A.

Nem mondtam el Marinette-nek. Egyszerűen képtelen voltam rá. Mit gondolna akkor rólam? Hiszen még én sem fogtam fel teljesen az egészet.

Borzalmasan érzem magam. A lány szemébe nézek, melyben kétségbeesést fedezek fel és mardos a lelkiismeret furdalás, hogy nem vagyok vele őszinte. Egyszerűen csak a karjaim közé zárom és hosszú percekig szótlanul ölelem. Olyan jól esik az ölelése, annyira megnyugtató, annyira békés és... az anyukámat juttatja eszembe. Igen. Olyan kicsi voltam, amikor elvesztettem őt, hogy szinte alig maradt róla valami emlékem.

Nagyot sóhajtok és kibontakozom Marinette öleléséből.

- Most mennem kell – mondom neki halkan.

- Oké. – Nem kérdez semmit, pedig számítok rá. Nem próbál visszatartani, pedig egy kis részem vágyik rá. Vágyik rá, hogy addig faggasson, amíg mindent el nem mondok neki, amire rájöttem, ami szinte széttép belülről. De ő csak hátrál két lépést és felemelt kézzel int felém. Borzasztóan nehezemre esik nyugodtan és mereven állni, mintha tényleg minden rendben lenne. Megeresztek felé egy furcsa kis mosolyt, aztán azonnal sarkon fordulok, nehogy meglássa a kicsorduló könnyeimet. Zsebre vágom a kezem és lehajtott fejjel járom az utcákat. Azt se tudom, merre megyek. A könnyek végig csorognak érzelemmentes, márványsima arcomon és arra sem veszem a fáradtságot, hogy letöröljem őket. A hajamat összeborzolja a szél. Csak Marinette arca jár a fejemben, ahogyan aggódva méreget. És, hogy hazudtam neki.

Az apám Halálfej. Egyszerűen még mindig képtelen vagyok rá, hogy felfogjam. Hogy lehet a két személy egy és ugyanaz? Halálfej megkínzott, fájdalmat okozott nekem, majdnem megölte Katicát... ő vajon tudja-e, hogy én a fia vagyok? Nincs hová menned- ezt mondta nekem. Ha nem is tudja, biztosan sejti.

Nem akarok haza menni. Nem is fogok. Határozottan menetelek, kitudja hova. Összeszorítom a fogam és nem is veszem észre, hogy valaki áll előttem, amíg össze nem ütközök vele. Fölkapom a fejem és még épp időben nyúlok a karja után, így nem esik el.

- Adrien! Haver, mi van?

- Nino! Bocs – motyogom és elfordítom a fejem, hogy ne lássa a sírástól kivörösödött szemem. De sajnos nem tudom elrejteni. Maga felé fordít.

- Hé. Mi történt?

Amikor nem felelek, elkerekedik a szeme.

- Úristen, ugye nem szakítottatok Marinette-tel?

- Dehogy! – Megrázom a fejem.

- Akkor meg mi a pálya?

- Nem akarok beszélni róla.

Nino vállat von, és nem firtatja tovább a témát. Ez a legjobb benne. Ha azt mondod, hagyjon békén, békén hagy.

- Egyébként hová igyekszel?

- Fogalmam sincs.

Összeráncolt szemöldökkel mér végig.

- Haver, nagy gázban lehetsz.

Keserűen felnevetek. Ha tudná, mennyire igaza van!

Átkarolja a vállam.

- Épp most jövök Alyától. Gyere, tesó, tudom, mi kell neked.

Nem ellenkezek. Egyszerűen nem maradt rá erőm. Hagyom, hogy Nino magával vonszoljon. Csak akkor eszmélek föl, amikor már a szobájában ülünk, mindketten egy-egy babzsákon és egy kontrollelt tartok a kezemben. Mint kiderült, Nino nyomta bele pár pillanattal ezelőtt. Még lélegzethez jutni sincs időm, már indítja is a játékot. Lazán hátradől a babzsákon és úgy nyomkodja a gombokat, hogy szinte oda se figyel. Másik kezével egy halom chipset szór a szájába. És még így is úgy elver, mint a szart.

A játék végén meglöki a vállamat.

- Gyerünk, Adrien! Mi van veled? Azt hittem, most, hogy Marinette-tel összejöttél, te fogsz majd engem laposra verni! Vagy csak visszafejlődtél mellette? Mindig hagytad nyerni?

Megrázom a fejem.

