M.

Lüktet a fejem. A fülem tompán  cseng és nehezen veszek levegőt. Amikor valami hűvöset érzek a homlokomon, hunyorogva kinyitom a szemem. Egy férfi homályos körvonala rajzolódik ki előttem.  Azonnal felülök, mire elkapja a kezét, amiben egy nedves rongyot tart.

- Nyugodj meg, kérlek - kéri kedves hangján. 

Rá bámulok. Nagyon ismerős. Alacsony, őszes hajú férfi, vágott szemekkel. Biztosan láttam már valahol. Hirtelen fejbe vág a felismerés: ő gyógyította meg Tikkit, amikor az esős időjárás miatt megfázott. Hozzá akartam elvinni Nooroo-t is. 

Eszembe jut minden. 

Adrien. 

Nyitom a szám, de az öreg félbeszakít. 

- Ne aggódj - mondja - Nem halt meg. 

Hatalmas kő gördül le a szívemről és máris könnyebben veszem a levegőt. Végignézve magamon megállapítom, hogy még mindig a katica ruhámban vagyok. Gyorsan visszaváltozom és Tikki a matracra esik. A férfi azonnal a kezébe veszi és elviszi tőlem.

- Várjon! Hová viszi? - kérdezem kétségbeesetten, mire a válla fölött hátra nézve elmosolyodik. 

- Szüksége van egy-két dologra. Nem bántani akarom, hanem meggyógyítani. Ahogyan téged és Adrient is. 

Azonnal felélénkülök.

- Adrien? Itt van? 

- Igen, itt van. A szomszéd szobában. Amikor legutóbb láttam, aludt. 

Azonnal felpattanok, de meg kell kapaszkodnom a szekrényben, mert hirtelen megszédülök és forogni kezd körülöttem a világ. 

- Óvatosan - terem mellettem az öreg és finoman visszanyom az ágyra. A homlokomra tapasztom a tenyerem. 

- Egy pohár víz jól jönne - nyögöm, mire bólint és kisiet a szobából. Hamarosan visszatér, én pedig két másodperc alatt eltüntetem a folyadékot. Annyira jól esik a hideg. Sokkal jobban érzem magam utána és most már sikerül úgy felállnom, hogy ne billenjek meg. 

- Hol van? - térek azonnal a tárgyra. 

A férfi kisétál a szobából és követem. Csak pár métert teszünk jobbra, aztán megáll egy csukott ajtó előtt. Nem szól semmit, csak otthagy. 

Állok az ajtó előtt. Veszek pár mély lélegzetet, majd óvatosan lenyomom a kilincset és benyitok. A szoba kellemes, nyugodt színű, friss illat lengi be a teret és nem túl zsúfolt. 

És akkor észreveszem. A hátán fekszik, egyik keze a feje mellett, a másik maga mellett a huzaton. Egy vékony fehér takaróval van betakarva. Közelebb lépek hozzá. Alszik, az egész mellkasán fehér kötés, a homlokán néhány tapasz és karcolások az arcán. Szőke tincsei a szemébe hullnak és nem tudom megállni, hogy ne simítsam ki őket onnan. A kezem elidőzik az arcán, simogatom puha bőrét. A következő pillanatban hangosan felsóhajt, aztán halvány mosoly jelenik meg a szája sarkában. Dobogó szívvel nézem, amint kinyitja a szemét. Pár pillanatig csak a plafont nézni, aztán megtalál a tekintete. 

- Marinette - suttogja rekedten, nekem pedig abban a pillanatban elerednek a könnyeim. 

Hevesen átölelem, aztán, amikor felszisszen, gyorsan elengedem.

- Bocsánat! 

Megfeledkeztem a sérüléséről. 

- Semmi baj. Tudod, hogy csak neked engedem meg, hogy összetörj - mosolyog, mire nekem is muszáj nevetnem. Megkerülöm az ágyat és felülök Adrien mellé a másik oldalra. 

- Megy az neked egyedül is - mondom, mire halvány mosolyra húzza a száját. 

- Őstehetség vagyok.

- Csakis. 

Magához húz és apró puszit ad a homlokomra. Mindketten csendben mosolygunk a másikra; idilli pillanat, egészen addig, amíg össze nem ráncolja a homlokát és kérdőn körbe néz. 

