Könnyű elveszíteni a józan eszét az embernek, 

Főleg, mikor a leghiggadtabb részére van szüksége. 

Amikor csak azon múlik az egész világ, 

Hogy kész vagy végig rágni az összes pontját. 

A pillanat olyan tűnő kincs, amit könnyen elveszít bárki. 

Akár egy erős szuperhős is, aki túl ostoba mindent látni. 

Így járt Párizs legnagyobb hőse, a Macska, fekete jelmezben. 

Pedig az a nap maga volt a Paradicsom, eper szósszal leöntve. 

Rózsaszín érzelmekkel teleszórt mámor, amiből hirtelen ébredt,

Mint a búvár, aki túl mélyre merült a tengerben és hirtelen ért fel. 

Ilyen volt az az esti kaland, melyre sose készült fel. 

Amire soha nem is készülhetett fel, egyikük sem. 

Chat Noir vígan száguldott keresztül egyik tetőről a másikra, 

Aznap este ő volt kijelölve, mint az éjszaka védő angyala. 

Ökör módjára játszadozni kezdett, himbálózott ahol tehette, 

Közben azért a szemét élesen meresztette. 

Ezért is vehette észre, hogy aznap este valami különös árny, 

Éjjeli látomás, követni kezdte, mintha csak ott se lenne, a délibáb. 

Aztán, mint derült égből villám csapás támadt rá az illető. 

Sötétkék ruhában, és álarcban kapta el az ellenség őt. 

Kecses volt az ugrás, mellyel földre vitték a nagymacskát, 

A test pedig vékony, mozgékony és szerfelett hajlékony ám. 

Mégis inkább a formák ragadtak meg a fiatal fiú figyelmét, 

Mellyel a gazember, illetve, gazlány rendelkezett remek helyeken. 

-Hát honnan pottyant fekete angyal ide, kedvesem? 

-Nagyon vicces vagy, Macsek! - pattant fel a szép test. 

Ez a hang pedig már ismerős volt a jelmezes hősnek. 

-Marinette? - puhatolózott óvatosan a megdöbbent "fekete". 

A kontyos leány, azúr szemekkel felkacagott. 

-Marinette, hogyne. Milyen ostoba vagyok. 

Azt hittem felismer majd a partnerem az új kosztümben, 

Ehelyett nagyot csalódtam, mert csak az eredeti énem vette figyelembe. 

A hegyes fülű döbbenten állt az utca közepén, értelmét vesztve a vitának. 

Hiszen most tudta meg, amelyre lassan két éve szíve vágyott olyan nagyon. 

A Katica jelmez egész végig a bájos osztálytársát takarta, s óvta! 

Megzavarodva rázta a fejét, akár egy ostoba eb, akit vízzel öntöttek agyon. 

-Az lehetetlen! - folyton ismételte, de értelmét nem vesztette el a kijelentés. 

-Miért lenne képtelenség, hogy Katica és Marinette egyazon személy? 

Erre több perc után sem tudta a fiú, hogy mit is reagálhatna, válaszolhatna. 

Mit is lehetne egy ilyen helyzetben? Még egy mondat sem jött a szájára.

Addig állt ott némán, míg a lány megunta. 

-Undorít a bamba tekinteted - morogta. 

Olyan hirtelen kapta elő a töltő tollat, 

Hogy pislogni sem tudott a Macska. 

A toll kattanva adta mindenki tudtára, hogy aktiválta gazdája, 

Hogy utána egy kékes villanással testet ölthessen belőle a dárda. 

-Itt az ideje, hogy megfizess az összes bűnödért! 

Te alantas, bolhás macska, eljött érted LadyVengeance! - 

Chat Noir éppen időben ugrott félre, hogy a suhintás ne érje el, 

Bár karját így is elérte a csapás, és a felnyílt ruha alól zubogott a vére. 

-Marinette! Katica! Akárki is vagy fejezd be! Bármit is tettem… 

-Elég a sírásból, picinyem! Ma este, az életed elveszem! 

Ezzel egyidőben indult a lándzsa kaszabolásra készen, 

Hogy a fenyegetés ne csak üres ígéret legyen, hanem tett. 

Sebesült kandúrunk pedig csak próbált életben maradni, 

Amíg ki nem találja hogyan lehetne ezt a helyzetet orvosolni. 

Szinte macska-egér játékot űztek ők ketten a téren, 

Miután a háztetőről kecses ívben leestek. 

Csak most a Macska lett az egér és menekült, 

Míg a bogár lett az üldöző vad, ölésre készült. 

Egyre jobban fáradt a fiatal fiú, míg lendületét nem vesztette a lány, 

Minden percet kihasználva, folyamatos ostrom alatt tartotta áldozatát. 

Várva várt pillanatban pedig keresztül vezette fegyverét 

A megbillent hős testén, aki még felhördülni sem tudott döbbenetén. 

Ebben a percben Adrien Agreste izzadtan ült fel ágyán, 

Rémült tapogatózásba kezdve fedetlen mellkasán. 

-Csak egy rémálom volt - sóhajtott fel halkan, megkönnyebbülten. 

Aztán halvány mosollyal nézett maga mellé, ahol Marinette pihent. 

A vékony, apró női test megmozdult, álmában motyogott. 

Adrien pedig odahajolva az arcára csókot nyomott. 

-Csak aludj kedvesem, fel se ébredj - suttogta maga elé, 

Közben visszabújt helyére, a takarót pedig ráhúzta fejére.