~Agreste ház~

Marinette hinni sem akart a fülének.
Egy perccel azelőtt, még Adrien ölelésébe zárva, teljesen vörös arccal pihegett, majd jött Natalie egy rémborzalmas hírrel. Márcsak azt nem tudta, hogyan találtak rá szülei.
- É-én meg tudom magyarázni!
- Én bíztam benned!- fátyolosodott el a lány tekintete.
- És most is bízhatsz bennem Bog....
- Na látod ezt nem tehetem meg! És nem vagyok a Bogarad! Semmid nem vagyok! Én meg képes voltam elhinni mindazt, amit mondtál! T-te is csak Katicát látod magad előtt, ha rámnézel!- folyt le az első könnycsepp arcán.- Hogy lehettem ilyen vak?!
- N-nem e-ez nem igaz!- nyögte ki valahogy a srác.
Beszélgetésüket a két szülő szakította félbe.
- M-Marinette?- szólalt meg a lány láttán Sabine.
Szaladt is volna lányához, de akkorra Mari már kikászálódott az ágyból. Lábai remegtek, úgy érezte, ha azon nyomban nem ül vissza, akkor elájul. Egy pillanatig kétségbeesetten kapkodta tekintetét, hol Adrienre, hol szüleire, majd vett egy mély levegőt. A pánik olyan luxus volt, amit nem engedhetett meg akkor magának. Ha elájul, vagy összeesik, akkor anyja és apja markában végzi, amit nem akart. Adrien még egy jobb "lehetőség" lett volna gyakorlati szempontból, viszont társa árulása, (méghozzá ilyen csúnya módon) elkedvetlenítette ettől az esettől is. Már-már dühvel tekintett a fiúra.
Össze kellett szednie magát!
- T-Tikki, pöttyöket fel!- mondta ki könnyeivel küszködve, az egykor varázslatos szavakat.
- Ne!- ment közelebb, de a hirtelen fényesség miatt meg kellett hátráljon, kezét szeme elé rakta.
Katicabogár yoyo-ját maga előtt pörgetve védte magát.
- Marinette, kislányom ké....
- Nem anya! Ti senkik vagytok a számomra! Felejtsetek el! Az lesz a legjobb számotokra, mert mégegyszer bizony nem fogtok látni!- mondta, de egyből köhögőroham tört rá.- Éhés Adrien! Én....- csillant újra szomorúság szemeiben, de mielőtt befejezte volna, elszökkent. Érezte torkán akadnak a szavak.
Akkor jött rá, hogy mennyire egyedül van. Marinettenek nem volt családja, Katicabogárnak pedig társa.

