M.

Éjszaka van. Hangtalanul suhanunk végig a tetőgerinceken. A fejünk felett ezernyi fényes csillag ragyog, és hűvös szellő simít végig arcunkon.

Azt terveztük, az éj leple alatt támadunk Halálfejre, hátha akkor nem annyira felkészült.

Mint két sötét árnyék, úgy tűnünk el a háztetők között. Megkapaszkodom egy kéményben és megállok egy pillanatra. Mikor Adrien észre veszi, hogy nem követem, visszafordul. Fekete álarca alatt kérdőn csillan zöld macskaszeme.

- Mi a baj? – kérdezi halkan és közelebb jön.

Sóhajtok, mire fél kézzel átölel.

- Minden rendben lesz. – Félmosoly jelenik meg az arcán. A sötétben csak úgy ragyog a fogsora.

- Félek, hogy elveszítelek – suttogom elcsukló hanggal, mire magához szorít.

- Engem? – kérdezi hitetlenkedve. – Soha.

Halványan elmosolyodom.

- Te csak ne kételkedj bennem. – Elhúzódik és rám kacsint.

A könnyeimen át felnevetek.

- Eszembe se jutott!

- Na azért – biccent elégedetten. Megfogja a kezem. – Gyerünk – mondja finoman.

Bólintok, de még mindig érzem a görcsöt a gyomromban. Ha valami történik vele, azért én leszek a hibás. Egyedül én.

Megállunk a házuk előtt, és most ő nem megy tovább azonnal. Lehajtja a fejét és látom, amint ökölbe szorul a keze. Megértem. A tulajdon apját készül legyőzni, a tulajdon házában.

- Adrien... biztos vagy benne, hogy...?

- Igen. – Az arca megkeményedik, és szeme acélosan villan. – Gyerünk! Ne vesztegessük az időt.

Félénken pillantok fel rá, de az arcán már nem látok bizonytalanságot. És elindulunk be a házba.

- A fenébe, zárva van!

- És? – meredek rá. – Mikor okozott neked gondot egy zárt ajtó?

Megrázza a fejét.

- Nem török be a saját házamba.

- Oké – bólintok. Végül is ez jogos.

Körbejárjuk a házat, és inkább felülről próbálkozunk. Egy ablakon sikeresen bejutunk. Nagyon nehéz tájékozódnom a koromsötét házban, ezért Adrienre bízom magam, aki megragadva a kezem magabiztosan húzni kezd valamerre. Öt kanyar után én már azt sem tudom, hol vagyok. Pillanatokon belül pedig a varázsfallal találom szembe magam. Adrien utasítására rátapasztom a tenyerem és a fal azonnal rázkódni kezd, majd megnyílik előttünk. Végig haladunk az ismerős fekete folyosón, aminek hatására emlékképek törnek az agyamba. Megborzongok.

- Jól vagy? - torpan meg Adrien.

  - Persze. Semmi baj. Csak eszembe jutott... Mindegy. Nem érdekes. Gyerünk tovább!

Igyekszem felkészülni. Igen. Most végleg leszámolunk Halálfejjel. Nincs visszaút. Valószínüleg Adrien fejében is hasonló gondolatok járhatnak, mert finoman megszorítja a kezem.

A terembe lépünk. Előttünk a hatalmas ablak most zárva van. Én csak forgolódom a sötétben, nem látok egy kukkot sem.

- Marinette! Nézd!

Megforgatom a szemem.

- Nézném én, ha látnám!

Halkan kuncog.

- Bocsi.

Aztán ezt suttogja:

- Macskajaj!

A következő pillanatban recsegő hangot hallok, majd kékes, derengő fény tölti be az egész szobát. Adrien tönkre tette az ablakot védő réteget.

Hunyorogva nézek körül. Megragadja a kezem.

- Marinette! Ott! A földön!

A mutatott irányba nézek. Aztán a szám elé kapom a kezem.

- Úristen - suttogom elborzadva.

A földön, alig tőlünk pár méterre, egy apró lila kis lény fekszik, láthatólag teljesen elgyengülve. Közelebb megyek, Adrien szorosan mögöttem lépdel.

Egy kwami.

Te jó ég! Azonnal térdre esem előtte és a kezembe veszem. Még a ruhámon keresztül is érzem, milyen hideg. Apró szárnyai teljesen elgémberedtek.

- Hahó - szólongatom és enyhén megrázom, mire felköhög. Kinyitha hatalmas lila szemét és rám bámul. A pillantása lassan mögém téved és halványan elmosolyodik.

- Katicabogár. Fekete Macska. Hát rám találtatok.

- Halálfej kwamija vagy, igaz? - kérdezem. - Ő tette ezt veled?

A kwami aprót bólint.

- Igen. A nevem Nooroo és a Pillangó kwami vagyok.

Felállok.

- Azonnal el kell vinnünk orvoshoz! -  Adrienre nézek, aki egyetértően biccent. Aztán mégis ráncba szalad a szemöldöke.

- Mi lesz Halálfejjel?

Közelebb tolom az arcához a kwamit.

- Itt van nálunk az erejének forrása. Nem árthat nekünk. És Nooroo-nak nagy szüksége van most egy orvosra.