- Egyébként hol vagyunk? 

Széttárom a karom.

- Egy idősebb férfi házában, akit én csak onnan ismerek, hogy egyszer meggyógyította Tikkit. 

- Tehát tud rólunk.

Egyetértően biccentek. Csend ereszkedik ránk, mindketten a történteken gondolkodunk.

- Elém ugrottál - töröm meg a csendet.

Felnéz.

- Igen - bólint.

- Köszönöm - suttogom. 

- Te bolond! - nevet fel és fél kézzel magához húz. - Nem kell megköszönni.

- Meg is halhattál volna! - tiltakozom. 

- Meg is haltam - biccent komoran. - Már sétáltam a ragyogó arany fényben, amikor visszarántott valami.

- Komolyan? - kerekedik el a szemem. 

- Nem - felei rezzenéstelen hangon, aztán elröhögi magát.

- Te szemét! - bokszolom finoman vállba, de csak nevet tovább.

- Hogy elhitted! 

Érzem, amint a vörösség felkúszik az arcomba és egyre jobban égek.

- Ez nem igaz! 

Miért van az, hogy épp most ébredt fel, miután majdnem meghalt, de már is zavarba tud hozni? Ehhez nagyon ért. Vörös fejjel várom, hogy abba hagyja a nevetést, amikor kinyílik az ajtó és a férfi lép be. Nyomában ott száguld Tikki és Plagg és mind két kwami hozzánk repül. Magamhoz ölelem Tikkit, és Plagg és kedveskedve bújik oda Adrienhez. 

- Nevetést hallottam - mondja az öreg. - Ezek szerint jobban vagy. - Adrienre pillant, aki hálásan bólint és megköszöni, hogy ellátta. Amaz csak legyint, mintha nem jelentene semmit. Odahúz egy széket és leül velünk szemben.

- Ideje megbeszélni, hogyan tovább. 

Bólintok és érdeklődve hajolok közelebb. Tikki a vállamra csücsül és egy csokis süti darabot rágcsál szórakozottan. 

- Kezdjük az elején. A nevem Fu mester. Én is egyike vagyok a talizmánhordozóknak. Én választottalak ki titeket hősöknek, mert én már öreg vagyok, nem tudom tovább csinálni. A kwamim egy Teknős és a neve Wayzz. Sajnos most nem tudom nektek bemutatni, mert Nooroo-val van. Én vagyok a legöregebb azok közül, akiknek talizmánjuk van és én választom ki, kiből legyen szuperhős. Nos... évekkel ezelőtt elkövettem egy hibát, amikor a Páva és a Pillangó talizmán tulajdonosait kiválasztottam. Amikor a Katicabogár és Fekete Macska erők kerültek sorra már óvatosabb voltam. És jól tettem, hogy vártam. Veletek nem követtem el hibát. 

Fu mester megvárja, amíg megemésztjük a hallottakat. Volt mit, ahhoz nem fér kétség. Aztán folytatja:

- Most, hogy Nooroo nálunk van, megállítottuk Halálfejet. Nem lesz több akuma támadás. 

- Mi lesz vele? - kérdezi Adrien halkan. 

- Marad Párizs legnagyobb divattervezője - von vállat Fu mester. 

Adrien nyel egyet, aztán még halkabban felteszi a következő kérdést:

- És... velem mi lesz? 

- Ha jól tudom a jövő héten mindketten betöltitek a tizennyolcat. 

Bólintunk. 

- Költözzetek össze - közli egyszerűen, mire elkerekedik a szemem. 

Adrienre pillantok és mintha halvány pír jelenne meg az arcán. Magamban elmosolyodom. Ez az elképzelt jövő mérhetetlen boldogsággal tölt el. 

- Hát én oda száz százalék, hogy nem megyek vissza - rázza meg a fejét határozottan Adrien. - Hogy tudnék egy tető alatt lakni egy gyilkossal? Főleg azzal, aki majdnem az én gyilkosom lett. És mellesleg az apám - teszi hozzá egy keserű mosoly kíséretében. 

- Ez jogos - bólint Fu mester. - Ezért javasoltam a költözést. Keressetek munkát, kezdjetek el élni! 

- Mi lesz a kwamikkal? - szorul össze a szívem. Tikki megmoccan a vállamon. 

