A divathét Madridi verziója megkezdődött, ami hirtelen hatalmas változásokat hozott magával, meglehetősen rövid idő alatt. Ez azt jelentette, hogy a teljes szabadságnak hirtelenjében vége szakadt és konkrétan betáblázott órarend diktálta nekik az iramot. A biztonság kedvéért Gabriel éberen felügyelte, hogy a fiatalok betartsák az ütemtervet, és ne tudjanak eltévelyedni. Korán kellett ébredniük és olyan dolgokat kellett viselniük, amik illettek egy divathéten résztvevőhöz, vagyis a lehető legfrissebb trendnek megfelelő ruhát és kiegészítőt. Marinette valószínűleg túlkészült a hétre, mert ő speciel kifejezetten élvezte a dolgot. Adrien ezzel szemben olyan dolgokat viselt, amiket Nathalie pakolt be neki, kifejezetten erre a rendezvényre, hogy a főnökét ebben is támogassa. Marinette mindenben támogatta a fiút és segített neki összeegyeztetni a darabokat, hogy azok passzoljanak egymáshoz. Így sikerült mindennek fennakadás nélkül sodródnia a maga medrében.

A lány megjelenése változatos volt. A legaranyosabb bolyhos poncsótól az alakját tökéletesen előnyben részesítő A-vonalú ruhácskákig, egészen a merészebb rockeres bőr nadrág láncokkal felturbózott megjelenésig. A sajtó egyszerűen legelt rajtuk. Lenyűgözve áradoztak Marinette kinézetéről, s Adrien gyakorlatilag csak az ő kiegészítőjeként volt megemlítve a nyomtatott médiában. Ezen nem változtatott az, hogy mennyire jól mutattak egymás mellett, s az sem, hogy a kinézetük nem lett volna teljes anélkül, hogy Adrien ne helyezte volna rá léptén nyomon a kezét az általuk megemlített „tulajdonára". Az ötnapos rendezvénynek már a második napjának a végére teljesen kimerültek voltak. Marinette egy vaskos pezsgőfürdővel kényeztette magát a kiszipolyozó nap végén, miközben Adrien csak ült a fürdőszobában a járólapon, s a lány figyelte csendesen. Csak beszéltek és beszéltek majdnem egész éjjel, miközben hideg gyümölcsleveket kortyolgattak, amit a szobaszerviztől rendeltek fel. Adriennek még mindig problémát okozott a normális kommunikáció, de erőt vett magán, ahogy azzal az érzéssel is folyamatosan küzdenie kellett, hogy magához rántsa és megcsókolja a lányt. Ezeknek a késztetéseknek szerencsére akkor nem kellett ellenállnia, amikor társaságban voltak, s akkor rendszerint ki is használta az alkalmakat, s mi sem természetesebb módon esett a „barátnője" ajkainak. Rendszeresen szakította meg őt beszélgetés közben ezzel a tevékenységgel, s a divatbemutatók alatt is igényelte, s aljasul néhány előadás közepette is rá vetette magát.

Marinette próbálta ezeket a dolgok nem észrevenni, vagy nem szóvá tenni. Nem akart ócska reményeket táplálni magában azzal kapcsolatban, hogy miért is élvezi a fiú újabban ezeket a gerilla csókolózásokat, amiket lépten-nyomon lerendez neki. Ettől eltekintve elég nehéz volt nem észrevenni, hogy mennyivel szenvedélyesebben, szívdobogtatóbban, sőt zavarba ejtőbben űzi ezt a sportot az elvetemült szőkéje. Ám amikor végre kettesben maradtak megkukult és zavarttá vált, és sokkal nehezebb volt vele értelmesen beszélgetni, mint azelőtt. Volt, hogy csak ültek egymás mellett néma csendben, s élvezték egymás társaságát.

– Lássuk mit írnak ma a lapok? – hümmögött Marinette, ahogy széthajtott egy magazint. Még fürdőköpenyben volt s a tőle már máskor is látott hanyag mozdulattal zuttyant le, hogy elolvassa a búvársajtó legújabb remekét. Hirtelen majdnem hangosan felhorkant az első oldal láttán, aztán inkább gyorsan lapozott és a szája elé kapta a lapot, hogy elrejtse vele a feltörni készülő nevetését. Adrien csodálkozva tűnődött rajta, hogy vajon mi lehetett rá ekkora hatással. Merengése közben hatalmasra tágult szemekkel akadt fenn a szalagcímen, amin a lány olyan jót mulatott.

