29. Játékok
Lifeis a highway - zeneajánló XD Igen, jól látod, ez a Verdák zenéje :3
Kedvcsináló kép : forrás - random guglizás
*****
– Á-állj le! Jó ég! – kacarászta Marinette, amikor Adrien a nyakát puszilgatta. A fiú keze valamikor már megint elkalandozott a hasa tájékára, pedig még túl sem jutottak a hotel szobájukon. A vékony testet ezúttal az ajtó lapjához nyomta egy alattomos vigyorral az arcán, majd folytatta a vágykeltést.
– Annyira édes, ahogy nevetsz – morogta, ahogy végigjárta az arca szegélyét, amitől a lánynak újfent csiklandozós érzése támadt.
– Inkább menjünk be, mielőtt itt esel nekem, te kandúr – hangzott az ismét hátborzongató hasonlat, flörtölős hangsúllyal, a lány szájából.
– Az én bogárkámért bármit – replikázott a szőke s egy édes mosollyal fordította el az ajtó gombját a lány háta mögött. Sajnálatos módon az ajtónak feszült test meglódult ezzel befelé s reflexszerűen kapott az egyetlen kapaszkodó után, amit elért. Az eredmény két egymáson fekvő tinédzser a szoba közepén egy tárva nyitott ajtóval, és hullámzó nevetéssel.
– Hm... még soha nem próbáltam ezt a pózt – nevetett fel Adrien a lány oldalát simogatva, egy kacér pillantással. Marinette megforgatta a szemeit.
– Semmilyen pózt nem próbáltál, hiszen még szűz vagy! – döfte oda a kegyetlen igazságot, s még a nyelvét is rá öltötte, majd kényelmesen kicsusszant alóla, hogy bezárja a bajt okozó ajtót.
Megdermedt, amikor megérezte a simogató kezeket a dereka köré fonódni, s az apró puszikat osztó ajkat a nyakán időzni. Adrien odanyúlt az ajtóhoz és kulcsra zárta. Mozdulata közben a lány tisztán látta megcsillanni a fényt a fiú ezüst gyűrűjén, majd a kéz az ő derekán állapodott meg. Teljesen beleborzongott, amikor a fiú félrehúzta az ujjatlan felsője vékony pántját s a melltartója pántja mentén végig puha csókokat érzett.
– Ez nem jelenti azt, hogy nem fogom kipróbálni – lélegezte könnyedén a nyakába, s eljátszadozott a melltartó zsinórral. Marinette nem mozdult, egy pillanatig csak állt és kiélvezte az érintést és a csókokat.
– Komolyan? – kérdezte elcsukló hangon, s a partnere rá kacsintott.
– Mit szólnál egy kis játékhoz? – suttogta elhalóan a fülébe, élvezve, hogy a mondanivalója felkelti az érdeklődését, az előadás módja pedig felborzolja a kedélyeit.
– Milyen játékhoz?
– Fehérneműig vetkőzünk, és már kezdhetjük is. Aki először szexért könyörög, az veszít – mondta pajkos csillogással a zöld szemeiben, amik láttán a lány elpirult.
– Érdekesen hangzik. Gondolod, hogy sokáig kitartasz?
A lány rekedt kérdése egyszerre volt bizonyság arra, hogy kapható a játékra, s arra, hogy nagyon magabiztos é a saját győzelmére fogadna.
– Csak egy módon deríthetjük ki... – dorombolta s lassan elkezdte lehúzni a lány hátán a fekete ruha cipzárját. Marinette gyorsan megfordult, mielőtt még a mozdulat befejeződött volna, s a fiú szájára tette a kezét. Szemében lángolt a kihívás lángja.
– Először állapítsuk meg a szabályokat – mosolyodott el, a fiú kérdő tekintete láttán.
– Mint például?
– Először is. Nem húzhatjuk le egymás ruháit vagy fehérneműit. Másodszor. Bárhová lehet nyúlni, csak az érzékeny területekhez nem. Lásd mellbimbók vagy a szeméremdomb. A harmadik és legfontosabb, nincs dörgölőzés! – jelentette ki, utóbbit a sikátorban történtekre való tekintettel.
