a cím feldobta a magas labdát. sehogy sem volt értelmes számomra. Ezért ez hangzott frappánsnak és ennyi ... (kapitulálok ...hallod Nóri, kész kinyúltam a nap végére, mire betoltam mind az öt oldalnyi szöveget ...)

ne merészeljétek nem élvezni >>___<<

***

– El se hiszem, hogy ezt csinálom – suttogta Marinette izgatottan, miközben Adrien kezét szorongatta. A másik kezében a kabátját tartotta, miközben hitetlenkedve bámulta az előtte parkoló magánrepülőgépet, aminek a rakterében már ott pihentek a csomagjaik. Már csak arra vártak, hogy Gabriel is a fedélzetre lépjen, s elindulhassanak.

– Hihetetlen, hogy apa téged is meghívott!

– Hihetetlen, hogy a szüleim ebbe belementek. Mennyi idő is? Három hét? Az majdnem egy egész hónap – replikázott a lány szörnyülködve a barátja kijelentésére.

– A szüleid őrültebbek, mint az apám – hangzott az elmés tromfolás.

– A te apád az, akinek egy egész privát repülője van!

– Azt mondod ha megengedhetnél magadnak egy repülőt, akkor nem vennél egyet?

Marinette tovább szörnyülködött a kérdés hallatán, és megcsóválta a fejét.

– Persze, hogy nem. De nem is utazok minden nyáron Madridba – válaszolta felháborodottan, amire a fiú nem tudott nem fölnevetni.

– Határozottan nálad a pont. Apám többet használja ezt a repülőt, mint Gorilla az autót.

A beszállókapuknál kisebb embercsoport tülekedett. Nem kellett sokat gondolkodniuk azon, hogy kik azok és hogy kerültek oda. Bár az tényleg jó kérdés, hogy kerülhetnek illetéktelenek a magánhangár kifutójához. Újságírók, riporterek, és online szerkesztők csattogtattak kamerákat, dugtak mikrofonokat, miközben nyilvánvalóan Gabriel Agreste-ét várták. Szerencsére a párocskának nem szenteltek akkora figyelmet, bár egy-egy reteszcsattanás árulkodott róla, hogy képeket készítettek róluk is.

– Karolj át! – suttogta a lány alig mozgó ajkakkal.

Adrien értetlenül pislogott rá, majd a mocorgó embercsoportra nézett a szeme sarkából, s már siklott is a karja a lány derekára, hogy a kívülállónak birtokló mozdulattal húzza közelebb magához. Futó csókot is lehelt a kékesfeketén csillogó hajkupacra, amire őrülten felélénkült a kameracsattogás.

– Szép munka – dícsérte a lágy hang válaszul. Rövid kuncogás után elragadó mosolyt villantott a modellre.

– Köszönöm. Gyakoroltam – válaszolta a szőke önelégült mosollyal, s ráhajolt a lábujhegyre pipiskedő lány ajkaira, hogy egy még jobb szögből nyújthasson, még több fényképeznivalót az arra kiéhezetteknek. Alig birták ki, hogy ne kuncogjanak bele mindketten a játékos csókba, amit végül Adrien apja szakított félbe.

– Elég ebből! Beszállás – jelentette be, amikor megérkezett melléjük. Adrien leeresztette kezeit a lány derekáról, s az elengedte az ő éppen becézgetett arcát, lehervadt mosollyal lépdeltek a fehér öltönyös mögött.

– Bocsánat – motyogták egyszerre. Mindhárman felkapaszkodtak a lépcsőn, s elhelyezkedtek a tágas fedélzeten. Természetesen Adrien és Marinette egymás mellett foglaltak helyet, míg Gabriel elvonult egy távolabbi sarokba, és a laptopján dolgozott. A fia rendkívül hálás volt, hogy még így is háttal ült nekik, mert még mindig kényelmetlenül érezte magát a közelében, annak ellenére is, hogy Marinette-el már ennyire sikerült jó viszonyba rázódnia. Bár úgy látszott Gabriel elfogadta a lányt, sőt látványosan a kedvelés felé hajlott, attól még nem tagadta meg önmagát, és egy hűvös és távolságtartó ember volt. Mindenféle megnyilvánulás az ő közelében kibaszottul kínosnak számított.

