~Dupain-Cheng lakás~

A két szülő sokáig beszélgetett Fu Mesterrel. A férfi türelmesen és kedvesen válaszolt minden kérdésükre, megmagyarázott mindent, de a házaspárt nem tudta megnyugtatni, így bevetette utolsó kártyáját.
- Nem kell félteniük, meg tudja óvni magát, pont mint a nagyanyja!
- Tessék?!
- Sabine, az ön anyukája is kiválasztott volt, mint a lánya!
Mrs. Dupain-Cheng szóhoz sem jutott.
Anyukája mindig mesélt neki kiskorában szuperhősökről, akik kínában ténykedtek, de soha nem gondolta többnek ezeket egyszerű történeteknél, esetleg régi legendáknál. Még a hősök nevére is emlékezett, Csíkos méhhölgyre és Ravaszra, legalábbis annó így nevezte őket édesanyja.
- Lehetetlen!
- Ez az igazság!
- Dehát Marinette még gyerek!
- Mrs. Cheng is fiatal volt, mindössze tizenhét éves, nem sokkal idősebb, mint Katicabogár! A lányuk nem egyszerű tinédzser, és ön is csak a sorsnak köszönheti, hogy nem hullot ekkora teher az ölébe!
- A sorsnak?
- Akkoriban nem fenyegette gonosz a földet, nem kellettek szuperhősök, de azok a tulajdonságok magában is megvannak, amik egy hőst hőssé tesznek!

°°°°°

~Agreste lakás~

Éjjel egy volt, de Adrien még mindig nem aludt. Gondolatai vadul cikáztak mindenfelé. Kicsit sok volt neki az elmúlt pár nap.
- Adrien?- hallott hirtelen maga mellől egy édes, csipogó hangot.
- Áh te vagy az? Tikki, igaz?- fordult egy félmosollyal a kwami felé.
- Minden rendben?- nézett aggódva a srácra.
- Nincs!- sóhajtott egyet.- minden olyan gyorsan történt, alig hiszem és.....és ha belegondolok, hogy milyen szörnyűség történhetett volna velünk az akumatámadásnál, vagy ha Marinette-et elvitték volna.....
- Ne gondolkozz azon, ami már nem történhet meg! Semmi értelme, és csak magadnak ártasz!
- Dehát....ha bármi baja esne...- nézett az alvó lány felé.
- Nem fog! Erős, meg tudja védeni magát, és itt vagy neki te!- tette apró kezét Adrien arcára.- Tudom mitől félsz, de ne tedd! Még egy embert nem fogsz elveszíteni! Akkor kicsi voltál és emiatt magatehetlen, de most....most te vagy Párizs hőse! Ne értsd félre, nem mondom, hogy így nem érhet baj, de....tudsz küzdeni ellene!- mosolygott kedvesen.
- Köszönöm!- ölelte át a kis kwamit.
- Ha bármikor szükséged van valakire, aki meghallgat, fordulj bátran Marinettehez, vagy hozzám!
- Marinettehez?
- Kedvel téged és aggódik érted! Viszont ha rám hallgatsz, akkor nem mutatod meg neki a fáslikat! Néha már túlon túl aggódó!- nevetett a kis katica.
A fiú is kuncogott majd leült kanapéjára.
- Hihetetlen, mennyire különböztök Plaggal!
- Ne is mondd!
Ekkor beszélgetésüket Marinette szakította félbe.
- Adrien?- tornázta ülőhelyzetbe magát.
- Tessék?- ment egyből az ágyhoz.
- Hány óra?
- Fél kettő, miért?
- Miért nem alszol ilyenkor?- vette el poharát.
- Beszélgettem a kwamiddal....
- Tikkivel?- kérdezte miután ivott.
- Igen, de....minden rendben? Miért keltél fel?
- Fázom...- húzta még jobban magára a takarót és a plédeket.
- Megmérem a lázad rendben?
Amég a lázmérőt ki nem vette Adrien, kínos csend uralkodott a két fiatal között.
- Harmincnyolc egész öt, szerencsére lejebb ment!- terített még egy pokrócot a lányra.
- Itt tudnál egy kicsit maradni?- kérdezte félénken Mari.
- Természetesen!- ült a lány mellé.
Marinette egyből átölelte társát.
- Annyira magányosnak érzem magam!- kezdett halk sírásba.
A fiú erősen magához szorította.
- Én itt vagyok neked!
- Köszönöm! Jajj én buta!- rebbent el.- elkapod tőlem ezt a...
- Ezt a megfázást?
- Ki tudja mi!
- Nyugodj meg, semmi nem lesz!- ölelte át újra.
A lány csak akkor kezdte újra érezni, hogy társa vele van. Ugyan szüleit nem pótolhatta, de erős támaszt adott neki.
- Marinette....kérdezhetek valamit?
- Persze!
- Érezted már, hogy....hagyjuk ink...
- Adrien, fejezd be nyugodtan!- mosolygott kedvesen.
- Érezted már azt, hogy annyira egyedül vagy, hogy....- itt elakadt a szava. Egyszerűen képtelen volt tovább mondani.
- Én....elvesztettem ma végleg szüleimet és....és egy ideig azt hittem, hogy a társamat is!
Adrienbe villámcsapás szerűen hasított bele a lány csalódott arckifejezése, amit tudta, soha nem fog elfelejteni.
- Sajnálom!- hajtotta le a fejét.
- Nincs mit! Megvédtél, amikor én magamat nem tudtam és....gondoskodsz rólam! Köszönöm!- bújt a sráchoz.

