és ezt az epizódot teljes egészében MartinkaMzer
nek ajánlom, és szurkolok hogy szuper eredménye legyen a vizsgájának ^_~

*****

– Öcsém! Te megcsókoltad Marinette-et tegnap – emlékeztette Nino Adrient sokadszorra. – A száján! – tette hozzá, mintha ezzel tetézné, vagy megszorozná a cselekményt.

– Tudom – felelte a szőke, immár kissé unva a számonkérést, így elővette a telefonját és lecsekkolta az értesítéseit.

– Kétszer! – hangzott a toldalék megtoldása. – Biztosan bombasztikus volt. Milyen érzés? Annyira csodálatos, amilyennek gondolom? – Szinte már-már könyörgött Adriennek a részletekért, amiket az nemigen tudott kiadni, mivel nem az érzésre összpontosított. Nem tudott jobbat alkotni, hát vállat vont é kinyögte az első dolgot, ami eszébe ötlött.

– Korrekt volt.

Nino álla a padlón landolt, s olyan lesokkoltan nézett, hogy a szőke egy pillanatig azt hitte veszélyben forog az élete.

– Ez most komoly? Te még ezek után sem vagy beleesve Marinette-be? Ugyan már, haver, hogy vagy képes ennyire rezzenéstelen maradni vele szemben?

– Bocsi pajti! Én csak nem vagyok annyira oda érte, mint te. Ő tényleg egy csodálatos lány. Totál egyetértek veled, épp csak nem tudok rá romantikus értelemben lányként tekinteni. Ő csak egy barátom – mentegetőzött gyorsan Adrien, nehogy a nyakának ugorjon felbőszült Marinette rajongó barátja, de közben álmodozva nézte a beszélgetőpartnere mögött a távolban lévő Katicabogár posztert. Elméjében már valaki másnak adományozta azt a piedesztált, amire Nino az említett lányt emelte a saját álmaiban.

– Legalább azt mondd el, milyen érzés volt csókolózni vele.

– Jó volt. Olyan, amit nem utálnék újra megismételni, ha nem volnék a sajtó miatt ekkora nyomás alatt. Első alkalommal apám estélyén voltunk kénytelenek egy amolyan színpadi csókot váltani, amit utáltam. Aztán volt az a kis összetűzésünk, mert én nem adtam bele mindent ebbe a szerepbe, szóval úgy gondoltam miért is ne próbáljuk meg élesben, ha már annyira lekiabált amiért nem akartam élethűbben játszani.

Nino újfent végigmérte őt azzal a merengő tekintettel, amit nem tudott hova tenni. Lincselni akar, vagy kezet rázni vele?

– Te komolyan erőfeszítésnek nevezted, hogy meg kellett őt csókolnod? – kérdezte egy fél pár fölfelé kúszó szemöldökkel. Adrien megforgatta a szemeit és észrevette Marinette-et a park bejáratánál.

– Ez van. Bocs haver, de most le kell rázzalak, mert elrontod a romantikus rezgéseket – kacsintott barátjára a szőke, azzal fölpattant a padról, amin addig beszélgettek. Nino is fölállt, de ő mély sóhajjal.

– Jobban tennéd, ha hercegnőként bánnál vele – sziszegte vissza a szőkének, utolsó pillantást vetett a párocska tagjaira, s bosszankodva eloldalgott. Már nem látta, hogy Adrien egy bólintással válaszolt neki, s halkan megjegyezte, hogy azt fogja tenni.

Kölcsönösen integettek egymásnak, s megindultak a másik felé a parkon átvágva.

– Hali – köszöntötte a lányt mosolyogva.

– Szia – válaszolta, amikor a fiú megfogta a kezét és futólag az ajkához érintette. A lány zavarba esve vette vissza a kezét. Magában mantraként ismételgette, hogy az egész csak színjáték, hogy tiszta fejjel tudjon Adriennek segíteni.

– Mit terveztél már? – kérdezte, miután átmenetileg meggyőzte magát és visszanyerte az önuralmát.

– Egy kellemes pikniket itt a parkban, kirándulás a Louvre-hoz, végül egy kis fagyizást. Megnézhetnénk a naplementét is a toronynál, de jobb volna átszervezni máskorra, hercegnő – mondta, s pajkosan kacsintott egyet játékosan csillogó zöld szemével. A lány megfagyott egy pillanatra. Ez a becenév emlékeket ébresztett benne.

– Nagyon ígéretesnek hangzik. Honnan jött az ötlet erre a becenévre?

– Semmi különös – füllentette majd megfogta a lány kezét, aki készségesen követte őt arra a plédre, amit még Ninoval terítettek le, s ami mellett néhány szót váltottak az imént.

– Nahát, te tényleg készültél, le vagyok nyűgözve – jegyezte meg Marinette ámulva. A park füves részén gyakoriak voltak az ebédszünetben szendvicset, salátát majszoló dolgozók, ám így délután semmi sem zavarhatta meg a kettejük légyottját. Mindketten elhelyezkedtek a fűre terített kis pléden és egymásra pillantottak.