– Mennyi idő az út? – kérdezte hirtelen Marinette.

– Hát. Egy vagy két óra lehet – válaszolta a szőke bizonytalanul. Legutóbb elfoglalta magát valamivel, így nem figyelte az időt.

– Oh, az nem is olyan hosszú.

– Hát igen, elég hamar ott leszünk. Amerikába sokkal hosszabb az út, ezért nem szoktam oda menni – tette hozzá röviden.

– Szóval sosem voltál ott? – Adrien megrázta a fejét.

– Nem rémlik. Csak Európában volt fotózásom eddig. Nem igazán szeretek repülővel utazni. A fülem állandóan bedugul és tutira az felel a hátfájásomért is. Az ember utána teljesen használhatatlan – morogta, s Marinette bólogatott, hogy tudja mire gondol.

– Én se sokszor utaztam repülőn. Talán kétszer, de még kiskoromban. Nem is emlékszem rá igazán.

– Reméljük ezzel nem lesz gond, hisz csak pár óra.

Marinette halkan nevetett.

– Nem is tudom. Talán nem lesz olyan vacak, most hogy én is itt vagyok – mondta egy ördögi mosollyal. Adrien szemei elkerekedtek.

– N-ne merészelj megcsiklandozni!

– Egy szót se szóltam csiklandozásról.

– Nem zajonghatunk. Az apám itt ül mellettünk – válaszolta a szőke félig komolyan, s a lány megértően bólogatott neki.

– Oké, csak semmi zajongás.

– Köszönöm.

Végül felelsz vagy merszet játszottak úgy fél órán át. Nem holmi komoly dolgokkal, inkább csak kitöltötték apróbb ostoba vagy merész vallomásokkal az osztálytársaikkal kapcsolatban. Után Marinette tartott egy hosszabb előadást a sütő tudományáról, művészetéről, és hogy mitől a szülei a legjobbak az egész városban. Tíz percet emészthetett föl az, hogy panaszkodtak az út miatt és kinyújtóztatták tagjaikat, majd belemerültek Mendeleiev kisasszonyt kitárgyalni, aztán átkanyarodtak valahogy a macskafajtákra. Az utolsó órára már egymáson hevertek kimerülten. Az iskolaszünetben először ébredtek ennyire korán, ez jócskán rátett a kimerültségükre. Marinette elcsigázva bámult ki az ablakon, míg Adrien odahajolt hozzá és a vállára eresztette a fejét.

– Aludni akarok – panaszolta neki álmos hangon.

– Akkor aludj! – javasolta a lány megsimogatva a vállára ereszkedő szőke halmot. Az cserébe nyúzott nyögést hallatott, s testét lánnyal szembe fordítva mindkét kézzel átölelte a lányt, hogy azután arcát annak nyaka hajlatában pihentesse meg. Marinette hevesen elpirult a meglehetősen bizalmas mozdulatok hatására. Hisz ebben a percben senki nem figyelte őket, hogy ennyire közvetlen gesztusra vetemedjen. Szinte azonnal halk, elégedetten doromboló szuszogásba fogott, ezzel olyan zavarba hozva a lányt, hogy az meglepettségében csak egy perccel később engedte le a fölhúzott karjait, s ölelte vissza az érintésre vágyó emberi párnát. Kissé hitetlenkedve csóválta meg a fejét, hogy az egy hónapos megjátszott kapcsolatuk alatt ilyen mértékig lecsökkent a fiú ellenállása, s a kölcsönös személyes terük. Most gondolt csak bele, hogy valójában máskor is tett a fiú ehhez hasonlatos lépéseket az irányába, de ő annyira görcsösen próbált a saját érzéseinek elfojtására koncentrálni, hogy föl sem tűnt neki a dolog. Meglepte az a pont, ahol éppen tartott az egyébként nem is létező szerelmi életük. Vágyakozva túrt bele a szalmaszín tincsekbe és fájdalmasat sóhajtott, amikor a fiú a meleg testével közelebb fúrta magát a kellemes érzés forrásához. Aznap csak a fekete felsője volt rajta, s így teste melegét közvetlen közelségből élvezhette, amitől elöntötte a forróság a légkondicionáló hatékony működésének dacára is. Madridban persze minden bizonnyal majd fullasztó meleg fogadja majd őket, de az még egy órányira van tőlük. Ezt realizálva helyezkedett a lány is pihentetőbb pózba, betakargatta magukat a kardigánjával ott, ahol a légkondi fújta feléjük a hideget, s szemeit lehunyva jólesően simogatta tovább a selymesen puha tincseket.

