M.

Lesétálok a lépcsőn. A lépteim finoman koppannak a betonon.

- Hú, hát ennek a napnak is vége! – sóhajtom és Tikkire nézek, aki a táskámból kukucskál kifele. – Hulla fáradt vagyok, remélem, nem pont ma akar Halálfej valakit behálózni.

- Mit mondtál? – lép mellém hirtelen Alya. Összerezzenek.

- Ööö, semmit! Csak fáradt vagyok.

- Jaj, én is! Már csak az javítana a hangulatomon, ha látnám Katicát.

Nyelek egyet.

- Én remélem, nem lesz ma semmi katasztrófa – mondom behúzott nyakkal. Alya vállat von és ásít egy nagyot. Elköszönünk a sarkon és vánszorogva teszem meg a maradék pár métert a házig. A szobámban aztán az ágyra dőlök és lehunyom a szemem. Tikki az arcom felett repked, nem hagy pihenni.

- Ne csináld! – morgom és elfordulok.

- Szedd össze magad Marinette! – mondja durcásan. – Mindig készen kell állnod! Halálfejet nem érdekli, hogy fáradt vagy.

Sóhajtok és nagy nehezen feltápászkodom. Leülök az íróasztalomhoz és előhúzom az aznapi leckét. Neki látnék, ám a tekintetem elkalandozik a falamon lévő képekre. Adrien. Sose lesz ebből komoly dolog. Mindig csak barát maradok számára. Elkeseredetten nyögök fel és inkább a házira figyelek.

- Menni fog az Marinette! – bíztat Tikki rendületlenül, bár, ahogy a pillantásom egy egyenletre téved, én már nem vagyok ebben olyan biztos. Kis kwamim az arcom mellé repül és belepillant a füzetembe. Vékony hangján méltatlankodik, amin kuncognom kell. Rám néz, aztán hatalmas szeme hirtelen még nagyobbra nyílik.

- Marinette! – suttogja riadtan.

- Mi az? – kérdezem és nem értem, mi a baj.

- A fülbevalód! – cincogja.

- Mi van vele? – a fülemhez nyúlok és érzem a... semmit! A fülbevalóm elveszett!

- Tikki! Mit csinálunk most! A talizmánom nélkül nem tudsz nekem erőt adni, és ha jön Halálfej...

Megborzongok és összeszorítom a szemem. A szívem zakatol, akár egy gyorsvonat. Tikki kétségbeesetten mered rám.

- Meg kell találnunk! – mondja elszántan. – Nem kerülhet más kezébe! Gondold végig hol voltál ma. Hogy eshetett ki a füledből?

- Egész nap a suliban voltam! – meresztem rá idegesen a szemem.

- Akkor ott kell lennie!

A.

Chloé a nyakamon csüng. Irtó kellemetlenül érzem magam, de hiába próbálom eltolni a lányt, nem tágít. Valami ruhákról beszél vagy mittudomén. Nem figyelek rá. Az eszem Katicán jár. Szinte felemészt a kíváncsiság, hogy vajon ki lehet ő a maszk alatt. Ismerem személyesen is?

- Adrien! – nyávogja Chloé és muszáj ránéznem. Unott hangon kérdezem:

- Mi az?

Hirtelen valami megragadja a figyelmem. Valami fekete csillan a suli lépcsőjén. Chloét figyelmen kívül hagyva leguggolok, és a kezembe veszem az apró tárgyat. Egy pár szénfekete, apró fülbevaló az. Amint hozzáérek, valami felismerhetetlen érzés kerít hatalmába; beleborzongok. Plagg kiles a kabátom zsebéből.

- Mi az? – lelkendezik Chloé, amikor felegyenesedem. Vállat vonok.

- Nem tudom. Itt találtam. A tied? – kinyújtom felé a kezem, hogy megnézhesse az ékszert. A lány egy pillanatig elragadtatott arcot vág, aztán undor kerül a helyére.

- Ne viccelj! Én nem hordok ilyeneket! Tudhatnád, hogy az enyém többe kerül – rám villantja mosolyát, de én elfordulok. Nem tudom hová tenni az érzést, amit éreztem, mikor a bőrömhöz ért a fülbevaló.

Nagy nehezen elbúcsúzom Chloétól és beszállva az apa küldötte autóba haza megyek. A szobámban az ágyra dobom a táskám és újra előveszem az apró feketeséget. Plagg kiröppen a zsebemből és ő is szemügyre veszi. Aztán, mintha kaja lenne, megszaglássza.

- Varázs illata van – mondja. – Nem olyan jó illat, mint a sajté, de azért megteszi.

Odalököm neki a camamberes dobozt, had lakmározzon.

- Azt mondod, varázs?

- Azt-azt.

Hirtelen felkapom a fejem és elhűlve kérdezem:

- Akkor ez egy talizmán?

Plagg nem válaszol, mert tele van a szája, de nem is kell. Tudom, hogy talizmán. Ez volt az az érzés.

A szívem kihagy egy ütemet. Katica talizmánja.

Köszönöm, ha elolvastad! Ennek még lesz folytatása :)