Alyának igaza volt. Adrien már teljesen ki volt attól, hogy műsorokkal meg kamerákkal bombázzák, amerre csak fordul. Utálta, hogy az apja ennyire mellőzi és figyelmen kívül hagyja őt, és rühellte, hogy korán kell kelnie, hogy pöpecül elkészüljön, pedig csak 10 kor kezdődtek a programok. De amit a legeslegjobban gyűlölt az volt, hogy az ő frusztrációja kihatott Marinette-re is. Szörnyen érezte magát, amiért annyira felkapta a vizet a fotós cikk miatt. A lány semmi rosszat nem csinált, sőt kedves próbált lenni hozzá, ő meg egy egész szép kis hisztit levert csupán amiatt, mert nem akarta, hogy meglássa azt a fotót, amin a seggét bámulja önfeledten. Ez annyira szánalmas volt.

Aznap reggel, miután megengedte magának, hogy legalább tíz percig élvezze a lány testének a melegét, újfent megállapította, hogy egy borzalmas napnak néz elébe. Az a kényelmes és kellemes ölelés annyira hiányzott neki a nap további részében, mint amennyire jólesett akkor ébredéskor. Vele akart lenni, teljesen magáénak akarta tudni, annyira fájdalmasan akarta, amennyire tudatában volt, hogy soha nem lehet az övé. Örökké hozzá akart tartozni attól függetlenül, hogy ő is így érez vagy sem, és semmi sem garantálta számára, hogy a lány akarja- e őt. Ez a bizonytalanság meglehetősen őrjítő volt.

Érkezésük első állomása, mint mindig, most is a fő épület volt. Ugyanazzal a megszokott mozdulattal sétáltak végig, ugyanazokkal a mozdulatokkal és vegyes érzelmekkel integettek a többfelől villanó fényképezőgépek felé, és ugyanazokkal a kimért léptekkel érkeztek meg az épületbe. Marinette aznapi ruházata meglepően idegesítő volt. Fekete testhez tapadó, törött tükörként ragyogó anyagból volt. A vállát bolyhos fehér műszőrméből varrt poncsó ölelte, amit a meleg miatt később levett. Bár ne tette volna, mert alatta a ruha kivágása egészen mély volt, s gyakorlatilag semmi háttal nem rendelkezett, így Adrien tekintetét folyamatosan vonzotta a lány gerincvonalán végigfutó helyes kis árok. Néha nem tudta hová legyen zavarában, mert minden oldalról csak bámulni valót nyújtott neki a fondorlatos ruhadarab. Általában, vagy legalábbis addig a napig állandóan egymás közelében lógtak, s Adrien szenvedélyes volt, ám aznap valahogy tartotta a távolságot. Mintha nem is együtt lennének. Alig fogta Marinette kezét s a lány látta rajta, hogy a szokásosnál még jobban túlterhelt és frusztrált, mint általában. A lány odahajtotta a fejét a vállára, s Adrien látványosan nagyot nyelt, mielőtt viszonozta volna a gesztust, hogy ő a fejét az övéhez érinti.

– Megyek és elmondom apámnak, hogy ma este nem megyünk sehova – szólalt meg, ahogy a felkonferálás véget ért. Marinette biccentett és nyomott az arcára egy puszit.

– Itt leszek! – Ígérte, s hagyta őt távozni.

Adrien felállt a székéről és távozott Arcán továbbra is érezte a melegséget, amikor az apjához ment, hogy közölje vele, hogy a héten már nem akarnak több after partin részt venni. A beszélgetés nem egészen úgy zajlott, ahogyan azt ő elképzelte. A bejelentését apja tudomásul vette, elfogadta, ám egyetlen pillantás nélkül reagálta le egy szórakozott „rendben"t odalökve neki. Adrien halk sóhajjal nyugtázta, hogy jelenléte semmit sem jelent, s már fordult is vissza, hogy megkeresse a partnerét. Az asztalhoz érve észrevette, hogy a lány nincs egyedül. Egy vastag fekete hajú srác villogtatta rá mézes karamell árnyalatú szemeit. Az övénél hegyesebb állat Adrien még nemigen látott, s arccsontja is domborzatokat megszégyenítően ugrott ki, majd lapult el. A bőre csodás olíva árnyalatban csillogott, s ehhez illően zöld felsőt és keki nadrágot viselt. Adrien azonnal felismerte őt, mivel már találkoztak a kifutón. Eddig nemigen szentelt neki figyelmet, de épp arra a mozdulatra ért melléjük, amikor a fiú a szájához emelte Marinette halvány rózsaszín kezét. Csókot lehelt rá, s olyan pillantással nézett föl rá, mint aki egy különleges kincset talált és meg akarja szerezni magának.