Landoláskor nagy ásítással tért magához, nyakában Adrien csimpaszkodó karjaival. Gyengéden megbökdöste. A szőke álomittasan pillantott rá, s halovány mosollyal visszahúzta elgémberedett karjait a lány nyakából. Szemeit megdörzsölte, s nagyot ásítva mászott le az elnyomott áldozatáról.

– Ott vagyunk már? – nyögte megfáradt hangon.

– Aha... egek, ez volt ám a hosszú utazás – sóhajtott föl a fekete hajú az ablak felé kacsintgatva. Fél füllel még elcsípte a szőke egyetértését.

– Indulnunk kellene! Ebédre Mr. Jacobsnál kell lennem egy órán belül – szólalt meg mögöttük Gabriel kimérten.

– Úgy érti...-

– Igen, Marc Jacobs – szakította félbe és fejezte be a lány mondatát egy bólogatással megtoldva Adrien.

– Azta – tátotta el a száját őszinte csodálattal a lány.

A tinédzserek fölálltak, hogy szedelőzködjenek, s holmijukkal a kézben követték a divatmogult a kijárat felé. Csomagjaikkal együtt átszedelőzködtek a gép mellett várakozó limuzinba, ami amint beszálltak és elhelyezkedtek, már indult is a Marinette számára ismeretlen úti céljuk felé.

A lány félszegen piszkálta lábujjaival az autó szőnyegét, miközben néha felváltva figyelte Gabrielt, és Adrient. Előbbi a telefonjával volt elfoglalva, míg utóbbi mákony álommal küzdve próbálta nyitva tartani a szemeit. Nemsokkal később egy ernyedt test nyomása jelezte a lány oldalán, hogy a barátja elvesztette a harcot.

– Álomkór? – tudakolta halkan, s a kérdezett lustán bólogatott.

– Aludjatok egyet, miután a hotelbe értetek. Ma este vacsorapartira vagyunk hivatalosak Alsastar jóvoltából, és veletek is találkozni szeretne – világosította fel az esti terveiket illetően a világosszőke hajú férfi. Adrien engedelmesen bólogatott, míg Marinette szemöldöke a homlokáig szaladt.

– Alsastart... mint a tervező? – kérdezte elcsukló hangon.

– Pontosan. Róla van szó.

– Wow, micsoda őrület! Annyira odavoltam a múlt évi kollekciójáért – csacsogta megszállott mosollyal az arcán.

– Nos, biztosan le lesz nyűgözve, ha ezt este elmondja neki személyesen is – mosolygott rá vissza Gabriel egyféle hűvös nyugalommal.

– M-ma este? Biztosan észre sem venne egy ilyet, mint én. Én csa-csak egy átlagos kis senki vagyok hozzá képest – suttogta elhaló hangon, hirtelen teljesen visszabújva a csigaházába. Gabriel élénken fölnevetett.

– Már biztos olvastad, mit írnak rólad az újságok.

– Hogyan?

– Az újságírókat lenyűgözte a stílusod. Alsastar maga mondta nekem, hogy elolvasott minden egyes cikket, amit rólad írtak. Ők természetesen keserédesen fogalmaztak a stílusoddal kapcsolatban, de feltételezem, ő is kihámozta belőle amit érdekesnek vélt. Véleményem szerint a te stílusod valami olyan, amihez hasonlóval még nem találkoztunk – magyarázta, miközben megigazgatta a szemüvegét az orrán.