– És mi van, ha valaki szabályt szeg? – morfondírozott a szőke hangosan.
– Akkor automatikusan buktad-.
– Sejtettem – sóhajtott közbe.
– de a győztes fogja megmondani mi történjen az éjjel hátralévő részében – folytatta a lány nyugodtan, észre sem véve a közbesóhajtást. A fiú arcára kiülő élveteg vigyort annál inkább látta.
– Ez tetszik – nyögte.
– Akkor ugorj ki a nadrágodból!
Adrien és Marinette leültek egymással szemben a lány ágyára. Kettejük között helyet kapott egy üveg vörösbor, amit a divathét minden komolyabb résztvevője ajándékként kapott a távozáskor. Nem tartott sok időbe, hogy a felét elhörpölgessék, majd emelkedett hangulatban előkészüljenek a játékhoz. Adriennek meglehetősen nagy önuralmába telt, hogy a kezét csak pihentesse a lány derekán, de a lány ezt is felhasználta ellene. Marinette az alsó ajkába harapott és feltérdelt az ágyon, hogy a reszketeg érintés kissé lejjebb csusszanjon, épp olyan tájékra, ami feltornázhatja a vele szemben lévő vérnyomását.
– Nem bírod túl sokáig, nemde? – kérdezte, miközben a tenyerét a fiú mellkasára simította.
– Meg fogsz lepődni – felelte, s egy érzéki nyakcsókolgatással válaszolt a lépésre. A lány felnevetett és a vállát a füléhez vonva szakította félbe a próbálkozást.
– Az ott érzékeny területnek minősül – figyelmeztette.
– Mégis mióta?
– Azóta, hogy „nedvesebb vagyok tőled, mint a kibaszott medence".
Adrien felhorkant.
– Hehe, erre emlékszem – hümmögte elismerően, majd hirtelen gondolattól hajtva a domború feneket célozta meg a kezével. – Ez is érzékeny zóna? – kérdezte kihívóan, s fejcsóválás volt a válasz. Marinette vett egy mély lélegzetet és végigfuttatta ujjait a vele szemben ülő szépen ívelt hasizmain. Ujjait beleakasztotta a boxer alsó szegélyébe és játékosan próbálgatta a gumi rugalmasságát.
– Csak akkor, ha ez is az – motyogta s folytatta a könnyednek szánt leheletfinom simogatást a kellemesen napbarnított bőr felszínén.
– Egyáltalán nem az – válaszolta a szőke és odahajolt egy csókra, amibe minden érzelmét belefektette.
Ez az egymás ép eszét elvevő játékot, sóhajtozást, csókolózást és simogatást legalább egy órán keresztül képesek voltak folytatni, teljesen belemerülve a versenyszerű őrületbe kergetésbe.
Marinette szinte kiborulásig képes volt Adrient simogatni és az odavágó megszólalásaival cukkolni, de ő maga is legalább annyira élvezte az egészet.
Adrien karjai lazán tartották a lányt miközben magához ölelte egy hosszú csókolózás közepette. Partnere dühítően higgadt maradt, közben apró kezébe vette a fiú arcát és kétségbeesetten érzékien csókolta vissza. Nyilván ez annak a része volt, hogy a másikat jól felingerelje.
A bort teljesen elszopogatták az alatt az egy óra alatt, ami csak még ködösebbé és játékosabbá tette őket. A csókok közepette egyre többször koccant össze a foguk, s a bőrük mindenfelé viszketve kívánta a másik érintézés, így szinte minden másodpercben össze voltak olvadva valamiféle pozitúrában.
– hm... bírod még? – kérdezte Marinette, egy széles vigyorral az ajkán, amikor egy pillanatra eltolta magától a társát. Az lihegve emelte rá zöld tekintetét, ami ugyanezt kérdezte vissza. – Nem én szorítalak magamhoz ennyire vadul – mutatott rá fölényesen az említett testfelületre nézve.
– Nem szabályellenes! Ez nem dörgölőzés – közölte a védelme érdekében teljesen természetes hangnemben.
– Ez igaz... de attól még a szabály peremén egyensúlyozol vele.
