- Na nézzük meg mennyi ideig kell eljátszanom veled mire Katica és Macska megjönnek.- mondta és egy pillanattal később erős ütést éreztem a hasamnál majd a becsapódás miatt éles fájdalmat a hátamnál.

~Adrien~

Miután betört az ablak minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még Chloéhoz beszéltem, a másikban pedig Marinette már a levegőben volt.
- Tikkiiii! Neeeee!- kiáltotta a lány, és valami kis piros hullott a padlóra.
- Marinette!- próbált a lány után menni a piros lény.
- Tikki várj!- repült ingemből elő Plagg.
- Te szentséges avokádósaláta Plagg! Honnan ismered...őt?!- mutattam kezemmel Tikkire.
- Plagg te mit keresel Adriennél?- csodálkozott el a piros katica.
- Kettőt találhatsz.- válaszolt flegmán kwamim.
- Hékás én is itt vagyok! Ki vagy te?- förmedtem rájuk.
- Adrien én Katicabogár kwamija vagyok, de erre most nincs időnk!
- Marinette Katicabogár?-csodálkoztam. Bár észre vehettem volna, a külseje és egyes belső tulajdonságaik nagyon is megegyeztek. Annyira lefoglalt, hogy megtaláljam ki Katica, hogy észre se vettem, az orrom előtt volt. Most pedig elveszthetem.
Nem! Nem, ezt nem engedhetem!
- Tikki megkeressük Marinettet és visszahozzuk. Plagg, karmokat ki!-mondtam ki az ismerős szavakat és éreztem, hogy rámolvad a szuperhős ruha.- Nyugodj meg Tikki, megtaláljuk Marit!- tettem a kis kwamit vállamra, majd megkértem kapaszkodjon.
Kilendültem a házból és egy háztetőn elkezdtem kémlelni az utcákat.
- Hol lehet?- kérdeztem, de hiába, mert a hóvihartól nem lehetett látni semmit.
- Fekete Macska nincs kedved elmenni az Eiffel toronyhoz? Hátha többet látunk!- kérdezte reménykedve Tikki.
Nem akartam letörni,ezért elindultam, bár én magam nem sok esélyt láttam erre.
Nagyon fáztam. A szél üvöltött és a hótól alig láttam. Valahogy eltaláltam a magas építményhez, majd felmentem a tetejére. Az a látvány ami ott fogadott teljesen lefagyasztott.
Marinetten véres cafatokba lógott néhol a ruha, a hátán egy csúnya sérülés volt és nem bírt felállni, akárhogy próbálkozott. A láztól még mindig reszketett.
Tikki, ahogy meglátta odasietett.
- Istenem Marinette mi történt?- sirdogált.
Chloé nem vett észre minket, így folytatta a lány kínzását. Gyűrűjéből valami kilövelt, és eltalálta Bogárkámat. Szívfájdító ordítás szakatt ki Mariból.
Csalódottság, reményvesztettség, fájdalom de legfőképpen harag. Ezeket éreztem akkor. A dühtől elvakulva támadtam Szilánkszívre.
A szememet könnyek mardosták, de nem hagytam abba a harcot, nem rohantam Marihoz, csak arra tudtam gondolni, hogy minél messzebbre kerüljönk ez a szörny a Bogaramtól.

