Kim másnap egyetlen szó nélkül jelent meg az iskolában, próbált teljesen beolvadni a háttérbe, és a lehető legkeményebben dolgozott rajta, hogy jelenlétét észre se vegyék. Chloeval ellentétben, aki viszont ugyanolyan gálánsan és előkelően érkezett meg, mintha mi sem történt volna. Majdnem egy hétnyi hiányzás után, ami egyértelműen Marinette és Adrien együtt járásának az eredménye volt, egyszer csak megjelent, és elviselhetetlenebb volt, mint bármikor azelőtt. Hihetetlenül önelégültnek látszott, amit betudtak annak, hogy tudatában volt a párocska minapi összetűzésének. Ettől függetlenül nem lehetett tudni mi jár a fejében.

Adrien szeretett volna akkor reggel még iskola előtt beszélni Marinette-el, de szerencsétlenségére elaludt, így majdnem késve érkezett meg. Magában persze az éjjeli hangzavart okozó ellenfelüket rágalmazta különféle ízes szitkokkal. Ráadásnak, a legyőzése után két órával, még mindig eszelős fejfájás gyötörte. Ennek köszönhette, hogy mire sikerült elaludnia, már teljesen kimerült volt, s csak a szerencséjén múlott, hogy nem aludt tovább, mert akkor végképp elkésett volna az iskolából. Berontott hát az osztályterembe, még mielőtt a becsengés pontot tett volna a késés tényére, és próbálta az utolsó lépéseket a helyéig kényelmesen letudni. A tanárnő még nem kezdett neki az órának, mikor Adrien a lecsüccsenése előtt szemkontaktusba került Marinette-el, s rögtön lefagyott. A lány szinte azonnal félrekapta a tekintetét, de az osztálytársa vett egy mély lélegzetet.

– Jó reggelt Marinette! – mondta kedvesen. A lány ránézett, majd újra veszni hagyta a látványát.

– Reggelt – felelte hűvösen.

– Én, én nagyon sajnálom a tegnapit – mondta neki kertelés nélkül, amire csak egy artikulálatlan mormogást kapott válaszul. – És szeretném ha tudnád, hogy igazad volt.

Ez a vallomás már tartósan megragadta az osztálytárs figyelmét.

– Tényleg nem próbálkoztam, pedig kellett volna. Nem lett volna szabad rajtad átlépnem, mikor segíteni próbáltál. Valójában még most sem tudom mit kellene tennem, de nagyon hálás vagyok, hogy te rááldozod a szabadidődet, hogy megtedd ezt értem.

Marinette csak hallgatott, majd hosszú sóhajt hallatott.

– Elfogadom a mentségedet, és ha még mindig szeretnéd, szívesen segítek neked – válaszolta a fiúnak higgadtan, aki ezt hallva boldogan elmosolyodott.

– Köszönöm Marinette! Komolyan szükségem van a segítségedre

– Totál szükséged van minden segítségre, hogy megtanuld egy jó kapcsolat alapjait – ugratta a kékszemű egy pajkos mosolyt rejtegetve a szájzugában, amire Adrien halkan kuncogott.

– No és mi a meglátásod, hogyan lennék jobb barát?

– Csak beszélgessünk és megoldjuk. Nem csak azért vagyok itt, hogy hallgassak. Nem kell állandóan a problémákon stresszelned, mikor jól is érezhetnénk magunkat.

Ez a válasz már sokkal jobban ínyére volt a szőkének. Elégedetten bólogatott, hogy benne van a dologban.

– Oké, nem gond. Tudok mókás is lenni. Mi lenne, ha elmennénk valahová? – kérdezte hirtelen.

– Randizni? – emelkedett meg egy félpár kékesfekete szemöldök.

– Csak látszatból, a sajtó kedvéért – súgta oda neki Adrien bizalmasan, de a lány elképedését látva gyorsan hozzátette. – De attól még jól érezhetjük magunkat, nemde?

– Legyen – ment bele Marinette.

– Elmehetnénk a parkba, utána meg bekapunk valamit – javasolta a fiú merengve.

– Tényleg? – Marinette egy lágy mosollyal közelebb csúsztatta a kezét a fiúéhoz, s ujjaival lassan -játékosan végigsimított a kézfején, majd ujjait az ő ujjközeibe süllyesztette. A válasz nem maradt el. Adrien a hüvelykjével megsimogatta a partnere tenyerét és rámosolygott.

