M.

Mozdulatlanul állok és óvatosan mérlegelem Adrient. Vajon most önmaga? Vagy még mindig Halálfej irányítja?

Ő még mindig engem bámul, hatalmas, tágra nyílt szemmel. Nem közelítek felé, félek, hogy megint megüt. Körülnéz a szobában.

- Mit keresek nálad? – kérdezi, és pillantása zavartan röppen egyik tárgyról a másikra.

Közelebb araszolok hozzá pár lépést.

- Nem is emlékszel semmire?

Megrázza fejét. A következő mozdulatom mindkettőnket meglep. Ugyanis két lépéssel átszelem a köztünk lévő távolságot és a nyakába vetem magam. Megerednek a könnyeim, amikor ő is szorosan magához ölel. Egy picit eltol magától, de csak azért, hogy ajkát azonnal az enyémre tapassza. Olyan hevesen viszonzom a csókját, hogy érzem, hogy kicsit meg is lepődik, de ezt nem akadályozza meg abban, hogy tovább csókoljon. Tenyere a hátamon kalandozik fel-le és beleborzongok az érintésébe. Mennyivel más ez a csókja, mint, amikor Macskaként csókolt meg! Legszívesebben soha nem hagynám abba, csak hát az oxigén nagy úr, így kénytelenek vagyunk szétválni.

Aztán csak öleljük egymást és annyira boldog vagyok, amiért visszakaptam a barátomat, hogy úgy érzem, szét fogok robbanni belülről.

- Marinette...

Ránézek és sóhajtok. Aztán mindent elmondok neki. Elkerekedett szemmel hallgatja, és nem akarja elhinni, hogy mindezeket ő maga mondta és tette. Látom, amint ökölbe szorul a keze, és amikor befejezem, még sokáig ott lebeg köztünk az utolsó pár szó. Hirtelen kinyújtja felém a kezét és lepkeszárny finoman végigsimít az egyik zúzódáson a szemem alatt. Érintése forró ösvényt hagy a bőrömön.

- Ne haragudj... - suttogja elcsukló hanggal és lehajtja a fejét.

- Nem tehetsz róla. Halálfej mászott bele az agyadba.

Felemeli a fejét és égő szemmel néz rám.

- De igen, tehetek. Mert nem voltam elég erős, hogy ellenálljak. Milyen szuperhős vagyok én? – Töprengve megforgatja a gyűrűt az ujján. – Talán... nem is vagyok annak való. Talán...

A szájára tapasztom a kezem.

- Most azonnal befogod. Hogy mondhatsz ilyet? Már hogy ne lennél szuperhősnek való? – A vállára teszem a kezem és ott pihentetem. Rámosolygok. – Soha nem akarnék mást magam mellé társnak. Mi egy csapat vagyunk, emlékszel?

- De bántottalak. Soha nem bocsátom meg magamnak!

Türelmetlenül megrázom a fejem.

- Mondtam, hogy az nem te voltál. Halálfej volt, csak a te testedet vette kölcsön.

Látom, amint végig fut rajta a hideg. Szelíden visszanyomom a párnák közé és újra betakarom.

- Pihenned kell. Totál ki vagy facsarva. Hozok neked vizet.

Bólint, de amikor megfordulok, hirtelen az ölében találom magam.

- Adrien! – méltatlankodom, mire megpuszilja a nyakam.

- Ha továbbra is az a terved, hogy csak egy pólóban és bugyiban flangálsz előttem, ne számíts másra! – Hallom a hangján, hogy mosolyog.

Érzem, amint az arcomat egy pillanat alatt elönti a forróság. Megpróbálok kimászni az öléből, de magabiztosan fog, esze ágában sincs elengedni.

- Engedj el! – nyivákolok, de nem hatja meg, magához húz egy csókra. Hosszú másodpercek múlva elszakadok tőle és végre sikerül kiszabadulnom. Játékosan megrázom felé a mutatóujjamat.

- Rossz cica!

Erre csak vigyorogva vállat von, majd visszahanyatlik az ágyba.

- Hozom a vizet – mosolygok rá, majd lesietek a lépcsőn. Hiába fáj mindenem, annyira boldog vagyok, hogy visszakaptam Adrient, hogy szinte teljesen megfeledkezem róla.