~Marinette~

Nem bírtam küzdeni, de mégis kellett. Próbálkozásaim, hogy felálljak sikertelenek voltak. Chloé egyre küdte az energianyalábokat, amik eltaláltak és nagyon fájtak.
Egyszer csak Tikkit pillantottam meg. Megkönnyebültem, de hirtelen újabb fájdalom nyilalt a hasamba. Felordítottam. Miután ki bírtam nyitni a szemem Macskát pillantottam meg. Szilánkszívvel küzdött. Nem sokáig láttam őket ugyanis társam elcsalta Chloét a toronytól.
- Tikki át kell alakulnunk.
- Marinette nem tudsz küzdeni!- válaszolt kwamim. Hallottam a hangján, a sírás kerülgeti.
- Nyugi, tudom, hogy nem küzdhetek, majd Macsek mindent elrendez!- próbáltam magamraeröltetni egy mosolyt.
- Ha már a szuperhősöknél tartunk....-fogott bele- ....megtudta ki vagy... Amikor kipottyantam a copfodból meglátott, ugyanis Adrien Fekete Macska.
Ledöbbentem. Nem gondoltam volna, hogy egy és ugyanaz a két személy, de nem volt időm. Társam nem bírja sokáig nélkülem.
- Köszönöm, hogy elmondtad de majd megbeszéljük! Az idő nem áll az oldalunkon. Tikki, pöttyöket fel!
Fel kellett hívjam Macskát, hogy ismertessem vele a tervemet.
Elkezdtem csöngetni. Kis idő után fel is vette.
- Bogaram hát te hogy-hogy átalakultál? Nem szabadna mozognod.
- Nyugodj meg Cicuskám nem mozdultam el!- kacsintottam és próbáltam mosolyogni, hogy csökkentsem Macska aggodalmát.- Csald vissza hozzám kérlek Chloét, hogy megtisztíthassam az akumát, ami több mint valószínű a gyűrűjében van! Sajnos nincs túl sok erőm így örülnék ha ezüst tálcán kínálnál mindent, hogy egyszerűen csak el kelljen kapjam a kis pillangót.- próbáltam viccelni. Látszólag meg is tette a hatását, mert valami kis reményt láttam csillani a fiú szemében.
- Parancsodra Hercegnőm!
Nem telt el sok idő és megláttam a közeledő Macskát. Nagyon ügyesen küzdött. Egymaga elvette a gyűrűt majd a földhözvágta, rátaposott. A kis tárgy a hatalmas erőtől széttört és kiszállt belőle a kis pillangó.
Ezalatt én sem tétlenkedtem. Mielőtt Adrien elvette volna a gyűrűt ülőhelyzetbe tornáztam magam, fellendítettem yoyo-m, már amennyire tudtam, és elkiáltottam magam:
- Szerencsetalizmán!- nagyon reméltem, hogy valami olyan hullik elém ami segít, ne legyen olyan nehéz elkapni az akumát, tekintettel a sérüléseimre. Szerencsém volt. Egy kis tárgy esett az ölembe, ami tökéletesen ráillett fegyveremre és segítette a dobást, ugyanis kevesebb lendület és erő kellett ahhoz, hogy eldobjam. Éppenhogy felcsatoltam a szerkentyűt yoyo-mra már láttam is a kis lila pillangót.
Elkaptam és megtisztítottam, majd lecsatoltam a műszert fegyveremről és feldobtam.
- Csodálatos Katicabogár!- mondtam elhaló hangon és visszaváltoztam.
Kis kwamim fáradtan pottyant az ölembe, de egyből felkelt és ráfeküdt az arcomra, ölelés gyanánt.
- Ügyes voltál Marinette!- gratulált nekem.
- Köszi és neked is Fe...- nem bírtam befejezni. Hirtelen fájdalmat éreztem a testembe és újra felkiáltottam. A számból vér buggyant elő.
Erős karokat éreztem magam körül, az arcomon esőcseppeket. Mármint nem. Nem esőcseppek voltak, hanem könnyek. Macska könnyei hulltak rám.
- Ma-Macska-próbáltam kinyögni pár mondatot.- K-ké-kérlek ne vigyél a kór-kórházba. Tudok e-egy jobb helyet. Tikki majd elve-elvezet.
Pár perc múlva már a mester házánál is voltunk. Kis kwamim bekopogott. Nem kellett sokat várni, de Macska talizmánja lemerült, és a fiú visszaváltozott, így megpillanthattam Adrien arcát.
- Ááá, Fekete Macska- nyitott ajtót az öreg férfi, de amint meglátott, rémület ült ki az arcára.

