Adrien megcsókolta Marinette-et. Nem voltak kamerák a láthatáron, s ő mégis megcsókolta. Marinette a nagy meglepetéstől hirtelen azt sem tudta, hogy visszacsókoljon, sikoltozni kezdjen, vagy a bőgést folytassa. Ugyanazt a vágyakozást érezte ő is, mint amit a fiú is, és végül a kényelem érzet diadalmaskodott a harag, vagy a meglepettség fölött. Szóval nem ellenkezett, engedte magát csókolni, s egy kicsit vissza is csókolt.

A pillanat megszakadt, s a szőke elvált tőle és kutató pillantásokkal figyelte a reakciót, a lány arcára kiülő érzéseket, s a nagy – bámész kék szemeit. A szíve szakadt meg érte, az öleléséért, a csókjáét. Érte. A szíve sajgott a szerelemért, amit viszont remélt.

Semmi különösebb reakció nem érkezett, így hát odahajolt és újra próbálkozott. Ez alkalommal már viszonzásra leltek a nyelve kutató mozdulatai, s a lány közelebb is húzódott hozzá és egész reménykeltőn alakult a dolog. Mozdulataik lassúak, ernyedtek s még szomorúak voltak az iménti kétségbeejtő szituáció, a helyzet s az új felállás bizonytalanságai miatt. A második csóknál Adrien rettegése nőttön nőtt, s úgy érezte nincs az a csók mennyiség, ami elég jó- elég megfelelő lenne annak, akinek mindezt nyújtani szeretné. A jelenlegi, semmiben nem volt fogható azokhoz a csókokhoz, amiket ezidáig váltottak egymással a kamerák, az emberek, mások meggyőzése kedvéért. Az eddigiek nekik szóltak, ám ez itt és most csak kettőjükről szólt, s talán ez volt az egyik legfélelmetesebb a dolgok alakulásában. Ez itt, és most valódi volt. Valódi érzelmekkel fűtött, valódi félelmekkel hűtött. Csak Adrien és Marinette volt, senki más. A fiú lejjebb csúsztatta a kezeit egészen a lány derekáig, hogy még közelebb húzhassa magához, s szája játékosan esedezzen megbocsátásért.

Marinette felsóhajtott és két keze közé fogta a szőke arcát, miközben pajkosan harapdálta meg az alsó ajkát. Nem beszéltek, nem szóltak, a fekete hajú egyszerűen csak felülkerekedett és a másik ágy oldalának nyomta a játszótársát. Nem is volt szükség szavakra, beszéltek helyette a tetteik. Marinette átvetette a lábát fiúén s lovaglóülésben az ölébe telepedett. Arcát újra a keze közé fogta, s ajkuk ismét egymásra talált. A játékos táncban és mozdulatokban minden benne volt, amit szavakba csak nehezen tudtak volna foglalni.

„Sajnálom" – üzente ajkának játékával a modellpalántánk, miközben végigtáncolta a puha arcot és nyakszirtet.

„Megbocsájtok" – felelte neki az érzelmi hullámvasutazástól kimerülten, ám annál nagyobb lelkesedéssel visszacsókoló, majd egy hevesebb mozdulathullámmal teljesen egyértelműen az értésére adta. „Hazudtam. Teljesen hozzád tartozom" Kezeivel beletúrt a szőke sörénybe, s gyengéden beharapta a fiú alsó ajkát.

– Marine... – suttogta Adrien, de a szó ismét belé lett fojtva, és megint nem jutott a mondanivalója végére. A partnere egyszerűen hallani sem akarta a mentegetőzését, így nemes egyszerűséggel nem hagyta beszélni. Az egyetlen mozdulat, amit elvárt a szőke kipirosodott szájától, az az eddigi tevékenységének a folytatása volt. Adrien kezei szorosabban ölelték a lány derekát, ami így hozzápréselődött a mellkasához, s egy félénk nyögés szaladt ki így a kontaktusba beleborzongó száján. Marinette észbe kapva harapta meg a szája szélét s térdre emelkedve magasodott az így padlón maradó szöszi fölé. Az könnyedén elfogadta az új pozíciót, s mintha mi sem történt volna, csak fölemelte a fejét és folytatta tovább a játékos csókolózást, ám a mellkasához simuló széles csípőt továbbra is önfeledten ölelte és simogatta.

Marinette egy pillanatra megmerevedett s elszakadt tőle, hogy kapkodva némi oxigénellátást biztosítson magának, majd újra rávetette magát az alatta levőre. Minden egyes alkalommal, amikor így tett, Adrient hirtelen elfogta a rettegés, hogy valamit rosszul csinált, s azon aggódott, hogy arcul csapja vagy kiabálni kezd vele és elviharzik. Mondani sem kell mennyire mámorító volt számára, amikor minden alkalommal újra meg újra visszatért hozzá és folytatta vele a szenvedélyes nyelvcsatát.