Bólint, nekem pedig hihetetlen ötlet jut eszembe. Sikerült akkor jönnünk, amikor Halálfej épp nem használja a talizmánját. Megtaláltuk Nooroo-t és így a kezünkben a győzelem. Ha sikerül innen észrevétlen kijutnunk, soha többé nem kell tartanunk a gonosztól.

Boldog mosollyal az arcomon fordulok meg, de azonnal leharvad az arcomról, amint megpillantom.
Halálfej áll az ajtóban, illetve Mr Agreste.

- Hová-hová?

-El-el - hallom Adrien könnyed válaszát.

Mr. Agreste finoman megcsóválja a fejét.

- Nem hiszem én azt. Párizs legnagyobb divattervezőjéhez betörni, nem volt a legjobb ötlet. Ezért még a szuperhősöknek is börtön jár. Bizony. - Sajnálkozva néz ránk és egyik kezében fémes tárgy csillan. A mobilja.

- Csakhogy mi nem önhöz törtünk be - mondom gyorsan, nehogy tárcsázza a rendőrséget. - Hanem Halálfejhez.

A férfi sötéten felkacag.

- Azt hiszitek én nem tudom, kik vagytok? - Arcán gunyoros mosoly jelenik meg. - Mindent tudok rólatok. Marinette, a kétballábas, ügyetlen csitri, Adrien pedig - itt megáll és kiélvezi szavai hatását - egy haszontalan, túlérzelmes kölyök.

Döbbenten meredünk rá. Azt tudtam, hogy rám emlékszik, de Adrienről honnan tudja, hogy ő Fekete Macska? Rásandítok. Tátott szájjal hallgatja, mit mond róla az apja. Aztán legördül az arcán pár, szinte láthatatlan könnycsepp.

- Erről beszéltem - fintorog Mr. Agreste. - Túlérzelmes. Akár csak az anyja. Az se tudott veszteg ülni. Valahányszor együtt harcoltunk, sosem tudott rendesen küzdeni. Megsajnálta az ellenfelet.

Most már én is döbbenten figyelek.

- Egy nap új szuperhős érkezett a városba. Dühös voltam. Mi nem vagyunk elegek? Segítségre szorulunk? - A fogát csikorgatja.

- Persze ő benne is a jót látta, kedvesen közeledett felé. De hiba volt. Az a másik az egyik bevetésünknél... ellenünk fordult. És megölte. - Adrienre pillant. - Megölte az édesanyádat. Olyan dühös voltam. Szerettem őt teljesen szívemből. Tökéletes csapat voltunk. Termésetesen megöltem a másikat. És egyedül maradtam. Veled. - Ismét a fiúra néz.

- A szeme, a mosolya a tiéd Adrien. Mindent örököltél tőle, ami kedves volt számomra. - Félre néz és összeszorítja a száját.

- Mr. Agreste... - szólalok meg bizonytalaul. - Miért mondta ezt el nekünk?

A férfi egyenesen a szemembe néz.

- Azért Katicabogár, hogy tudjátok, miért gyűlölöm a szuperhősöket teljes szívemből.

Levegő után kapok.

- Amíg egyedül éltem, jó volt. Egyedül nekem volt kwamim. Én voltam az egyetlen hős. Aztán persze rájöttem a fiam titkára. És nem akartam hagyni, hogy ő is erre a sorsra jusson. Ezért kell az abszolút hatalom. A két talizmán. Hogy én irányíthassak mindent. Én legyek az egyetlen és többé ne forduljon elő, ami... előfordult.

Szavait mély csend követi. Adrienre pillantok és tudom, nagyon megviselték a hallottak. Az arcán teljes kábulat ül, szinte nem is pislog, csak az apjára mered. Ám az nem néz rá.

- Adjátok át a talizmánjaitokat. Úgy mindenkinek könnyebb lesz. Ti kaptok egy egyszerűbb, csalódás mentes életet, én pedig az abszolút hatalmat. Így rátok nem lesz szükség. Nem lesz több akuma. - Tenyérrel felfelé kinyújtja felénk a kezét.

- És maga fog uralkodni mindenki felett? - kérdezem, mire torz mosolyra húzódik a szája.

- Elképzelhető.

Adrienre nézek. Kétségbeesett pillantás a válasz. Totál le van sokkolva, ez látszik. Nem csodálom, én is le lennék. Épp most tudta meg, hogy halt meg az anyja, aztán a következő pillanatban pedig a talizmánját, a részét követelik tőle. Kitapintom a fülbevalómat és Tikkire gondolok. Összeszorul a szívem.

Mi itt a helyes döntés?

Naa sziasztoook!! :))) Gondoltam a suli első napján megleplek titeket egy résszel, hátha jobb kedvetek lesz tőle ;) :D Kinek milyen volt az első nap? :P A helyesírási hibákért elnézést kérek, de ezt a részt félig telefonról írtam. Egyébként már előbb kész lett volna, de nagyon nehéz úgy írni hogy percenkét kell fújnom az orrom és öt percenként tüsszögök. Igen, ez valami allergia lesz. :( Borzalmas. :( >_< Remélem tetszett ez a rész, pusziii ♥