~Marinette~

Olyan jól néz ki abban a fekete polóban és fehér ingben.... De hogy érhetném el, hogy ne csak barát ként nézzen rám? És ott van Fekete Macska is. A mindig flörtölő, vidám társam. Ha nem lenne Adrien vajon megengedném, hogy kezet csókoljon, és nem utasítanám vissza a bókjait?- Ilyeneken merengtem a téliszünet előtti utolsó órán. Gondolataimból a csengő szakított ki.

- Akkor jó szünetet gyerekek és kellemes ünnepeket!- köszönt el tőlünk tanárunk.
Mindenki összepakolt és elindult hazafele. Alya gyorsan elsietett, amin nagyon csodálkoztam, bár Nino és Adrien sem tétlenkedtek, ugyanis már barátnőm előtt távoztak a teremből. Még utoljára leellenőriztem a padot és környékét, nehogy valamit elfelejtsek, és a kistákámat is megnéztem. Tikki édesen szunyókált búvóhelyén így nyugodt szívvel indultam volna el az ajtó irányába. Igen itt a VOLNA szócskán van a hangsúly, ugyanis "kedvenc" osztálytársam megállított, hogy "elbúcsúzzon".
- Áááá Marinette örülök, hogy összefutottunk!
- Sajnálom Chloé de semmi kedvem veled vesződni!- próbáltam levakarni magamról.
- Márpedig meg fogsz hallgatni!- toppantott egyett lábával mint egy öt éves.- Láttam hogy néztél Adrienre, de feletsd el! Ő az enyém! De ugyan, miért állna össze egy ilyen buta, ügyetlen, kétbalkezes, hülye libával mint te?!
Nem tudom mit mondott utána, csak értelmetlen duruzsolást hallottam, semmi mást. Megragadtam az első mondatnál. Nem tudom miért, de elkezdtek gyűlni a könnyek a szemembe. Soha nem vettem komolyan Chloé beszólásait, most, viszont érzékeny pontot talált el. Igaza volt. Soha nem fogok Adriennek tetszeni, mert egy ügyetlen, kétbalkezes ember vagyok. Nem először olvassa ezt a fejemre de most egy szomorúbb hangulatban talált meg. Lehajtottam a fejem és hagytam, hogy legördüljenek az arcomon a könnycseppek. Nem tudom mennyi idő telhetett el. 5 perc, fél óra?
- Chloé igazán békén hagyhatnád Marinettet, legalább így karácsony előtt!
Megriadtam. Nem számítottam arra, hogy valaki megvéd, főleg nem Rá.
Felkaptam a fejem és hátrafordultam. Adrien meglepődve nézett rám. Talán akkor vette észre apadni nem akaró könnyeimet.
Nem szeretem ha sírni látnak. Mindig magamra eröltetem a 'folyton vidám és derülátó' mosolyt ha kicsit lehangoltabb vagyok az átlagosnál. Most viszont nem bírtam. És pont Ő látta meg. Akkor nem is zavart, nem tudtam erre gondolni, csak így utólag.
- Istenem Chloé, mit műveltél?!
Elkerekedett szemmel bámultam a fiúra. Ha lehetne ölni pillantással ő megtette volna. Még nem láttam mérgesnek Adrient, de akkor olyan harag csillogott a szemében és hallatszott a hangjában, mintha minimum megpofozott volna és megrugdosott volna az a felfuvalkodott béka.
A fiú átölelte a vállamat és kikísért egészen az iskola előtti járdáig. Ott elengedett, előrefutott behajolt egy autóba és mondott valamit egy nőnek, aki ezután bólintott majd szólt a sofőrnek hogy menjenek. Adrien ezután visszajött hozzám, és hazakísért. Normális helyzetben ujjongtam volna de akkor észre se vettem, hogy mi történik körülöttem.
Nem szóltunk egy szót sem egymáshoz, csak sétáltunk. A néma csöndet ami köztünk volt, csak néha egy-egy hüppögésem törte meg. Így értünk haza, majd az ajtóban mindössze annyira figyeltem fel, hogy valaki a táskámban motoszkál és a következő percben már sétálok is be a házba.
- Itthon vannak a szüleid?-hallottam Adrien hangját távolról.
Válaszul, mindössze egy cetlit mutattam fel, amit azelőtt egy perccel olvastam el én is.
,,Drága kislányom!
Sajnos el kell menjünk apáddal pár napra, mert a nagyi beteg. Legyél nyugodtan egyedül otthon de bármikor eljöhetsz te is csak telefonálj előtte. Minden este hívunk de ha van valami nyugodtan csörgess meg.
Puszi
Anyu''
A fiú elolvasta a papírdarabot majd visszatette az asztalra és megölelt. Nem lepődtem meg. Egyszerűen annyira magamon kívül voltam,hogy nem tudtam meglepődni, csak belefúrtam magam a mellkasába és én is átkaroltam.