– Marinette, Én-

– Csss.. – tartotta az egyik ujját a szájához, s lenézett rá. Annyira kócos és zilált volt, szemei élénken fénylettek s ettől a látványtól csak még jobban megerősödött a hite, hogy nagyon akarja őt. Nem akarta, hogy beszélgetéssel, mentegetőzéssel rontsa el a pillanatot, s nem is akarta elengedni. Ott trónolt rajta kéjesen s esze ágában sem volt leszállni róla. Ez a srác ezennel immár hozzá tartozott. Szűkre húzott szemmel markolta meg az aranyló tincseket, s húzta hátra, hogy az így hozzá közelebb eső és szabadabbá váló szájat kedvére ízlelgethesse. Adrien készségesen hagyta, hogy a haját cibálja, hogy a megfelelő pózba irányítsa az arcát, s válaszképpen szorosan préselte magához a fenekét markolva. Kezei később feljebb haladtak a csalafinta ruha által szabadon hagyott meztelen bőrön elidőzni. Ebben a szituációban hirtelen máris előnyös volt az a szabás, azzal ellentétben, amikor az idegen szemek elől féltette a látványt. A keze akkor sem lett eltávolítva vagy inzultálva, amikor az anyag széléhez érve az alatt folytatta az útját s magához ölelte a lányt a csupasz derekánál megragadva. Sőt, félreérthetetlenül heves hangos sóhajt és sokkal elevenebb nyelvtáncot kapott érte jutalmul. Ezen felbátorodva elszakadt tőle, és a halk sóhajok által vezérelve falta, csókolta végig az arcát, lefelé a nyakának puha bőrét, kulcscsontját.

– Basszus... – csusszant ki egy nem túl nőies sóhaj, ami megint megtörte annyira a légkört, hogy Adrien megpróbáljon beszédet kezdeményezni.

– Marinette, Én-.

– Csss...Tudom. Sajnálod és-.

– Most nem az – szakította félbe, s további apró csókokkal halmozta el a ruha alól kilátszó mellkasát.

Marinette lélegzete is elállt attól, ahogy a fiú szorosan magához ölelte s a fülét kezdte harapdálni a fogaival.

– A... ak-kor mi... – kérdezett volna, de nem tudta rendesen befejezni a mondatot sem, mert összekuszálódott minden gondolata, s végül nem jött ki hang a torkán. Érezte a fiú száját a nyakán, a nyakszirtjén, a mellei fölött s mindez annyira élénken felébresztette benne azt az érzés, amit a medence mellett ébresztett föl benne a játszadozásával a múlt héten.

– Marinette... – mormolta Adrien, miközben csóknyomokkal haladt fölfelé, hogy újra a szájára olvadhasson, s elhallgattassa az állandó közbeszólásáért. Marinette szótlan maradt, s kiélvezte a pillanatot, amikor ismét hosszan ízlelgethette a szőke visszatérő ajkait.

– Marinette, én-.

Adrien fölkapta a fejét az ajtó hirtelen kivágódására, s legnagyobb meglepetésére az apjával nézett farkasszemet. Gabriel Agreste a száját is nyitva felejtette az elé terülő látvány miatt. A fia, aki miatt érkezett a szobában a két egymás mellé helyezett ágy között ült a földön, hátát az egyik fekvőhelynek támasztva. Ölében szorosan hozzápréselődve a barátnője, s az elmúlt hét kisebb celebsztárja, s a nem is olyan régi verekedés kirobbanója pislogott rá riadtan. Becsukta a száját, mert a mondanivalója hirtelen érvényét vesztette, meg egyébként is hol emlékezett már rá.

– Adri- pillantott a fiára, majd újra a lányra, de mindketten égővörös arccal meredtek rá, így nyelt egyet s megpróbált inkább a felismert helyzetből kifarolni. Idegesen megköszörülte hát a torkát.

– Úgy látom ... rosszkor érkeztem – mondta, megpróbálva imitálni a megszokott kimért és hűvös stílusát.

– Hát igen... – hallatszott ki Adrien gondolata, de csöppet sem bánta.

– Hát.... öm... védekezz- köpte ki enyhén pirosodó fejjel, ami az eszébe jutott.

– Apa.

– Rendelek nektek gyorsan-

– Apa! Állj le!

– a recepcióstól. Pillanatokon belül itt lesznek vele.

– Csak menj el!

– Oké! Csak védekezzetek! Várjátok meg az óvszereket! – mondta gyorsan, mielőtt rájuk csukta az ajtót.

Adrien nagyot sóhajtott, s fáradtan megfejelte a vele szemben térdeplő kulcscsontját, akinek eltartott egy egész percig, mire föleszmélt és pislogni tudott. Az iménti jelenetet nehezen tudta lenyelni, pedig az orra előtt zajlott le. Idegesen tekergette ujjaira a szőke tincseket. Képesek lettek volna ebben a pozícióban maradni egy egész életen át. Annyira kényelmes és hirtelen annyira nyugodt volt minden, épp csak a heves szívverések árulkodtak a percekkel ezelőtti vad jelenetről.