°°°°°

Eltellt öt nap, de a Dupain-Cheng házaspár nem jelentkezett. Sabine sem ment, akárhogy megígérte.
Marinette szépen gyógyult. Öt nap után már láza eltűnt, éppenhogy köhögött.
Ugyan nehéz volt néha elbújtatni a lányt, Adrien mégis élvezte az együtt töltött időt.
Sokat nevetett a lánnyal, aki időközben egyre jobb kedvűbb lett.
- Jó lenne kimenni!- sóhajtott Mari.
- Lenne kedved?
- Legszívesebben felmennék az Eiffel torony legtetejére és onnan nézném Párizst!
- Akkor mit szólnál egy rövid sétához Bogaram?- csillant pajkosság, a fiú szemében.
- Komolyan gondolod?
- Szerintem egy kis friss levegő nem fog megártani! De nem gyógyultál még teljesen meg, szóval nem maradunk sokáig!
- Remek!- puszilta meg a srácot.- Tikki, pöttyöket fel!
- Plagg, karmokat ki!
Boldogan száguldoztak Párizs háztetőin, egészen az Eiffel toronyig. A lány megállt az építmény tetején, és vett egy nagy levegőt.
- Köszönöm!- ölelte meg barátját.
Nagyjából fél órát voltak a toronynál, utána visszamentek Adrien szobájába, de meglepetésükre nem találták üresen.
Miután landoltak, Sabinet és Tomot pillantották meg, a Mesterrel együtt.
- Fu mester?- nézett a lány kérdőn a férfira.
- Semmi baj, nyugodj le! Minden rendben van már!- mosolygott kedvesen.
Marinette-et maga sem tudta miért, de megnyugtatták a Mester szavai.
- Tikki, pöttyöket le!
Adrien hallva társa szavait, először kicsit kételkedve ugyan, de ő maga is megszólalt.
- Plagg, karomkat be!
- Marinette, a szüleid belátták, hogy tévedtek veled kapcsolatban, ezért szeretnék, hogy visszamenj hozzájuk! Természetesen továbbra is Katicabogár maradhatsz!- folytatta Fu.
A férfi, kihasználva a a fiatalok meglepődöttségét, szó nélkül távozott, hisz tudta, az öröm pillanatai következnek, amit semmi pénzért nem akart megzavarni.
- Kicsim!- mosolygott könnyes szemmel Sabine. Karjait széttárta, mire Marinette odafutott, és megölelte édesanyát.
- Úgy hiányoztatok!- törött el a lánynál is a mécses.
- Te is nekünk- ölelte át lányát és feleségét Tom.
Hosszú percekig álltak úgy.
- Köszönünk mindent Adrien és...bocsánat a kellemetlenségekért!- nyújtotta kezét az apuka.
- Szívesen tettem!- fogadta el a kézrázást a fiú.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá!- ölelte meg Sabine a srácot.- Ideje mennünk Kicsim!- fordult Mari felé.
- Rendben, csak....egy perc!- fordult vissza az ajtóból a lány.
Odafutott társához, és megölelte.
- Köszönöm!- nyomott egy puszit arcára, indult is vissza szüleihez, de akkor Adrien megfogta a kezét, és nem engedte el, sőt! Visszarántotta a lányt, és megcsókolta.
- Este átmegyek!- suttogtaa fiú alig hallhatóan, miután elváltak.

Sziasztook! 😊

Nos itt is lenne a következő fejezet, remélem elnyeri a tetszésetek!
Sajnos nem tudom mikor tudom hozni a következő előzetest, de mindenképp sietek!
Addig is sziasztook!😘🐾

Annalulu🐞