– Utána fagyizunk egyet és megnézzük a naplementét az Eiffel torony tetejéből, mielőtt hazakísérlek – közölte a lánnyal a legflörtölősebb stílusában. Marinette kacéran felnevetett.

– Milyen elcsépelt és közhelyes – nevette el magát őszintén.

– Minél elcsépeltebb, annál jobb!

– Jó reggelt osztály! Ideje kezdenünk! – üdvözölt mindenkit a tanárnő lelkesen.

Adrien elhúzta a kezét Marinette-től és megfordult, hogy odafigyelhessen a tanításra. Marinette megforgatta a szemeit. Látta a fiú kemény próbálkozását, de érezte, hogy ez még nem az igazi. Az óra nagy részét csendesen átbeszélgették, míg az osztály többi tagja beszélgetett és pletykált. Néhányan szóba hozták, hogy mennyire édesek ők ketten, és milyen boldog párnak látszanak hirtelen. A többség azonban még mindig fenntartotta azt a gyanút, hogy ezzel csak még jobban alátámasztják, hogy a kapcsolatuk nem is igazi. Chloe pedig szó nélkül bámulta Marinette-et.

– Mit lát benne? Semmi! Nincs benne semmi. Annyira megjátszott az egész, hogy az már fáj – sziszegte oda Sabrinanak féltékenyen.

– Nem tudhatod – válaszolta a vörös.

– Ha ez valódi lenne, állandóan egymással volnának elfoglalva, és nem a hülye leckével. Ha tényleg érezne iránta valamit, akkor Aaah!

– Tudod, amikor nem voltál itt én beszéltem velük, és Marinette azt mondta, hogy óvatosnak kell lenniük, mert nem akarják, hogy a riporterek Adrienen köszörüljék a nyelvüket – jelentette neki Sabrina a saját tapasztalatait.

– Ahh! Mintha Gabrielt érdekelné az ilyesmi! Extázisba esne attól, ha a bulvárlapok rácuppannának a fiára, ahogy a barátnőjével enyeleg. Szóval tutira kamuznak! – magyarázta a szőkeség vicsorogva.

– Nem is tudom, szerintem elég cukik-

– Pofa be Sabrina!

– Ahogy akarod Chloe – válaszolta a padtársa, s látszott rajta, hogy még a lélegzetét is képes volna visszafojtani, ha az volna a kívánsága.

– Ó a csudába! Valamit a tanáriban felejtettem. Egy perc, csak visszalépek érte! – szólalt föl hangosan a tanárnő, és sietve elhagyta a termet. A tanulók zavartan néztek össze. A nagy beszélgetés közepette, teljesen ignorálták a tanerő jelenlétét, és hirtelen ráeszméltek, hogy mennyire eleresztették magukat.

Adrien ezt a kis szabadidőt kihasználva azonnal Marinette felé fordult, amikor Chloe megköszörülte a torkát, hogy a figyelem rá irányuljon.

– Nahát, milyen édesek vagytok! Komolyan azt hiszitek, hogy bevesszük ezt a színjátékot, amit itt levágtok? – adta elő magát, s észre sem vette, hogy a harag csak úgy árad minden szavából. Marinette sóhajtva forgatta körbe a szemeit.

– Fogalmam sincs mire célozgatsz Chloe – válaszolt neki Adrien.

– Hagyd, fölösleges – súgta oda neki Marinette, reménykedve abban, hogy a fiú emlékszik még rá, hogy mi történt, amikor legutóbb belebocsátkoztak egy szóváltásba azzal, aki megkérdőjelezte a kapcsolatukat.

– Ne nézz hülyének Adrikincsem! Mindannyian tudjuk, hogy engem akartál felcsípni – kacsintott a meglepetten bámuló fiúra, aki hirtelen megremegett, majd megcsóválta a fejét.

– Bocsi Chlo. Téged csak barátként kedvellek – válaszolt neki kínosan feszengve, s most Chloen volt a sor, hogy idegesen megforgassa a szemeit.

– Hát hogyne. Fogadok, hogy még nem is csókolóztatok – felelte a szőke elszántan. Szavait követően Marinette élénkpirosra változtatta a bőrszínét. Persze, nem önszántából.