A szöszi agyában eldurrant a lufi.

– Ó, Adrien! Ő itt Jérome! Ő is Francia, mint mi – mutatta be őt Marinette. A fiú rámosolygott az érkezőre, és a kezét nyújtotta. Adrien mosoly nélkül mérte végig a területére tévedő ellenséges hímet.

– Örülök a találkozásnak Adrien Agreste. Már annyi csodás dolgot hallottam rólad a barátnődtől – kezdeményezte a kényelmetlen gesztussal induló jégtörést, s a fiúról átirányította Marinette-re a figyelmét, és szélesen rámosolygott. A célszemélyt persze nagyon kényelmetlenül érintette ez a hirtelen jött és teljesen kiemelkedő figyelem, de nem akarta szóvá tenni a dolgot a frissen szerzett ismerősének. Adrien viszont szerette volna nyomatékosítani a dolgokat.

– Aha... a barátnőm – nyomta meg kellő hangsúllyal a kívánt szavakat, s karjával látványosan vonta közelebb magához a lányt a derekánál fogva. Marinette ijedten nyikkant föl a hirtelen gesztustól, majd céklavörössé pirult, ahogy meztelen hátán érezte a fiú vékony ingén keresztül hozzá simuló testét.

– Adrien-

– Hát persze, hogy a te barátnőd. Azt hiszem már-már az egész világ tud róla – válaszolta Jérome mosolyogva.

– Figyelj Jérome, mert csak egyszer mondom el. El a kezekkel és a szemekkel a barátnőmtől – fenyegette meg, szinte vicsorogva. Jérome értetlenül pislogott párat, Marinette pedig a vörös legextrémebb árnyalatában kezdett izzani a hirtelen birtoklóvá vált hangnem miatt.

– Különben? – nevetett föl a fekete hajú srác flegmán. – Mész és felnyomsz apucin-

Jérome mézes szavait hirtelen félbeszakította a gyomrába érkező öklös. Adrien, mint modell úgy döntött, hogy elég sunyi húzás lenne az idegesítő arccsontját megcélozni. No meg persze fájdalmasabb is, így maradt az a hely, amit nem használ a fotózásokhoz. Marinette eltátotta a száját a meglepetéstől, amikor a fiú négykézláb, köhögve kötött szorosabb ismeretséget a terem fényesre polírozott méregdrága parkettájával. A környék fotósai hirtelen sokkot kapva villogtatták a vakuikat a trióra, legfőképp a lefelé néző szőkére.

– A francot megyek apámhoz. Ez az első dolog, amit tudnod kell rólam Jérome – vakkantottá oda megvetően a földön hörgő ellenfelének a szőke, miközben Marinette próbált kettejük közé helyezkedni.

– Adrien! Nyugodj le – esedezett ijedten a partnerének indokolatlan haragját látva. Fogalma sem volt róla, hogy hirtelen mi lelte.

– Te kis punci! – szólalt meg mögötte Jérome a székbe kapaszkodva, miután feltápászkodott a földről.

– Adrien, kérlek!

Marinette belekapaszkodott a fiú karjába, s próbálta elhúzni onnan, s a folytatástól elvenni a kedvét. A szőke lenézett rá, hogy mondjon neki valamit, de a lány előbuggyanó könnyeit meglátva megfagyott benne a vér. Újra a mellkasába nyilallt az a furcsa fájdalmas érzés, ahogy a sápadt arcon lefelé gördülő könnycseppeket látta. Megint szánalmasan összeszorult a szíve attól a bűntudattól, hogy a lány miatta sír.

– Marin-

– Agreste! – Adrien visszafordult, de csak azt érte el, hogy Jérome ökle fájdalmasan üdvözölte az arcát.

– Baszd meg!