– Akkor másképp csinálom – dorombolta válaszul és elengedte a reklamálót. Marinette a nyert csatával a zsebében felkuncogott, ám azonnal fel is függesztette, amint a szőke lenyomta a matracra a fenekét. Zavar cikázott át finom arcán de panaszra nyitott szájába Adrien nyelve hatolt be ellenkezést nem tűrően. Csak sípolni volt ereje s már ölelte is át a szőke nyakát engedelmesen, ahogy megérezte annak a kezét végigvonulni a melléről a derekára, onnan a csípőjére, megállapodva a combjain. A torkán kiszaladt egy nyögés, amikor a mozdulatait megismételte, s amikor a combjáig jutott a térdét megragadva úgy állította be a lábait, hogy azzal átölelje az ő derekát. Így már nem tartott sokból, a súlyával úgy ránehezednie a lányra, hogy az kiválóan érezze a combjai között az ő lüktető ágyékát.
– M-micsoda görény vagy – suttogta szemrehányóan alulról, mielőtt újra magáévá tette volna a száját. A válasz a szőkétől egy fölényes kacaj volt, s kezével besimított a lány combjának a belső ívébe. Hirtelen mozdulattal hátra húzódott s a kezével érintett területet a szájával is végigsimította.
– E-ezt ne-em te-heted! – mondta annak ellenére, hogy vágyakozóan feszült hozzá.
– Erről egy szót sem szóltál! Sőt... az érzékeny zónák közé sem soroltad – válaszolta ártatlannak tettetve magát, és könnyedén megnyalta és megszívogatta a bőrt a kiszemelt területen. A reakció gyanánt halk nyögés hallatszott alulról. Adrien kegyetlen vigyorral kapta föl a fejét.
– Csak nem szexért könyörög valaki? – tudakolta. Marinette elvörösödve tapasztotta a szájára a kezét, hogy ne jöjjön ki több félreérthető hang.
– N-em! É-én csak... basszus!
Szóval így veszített, Adrien pedig szépen eltávolította a kezeket a szájáról és elégedett csókot nyomott oda.
– Nem hitted volna, hogy eddig bírom – ugratta pajkosan. Marinette fölvonta a szemöldökét és tiltakozóan fonta keresztbe a karját a mellkasán.
– Ez egyáltalán nem érvényes. Mocskosul játszottál! – sziszegett rá sértődötten.
– Babám, az egész játék eleve mocskos volt – dorombolta a fölébe, majd újra megcsókolta. Természetesen a lány visszacsókolt de hamar megszakította, hogy tovább panaszkodjon, amit Adrien csírájában fojtott el egyetlen mondattal.
– Ugyan nem szegted meg a szabályaimat, de ettől még nem te fogsz uralkodni rajtam az éjszaka további részében-.
– Nem gondolod, hogy megérdemlem? – mormolta a szájába két csók között behízelgően. Macskásan. Marinette a fiú szájára tette a kezét és nemet intett a fejével.
– Semmiképpen! Eleget mókáztál mára. Engedlek egy kicsit dominálni, de nem kapsz egyeduralmat egész éjszakára. Én is szórakoztatni akarlak – sóhajtozta a szőkének, miközben kezei elkalandoztak és újfent az alsónadrág vonalán végigsimította az érintésétől libabőrössé váló felületet. Adrien belepirult a gondolatba, hogy a finom női kéz csak centikre van az ő őrületig ajzott nemi szervétől.
– Tényleg? – suttogta vissza izgatottan. Marinette széles vigyort eresztett meg, s addig tolta az eszelősen mosolygó szőkét, amíg az hanyatt nem feküdt a matracon.
– Bizony – mondta, közben hozzá dörgölte a csípőjét az övéhez. Mély morgó hangot adott ki az ágyhoz préselt áldozat, és egy pillanat alatt magára rántotta az önelégülten bámuló lányt, hogy lefoglalja valamivel a száját, de az szándékosan megtagadta tőle az élvezetet és a száját elkerülve az arcélén hintett el apró csókokat.