~Adrien~

Vajon ki lehet Katica az álarc alatt? Vajon utat engednék érzelmeimnek
Marinette felé, ha nem lenne szuperhős társam?

Majd meghallottam a csengő hangját. Fáradt voltam de a tudat, hogy ez volt az utolsó óránk és kezdődik a szünet új erővel töltött fel. Gyorsan összepakoltam és már a terembe sem voltam. Éppen Ninoval beszélgettem amikor Alya lépett hozzánk.
- Sziasztok fiúk!- köszönt nekünk majd barátom mellé állt. Egy pillanatra elgondolkodtam mennyire illenek is egymáshoz. Lesz olyan, hogy ezt gondoljam magamról és az én Bogárkámról is?
- Adrien lenne kedved eljönni velem, Ninoval és Marinettel a szünetben egyet pizzázni?- rántott vissza a jelenbe Alya.
- Persze!- vágtam rá egyből és titkon örültem, hogy egy kicsit több időt tölthetek Marinettel.
Szívesen elcsevegtem volna még barátaimmal, de sajnos megjöttek értem. Már szálltam volna be a kocsiba, amikor eszembe juttot, hogy a terembe felejtetten egy füzetem. Megkértem Nathaliet, hogy várjanak, és felszaladtam a terembe. Ahogy közeledtem Chloé hangját hallottam meg. Szidott valakit. Benéztem és Marit láttam meg. Elővettem a legunottabb hangomat és rászóltam idegesítő barátomra:
- Chloé igazán békén hagyhatnád Marinettet legalább így karácsony előtt!
Mindkét lány csak bámult rám. Én meg akkor vettem észre, hogy fekete hajú barátnőm sír. Néztem szép szemeit, melyek ugyanolyan meglepődve néztek rám, mint én rá. Azokat a szép azurkék szemeket néztem, amik akkor tele voltak könnyel és nagyon mérges lettem.
- Istenem Chloé, mit műveltél?!-ordítottam kikelve magamból. Nem akartam balhét így elvettem a füzetem a padról, átöleltem Mari vállát és elkezdtem kikísérni. Beszóltam az autóba, hogy elkísérem egy barátom, egy iskolai házi miatt és kértem jöjjenek értem később, majd visszafordultam a lányhoz. Nem beszéltünk semmit, amíg be nem értünk a házba.
- Itthon vannak a szüleid?-kérdeztem de válaszul csak egy papírt kaptam.
Megkönnyebültem, hogy nincsenek jelenleg a szülei a közelben, viszont aggódtam mi lesz miután elmegyek.
Fura ötletem támadt. Magamon is egy kicsit meglepődtem, mégis odalépem síró barátnőmhöz, és megöleltem. Nem tudtam másra gondolni, azon kívül, hogy megvígasztaljam. Sokáig így bírtam volna maradni de érztem hogy Marinette lángol. Tiszta forró volt.

~Marinette~

Hirtelen észrevettem, hogy gyengülök. Fázni kezdtem és éreztem, erőfeszítésbe kerül talpon maradni. Megijedtem a hírtelen állapotváltozástól. Teljesen kiment a fejemből Chloé.
Egyszer csak felmondta a lábam a szolgálatot. Ezt követően karokat éreztem magam körül amik erősen tartottak. Felnéztem és észrevettem, hogy Adrien tart a kezében, visz az ágyhoz.
Zavarba jöttem , mint álltalában, de csak valami értelmetlenséget nyögtem ki, majd elsötétült a világ.

Hali!😊
Meghoztam az első rész. Főleg hogy ez az 1. könyvem és késő is van nem hinném hogy sokan olvasnátok utólag is boldog karácsonyt mindenkinek!

Annalulu