Marinette gyengéd puszit nyomott a fiú halántékára, amire az szorosabbra vonta körülötte a jelenet közben meglazult karját. Nem mutatta, de gyötörte valami. Erre akkor eszmélt fel a fekete hajú, amikor a szegycsontjára hulló nedvesség a gravitációt követve végiggördült a mellkasán, s bemenekült a ruhája takarásába. Halk szipogás, s a férfikarok a nyakáig emelkedtek s immár az egész felsőtestét ölelte magához szorosan.

– Én egy akkora barom vagyok – morogta. Társa kérdőn ereszkedett az ölébe, s barátságosan megölelte.

– Tudom – válaszolta.

– Ne-nem lett volna szabad ezt tennem – vallotta meg, ami meglepte a partnerét.

– Micsodát? – kérdezte Marinette gyanakodva.

– Semmit... mindent. Nem lett volna szabad belerángatnom téged ebbe az egészbe csak mert az apám felkért valamire. Igazad van... nála is rosszabb vagyok – mondta elkeseredetten.

– Adrien, ne csinálj úgy, mintha nem ő állított volna ilyen helyzet elé. Azért lépted ezt, mert belekényszerített téged!

– Volt választásom! Csak nem akartam ezt az egész álrandi dolgot Chloeval megjátszani. Pedig vele talán nem lenne ennyire bűntudatom-

– Adrien, ne mondd ezt! Ő még egy megjátszott kapcsolatot sem érdemelne meg tőled! Te nála sokkal jobbat érdemelsz! – sípolta rémülten a lány s arcát Adrien nyakába temette. A fiú megsimogatta a fejét és puszit nyomott rá.

– Te vagy, aki többet érdemelsz ennél Marinette. Mióta csak kezelésbe vettél azon rágódom, hogy mennyivel jobbat érdemelnél.

– Istenem Adrien, fogd már be – pityeregte Marinette és rövid csókot nyomott a fiú szájára. – Én csak egy átlagos lány vagyok. Nekem nem kell más, csak te. Adrien, én-

– Egy átlagos lány? – horkantott föl Adrien. – Na ne szórakozz velem. Te elképesztő vagy! – szakította félbe megint a kedvese önmarcangolását, s elégedetten nézte, hogy annak kipirosodik az arca zavarában. – Te egy tehetséges, és kedves, és szép, és okos, és lelkes, és drámai, és ... egyszerűen csodálatos vagy. Marinette az életem nélküled semmit sem ér... olyan önfejű, ügyetlen, optimista, és annyira elképesztő vagy. Higgy nekem... te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem – hadarta elhaló hangon. Marinette elkerekedett szemekkel bámult rá.

– Marinette, megőrülök érted... és ki nem állhatom a gondolatot, hogy tegnap is felbosszantottalak, meg ma is, sőt egész héten. É...én csak-

– Csss... Adrien, te túl kemény vagy magadhoz – suttogott viszont a lány s fejét a szőke homlokához támasztotta. Az felsóhajtott, s újra megízlelte az ajkakat, hogy erőt meríthessen belőlük.

– Te vagy túl engedékeny velem – szállt vele vitába. Halk kuncogás szaladt ki a kékesfekete hajkupac alól, majd megrázkódott az egész fej.

– Miért nem megyünk mosakodni, pizsamába ugrani és kellemesen eltölteni az éjszakát – javasolta s a szőke széles mosolyt villantott. Végre egy nyelvet beszéltek.

– Ez jó ötletnek tűnik.

Marinette visszamosolygott s még egy utolsó csókot nyomott a szájára, mielőtt még felkecmergett volna remegő lábaira, hogy emberi matracát is felsegítse onnan végre. A pillanat, amikor ott álltak egymással szemben, szorosan ölelkezve, újabb alkalom volt a heves szájból szájba lélegeztetéshez, ámbár nehéz volt eldönteni ki is fuldoklik. Marinette játékosan simogatta meg a szmoking alá rejtett fehér ingbe bújtatott mellkast, majd kezei lassan átcsusszantak a két ruhadarab között a hátára, s pajkos mosollyal, több csókváltással magához ölelte a boldogságtól kába szöszit. Egymásra találásukat egy harsány kopogás zavarta meg. Vonakodva, egymásra pislogva váltak szét, hogy az ajtót kitárva egy pincért pillantsanak meg aki egy meglehetősen nagy doboz óvszert nyújt át diszkréten egy textilszalvéta alól elővéve.

– Mr. Agreste küldi.

Adrien mélyet sóhajtott.

– Egy egész dobozzal? Ez most komoly?

*****

Kicsit lapos és nyálas lett.. szerintem... de ettől már csak jobbak jönnek (asszem)

shurikeneket beélesíteni, és dobálni tessék, s a lelkes várakozást hamar egy újabb fejezettel jutalmazzuk ^__~