~Marinette~

Soha nem tudhatod mikor jön el életed legjobb és legrosszabb napja. Ha pedig egyszerre érkezik a kettő, akkor egy szerencsétlen ember vagy. Vagyis pont olyan mint én.
Téli szünet volt így besegítettem a pékségbe a szüleimnek. Anyu és Apu hátul sütöttek, amíg én a vevőkkel törődtem.
Éppen unalmasan rajzolgattam a kassza möggött, amikor meghallottam az ajtó csilingelését és felkaptam a fejem. Adrien jött be titkárnőjével vagy milyével.
A pulzusom az egekben volt és megjelent a szokásos pír az arcomon.
- Szi-szi-szia Adrien! Üdvözlöm hölgyem!- próbáltam normális lenni.
Ekkor sikoltást hallottam és betörte valami a falat. Szerencsére senki nem sérült meg, de szüleim rémülten siettek ki hozzánk, majd Adriennel és kísérőjével együtt felmentünk a házba.
Valami ürügyet kellett kitaláljak, hogy felmehessek.
- Anya fennhagytam valamit. Felszaladhatok érte?
- Igen de siess!- válaszolt.
Felsiettem és kiáltottam is volna el magam, de rájöttem, Tikki a szobámba maradt míg én lennt adtam el a süteményeket és alszik. Sejtelmem sem volt hol lehet, és nem kiabálhattam.
- Tikki Tikki hol vagy?- próbáltam suttogva hivogatni kwamim.
- Itt vagyok Marinette- röppent elő barátnőm.
- Jobb lesz ha sietünk- mondtam, de ekkor vettem észre, valaki kifigyelt minket. A csapóajtónál Adrien álldogált és minket bámult, mint aki nem ért semmit. Mondjuk ez nem is volt fura, hiszen nem láthatott nég kwamit.
Mikor meglepődöttségem alábbhagyott behúztam a fiút és lezártam a csapóajtót.
- Te mit keresel itt?!- förmedtem rá. Abban a pillanatban annyira meg voltam ijedve, amiért lebuktunk, hogy nem tudtam felmérni a helyzetet. Ekkor hasított belém a gondolat: nekem az egész szobám tele van Adrien fotóival! A falra néztem de a képeket nem találtam ott: én buta hiszen tegnap este leszedtem, mert takarítottam, de fáradt voltam visszarakni. Remek, legalább emiatt nem kell aggódnom.
- Anyukád küldött fel, mert már 10 perce itt vagy. De mi volt az a repülő, piros izé?
- Repülő piros izé? É-én ne-ne-nem lát-láttam se-se-sem-semmit- dadogtam össze-vissza.
Bravo Marinette!- korholtam magam- Ez aztán meggyőző volt.
- Marinette a-az egy kwami volt?-kérdezte.
Ledöbbentem. Honnan tud a kwamikról?
- Te-te....honnan tu-tudsz a kwamikról?-kérdeztem még mindig döbbenten.
- Ha jól sejtem Bogaram Párizs ránk vár.- kacsintott rám úgy mint Macska szokta.
- Mi?!?!?!- akadtam ki- Ez már a tűröképességem felett van! Te vagy Fekete Macska?!
- Igen.- mondta Adrien, majd átölelt.- Úgy örülök hogy megtaláltalak.
- Én...én nem.
Ekkor a fiú elhúzódott és láttam rajta, hogy szomorú.
- Másra számítottál?- kérdezte. Hangja olyan volt mintha menten elsírná magát.
- Adrien én vagyok talán most az egyik legboldogabb ember részben, de....
- De mi?
- Most, hogy tudom ki vagy jobban foglak félteni és félek elmondom véletlenül a neved vagy mit tudom én. És persze itt vagyok én is. Én nem csalódtam benned, viszont te nem tudom hogy érzel.- fejeztem be.
Adrien odahajolt hozzám és megcsókolt. Lefagytam. Lefagyott az agyam, a testem, nem tudtam semmit sem tenni. A világ forgott velem.
Ezután Adrien felállt és a kezét nyújtotta.
- Szívesen folytatnám veled a csevegést de vár ránk egy újabb rossz fiú.
Erőt kellett vegyek magamon. Elképzeltem, hogy Macskával beszélek és felálltam.
- Tikki, pöttyöket fel!- kiáltottam el magam.
- Nos cicus? Egy verseny az akumáig?
- Azt hittem már soha nem kérdezed meg.
Ő is átalakult. Már indultunk is volna amikor felnyitott anya.
- Katicabogár? Fekete Macska? Miért vagytok itt?
Na de jó! Ő sem választhatott volna jobb időpontot. A helyzetből társam mentett ki.
- Mrs. Dupain-Cheng sajnos mire ideértünk a lánya és a fiú eltűntek. Az új ellenfél éppen sereget toboroz magának, de ne féljen visszahozzuk őket.
- Istenem- rogyott anya a földre.
- Mi történt Sabine?- hallottam apa hangját.