- Nem, dehogy is! Figyelj, Nino, nekem ez most egyszerűen nem megy. Ennyi az egész. Hidd el, az...

- Pofa. Be. – Kezével befogja a szám, én meg csak pislogok. Folytatja:

- Nem tudom, mi a bajod, de most csak a játékra figyelj. Képzeld oda, akit a legjobban utálsz, vagy mittomén, csak legyen valami motivációd!

Tehetetlenül meredek a képernyőre. Nino újraindítja a játékot, de most sem tudok teljesen ráfigyelni. A gondolataim folyton apám és Marinette körül járnak. Most is vesztettem. Nino tarkón csap, mire odakapok és bosszúsan nézek rá.

- Mi van már??

Megrázza a fejét, aztán közel hajol hozzám és, mint aki egy értelmi fogyatékoshoz beszél, úgy mondja:

- Ürítsd ki a fejed. Hallod, amit mondok? Ürítsd. Ki. A fejed. Gyerünk. – Hozzám vágja a kontrollelt, amit az imént kiejtettem a kezemből.

Most már bedühödök. Nem igaz, hogy már ő is erőszakoskodik velem! Résnyire húzom a szemem és csak a képernyőt nézem. A kezem ösztönösen indul meg és szinte oda se figyelve nyomom a megfelelő gombokat. Ahhoz képest, hogy milyen régen játszottam utoljára, hamar újból belejövök.

A képernyőn villogva rajzolódik ki a szöveg: WINNER: ADRIEN99

- Na! Erről beszélek! Ez az, haver!

Nino felém tartja a tenyerét és összepacsizunk.

- A fura az – szólalok meg –, hogy tényleg jobban lettem tőle.

- Megmondtam! – virul ki barátom arca. – Csak kíváncsiságból: kit képzeltél a bábum helyére?

Elkomorodom.

- Apámat.

Szemem sarkából látom, amint elhúzza a száját. Pár pillanatig a csend uralkodik, aztán Nino megszólal:

- Még egy menet?

- Naná hogy!

Zsinórban négyszer győztem én. Amikor lemegyünk a konyhába inni valami üdítőt, felé fordulok.

- Nino?

- Hm?

- Gond lenne, ha itt maradnék éjszakára?

Legyint.

- Dehogy.

Megkönnyebbülten felsóhajtok. Ilyen egy igazi barát.

Ez már a második éjjel, amikor nem otthon alszom.

M.

- Nekem nagyon nem tetszett, ahogyan rád nézett. – Tikki az arcom elé reppen.

- Nekem sem. Valami nem stimmelt vele. Tisztán látszott rajta. Mi történhetett vele? – suttogom kétségbeesetten.

Egész eddig arra vártam, hogy Adrien visszajöjjön, hogy beszéljünk, ám most, hogy ez megtörtént, csak még üresebbnek érzem magam.

- Talán velem van valami baja... - motyogom magam elé, mire Tikki felháborodva néz rám.

- Marinette, ilyen eszedbe ne jusson!

Tehetetlenül vállat vonok.

- Miért? Ki tudja? Lehet, hogy megunt. És egy másik lánnyal találkozgat.

- Nem, Marinette! Hidd el nekem, hogy tévedsz!

- Mitől vagy ebben annyira biztos?

- Először is: Katicabogarat és Fekete Macskát mindig úgy választják ki, hogy előtte alaposan megnézik, hogy összeillenek-e. Mert csak így tudják egymást feltétlenül támogatni. Eddig nem volt olyan Katicabogár, aki ne lett volna szerelmes az aktuális Fekete Macskába, és fordítva. Hidd el, hogy nincs mitől félned. Titeket a sors is egymásnak teremtett!

Ámulva hallgatom Tikkit. Sose mesélt még ennyit az elődeinkről és azok kapcsolatáról.

- Minden egyes Katicabogár összejött a szuperhős társával?

Tikki mosolyogva bólint. Egy kicsit megnyugszom. Rendben, akkor mi elvileg nem is tudunk egymástól elszakadni. Na, majd meglátjuk mi lesz ebből. A gyomrom idegesen megremeg, amint eszembe jut a mosoly, amit legutoljára láttam az arcán. Megborzongok. Remélem, jól van.

- Hol lehet most? – kérdezem magamtól. – Vajon gondolt rám, mióta elváltunk?

Leoltom a lámpát és megpróbálok elaludni.

Salut! :D Remélem tetszett nektek ez a rész ;) Bocsi, hogy most tudtam csak megírni! Legyen szép napotok! :-* <3