Egy nagy pohár vízzel térek vissza a szobámba, ahol Adrient már a kwamija fárasztja. Illetve szidja. Mosolyogva hallgatom a köztük lezajló eszmecserét és Adrien felé nyújtom a poharat, aki elveszi és nagyokat kortyol belőle. Finoman elhessegeti Plaggot az arca elől és hirtelen feláll. Azonnal megbillen, és ha nem kapom el, biztosan elesik.

- Mégis hová készültél? – vonom felelősségre.

A homlokára tapasztja a kezét, de megpróbál megint elindulni, úgyhogy visszaültetem az ágyra.

- Bosszút állok – sziszegi. – Halálfejen.

- Majd, ha erőre kaptál! Semmi értelme így odamenni! Egyet csettint és végünk van. Különben sem hiszem, hogy biztonságos lenne a számodra az átváltozás.

Plagg egyetértően biccent.

- Ezt magyaráztam neki, de nem érdekli.

Megcsóválom a fejem.

- Pedig igaza van. Úgy látszik, Halálfej csak akkor tud a hatása alá vonni, amikor átváltozol. Szóval egy időre elfelejtheted.

Adrien nem válaszol, csak keresztbe fonja a karját a mellkasán és sértetten félre néz.

- Hagyd abba a durcázást! Előbb felépülsz, aztán majd közösen bosszút állunk Halálfejen.

- Marinette... - A hangja nagyon bizonytalanul cseng. – Valamit el kell mondanom.

- Igen? – Felkészülök mindenre, mert tapasztalatból tudom, hogy ha így kezdenek egy beszámolót, akkor az nem lehet jó. Remegő gyomorral várom, hogy folytassa.

- Halálfej az apám.

Három szó. Három szó, amivel külön-külön semmi baj nem lenne. De egymás mellé helyezve...

- Tessék?! – meredek rá, hogy biztosan jól hallottam-e. Sajnos Adrien lesütött tekintete arról árulkodik, hogy igen.

- De... mi? – Még mindig nem tudom hova tenni a dolgot.

A fiú nagyot sóhajt és nagy nehezen rám néz.

- Már régebb óta tudom.

- Mióta?

- Tüzes Szenvedély óta.

Csend borul ránk.

- Nézd, annyira sajnálom! – kezdi Adrien. – Nem mertem elmondani. Annyira csalódott voltam, amikor megtudtam és most meg félek...

Egész egyszerűen magamhoz ölelem. Meglepetten felnyög és eltol magától.

- Nem is haragszol? – néz rám csodálkozva.

- Nem. Ugyan már! Hiszen én is így reagáltam volna. – Halványan rámosolygok. – Csak az számít, hogy egy csapat vagyunk.

Hitetlenkedve emeli rám a tekintetét, aztán halvány pír jelenik meg az arcán és elmosolyodik.

- Köszönöm!

Megcsókolom.

A.

- Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek?

Marinette mosolyogva bólint.

- Hagyd a szép szavakat. Csak azért mondod, mert még mindig ki vagy ütve.

Felnevetek.

- Igazából te ütöttél ki, Bogárkám.

Röhögve löki félre a fejem.

- Hiányoztál – mondja.

- Te is nekem!

- Szükséged van még valamire? Plusz takaró? Valamit inni, enni?

- Valójában van itt valami.

Félrebillentett fejjel, érdeklődve néz rám. Átkarolom a derekát és magamra húzom.

- Adrien? – kérdezi zavartan a mellkasomon fekve.

- Ez az, amire most szükségem van – suttogom és arcomat a nyakába temetem. – Csokis süti illatod van – jegyzem meg, mire meghökken.

- Tessék?

- Csokis süti – ismétlem meg. – Nagyon finom csokis süti.

Feltápászkodik, és a szemembe néz.

- Az van itthon. Hozzak?

Mosolyogva rázom meg a fejem és magamhoz húzva megcsókolom. Megnyalom a szám szélét, amikor elválunk és rákacsintok.

- Ez az az íz, amit kerestem. És - teszem hozzá - sokkal jobb, mint a csokis süti. 

Sziasztoook! :) itt a következő rész! Remélem tetszett nektek! ;) Pusziii <3 (Nem akarok suliit!!)