– Nos, ez. Általában magam készítem, vagy dizájnolom a dolgaimat. D-de csak amiatt, mert nem engedhetem meg magamnak a drága holmikat. Nagyon szeretnék egy Alsastar -féle sálat, de azok őrülten drágák – mentegette magát gyorsan Marinette, kissé szégyenkezve.

Gabriel fölvonta a szemöldökét.

– Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani a dolgot. De kifejezetten meg vagyok lepve, hogy Adrien még nem lepett meg ehhez hasonló ajándékkal – mondta, miközben éles pillantással illette a fiát. Az emlegetett félálomból riadt föl a neve hallatán.

– Oh, nos...-

– Adrien már többször is szeretett volna meglepni valamivel, de őszintén szólva visszautasítottam mindent, amit 10 eurónál többe került volna – mentette a helyzetet a lány s szélesen a szőkére mosolygott, aki nevetve bólogatott vissza válaszul.

– Igen, valahogy nem szeret elfogadni olyan dolgot, ami kisebb vagyonba kerül – füllentette, miután mindketten megerősítették az iménti mentegetőzést. Valójában nem sok ajándék cserélt gazdát közöttük a lány által hozott péksütiket és a szőke által adott fizikakorrepetálást leszámítva.

– Hát, legalább próbálkozott – motyogta Gabriel, s visszatért a telefonjához a figyelme. Eközben a limuzin megállt a szálláshelyük előtt, de Gabriel nem maradt ott velük a becsekkolás után. A hallból távozva a két tinédzser segített a hordárnak felvinni a csomagokat a szobájukba. Annyira hatalmas volt, mint amire számítottak, s Marinette hiába is próbálta magát előre felkészíteni az út efféle részleteire, a valóság minden képzeletét felülmúlta. Nem csak annak örült előre, hogy majdnem egy egész hónapot tölthet Adrien közvetlen közelében Madridban. A szíve attól is hevesebben vert, hogy megannyi híres divattervezővel és divatszakértővel fog egy helyen forogni, s mint gabriel elmondta, részt vesznek a teljes Madridi divathéten. Megnézik a divatbemutatókat is, ami neki nagyon inspiráló tapasztalat lesz, ha a főiskolai tanulmányait fogja folytatni.

Adrien hatalmasat ásított immár sokadszorra, mióta megérkeztek a szobájukba, s automatikusan levetette magát a szobában az egyik ágyra. A tágas helyiségből két hálószoba nyílt, amit úgy könyveltek el magukban, hogy az egyikben feltételezhetően Adrien és az apja, a másikban pedig Marinette lesz elszállásolva. Adrien ettől függetlenül meglepetten hallotta az apjától – mielőtt az elrobogott volna a mr. Jacobsal való találkájára -, hogy valójában kettejüknek szánta a közös szobát.

A szőke túl fáradt volt ahhoz, hogy tüzesen lángoló arcára odafigyeljen, de gyomra hatalmas bukfencet vetett az izgalomtól, amikor be kellett számolnia Marinette-nek a szobaelosztásról. Némán figyelte, ahogy a lány hatalmasat nyújtózik, s a fölfelé csúszó puha anyagú pólója alól lustán kikacsint a köldöke. Szája szegletében halvány mosoly bujkált, mielőtt szégyenlősen elfordult volna.

– Szóval mit fog viselni a partin miss Tinidivat ikon? – ugratta elcsukló hangon, mire a lány nyilvánvaló okokból megforgatta a szemeit. Néhány divatlap már nyálcsorgatva várta, hogy leközölhesse a modellpalánta szíve választottjának ruhaválasztását. Ezek a lamentálások hízelgőek voltak a számára, ugyanakkor idegessé és szorongóvá is tették őt.

– Valami – kezdett bele a homályos magyarázkodásba, mintha maga sem tudta volna, hogyan is definiálja a választását.

– Feltételezem, egy eredeti Dupain-Chenget választottál – tippelte meg, mire a lány megkönnyebbülten vigyorodott el.

– Bingó!

***

nya megvan az éjféli határidő előtt 15 perccel ^^'

a hibabejelentő ablak alul található közvetlen a shuriken alakú gomb alatt. ha bejött az extrém gyors fejezet feltolás, vágj hozzám egy shurikent 😂😁✨