többiek, Téged is beleértve?
- Így van. Igazad van. Vágtam ám, hogy nem vagy annyira üresfejű, hogy ne tudd, hogy egész héten Marinetteről beszéltem neked.
- Ez komoly? Te Marinetteről beszéltél a múltkor? - kérdezte őszinte meglepődéssel, ami a barátját érte meglepetésként, de azért helyeslően bólintott.
- Te tényleg ennyire nem ismered őt?
- Ő csak egy barátom, és ez minden. De úgy látom egy csomó dolog elkerülte a figyelmemet vele kapcsolatban. Úgy értem tudom, hogy ő aranyos és nagyon kedves, de soha nem szenteltem annyi figyelmet a szemének, hogy észrevegyem amiket te elmondtál róla - felelte teljesen higgadtan a szőke. Nino újabb ámulatba esett a barátja szűkös látókörét illetőleg.
- Tiszta bolond vagy. Hogy nem látod? Ő csak... nos ő... - hangja elakadt. Nem találta a megfelelő szavakat kifejezni azt az édes, szivárványos, tűzijátékos érzést, ami a belsejében pattog, ropog, fénylik, amikor a lányra gondol, végül összegezte, és kimondta az eredményt. - Ő tökéletes.
- Hé Nino fékezd magad. Ő is csak ember.
Nino méltatlankodva hápogott. Nem jött ki hang a torkán.
- Hogy mered ezt mondani? Ő varázslatos - suttogta sípolva, mint egy gumiállatka, aminek egy gyerek kicibálta a sípolóját, s utána már csak sípolós szuszogást képest kinyomni belőle.
- Attól még emberi marad. Nem kell úgy tekintened rá, mint egy istennőre - mutatott rá Adrien a betegesen piedesztált sikáló és glóriát fényező mondataira.
- Az lehet, de ő a legangyalibb teremtmény, aki valaha a földön járt.
Ez a földöntúli dics himnusz már elég meredek volt a fiúnak. Gondolatait már közölte, így erre inkább csak egy méltatlankodó szemforgatás volt a reakciója. - Írj róla egy könyvet - morogta halkan, inkább csak önkönnyítésként.
- Fogok is! Azt a címet fogom neki adni, hogy „Ezer módja annak, hogy írjam körbe az univerzum legtökéletesebb lányát, Marinette Dupain Chenget"
Adrien halkan felnyögött. Nem gondolta volna, hogy a fiú meg fogja hallania a javaslatát.
Vajon ő is ennyire elvakult, amikor Katicabogárról van szó?
- Tökéletes „boyfriend" alapanyag vagy - hízelegte enyhe élccel a hangjában. Még csak a fáradtságot se vette, hogy elrejtse.
- Akkor ő volna a tökéletesen csodálatos barátnőm. Mindennap ajándékokkal halmoznám el, és az iskola felé menet virágot szednék neki, és ha engedné akkor megfésülném és összefonnám a ha...
- Hahó! Ereszkedj vissza a fellegekből Rómeó, mert még elrepülsz valamerre - ugratta őt Adrien vigyorogva.
- Az lényegtelen - ereszkedett vissza a talajra, s morcosan feddő pillantással mérte végig a szőkét. - Csak mert „te" nem akarsz barátnőt, az nem jelenti, hogy a normális hétköznapi emberek sem szeretnének.
Adrient kicsit rosszul érintette a megnyomott te szócska, majd a hasonló hangsúllyal kiejtett hétköznapi emberek szavak is. Felkészült ugyan arra, hogy a modellkedése kihat az iskolai életére, de a barátaitól még nem kapott ehhez hasonló szemrehányást miatta.
Mitagadás elég kellemetlen érzés volt, talán emiatt vette hasonlóra a hangnemet, mikor a válasz a nyelve hegyére gördült.
- Nos ha már itt tartunk bocs, hogy kipukkasztom a kis színes buborékjaidat, de Marinette maga mondta el nekem, hogy éppen senki olyan nincs, akire partnerként tekintene.
- Hogy mi? Létezik egyáltalán ilyen? Egy egész középiskola hever a lábai előtt.
Adrien megvonta a vállát. A továbbiakban nemigen érdekelte a beszélgetés.
- Miért ne lenne lehetséges?

*****

már az ötödiket fordítom, elég gyorsan haladok vele :D

hibákat , elírásokat kérlek NE nézd el, jelezd!

Szeretném minél élvezetesebbé tenni a történetet.

köszönöm.

nézegettem, nézegettem, a történet az első két fejezettel már az ötödik helyre ugrott az egyik listán... örülök, aztán merengek... mire jó ez?