~Adrien~

Bevittem Marinettet a házba. Miután lefektettem jutott eszembe, hogy a férfi Adrienként látott meg de szuperhős nevemen szólított, viszont nem foglalkoztam vele túlságosan, ugyanis Mari egészsége volt az első.
Lefektettem egy bambuszágyra és félreültem. Csak néztem ahogy a férfi csinál valamit, majd egy idő múlva felállt és odajött hozzám.
- Ha az éjszakát ébren tölti és jó eredményeket mutat felépül, ha nem...- félbehagyta a mondatot. Mindketten tudtuk mi fog történni.
- Mitől függ ez?- kérdeztem könnyes szemmel.
- Súlyosan megsérült, sok vért vesztett és még egy betegséggel is küzd a szervezete. Mindazonáltal ne hagyd, hogy elaludjon!- kért meg.
- Köszönöm és nyugodjon meg! Nem hagyom meghalni!
Odaszaldtam Marihoz és megfogtam a kezét.
- Nem veszíthetlek el!- kezdtek el folyni könnyeim.- Kérlek, kérlek maradjunk ébren és ne menj el!
Nem bírtam tovább. Visszatartottam a könnyeimet mikor megláttam a sebesült alakját, tartottam a könnyeimet, amikor küzdöttem, amíg elhoztam ebbe a házba, és amíg az az idegen csinált valamit. Végig próbáltam visszafolytani a sírást, de most már nem ment. Lehajtottam a fejem és elkezdtem zokogni.
Órák, percek, másodpercek. Nem tudom mennyi idő telt el, de egy kis kezet éreztem meg a fejemen. Riadtan felnéztem és láttam, hogy Marinette túrt bele a hajamba.
- Most tudtam meg ki az az idegesítő szuperhős az álarc alatt. Szerinted kibírnám ha nem hallhatnék több fárasztó poént tőled?- próbált mosolyogni a lány, de inkább fájdalmas grimaszba torzult az egész.
Elmosolyodtam,majd odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Örökre így maradtam volna, de könnyeim újra elkezdtek csordogálni.
Marinette az arcomra tette a kezét és fejemet maga felé fordította.
Ránéztem és megláttam szemében az elszántságot és erőt, amit Katica sugárzott, de ugyanakkor megvolt a tekintetében az az odaadás, kedvesség, amit Marinette képviselt. A nyakába "borultam" és szorosan magamhoz öleltem. Egy kis idő után az ölembe fektettem és úgy kezdtünk el beszélgetni. Egész éjszaka a küldetéseinkről társalogtunk. Marinette elmesélte ki ez a férfi, hogyan találkoztak, a nevét is elmondta.
Nem mértem az időt, csak próbáltam jól érezni magam. Hetet ütött az óra, amire felfigyeltem.
- És eml...-kezdett bele a lány egy újab történetbe amikor a szeme felakadt, kiment a szín az arcából, és megállt a szíve.
Ledöbbentem.
- Nem halhatsz meg! Nem hagyhatsz itt! Nem...Nem engedem!-üvöltöttem a fájdalomtól.
Hangoskodásomra a kwamik is felébredtek és Fu mester is bejött. Meglátott minket és lehajtotta a fejét, majd szó nélkül kiment.
- Nem hagyhatsz egyedül!- mondtam elhaló hangon.
Csak ültem és nem tudtam elfogadni a tényt: Marinette meghalt.
Kinéztem az ablakon. Az örvénylő havat bámultam.
Tikki sírva borult Mari arcára és Plagg is szipogott.
Váratlanul egy ujjat éreztem meg arcomon, ahogy könnyeimet törölgeti.
Marinette előttem hajolt és arcomat törölgette.
Felkaptam és körbeforogtam vele a szobába. A mester ijedten rontott be, de amint meglátott minket, mindent tudó mosoly ült az arcára. Megköszöntünk mindent, majd átalakultunk és elindultunk Marinettékhez. Egyik háztetőről ugráltunk a másikra, persze vigyáztam, hogy a lánynak ne essen baja. Egy helyen megfogtam Marinette kezét, visszahúztam magamhoz és megcsókoltam. Ő visszacsókolt.
Nem tudtam mi fog még ránk várni kilencedikben vagy a további években, de nem érdekelt. Tudtam mellette minden jobb lesz!

Hello!😊
Meghoztam a következő részt. A Veszélyes sérülés című novellából az utolsót. Talán még ma éjjel vagy holnap, de elindítom a következő irományom. Az hosszabb lesz de csak egy fejezetes és vidámabb. Addig is
jó éjt mindenkinek!

Annalulu