Adrien némán ült és várta, hogy Marinette befejezze az arcán lévő zúzódás vizslatását. Ne szépítsük! Akárhonnan is nézte, az bizony elkezdett belilulni, de szerencsére nem indult dagadásnak. Viszont így mindkét szemével tökéletesen láthatta, hogy a lány mennyire bosszús miatta. Ajkát idegesen harapdálta, miközben azt figyelte, hogy megy el az asztalig, markol bele egy adag jeget egy törölközőbe, s viszi vissza, hogy a képébe nyomja. Átpasszolta neki a halmot, s eligazgatta rajta a kezét, hogy ne csússzon szét. Így voltak néma csendben legalább öt percig, mire Adrien érzett magában annyi bátorságot, hogy meg merjen szólalni.

– Marinette, -

– Hallani sem akarom! – csattant föl a lány. Ingerültsége a plafont verdeste.

– De én.

– Felfogtad mit műveltél az előbb? Megütöttél valakit, aztán visszakaptad. Megértette, hogy mi történt? Felfogtad? – kérdezte.

– Hát, igen – felelte, kissé odébb tolva a jeges borogatást, hogy a lány szemébe nézhessen.

– Ne okoskodj itt nekem! Haragszom rád! – vágott vissza, már majdnem kiabálva. Adrien összerándult a lány hangos válaszára s némán meredt rá.

– Jérome nem csinált vagy mondott semmi durvát. Mi a pokol volt ez? Mégis mi a fenét gondoltál? Ez most kibaszottul rosszul esett. Érdekel ez téged egyáltalán?

– Én.-

– Nem kell válaszolnod!

– Ó-

– Csak...figyelj! Tudom, hogy valami motoszkál benned már egy ideje, de te képtelen vagy velem megosztani. Egyszerűen nem értem, hogy a múlt héten még normálisan tudtunk beszélgetni és tök jól elvoltunk. Mióta ez az átkozott hét elkezdődött, azóta gyakorlatilag falat húztál magad köré, és kizártál engem. Nem figyelsz rám, nem hallgatsz rám, alig beszélsz hozzám, és kibaszottul görcsölsz valamin, de nem engeded, hogy segítsek neked. Mi lenne ha csak megengednéd, hogy segíteni próbáljak neked? Belehalnál?

A lány hisztérikus kirohanását csendben végigülő Adrien mélyen hallgatott, bár meg lett tiltva neki a költői kérdésekre válaszolás, a lány mégis várakozó pillantással fordult hozzá, még a kezét is csípőre tette.

– Marin-

– Nem is! Valójában nyugodtan megválaszolhatnád az első kérdést. Nem fogod megúszni ezt a dolgot. Nem hagyom, hogy kikússz a felelősség alól. Azonnal adj magyarázatot arra, hogy képzelted, hogy megütöd Jérome-ot? – a lány keresztbe fonta a karját a mellkasán s kíváncsian várta a magyarázatot az abszurd viselkedésre. Adrien belepirult a gondolataiba, s vonakodott a válaszadással. Valójában abszolút nem érzett magában elég bátorságot ahhoz, hogy az igazat elmondja.

– Az csak... a kamerák miatt volt. Apám azt akarta, hogy kavarjam fel egy kicsit a kedélyeket, és történjen valami dráma, hogy az újságok kicsit felkapjanak – hazudta folyékonyan, gondosan elkerülve a kék szemek megdöbbent, átható pillantását. Marinette haragja hirtelen lángra lobbant, s megtízszereződött. Ökölbe szorította a kezét, s reszketve próbálta a teste mellett tartani azokat, még mielőtt egy bizonyos szőke hajú modell nyakára vándorolnának, kicsit sem szeretetteljes célzattal.

– Na ne etess engem ezzel a szarral Agreste! – zengte be a termet a lány hangja. A fiú ijedten pislogott vissza az addig halk szavú és csupa mosoly partnerére. – Mégis minek nézel te engem? Egy kibaszott idiótának? Ismerlek téged Adrien, és tudom, hogy nem kavarnád a szart a sajtó kedvéért, akkor sem ha maga a Francia elnök személyesen könyörögne neked érte! – Kiáltotta mérgesen a megszeppenten bámuló modellpalántának.