– Marinette Dupain... Bang? – olvasta fel akaratlanul is hangosan. A hatalmas szavak egy képre voltak rányomva, amin Marinette bikiniben feszített. Bőrén hatalmas vízcseppek ragyogtak, s arcán széles mosoly terült el éppen és a hajából rázta ki a vizet. Minden találgatás nélkül meg tudta mondani, hogy ez a fénykép a medencés napjukon orvul meglapuló firkászok valamelyikétől származik. Még a pontos pillanat is fejében volt, amelyikről a felvételt készítették.

Marinette-ből előtört a nevetés.

– Szent szar! Komolyan! Milyen hülye szalagcím már ez? – zsibongta nevetve. Adrien nem tudott mit hozzászólni, így inkább csendben mosolygott magában a lány csilingelő nevetésén, s elvette tőle a feléje nyújtott pletykalapot.

– Ki gondolta volna, hogy a közkedvelt divatmágusunk olyan kisportolt, hogy kockás hasizmokat rejteget a ruharemekei alatt? Marinette Dupain-Cheng határozottan az a csaj, akivel nem tanácsos szórakozni. Te jószagú sajt! Hát ez se kutya! – mulatott a lánnyal együtt, miután hangosan felolvasott egy újabb hozzászólást, a kiemelt fotó mellől.

– Marinette Dupain-Bang! Elhiszed ezt? – kuncogta továbbra is a lány a fricskának és lehengerlőnek szánt névkreálmányon szórakozva. Adrien fölnézett, s elakadt a lélegzete. Szembetalálta magát ugyanis egy meglehetősen kompromittáló fotóval, amin szemérmetlenül bámulta Marinette fenekét, miközben az egyik lábát a közeli nyugágyra föltéve felettébb alaposan kenegette a naptejjel. Emlékezett erre a mozzanatra is, hiszen, amikor a lány megfeszítette az egyik lábát a feneke hihetetlenül kikerekedett és az izmok a mozgás hatására táncoltak a feszes bőre alatt. A kép fölött ez állt harsányan „Letaglózva?" Emellé párosult némi magyarázat, ami elmagyarázta, hogy a fiú éppen a barátnője popsiját fixírozza. Adrien gyorsabban váltott pirosra, mint a közlekedési lámpa, s testét sebtében átjárta a félelem.

– Uhh... megnézhetem még? A-akarok csinálni róla egy képet, hogy megmutassam Ninonak – füllentette a cél érdekében.

– Nyugodtan viheted, miután elolvastam – válaszolta, s kinyújtotta a kezét, hogy visszakapja az orvul elkobozni szánt, amire Adrien az imént rámutatott. A fiú rohamost sápadva konstatálta, hogy nincs az az isten, hogy ezt a képet a lány meglássa. Agyában nyikorogva megindultak a fogaskerekek. Ő megalázónak fogja érezni a dolgot, önmagának pedig kifejezetten lángolni fog a burája. Mit ne mondjunk már most lángok nyaldossák annyira égőnek érzi a dolgot.

– Uhh...M-mégis miért olvasod el ezeket? Ezek csak ostoba magazinok, cs-csak ócska pletykalapok –dadogta az időt húzván, míg kieszel valamit.

– Tudom. De nagyon szórakoztató olvasni, hogy miket írnak rólam. Veled ellentétben nekem ez nem mindennapos dolog. Az én arcom nem szokott minden nagyobb Francia magazin címlapján heti rendszerességgel megjelenni, így kiélvezem, amíg tart – hördült fel játékosan szörnyülködve a partnere kisebb hírnevén, hogy a saját frissen szerzett 15 perces rivaldafényét megóvja. Fölnézett a magazin mögül, s megbökte a szőkeség orra hegyét. A fiú meglepetten dörzsölte meg az inzultált testrészét, s szőke szemöldökeit egymáshoz közelítette ahogy a homloka összeráncolódott a hárított bepróbálkozástól.