°°°°°

A szülők bocsánatot akartak kérni lányuktól. Habár továbbra sem engedték volna, hogy Katicaként ténykedjen Párizsban, akkor azonban úgy gondolták, csúnyán beszéltek lányukkal.
Mikor meglátták, vörös arcát, és gyenge tartását, egyből tudták, hogy beteg, habár már Katica és Macska harca folyamán is erős sejtésük volt.
Miután a Marinette eltűnt szemük elől, mindannyian az ablakhoz szaladtak.
Adrien kétségbeesett volt és szomorú.
- Nee, Mari várj!- kiáltott utána a nyitott ablakon.
- Most mit tegyünk?- ölelte meg könnyes szemmel Sabine Tomot.- Nagyon gyenge, nem fogja sokáig bírni...Istenem mi lesz, ha lezuhan?- kezdett keserves zokogásba.
Adrien is belegondolt a szörnyű következményekbe.
- Nem! Nem engedem! Plagg, karmokat ki!
A házaspár csodálkozva bámulta a fiút.
- Visszahozom!- vetette ki magát az ablakon.
Marinette akármennyire is igyekezett, nem jutott messzire.
- Várj!- hallotta meg egyszercsak Adrien hangját, maga mögött.
Hátranézett és Fekete Macskát pillantotta meg. Habár hamar összerakta a képet, még szokatlan volt, hogy tudja társa kilétét.
Rákapcsolt, de ez is kevés volt.
- Marinette, állj!- szökkent a lány elé úgy, hogy útját állja.
- Tűnj innen!- csillant düh szemében.
- Nem, bet...
- Érdekel is téged! Benyomtad azt a nyálas maszlagszöveged, én meg elhittem!
- Azt komolyan gondoltam!
- Mondod, miután elárultál! Félre az utamból!
- Nem! Visszajössz velem! Bajod eshet!- kezdett közeledni.
Mari védekezően pörgetni kezdte yoyo-ját így társa nem tudta megközelíteni.
- Bíztam benned!- kezdett sírni a lány.- A-azt mondtad, hogy nem lesz semmi baj és, hogy megoldjuk! Megígérted, hogy nem szólsz a szüleimnek! Az hittem, hogy...- engedte le fegyverét, majd ha Adrien nem ugrik időben, a földre esett volna.
- A-Annyira sajnálom!- csillogott könnyektől a srác szeme.
- Azt hittem....azt hittem, hogy szeretsz....- mondta alig hallahatóan.
- Szeretlek!- szorította magához.
Marinette hozzábújt, ölelés gyanánt, na meg fázott, és legalább valamennyire csillapíthatta vacogását.- Menjünk vissza!- állt fel Macska, ölében a lánnyal.
- D-de ugye nem engeded, hogy a szüleim elvigyenek?
- Soha nem engedném!
Mikor visszaértek, a Dupain-Cheng házaspár még ott volt.
Egy pillanatig csak, furán nézték a fiatalokat, mintha nem is értenék mi történik.
Miután visszaváltoztak, Adrien letette Marinette az ágyra és jól betakarta.
- Kicsim!- lépett közelebb az anyuka, de a lány csak feltette kezét.
- Hagyj!- mondta hallkan és elfordult.
- Köszönjük a segítséged Adrien, de haza kell vigyük Marinette-et.- fordult Tom a fiú felé.
Marinette (társával ellentétben) lefagyott. Nem volt már ereje ellenkezni, tudta, ha Macska nem védi meg, akkor elviszik.
- Nem!- állt az ágy és a szülők közé a fiú.
- Tessék?!- hülledezett a házaspár.
- Nem engedem! Párizs hőseinek kötelességük megvédeni a várost, és ha kell egymást!- mosolyodott el, Mari felé fordulva.- Két választásuk van! Vagy elfogadják, hogy hősök vagyunk, és ebben az esetben semmi baj, ha akar Marinette is önökkel mehet! Vagy nem fogadják el ezt, Marinette pedig itt marad!
A két felnőtt köpni nyelni nem tudott, de még a hősnő is csodálkozva nézett Adrienre.
- Tom jobb, ha megyünk!- tette kezét férje karjára Sabine.- Ezt meg kell beszélnünk!
- Nem! Mégis hogyan tartanál vissza?- nézett mérgesen a srácra.
- Kidobathatom önöket, de nem szeretném ezzel apámékat zavarni. Ha más nem, átalakulok!
- Gyere Tom menjünk! Adrien ezt meg kell beszéljük, holnap ugyanekkor eljövök, rendben?- lépett közbe az anyuka.
A fiú bólintott, majd a házaspár távozott.
Miután elmentek, Adrien lerogyott az ágyra.
- Ez meleg volt!
Marinette kezét, Adrienére tette.
- Köszönöm!- mosolyodott el halványan.
A srác is megfogta Mari kezét, majd megsimogatta a lány arcát.
- Hozok még egy lázcsillapítót, és valamit ebédre.- állt fel, de a Marinette nem akarta elengedni.
- Én.....- akadt torkán a szó.
- Sietek!- mosolyodott el, és egy csókot lehelt Mari homlokára.

°°°°°
~Dupain- Cheng pékségnél~

Sabine belátta, hogy lányát semmilyen módon nem tudják elvinni onnan.
Habár Tom is belátta ezt, ő nagyon mérges volt.
- Nyugodj le, kitalálunk valamit!- próbálta csitítgatni férjét.
Mikor hazaértek, a pékség előtt egy öreg férfi állt.
- Segíthetek?- kérdezte kedvesen Sabine.- Egy pillanat és kinyitunk, csak....
- Azt hiszem, inkább én segíthetek önöknek. Fu Mester vagyok!- mosolygott az öreg férfi.

°°°°°
~Agreste lakás~

Este nyolc óra volt, Marinette már aludt, hisz teljesen ki volt merülve.
Adrien nem kicsit örült, mert a csatában szerzett sérüléseit, azóta sem nézte meg, és a lány előtt már nehezen tudta tartani magát.
Mikor zuhanyzás előtt levetkőzött, nem fogadta szép látvány a tükörben. Ugyan seb sehol nem borította, de felsőtestén végig piros, lila, kék foltok éktelenkedtek, amik nem picit fájtak, és nem voltak épp kicsiknek mondhatók.
Miután végzett a fürdéssel, bekente mellkasát és hasát fájdalomcsillapító kenőccsel, majd fáslival jól betekerte, ami valamelyest megkönnyítette a dolgát. Csak ezután vette fel pizsamáját és mosott fogat.
Ezt követően kiment, de tudta, nem fog hamar elaludni, ezért inkább egy picit kinyitott egy ablakot és bámulni kezdte a csillagos eget.

Sziasztoook!😊

Nos itt is lennék ezzel a résszel, és akkor a következő már tényleg befejező rész lesz! Tervezek egy új novella helyett egy új könyvet írni, de egyelőre még csak körvonalasan vannak meg a dolgok a fejemben, meg jövőhéten táborba leszek, szóval nem hiszem, hogy sokat tudok majd írni...😶🙁
De addig is sziasztoook!🐾

Annalulu🐞