– Tudod – kezdte rekedten – volt egy pontosan ilyen álmom – motyogta alig érthetően. Pillantásuk találkozott, s a lány próbálta kitalálni, hogy mit is érezhet most az alatta elégedetten mosolygó szőke. Fölényes vigyort villantott neki, hogy megértesse vele a helyzetét.
– Nem fogsz ilyenekről álmodozni, miután végeztem veled.
– Abban biztos voltam – vigyorgott vissza, s megharapta a saját szája szélét a képzeletében felsorakozó emlékképektől. A világon nem volt az az alkoholmennyiség, ami részegítőbb volt számára Marinette akkori mosolyánál. Jóleső sóhajjal legeltette zöld szemeit a rajta ülő lányon, a formás csípőjétől a melltartóban lapuló kerek melléig, végül elmerült a kék szemeiben.
Marinette végignézte az arcán átsuhanó kifejezéseket, miközben a tekintetével végigsimogatta a testét s elnevette magát, amikor a tekintetük találkozott. Vágyakozást, zavartságot, és lelkesedést vélt leolvasni, s mindegyik nagyon tetszett neki, mivel ő is hasonló emóciókat érlelgetett magában.
Ügyes kezei körberajzolták azokat az izmokat, amik lágy barázdákkal alig láthatóan kiemelkedtek a bőre alatt, ezzel a mozdulatsorral halk sóhajt csalva elő az alatta fekvőből. A fehér kezei mellett Adrien gondosan kezelt barnított bőre szinte arany árnyalatban játszott.
– Jó húsban vagy – sóhajtotta, s enyhén meghintáztatta magát a fiún ülve, akinek kezei fölkúsztak a csípőjére.
– Modell diéta – említette meg mellékesen, ami nem egészen fedte a valóságot. Igazából Fekete Macskaként extrém és extra sportnak minősült a boton ugrálás, és a sok harc.
– Hmm... bejövős.
– Nemigen tartottam be az elmúlt pár hétben, de nem fogok belehalni – tette hozzá szórakozottan, miközben lesandított a saját testére, s az azon elmélyülten játszadozó porcelánszín kezecskékre. Nézni és érezni is meglehetősen izgató volt számára. Annyira rohadtul akarta őt.
Marinette mélázva ringatózott a fiún. Ujjai már a fiú tenyerében róttak apró köröket, akinek hatalmas lélegzetet kellett vennie, hogy uralkodjon magán, amint megérezte érzékeny bőrén a lány játszin rajzolgató körmeit.
– Hát igen. – Ez volt minden, amivel lereagálta a hallottakat s lassan leeresztette a szemhéját. Lassú mégis egyenletes ringatózással hintázott az áldozatán, ami nem volt annyira intenzív, mint a sikátorban, mégis elég izgatóan hatott. Adrien egy aljas félvigyorral megemelte az alfelét, amikor a lány éppen előre hintázott, így egymáshoz préselődtek. Marinette szemei felpattantak, s riadtan tenyerelt két kézzel Adrien hasára. Arca azonnal elvörösödött a meglepetéstől és a hirtelen fellángoló izgalomtól. A szőke rávillantott egy játékos mosolyt, amitől a lány szívverése kihagyott pár ütemet. A pihegéstől rázkódó mellkasa jobban kiemelte keblei hullámzását, mint eddig bármikor. Adrien ámulva figyelte a mozgást, s próbálta megérinteni a halmot, de kezét a cél előtt eltérítette a tulajdonos, aki bosszúszomjas pillantást villantott rá.
– Ezt nagyon megbánod!
******
Nah akkor most elkezdhetünk lassan vissza számolni. Ezzel a tempóval kb két hét és a történet véget ér.
Nyugi a tárban már ezer másik ott toporog, de azon merengtem ennyi nyál után már komolyan elkélne valami lazulás.
Lecsengésnek egy képregény fordítására kértem engedélyt, de erről majd később bővebben írok.
Kérés következik - szeretném látni mennyi aktív olvasója van a történetnek, szóval ha nem nagy kérés egy csillagot nyomnál, ha eddig nem tetted volna, erre az egyre légyszi nyomj, hogy lássam a számokat. köszi.
jöhet két nap múlva a folyti? (nincs aranyba vésve persze, de kb kettő nap az átlagos frissítés.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro