Verőfényes reggelre virradt aznap, amikor is Marinette, a kicsit sem átlagos életet élő és gyakran magát bajbakeverő középiskolás lány felült ágyában. Ébresztőjét kinyomta, majd kezével megdörzsölte szemét és az ablak felé tekintett. Próbálta kinyitni égszínkék szemeit, azonban a Nap ellene játszott, ezért Marinette úgy döntött, nincs még itt az ideje felkelni. Visszazuhant hát párnájára és magára húzta puha, meleg takaróját. A percek gyorsan teltek, ám ő ezt nem érzékelte, olyan mélyen aludt.

- Marinette, már vagy tíz perce szólt az ébresztőd! - hallotta az alsó szintről édesanyja kiáltását.

- Aaa ne már! - nyöszörgött a takaró alól, majd felült és kikecmergett az ágyból. - Jövök anya! - azzal felvette rózsaszín nadrágját, fehér pólóját és fekete blézerét. Mind egyedi tervezésű volt. Divattervezőnek készült és szinte akármilyen ruhadarabbal kísérletezett már. Az iskolában is nyert már vele versenyt és sokan elismerték kiemelkedő tehetségét. Főleg szülei voltak rá mindig nagyon büszkék, hiszen Marinette jó tanuló volt és a suli után minden délután segédkezett szülei pékségében. Kivéve, amikor valamilyen oknál fogva nem ért haza időben. És hogy miért is történtek hasonlók? Mert Marinette-nek volt egy titkos élete, amiről senki sem tudott, leszámítva Fekete Macskát, a társát. És habár nem ismerték egymás kilétét, bármikor remek csapatot alkottak.

- Köszi anya! Ez biztos finom lesz! - köszönt el Marinette, miközben kilépett az ajtón a nyüzsgő párizsi utcára, kezében a frissensült croissanttal. Még épp időben beért az iskolába és mielőtt leült volna szokásos helyére, Alya mellé, megpillantotta Adrient, a fiút, akibe már több, mint másfél éve fülig szerelmes volt. Szíve hevesen vert, amikor a fiú padjához ért és nem vette észre a földön elterülő iskolatáskát. Jobb lába beleakadt a táska fülébe és zuhanni kezdett. Szörnyen szédült, mikor végül kinyitotta a szemét. Adrien ölében ült, aki gyengéden szólongatta.

- Marinette...? Jól vagy? Elég nagyot estél.

- Öööööö persze, jó... öööö jól vagyok, én teljesen jól vagyok. Mi történt...?

- Elbotlottál a táskámban. - válaszolta higgadtan Adrien. Marinette ekkor vette észre, hogy a fiú ölében ül és azonnal felkelt.

- Ja igen... Úúúú én tényleg nagyon sajnálom, nem akartam belerúgni... Én csak...

- Nincs semmi baj, inkább nekem kéne bocsánatot kérnem. A lényeg az, hogy nem esett bajod.

- Igen... és... és... köszönöm, hogy a karjaidba eshettem, ööööö... vagyis hogy elkaptál, én... nem úgy értettem...

- Nincs semmi baj - nevetett Adrien a lehető legtermészetesebben. - De legközelebb vigyázz jobban magadra! - mosolyodott el.

- Jó... meglesz! - azzal kínosan távozott, hogy aztán a fiú mögötti padra lehuppanhasson, pontosan Alya mellé.

- Na mesélj, eddig milyen napod van? - nevetett barátnője.

- Aj ne is mond! Ennél szörnyűbb már nem is lehetne! - azzal tenyerét a homlokához csapta.

Aznap minden perc kínos volt Marinette számára az iskolában, ezért hatalmas megkönnyebbüléssel hagyta el azt, amikor az utolsó óráról is kicsengettek. Hamar hazaért, mivel a lakásuk a pékségüzlet felett volt, csupán egy saroknyira az iskolától. Amikor Marinette végre hazaért, felment a lépcsőn tetőtéri szobájába és mérgesen ledobta az iskolatáskáját az ágyára.

- Héj, én is itt vagyok, Marinette! -szólalt meg Tikki, amikor sikerült kirepülnie a lány kistáskájából. - Mondtam már, hogy kordában kell tartanod az érzelmeidet.

- Tudom Tikki és bocsánat, de már egyszerűen nem megy! Minden nappal csak egyre nehezedik. Ott van a suli, a szuperhősködés, a pékség és a...

- Marinette! - nézett vádlón Tikki.

- Ne nézz így rám, tudod, hogy tényleg ezer dolgom van! - fakadt ki Marinette.

- Én megértelek kislány, de szerintem ezek közül egyik sem okoz neked fájdalmat.

- Ezt meg hogy érted?

- A legfontosabbat kihagytad - nézett kérdőn Marinette-re.

- De hát ő nem plusz teher vagy munka, amit el kell végeznem, ő Adrien! Érted Tikki?! Csak miatta kelek fel minden reggel. Mert ha csak arra gondolok, hogy láthatom, ahogy előttem ül a padban, az valahogy mindig boldoggá tesz. Á hagyjuk, úgysem értheted!

- Marinette, már régóta ismerlek és tudom, hogy mit érzel Adrien iránt. Te szerelmes vagy. - mosolyodott el Tikki.

- Na és akkor mi van? Mit sem érek vele, ha soha rám se néz! Meg se lát! Ó Tikki, én láthatatlan vagyok Adrien előtt! Mit tehetnék, hogy legalább egyszer az életben beszélhessek vele, négyszemközt?

- Ebben nincs igazad, Marinette. Igen is lát téged, csak még nem figyelt fel rád annyira, mint te rá. Lehet, hogy több idő kell neki. Hidd el, előbb, utóbb észre fogja venni, hogy különleges vagy, kedves és figyelmes.

- Nem is tudom, mi lenne velem nélküled, Tikki. Köszönöm. - szipogott Marinette. A kis kwami rögtön zsebkendőért kutakodott, majd mikor megtalálta, kezében azzal felreppent Marinette szemmagasságába és letörölte a lány könnyeit. Marinette hálából megpuszilta Tikkit és a lépcsőhöz indult.

- Mit szólnál egy tál frissen sült csokis kekszhez? - mosolyodott el Marinette.

- Hát én szívesen elfogadnám, farkaséhes vagyok! - hallatszott egy hang Marinette háta mögül. Tikki még azelőtt visszaszállt a kistáskába, mielőtt a lány észrevette volna. Végül Marinette megfordult és egyenesen Fekete Macskával találta magát szembe, aki a szoba közepén állt, az ablak alatt. Marinette hirtelen meg se bírt szólalni a meglepődéstől és az ijedtségtől.

- Te... te meg mit keresel itt? - kérdezte bátortalanul.

- Tudod, mindig van egy bajbajutott hölgy, akit meg kell mentenem. - mosolyodott el Macska.

- Na és most ki a szerencsés hölgy, akit annyira meg kell mentened?

- Tulajdonképpen... te vagy az.

- Hát... mint látod, nincs semmi bajom, szóval akár távozhatsz is ugyanott, ahol bejöttél! - förmedt rá Marinette.

- Asszem, egy kicsit durcás vagy ma - vigyorgott Fekete Macska. Erre Marinette dühösen felsóhajtott és a foteljébe vetette magát.

- Jó, ha nem akarsz beszélni róla, nem muszáj. De tudod, hogy egy macska szupererejével akármit megoldok. - hencegett.

- Ja, persze. Te és a szupererőd. Neked mindig minden olyan könnyű. Csak megmented Párizst, aztán Katica után áhítozol - szólalt meg flegmán Marinette.

- Nem egészen. - válaszolta Macska. Marinette ekkor felült és a fiúra tekintett, mert valami szomorúságot hallott a hangjában.

- Macska, én... én nem úgy értettem...

- Hagyd csak, már megszoktam. Inkább arra lennék kíváncsi, hogy te miért viselkedsz ilyen furán? - váltott át ismét flörtölős hangnemre.

- Ez... ezt nem értheted. Senki sem érti, leszámítva persze Alya-t - mosolygott fanyarul Marinette.

- Hidd el, hogy érdekel, mi bánt téged - szólt Macska a lehető legnyugodtabban. Marinette-nek görcsbe rándult a gyomra. Nem tudta elképzelni, hogy valakit tényleg érdeklik a problémái.

- De ez... túl kínos ahhoz, hogy beszéljek róla.

- Rendben. Én nem kötelezlek semmire, ha nem akarod. - fordult Macska

az ablak felé és már épp ugrani készült...

- Várj! - kiáltott Marinette. - Honnan tudtad, hogy "bajban vagyok"? - kérdezte kíváncsian. Macska erre visszafordult a lány felé és két lépéssel közelebb ment hozzá.

- Láttalak, amikor kijöttél az iskolából és nem tűntél túl vidámnak.

- Te követtél engem?!

- Dehogy, csak annyit láttam, ahogy a sulitól elsétálsz a zebráig, aztán...

- ...bemegyek a pékségbe? - szakította félbe Marinette. - Szóval követtél. Egészen hazáig.

- Nem követtelek, csak tudni akartam, mi bánt.

- Ugyan már, ne játszd el, hogy érdekellek! - fakadt ki Marinette.

- Én csak vigyázni akartam rád, tudod, hogy ne érezd magad egyedül, barátok nélkül.

- Hidd el, vannak barátaim! És te különben sem tartozol közéjük!

- De még az lehetek, nem? - kérdezte vigyorogva Macska.

- Hogy tudsz még mindig ilyen kibírhatatlan lenni? - kiáltotta Marinette dühösen.

- Hát, mint már mondtam, a macskák mindenre képesek. Mi vigasztaljuk meg a gazdáinkat, ha valami bánat gyötri őket. - mondta komolyan.

- Értem, de te nem vagy valódi macska, te ember vagy és ezt úgy sem értheted.

- Hadd próbáljam meg! Csak azt áruld el, hogy mi miatt szomorkodsz! - kérlelte Macska. Marinette megrázta a fejét.

- Kérlek, Marinette! - mondta, miközben bociszemekkel tekintett rá.

- Ah csak ezt ne! Tudod, hogy nem tudok ellenállni ezeknek a szemeknek. - Marinette pár másodperc szünetet tartott. - Na jó, elmondom.

- Tényleg? - kérdezte lelkesen Macska.

- De ígérj meg valamit!

- Akármit! - vágta rá azonnal.

- Nem nézel rám, amíg beszélek és nem fogsz kinevetni! - szögezte le Marinette.

- Ha neked így könnyebb, hát legyen. - azzal elfordult és megpróbált a lány összes szavára koncentrálni.

- Szóval... van egy osztálytársam..., akivel nem nagyon szoktunk beszélni, de... nem is vagyunk rosszban. Aj, ez nekem nem megy! - mondta kétségbeesetten Marinette.

- Marinette, nyugodj meg! Én nem nevetlek ki, esküszöm a mancsomra. - ezt már Marinette sem bírta ki nevetés nélkül.

- Héj, ne nevettess, mert a végén még tényleg nem tudom elmondani! - panaszkodott. - Tehát van ez a fiú...

- Ó, tehát fiúról van szó. - mosolygott Macska.

- Ne csináld már, kínos helyzetbe hozol... - nyöszörgött Marinette.

- Jó, csendben maradok. Folytasd csak!

- És... hát... történt ma egy... kis baleset, mert én nem figyeltem és megbotlottam a táskájában és aztán... ez iszonyú kínos. Én nem akartam semmi galibát ma, de még is jól összehoztam, jó Marinette szokás szerint. Most tuti, hogy rosszul érzi magát... és pont miattam! - Marinette zokogni kezdett, mígnem Macska megfordult és odament hozzá.

- Marinette! - szólongatta.

- Ha...? - nézett fel sírás közben. - Mi az? Nevess csak ki, kész katasztrófa vagyok!

- Marinette, én nem akarlak kinevetni. Te semmi rosszat nem tettél, csak baleset volt. - próbálta nyugtatgatni.

- De Adrien most biztos azt hiszi, hogy egy kétbalkezes, ügyetlen idióta vagyok! - zokogott még mindig. Macska még közelebb lépett Marinette-hez, majd átölelte. Lassan Marinette is átkarolta a fiút és úgy folytatta zokogását. Macska bal kezével gyengéden megsimogatta Marinette haját és mikor a lány könnyes szemmel felnézett rá, rámosolygott.

- Ezért vagyok itt... - mosolygott továbbra is Fekete Macska, azonban már neki is megjelent egy apró könnycsepp a szeme sarkában.

- Köszönöm! - suttogta Marinette.

- Tényleg azt hitted, hogy majd kinevetlek ez miatt?

- Hát... nem is tudom, én csak... nem akartam, hogy azt hidd, hogy én egy ilyen lány vagyok.

- Tudom, hogy milyen vagy, nem kell bizonyítanod.

- Komolyan mondtad, hogy Adrien nem gondol semmi rosszat rólam?

- Olyan biztos vagyok benne, mint hogy Katica a társam. - hencegett. Marinette szája mosolyra görbült, majd nevetésben tört ki.

- Szerinted örülne egy kötött sapkának?

- Kicsoda? - értetlenkedett Macska.

- Hát Adrien!

-Öööö... gondolom, igen, persze.

- Az a helyzet, hogy tavaly szülinapjára kötöttem neki egy sálat, de biztos elkeveredtek az ajándékok a postaládában és ezért azt hiszi, hogy apukájától kapta. - Macska meglepődött arcot vágott. - De mindegy is. Az a lényeg, hogy boldog és hordja is. Nekem ennél több nem kell. - Macska elmosolyodott.

- Mi az?

-Ja... semmi, tényleg. Én csak annyit akartam... hogy... szerintem jó az ötleted. Biztos örülne neki.

- Akkor neki is látok. - mondta lelkesen Marinette, azzal leült az íróasztalához és fonál után keresgélt az egyik fiókban.

- Nem kéne inkább pihenned? Késő van már.

- Muszáj ezt befejeznem holnap reggelre. - szólt elszántan.

- Pár nap múlva is ugyanúgy örülni fog neki, hidd el!

- Azok után, ami ma történt..., szeretném kiengesztelni.

- Marinette, tényleg aludnod kéne!

- Köszönök mindent, Macska! -állt fel Marinette íróasztalától, majd a fiúhoz lépett és egy puszit nyomott az arcára. Macska elvörösödött, de megpróbálta ezt leplezni.

- Tudod, mindig van egy bajbajutott hölgy, akin csak is én segíthetek. - azzal jobb kezével elegánsan meghajolt, hogy azután az ablakon át egy szempillantás alatt eltűnjön a sötét éjszakában.

R6jB.