– Gondolom. De nem hiszem, hogy van benne bármi, ami a Dupain-Dang-et űberelni tudná – mutatott rá a kegyetlen valóságra, hogy visszavágjon neki az orrba bökésért.

– Habár teljesen igazat adok neked, attól függetlenül még szeretném elolvasni a benne lévő horoszkópot is – válaszolta, s újra kinyújtotta a kezét a magazinért. Adrien még nem adta fel. Bezárta az újságot, s a mellkasa előtt keressztbefonta a karját.

– E-esetleg csi-nálhatnánk valamit. Megnézhetnénk a híreket is. Biztos van rólunk a tévében valami, csak kapcsoljuk-.

– Adrien, miért nem kapom vissza a magazinomat? – kérdezte, s kezei automatikusan a csípőjére csusszantak, hogy komolyabbnak látsszon. Adrien elfelejtette ignorálni, hogy milyen aranyosan tud a „barátnője" komolynak látszani, s hogy a csípőjére tett kezei mennyire hangsúlyozzák annak kellemes vonalait. Azt sem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire veszélyesen bénán van megkötve a lány köntöse, s az iméntihez képest most mennyivel nagyobb hasadékot enged látni a lán mellkasából.

– Ni-nincs különösebb oka. É-én csak úgy gondolom volna jobb dolog, amivel elüthetnéd az idődet-

– Igen, de ez csak a te véleményed-

– Utálok képeket látni magamról! – csattant fel végül, amire a lány meglepett pislogással reagált. További infót követelő tekintete eredményt ért el. A fiú kifakadt.

– Ha annyira tudni szeretnéd, elmondom. Ki nem állhatom. Utálom a sajtót, utálom azokat, akik fényképeket készítenek rólam az engedélyem nélkül, és utálom magamat, ahogy a hasábokon át megjelenítenek – sorolta meglehetősen őszintén az ellenvetéseit amiket az évek során szedett magára. Az elmondottak egyike sem volt hazugság, mégsem szerette volna visszaadni az elorozott újságot, hogy azután a következő cikkel szembesülvén teljesen porig alázódjon a lány előtt. Marinette elképedve bámult rá, s lehuppant az ágyára.

– É...én nem tudtam erről. S-sajnálom – mentegetőzött, s ettől Adrien végképp megutálta magát. Bűntudatot ébresztet a lányban amit nem akart. Akkor már inkább a megaláztatás. Felcsapta a nyomdaterméket azon az oldalon, ahol jártak s vissza nyújtotta neki. A nem kívánt fotó csúfondárosan nézett vissza rá, de ő már nem bánta.

– Nem. Én sajnálom. Te nem tettél semmi rosszat – motyogta. A lán elvette a papírköteget, s összevonta a szemöldökét.

– Adrien-

– Megyek aludni...kapj magadra valamit és te is menj pihenni. Holnap megint korán kelünk – mondta végül nyugodtan és elfordult tőle, hogy a saját ágyában letelepedjen. Marinette tűnődve figyelte ahogy a szőke elhelyezkedik s lekapcsolja a lámpát a mellette lévő éjjeliszekrényen. Bizonytalanul követte a mozdulatát, s a hirtelen beálló sötétségben magára kapta a pizsamáját. Hirtelen ötlettől vezérelve a szemetesbe lendítette az addig őt foglalkoztató pletykalapot.

– Nem is tudom, épp csak eltávolodott tőlem, érted? Mintha mentálisan nem lenne jelen amikor beszélek hozzá, aztán meg később olyan hebrencs. Bár tudnám mi a gond, hogy segíthessek rajta, hogy jobban érezze magát. De... mióta elkezdődött ez az egész divathét, azóta nem túl beszédes – mondta Marinette a telefonba. Óvakodva hátrasandított a válla fölött, hogy meggyőződjön róla, hogy Adrien még alszik és nem a beszélgetését figyeli. Tudta, hogy ehhez a témázáshoz jobb lett volna inkább elhagyni a szobát, de még tíz percük volt az óra csörgéséig.

– Ez annyira nem rá vall, főleg, most hogy ennyire összemelegedtetek. Ha én nem léteznék, mos tő lenne a legjobb barátod – válaszolta Alya meglehetősen kétértelműen.