– Ne-nem tudom, mit mondhatnék neked erre. Azt, hogy ez-

– Fogd be! Ha tényleg ez lenne a valódi okod, akkor egy cseppet sem lennél jobb az apádnál! – kiáltotta hevesen, s szemébe megint könnyek szöktek az elfojtott indulattól. Föl sem figyelt rá, hogy forró könnyek szántják hosszában az arcát újra meg újra, csak bámult a zöld szemekbe. Várt valami jobb magyarázatra, várt a csodára. Adrien elsápadt, s ebben a csendben érlelődtek legalább egy hosszú percig, mielőtt szóra nyitotta volna a már szétharapdált ajkait.

– Ez... Nem vagyok olyan, mint-

– De igen! – fojtotta belé a mondatot s kipislogta a szeméből a homályos látást okozó cseppeket. – Pontosan ugyanolyan vagy, mint ő! Hideg vagy, és távolságtartó, de abban a pillanatban, ahogy a kamerák téged figyelnek, hirtelen átvedlesz szerelmes turbékoló gerlicévé. Már egyáltalán nem úgy viselkedsz velem, mintha a barátom volnál. Pontosan ugyanazt csinálod velem, amit az apád művel veled. Teljesen úgy teszel, mintha a tulajdonod volnék. Azt hiszed, hogy a tied vagyok? Tudd meg, hogy nem vagyok senki tulajdona Adrien Agreste!

Nem azért fejezte be a kiabálást, mert elfogyott a mondanivalója, hanem azért, mert már annyira reszketett a haragtól, hogy nem volt képes tovább folytatni a fiú szapulását. Adrien tátott szájjal bámulta, ahogy az arcát a kezébe temetve ott helyben összetöpped és a két ágy között a földre ereszkedik, hogy ernyedten tovább sírjon kedvére. Adrien nem akarta, hogy ennyire maga alá zuhanjon. Félredobta a jeges borogatását és gondolkodás nélkül ugrott utána, hogy vele szemben az ágyak közé térdeljen. Az apró test megrázkódott a csupasz vállára helyezett kéztől, de nem utasította vissza a közeledését, sem a gondoskodó mozdulatot, amit a megnyugtatásáért kezdett. Adrien óvatosan simogatta föl le a lány karját. Marinette hamarosan azon kapta magát, hogy a fiú nyakába kapaszkodik kétségbeesetten, s a hátára potyogtatja az elapadni nem akaró könnyeit. Közben a fiú szorosan ölelte, simogatta a hátát és előre hátra ingadoztak lassan, egymásba kapaszkodva.

– Tudom, hogy igazából nem vagy olyan mint ő – súgta neki hirtelen, két szipogás között. Adrien elengedte őt, s a homlokát az övének támasztotta. Nem lett volna képes ebben a pillanatban valami ócska hazugsággal kiszúrni a szemét, főleg, hogy az előző hazugsága miatt került ebbe az állapotba. – Szóval kérlek...mondd el, hogy valójában mi késztetett arra, hogy így kiforduljál önmagadból – húzódott hátrább hirtelen, s a könnyektől hatalmasnak látszó, csillogó kék szemeit rá emelve várta a válaszát. Adrien csak bámult maga elé. Szánalmasan érezte magát a kivörösödött, feldagadt de még így is lélegzetelállítónak talált szempár látványától. A fekete hajkorona azóta csapzottan keretezte az arcát, mióta az előadó épületét sebtében elhagyták, s a sminkje a sok sírástól foltokká maszatolódott az arcán. A könnyei még potyogtak, de már elapadóban voltak. Adrien nagyot sóhajtott, s hüvelykujjával letörölgette a maradékot a lány kipirosodott arcáról. Marinette reakciója erre az volt, hogy lehunyt szemmel élvezte a dolgot, s arcát belehajtotta a fiú odanyújtott tenyerébe, de szinte azonnal vissza is kapta. Adriennek minden egyes porcikája üvöltötte, hogy nem volna szabad megtennie amire készül, de ő már nem volt hajlandó arra a hangra figyelni. Végre-valahára elkezdett arra a vékonyka hangocskára figyelni, aminek már nagyon régóta több figyelmet kellett volna szentelnie.

Marinette szemei hatalmasra tágultak a meglepetéstől, amikor Adrien nemes egyszerűséggel magához húzta őt és ajkára az övére szorította.

*****

továbbra is köszönöm mindenkinek, aki visszajáró lélek és csillagokat is dobál hozzá rendszeresen.

Ne feledjétek, ha nálam frissülés van, akkor HNori1 nál sem kell sokat várni a frissítésre.

Jó szórakozást, jó nyári szünetet