– Ne-nem a te dolgod, hogy csókolóztunk vagy sem – csattant föl a fekete hajú lány, fölugorva a helyéről.

– Mindegy. Ha valóban járnátok, nem érdekelne titeket, hogy az egész világ előtt kell csókolóznotok.

– Ez magánügy! Semmi jogod ilyet számonkérni rajtunk! – folytatta Marinette a vitát harcias felhanggal. Adrien elgondolkodva figyelte Chloe szánalmas próbálkozását, majd Marinette heves tiltakozását.

– Kit érdekel a magányügyetek? Csak azt mondom, hogy bizonyítsátok be egy csókkal, hogy tényleg van közötök egymáshoz! – A kihívás elhangzott az aljasul mosolygó Chloe szájából, s az osztály egy emberként, lélegzetvisszafojtva figyelte mi fog történni.

– Ez nevetséges! Semmit nem kell neked bebizo-.

Marinette nem tudta tovább védeni magukat, mert Adrien hirtelen megragadta az arcát és szájával az ő cseresznyeízű szájfényes ajkaira cuppant. A lány arca eddig az bosszúságtól lángolt, most kéntelen volt az izgalomtól kipirulni, mindaddig, míg a szája újra szabaddá nem vált. Adrien elégedett mosoly villantott Chloera, aki paradicsom-pirosan nyelte le mondanivalóját.

– Bocsánat. Szerettünk volna kulturáltan megkímélni mindenkit az ilyen részletektől, de ha tényleg mindenkinek ez a vágya, szívesen mutatunk még ehhez hasonlókat, sőt... – itt provokatívan megvonogatta a szőke szemöldökét, s elégedetten nézett körül. – Marinette-nek még kicsit szoknia kell a nyilvánosságot, de nekem már van gyakorlatom benne.

Amíg Adrien beszélt, Marinette próbálta összeszedni a szanaszét csúszott gondolatait, és újra összerakni a felrobbant agyállományát.

– Ne fogd vissza magad! – provokálta tovább Chloe dühösen.

– Biztos vagy benne? – kérdezett vissza egy kegyetlenül gonosz vigyorral, amit valamelyik fotózásán gyakoroltattak be vele, amikor egy kicsit keményebb stílusú képeket akartak vele csináltatni, hogy elvonatkoztassanak az angyali szőke kisfiús bájától.

– Gyerünk! Őrülj meg! – csattant föl a szőke lány.

– Örömmel! – sziszegte oda neki Adrien, s mint egy rongybabát, úgy rántotta a karjaiba a még mindig kóválygó Marinette-et.

– Várj Adri-. – kiáltotta volna a lány védekezően, de amint nyitotta a száját és kibukott belőle az első szó, már nem tudott többet mondani. Ajkára szorosan és nedvesen simult a szőke. Kezei ügyesen, gyakorlottan siklottak a derekára, s a fejére, hogy egy enyhe döntéssel jobb rálátást biztosíthasson a kétkedőknek. Ez a csók hosszabbra és sokkal élvezetesebbre sikeredett, mint az iménti promó verzió. Nem az első csók volt élvezhetetlen, csupán csak Marinette-nek nem állt elég idő a rendelkezésére, hogy kiélvezhesse. De most, félénken vezette a kezét a szőke tincsek közé, hogy ujjaival játékosan beletúrjon. Mikor a fiú eltávolodott, ő szédülve, bizsergő ajkakkal pislogott rá. Néhány ijedt pillantás után gyorsan kiszedte a szájából a haját, ami akkor került oda, amikor szétváltak, s ő félájultan tátva felejtette ama szervét.

– Jól vagy? – kérdezte Adrien finoman, s ő lassan bólintott.

– E-ez nem színpadi csók volt – susogta gyengén.

– Ezek a srácok meglehet, hogy idióták, de kevésbé veszik be a színpadi csókot, mint az apám – mutatott rá a helyzetre, s a lány megértően bólogatott.

– Akkor most szokjuk meg?

– Igen, azt hiszem.

– Oké gyerekek! Visszatértem. Még éppen időben ahhoz, hogy ez a kis közjáték véget érjen – szólta a tanárnő, amint belépett a terembe, s meglepetten látta a földúlt arcokat. Vajon mi a fene történhetett itt?