– Hát. Elég komolyan vettem azt, amit a tegnapi veszekedésünkkor jogosan a fejemhez vágtál. Tényleg nem erőltettem meg magam, szóval most mindent beleadok. – válaszolta.

– Ezért csókoltál meg tegnap? – kérdezte merengve, mire a szőke halkan megeresztett egy kínos nevetést.

– Hát igen, plusz tényleg azt akartam, hogy Chloe végre befogja. Néha borzalmasan fárasztó tud lenni.

– Néha?

– Tudod, hogy értem! Sokkal fárasztóbb, mint általában – javította ki saját magát, majd fölnyitotta a kosár fedelét, ami mellett helyet foglalt.

– Huh. Mondtam Nathalie-nak, hogy csak egy normális piknikre készülünk. Őszintén szólva soha nem csináltam még ilyet, szóval az emberek csak szendvicset esznek ilyenkor? – kérdezte kicsit bizonytalanul. Marinette próbálta lenyelni a belülről csiklandozó nevetést, amikor a szőke valami hihetetlen elárvult ábrázattal előkotort néhány becsomagolt szendvicset a kosárból.

– Te tényleg nem csináltál még ilyet? – kérdezte, miközben kibuggyant belőle az első adag nevetés. A válasz fejrázás és válasznevetés volt.

– Soha az életben – nyugtázta. Marinette ezt betudta annak, hogy egy meglehetősen elfoglalt embernek a gyermeke.

– Akkor örvendek, hogy én vagyok az első, akivel piknikezel – mosolygott rá biztatóan, és elvette a felé nyújtott szendvicset

– Flúgos vagy! – mondta a fiúnak, és kicsomagolta az ételt. Ebben a pillanatban teljesen aranyosnak és lehengerlőnek találta a színjátszó partnerét, s kissé meglepődött a közvetlen viselkedésén, mivel éppen senki nem volt a közelükben. Nem értette, hogy a nyíltság és a laza stílus minek szólhat.

– Te még annál is flúgosabb – nyújtott nyelvet a lányra pajkosan. Marinette gyomra bukfencet vetett.

– Gyerekes vagy – nevette.

– Igen, egy nagy gyerek vagyok – ismerte be s ezzel a gondolattal komótosan kicsomagolta a saját ennivalóját.

A tinédzserek ebben a kedélyes és oldott hangulatban folytatták a falatozást, és a beszélgetést. A szendvicsek eltüntetése után Adrien egy kis ételhordóból gyümölcsöt vett elő, s azt kezdték el csemegézni a pokrócon üldögélve.

Bolondos dolgokról beszélgettek, lényegtelen apróságokról, s csak lazultak. Nézték, ahogy a felhők lustán tovaúsznak a kékségen. Marinette olykor kíméletlenül ugratta a szőkeséget, s az nem volt rest viszonozni azt. Mialatt Adrien teljesen önfeledten jól érezte magát, addig Marinette nem tudott túllépni a viselkedésén, s próbálta felfogni melyik része lehet színjáték, és melyik a valóság. Tisztában volt vele, hogy nyilvános helyen vannak, ami lehetőséget ad a srácnak, hogy bontogassa a színész szárnyait. A már meglévő barátságra alapozva próbált becsempészni némi lazaságot, és egy kis flörtölést, ami egész jól ment neki. Minden remekül sikerült, egészen addig, amíg Adrien gondterhelten nem ráncolta össze a szemöldökét. Hosszan elbámult a semmibe, s nagyot sóhajtott. Arca újra gondterheltnek látszott.

– Valami baj van?

– Észrevettem valakit, aki képeket készít rólunk – felelte a lány kérdésére. Marinette óvatosan bemérte a fiú tekintetét és nem túl feltűnően úgy helyezkedett, hogy a szeme sarkából megpillanthassa azt a személyt, aki egy bokorból alig észrevehetően képeket készített kettejükről. Tétován pillantott a szőkére.

– Mit tegyünk? – kérdezte izgatottan. Színpad idő volt.

– Kezdjünk párként viselkedni? Azt hiszem – sóhajtotta válaszként, s hanyatt vetette magát. A fölöttük lévő ágakat kezdte bámulni, majd a felhőpamacsok lusta vonulását.

Marinette a beszélgetés közben a hasán feküdt, s most lassan megemelte magát és a fiú mellé ült. Fölé hajolt, hogy elcsípje élénkzöld tekintetét. Adrien rámosolygott, de Marinette látta, hogy ez a kényszermosolya, nem a természetes.

– Mi ez a komor arca? – bökdöste meg mutatóujjával a szőke puha arcát, aki erre félrenézett és nagyot sóhajtott.

– Utálom ezt az egész majomparádét, de tudom, hogy apám is látni fogja ennek a kígyónak a műveit, szóval kénytelen vagyok belemenni – morogta kedvetlenül. Marinette merengve vizsgálgatta az előtte lévő arcot.

– Mi más jár még a fejedben?

– Én. – Újabb sóhaj. – Sem.-

– Ne merészeld azt mondani, hogy semmi, Adrien Agreste. Csak beszélj hozzám! – parancsolt rá egyszerre kedves gyengéden, s ellenkezést nem tűrőn. A fiú maga is meglepődött rajta, de hirtelen megeredt a nyelve.