– Pontosan. Borzasztóan aggódok érte. Tegnap este próbáltam elolvasni egy úzságot, ami gyakran cikkezik rólunk, erre ő... kiborult. Azt mondta utálja ha az engedélye nélkül fotózzák, s ilyeneket írnak róla. Én meg hirtelen annyira hülyén éreztem magam, hogy mindig mellette olvastam ezeket, aztán meg hirtelen visszaadta az egészet, mintha nem is olyan dolog lenne, amit gyűlöl.

– Szerintem csak kimerült ettől az egész divathét dologtól. Múlt héten még minden szivárványszínben tündökölt és kiskutyusok potyogtak az égből mert kialudtátok magatokat, és neki nem kellett interjúkat adnia. Csia gondolj bele, hogy neki nem kellett egy emberekkel teli teremben szorongania, s percenként válaszolgatnia az olyan kérdésekre, hogy „mit gondol az előadásokról". Ezen a héten csak dolgozik és az apja bábjaként mosolyog és jár, és nemigen van szabadideje lazítani – mutatott rá Alya a lényegre.

– Hát ez tényleg igaz... De hogy segíthetnék neki abban, hogy jobban érezze magát? Korábban már elismerte, hogy sokat segítettem neki ellazulni, amikor túlstresszelte magát, de most egyszerűen elutasítóan viselkedik. Már nem olyan bújós, mint volt, pedig az biztos sokat segített az állapotán. Sokkal kevesebbet eszik, legalábbis amikor mellettem van és rosszul alszik, és mindez emiatt a hülye divathét miatt volna? – forgatta meg a szemeit, s tekintete megállapodott az órán. Öt perc.

– Hát, talán erőszakold rá az este, hogy lazítson veled. Győződj meg róla, hogy többet eszik, és vonszold be a kádba. Lehet, hogy ott tud beszélgetni. Esetleg gyújts gyertyát is? – érkezett a javaslat.

– Az egész jó ötlet. Csak remélem, hogy beválik, mert annyira ellenkezik. Kivéve ha nyilvánosság előtt vagyunk. Ahh, ez annyira fura. Nyal fal, amikor a kamerák ránk tapadnak. Utána amint beülünk a kocsiba, csak bámult kifelé az ablakon, gyakorlatilag semmibe vesz engem.

– Ó csajszi! Vörös kifutón vagytok. Talán csak kihasznál téged, hogy jó színben tűnjön fel-

– Alya, tudod, hogy Adrien nem az a fajta. Ne add nekem a hülyét. Valami baja van, és én tudni akarom, hogy mi – mondta Marinette.

– Oké, oké... ráírok Ninora és meglátom mit tudok tőle kicsikarni. Ő biztos tudja mi baja van a te lovagodnak – ugratta őt Alya, s Marinette felsóhajtott. Az óra szerint már csak egy perc maradt.

– Köszi Alya. Most mennem kell, de majd dobok egy üzit később – motyogta halkan.

– Okés, később dumcsizunk – válaszolta Alya mielőtt Marinette letette volna. Alig tette le a telefonját, az ébresztő hangos csörgésbe kezdett, s Adrien nagyot ásítozva felnyögött. Marinette kicsusszant az ágyból és lenyomta mielőtt óvatosan odalépett Adrien ágya mellé. Lehajolt mellé, s gyengéden a fejét az övéhez érintette. Adrien megmozgatta a fejét majd a párnájába fúrta. Marinette vett egy mély lélegzetet, majd közelebb húzódott s a karjával átölelte a fiú derekát, hogy még közelebb bújhasson hozzá. Adrien pislogott párat, s megfogta a hasára tévelyedett kezet.

– Jó reggelt – kapta az üdvözlést, s egy az előzőnél szorosabb ölelést.

– Neked is...

A szőke már legalább ötkor ébren volt.

Az óra hatot mutatott.

*****

köszönöm szépen a sok csillagot, listázást és hozzászólást, amit kapok. Szuperek vagytok ^^ aztán nem sajnálni a shurikeneket :D dobáljatok meg vele ha már itt izzadok, hogy kétnaponta legyen olvasnivaló a nyári szünetben... T_T hogy néha mennyi extra meló van vele XD

te jössz HNori1 , te se engedd éhezni a népet :D