- Nekünk most mennünk kell, de ne féljen, épségben visszajuttatjuk őket. Addig meséljen mindent el a férjének.- próbáltam vígasztalni.- Gyerünk Macska! Nincs vesztegetni való időnk!- szóltam rá a fiúra ugyanis nem volt elég erőm, hogy tovább nézzem anyát. Legszívesebben odarohantan volna hozzá, hogy ne féljen, itt vagyok, de nem tehettem.
Kilendültünk az ablakon és a hangok irányába indultunk el.
Mikor odaértünk, meglepő látvány fogadott. A város szíve szinte egy dzsungel volt. Mindenfelé vastag indákat, gyökereket és magas fákat láttunk.
- Hű, valaki nagyon természetvédő- szólt mellőlem társam.
- Látom soha nem fogsz megváltozni. Még mindig azok a haszontalan beszólások. Nem unod már?- forgattam mosolyogva a szemem.
- Oh, ha tudnád mennyire jó látni, hogy mosolyogsz, és ha már sikerült jobb kedvre derítselek nem is volt haszontalan.- válaszolta negédes hangon.
Miután látta csak rosszallóan megforgatom a szemem, kinevetett.
- Igen?! Kinevetsz? Mostantól nem leszek a barátod!- nyújtottam ki gyerekesen a nyelvem.
- Jól van, jól van, értem én. Ha Macskát gúnyoljuk nincs baj, de ha kinevetjük Katicát....akkor lesz igazán égszakadás, földindulás. Viszont most jobb lesz ha megkeressük Lady Facsemetét mielőtt egész párizst kiskertté változtatja- mondta a fiú és lendítette is botját.
Mikor megláttam az akumatizált embert nem lepődtem meg. Emberalakja volt, mégis fakéreg borította. Zölden izzó szeméből valamilyen zöld sugarakat lőtt. Amit vagy akit eltalált növénnyé változott.
- Fekete Macska és Katica üdvözöllek titeket. Anyaföld vagyok. Adjátok át a talizmánjaitokat, különben titeket is a gyűjteményem részévé teszlek- mutatott körbe a városon.
- Azt lesheted Virágárus- válaszolt lazán Macska.
- Ti akartátok- húzódott gonosz viggyorra ellenségünk szája és belekezdtünk a küzdelembe.
Nagyából fél órája küzdhettünk, amikor megelégeltem a folytonos zöld sugarakat. Az akuma búvóhelyét rég megtaláltunk ugyanis, volt egy lila pillangós csatt a "hajában". Marmint inkább az ágaiban, ugyanis azokból állt a haja.
Fellendítettem a yoyo-m és elkiáltottam magam:
- Szerencsetalizmán!- a kezembe egy ágmetsző hullott.- Végre egy témához illő fegyver, de mit kezdjek vele?- tettem fel magamnak a kérdést.
Egy ideig figyeltem, ahogy Macska küzd Földanyával és észre is vettem egy fura dolgot. Az akumatizált nő, amikor társam támadott jóformán nem magát, hanem egyik fáját védte. Nem is a fát, inkább a gyökerét. Ekkor figyeltem fel arra is, hogy ebből a gyökérből ered és élősködik a többi növény. Érdekes volt, de szóltam Macskának, hogy csalja el ellenfelünket.
Sajnos nem sikerült neki, de egy óvatlan pillanatban a gyökérhez lópoztam.
- Hé Vegacsajszi- próbáltam felhívni magamra a figyelmet. Jó tudom ez még rosszabb volt Cicus gúnyneveinél is, de nem tudtam jobbat kitalálni.
Tervem sikerült, és felém is fordult. Én a helyemen álltam és az ágnyeső a gyökérhez raktam mintha el akarnám vágni. Ellenfelünk megijedt, felémfordult és kilőtt egy sugarat szeméből. Elhajoltam. Nem talált el a lövedék. Társam ezalatt elvette tőle a csattot és dobta is nekem. Széttörtem, megtisztítottam és feldobtam az ágmetszőt. Minden visszállt a helyére. Természetesen a szokásos ökölpacsink se maradt el Macskával, majd elindultunk hozzánk.
Beértünk a szobámba és vissza is változtunk. Még mimdig nagyon fura volt a dolog, hogy tudom ki Fekete Macska, de próbáltam nem kiakadni. A fiú kezébe egy fekete cica hullott.
- Hú főnök teljesen kifáradtam.- kezdte a kwami.
- Mégis miben? Nem is használtam a képességem. Mindegy is, nem akarom hallani. Majd adok sajtot. Marinette ő itt a kwamim, Plagg.
- Örvendek hölgyem.- játszotta az agyát.
- Szia Plagg. Gondolom te Tikkit már ismered, de neked Adrien...Várjunk csak. Hol van Tikki?
- Itt vagyok- hallottam magam mögül egy hangot. Ismerős volt de mégsem. Ugyanaz a csipogó hang csak egy kicsit "kérgesebb" csengéssel. Hátra fordultam és megijedtem.- Jézusom Tikki mi történt veled?!