– Úgy érzem semmi sem elég. Félek tőle, hogy az apám soha nem fogja elhinni ezt az egészet, és mindegy mit teszek, rájön, hogy csak színjáték volt.

Marinette ellágyult pillantást vetett rá, s lassan bólintott.

– Elég reális félelem Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy nem ismerem az apádat. Arra alapozva, amit láttam és hallottam nem az a személyiség, aki közkedvelt, vagy nem elég megfontolt.

– Nincs is személyisége – morogta Adrien.

– Azért tennék egy próbát. Te nem? – hajolt a felsőtestével a fiú fölé, egyik lábával a szőkeség szétvetett lába közé térdelve.

– Mire gondolsz? – pillantott a szeme sarkából a paparazzi felé, aki hirtelen veszettül fényképezni kezdett. Arca pirosodni kezdett a lány közelségétől.

– Az osztályunk már látott minket csókolózni, szóval ha készülne róla fénykép is, akkor már tagadhatatlan volna a kapcsolatunk. Főleg, ha ilyen szituációban történne meg – magyarázta, s Adrien jelezte, hogy megértette a furfangos tervet.

– Szóval azt kéred, hogy csókoljalak meg? – kérdezte pajkosan a szőke. Marinette szégyenlősen felkacagott és félrenézett.

– Ha nem bánod, szeretnék segíteni neked – tért ki a konkrét válasz elől. Adrien bólintott.

– Tedd, amit kell – adta meg az engedélyt.

Marinette csillogó, kék szeme végigpásztázta a fiú arcát. Ugyanolyan idegesnek látszott, mint ő maga, s elképzelte milyen idegesnek látszódhat ő a fiú szemében. Lassan hajolt hozzá közelebb, és még közelebb. Kezeivel a pokrócra tenyerelt, miközben egész testével lentebb és lentebb ereszkedett, míg egyetlen centiméter választotta el a céljától. A szíve vadul kalapált a torkában, dübörgött a fülében, s bőrén érezte a partnere izgatott lélegzetét, mikor megtette az utolsó lépést. Marinette lehunyta a szemét és száját a puha ajkakra helyezte.

Adrien nem hazudott, amikor azt mondta, hogy a lányt kellemes volt megcsókolni. Kifejezetten a jónak, sőt kellemesnek találta, de nem volt szíve elmondani Ninonak. Lelke egyik fele arról ábrándozott, hogy Katica is ilyen jól csókol-e, a másik fele azt mondta senki nem csókolhat ennél jobban. A gondolkodásba belefájdult a feje, úgyhogy próbált inkább Marinette ajkaira fókuszálni.

Annyira ruganyosak és puhák voltak, s egész kellemes érzés volt, ahogy mozgatta. A puha fehér ujjak ismét a szőke tincsekbe túrtak, s a gerincén futkározott a hideg, amikor a fejbőrén ártatlanul végighúzta a körmeit. Adrien nem mérte az időt, vagy fordított rá bármilyen figyelmet, mert az egyetlen, ami lüktetett a fejében, az volt, hogy milyen kellemesen érzi magát éppen. Hamis szerelem érzésbe ringatta. A puha ajkak elvarázsolták, a kezek megadták az érzést, ami hiányzott az életéből. Szánalmasnak érezte magát, főleg, amikor mámorosan próbálta követni az elhúzódó lány ajkait. Gyorsan észbe kapott és visszafeküdt, onnan nézett föl félig lehunyt pillái alól.

Marinette kipirult arccal pislogott le rá, mielőtt szélesen elmosolyodott és fölnevetett.

– Hát ez fura volt – mondta. Adriennek eltartott egy ideig míg rájött, hogy kegyetlenül vigyorog. Olyannyira, hogy az arca is belefájdult. Ő is felnevetett, s karjával szégyenlősen takarta el égővörös ábrázatát. Marinette vele nevetett, s hogy leplezze zavarát, arcát a fiú mellkasába temette, majd a nevetéstől rázkódva lentebb csúszott a hasára.

– Ó, te jó ég, hogy ez de furi volt – helyeselte nevetéssel megtűzdelve a mondandóját.

– Ó igen – kuncogott a fekete pólóba élénken, s mikor a fiú erőteljesebb nevetésre váltott, észrevette, hogy az ő mozdulatai okozzák a vidámságát.

– Te csikis vagy? – kérdezte álszent vigyorral.

– Ne-em, é-én csak nevettem – hazudta egy nyilvánvaló vigyorral az arcán.

Marinette kegyetlenül elvigyorodott, mielőtt fürge ujjaival támadást intézett a modell felsőteste ellen. Adrien oda- vissza hemperedett, szűkölt, visítva fetrengett a pléden, próbált szabadulni a kínzó nevetéstől.

– Marine-ne á-állj! Ó éd-es is-te-he-nem!

*****

hamarosan folytatás. 

ha még nem tetted volna, akkor iratkozz fel, kövess, vagy jelezd valahogy, hogy érdekel a sztori. Bár magam szórakoztatom vele a legjobban, azért tök jó tudni, ha más is élvezi ^_~