A férfi megvonja a vállát.

- Nem lesz rájuk szükség. Ha nincs ellenség, nem kellenek hősök. 

Remegni kezd az alsó ajkam és kétségbeesetten pillantok Adrienre. 

- Mi? - kérdezi ő is elakadó lélegzettel. - Nem veheti el tőlünk őket! 

- Én már nem tudnám elképzelni az életem anélkül, hogy ne segítsek az embereken - szipogom.

Fu mester gondterhelten felsóhajt. 

- Sajnálom. Ennek így kell lennie - mondja. - Most koncentráljunk arra, hogy felépüljetek. Ne feledjétek: volt életetek a kwmaik előtt is. Nem akarjátok visszakapni? Egymással törődni? Jobban odafigyelni a körülöttetek élőkre? 

- De igen - motyogom kiszáradt torokkal. - De nem így. 

A. 

Marinette-nek teljes mértékben igaza van. Feladni a hős részünket? Elbúcsúzni Plaggtól és örökre civil ruhába bújni? Nem akarom. Még magamnak is nehezen ismerem be, de imádtam, hogy az emberek hálásak nekünk és híresek vagyunk, miközben a való életben kényelmesen mozoghattunk az többiek között, mivel nem ismertek fel minket. Nem lennék képes megválni ettől a világtól. 

Nem élhetnék együtt Marinette-tel anélkül, hogy ezt elveszítsem? Hatalmasat sóhajtok és a lányra nézek. Már látom az első könnycseppet a szeme sarkában. 

- Nem lehetne tenni valamit? - nézek könyörögve Fu mesterre. 

Elneveti magát.

- Ha csak nem keresünk másik gonoszt, aki ellen hősök kellenek. 

Bosszúsan megrázom a fejem. A fenébe, igaza van. Nem védhetünk egy olyan világot, aminek már nincs szüksége védelemre. Egész testemben megremegek.

- Mi lesz a kwamikkal? - teszem fel a számomra fontos kérdést és a szemem sarkából Plaggra pillantok. Szomorúan néz rám. 

- Egyenlőre rájuk sincs szükség. Visszatérnek pihenni. 

Néma csend a válasz. 

- Marinette - csipogja Tikki és a lány arca elé száll, aki zokogva magához öleli. 

- Ne sírj - mosolyog a kis lény. - Örülj az előtted álló jövőnek. 

- De nem akarlak elveszíteni! Nekem több voltál, mint egy kwami. 

- Ahogy nekem is több, mint egy Katica. Fel a fejjel Marinette. Én biztosra veszem, hogy találkozunk még - kacsint, aztán nyom egy apró puszit a lány arcára, majd Fu mester mellé repül. 

Plagg a tenyerembe száll, mire szorosan magamhoz ölelem.

- Oké, kölyök. Na. Oké, én is szeretlek. 

Hát igen, ő kevésbé érzelgős. 

Végül ő is Tikki mellé reppen, én pedig Fu mester kinyújtott kezére meredek. A talizmánok. Hatalmasat sóhajtok és elhatározom magam. Megpróbálom tejesen lezárni a múltat. Remegő kézzel húzom le a gyűrűt az ujjamról és Plagg azonnal köddé válik. Ugyanez történik Tikkivel is, miután Marinette kiveszi a fülbevalóját. Nem adja oda rögtön, előbb ökölbe zárja a kezét és erősen a mellkasához szorítja. 

- Sajnálom. Tudom, hogy nehéz - veregeti meg a vállunkat vigasztalóan a férfi, aztán a karkötőjéért nyúl és lecsatolja a csuklójáról. Lehunyja a szemét. 

- Vége van. 

Vége a második résznek

Sziasztok! Igen, ennek a résznek is vége lett :) Remélem tetszett nektek! <3 Van ötletem egy következő résznek, de az nem innen folytatódna, sőt lehet, hogy annak külön könyvet szentelnék. De annak a történetnek a csontvázából még csak a gerinc van meg, szóval nagyon kell még gondolkodnom a részleteken. Valamikor majd érkezik, szóval nem zárom le ezt a könyvet, de még nem tudom biztosan, mikor :) Köszönök mindent nektek!!! <3 <3 <3 #imadomazolvasoimat