~A parkban a Dupain-Cheng pékség előtt~

- Szia Alya!- mondta elképedve.- Hát te hogy-hogy itt?- kérdezte félve.
- Hát szerinted?! Téged kereslek! Nem vagy otthon és a telefont sem veszed fel!
- Oh! Bocsi, de valóban nem vagyok otthon....Másnál alszom, mert a szüleim elmentek....- vakarta meg idegsen a tarkóját.
- Igen?- ült mosoly a lány arcára.- Mesélj!- ült barátnője mellé.
Ekkor érkezett meg Adrien egy vattacukorral a kezében.
- Szia Alya!- köszönt a fiú.
- Ugye nem?!- kérdezte már szinte sikítva.
- Rosszkor jöttem?- kérdezte a srác.
- Fuss!- tátogta Marinette.
- Csajszi, te Adrienéknél alszol?
- Lehet?
- Juuuuujjjj!- kezdett el ugrándozni.
Majdnem Marinette-et is magával rántotta, de Adrien még időben közbeavatkozott.
- Mi az Adrien?- nézett furán a fiúra.
- Most jobb ha nem......
- Semmi!- vágott barátja szavába Marinette.- Most nincs kedvem!
- Minden rendben?
- Persze!
- Oké! Jöttök a ma esti buliba?
- Basszus!- mondtak egyszerre.- Én....nem! De Adrien, ha akarsz, akkor nyugodtan menj!
- Nem....
- Miért nem?
- Nekem, be kell fejeznem egy ruhát?- válaszolt, de kérdezte inkább mint állította.
- Én meg nem akarom nálunk egydül hagyni.
- Ti titkoltok valamit!
- Tessék?! Nem!- tiltakozott túl hevesen Marinette.
- Csajszi, minden rendben?
- Persze!- mosolygott zavartan.
- Az már biztos, hogy jártok, de akkor mit titkoltok?
- Miből gondolod, hogy járunk?- képedtek el.
- Ó ugyan, ez magától értetődő! Nos?
- Semmi Alya! Semmit nem titkolunk!
A lány furcsán nézett a két fiatalra. Tudta nem mondanak el neki valamit, és azt is sejtette, hogy kiszedni sem tudja az igazat, így ráált a "B" tervre.
- Ha te mondod! Viszont, jobb ha elmondodm Ninonak, hogy együtt vagytok! Hello!- ment el.
Szerencséjére terve bevált, Adrien és Marinette elhitte, hogy távozott. Elbújt egy bokorban és várt.
Nagyjából fél óra telhetett el és felálltak a padtól. Jobban mondva Adrien feállt, megejtett egy telefont és kezét nyújtotta a lánynak, Mari pedig belekapaszkodott és úgy tornázta fel magát.
Alya előszőr azt gondolta, csak valami tréfa, de amikor meglátta barátnője járását, nagyon aggódni kezdett.
A lány hasát fogta és csak nagyon lassan botorkált előre, többször Adrien kellett megtartsa, bár így is egész végig támogatta.
- Veled meg mi történt?- lépett elő Alya.
- Te mit keres....- akadt el Marinette nyelve a mondat közepén.
- Most már mondd el, hogy mi van!- makacskkodott Alya.
- Én......egy....va-vagyis, hogy ő....a-a-akkor- dadogott össze vissza.
- A legutóbbi akumatámadásban megsérült az alhasa!- szólt közbe Adrien, egy hihető sztorival.
- Dehát csajszi, miért nem mondtad el?!
- Fé-féltem, hogy elmondod a szüleimnek, és nem akarom, hogy megtudják! E-egy nagyon fontos verse-versenyen vannak és.....Csa-csak arra koncentráljanak! És amúgy sem súlyos ez a sérülés.
- Nem súlyos?! Hiszen nem tudsz járni!
- Tényleg nem súlyos! Elmentünk egyből a kórházba! Azt hiszed hagynám, hogy Mari szenvedjen?!- lépett ismét közbe a srác.
- Komolyan nem akarod, hogy megtudják a szüleid?- kérdezte valamivel nyugodtabban Alya, mire egy fejrázást kapott válaszul.- Rendben csajszi! Nyugodj meg nem mondom el, de akkor hívj fel minden nap, hogy elmond, gyógyul e!
- Köszi!- nézett hálásan barátmőjére Matinette.
Végül hárman kisétáltak a parkból, ahol már várta őket Adrien kocsija.
- Elvigyünk?- fordult Alyához a fiú.
- Nem, köszi! Ninoval találkozom a buli miatt! Sajnálom, hogy nem tudtok jönni, de nem is engedném, hogy betedd a lábad így, hogy meg vagy sérüve! Téged, pedig agyon csapnálak, ha egyedül hagynád!
Nevetve köszöntek el egymástól, majd Marinette-ék beszálltak a kocsiba.
- Ez rázós volt!- sóhajtott fel Adrien.
- Nekem mondod?! Mindegy! Az a lényeg, hogy nem szól a szüleimnek!
- Miért nem akarod elmondani?
- Részben azért, amit Alyának mondtam, és részben azért, mert ezután a szüleim SOHA nem hagynának többet egyedül. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy mennem kéne velük minden egyes rokonhoz és több versenyre sem járnának. Az utóbbi, pedig nagy baj lenne, mert imádják és a legtöbb újítást a versenyen nyert pénzből finanszírozzák.
- Igen, megértelek!
Ezutan percekig néma csöndben ültek egymás mellett.
Marinette telejesen, gondolataiba mélyedve gondolkodott az eseményeken. Nem tudta, hogy fogja majd egyáltalán feldolgozni, azt, hogy megtámadták. Hogyan nézhetne ezután a tükörbe és mondhatná, hogy nem fél?! Sehogy! Rettegett, hogy megtörténhet vele újra.
- A Mester!- nyögte ki végül.
- Tessék?- nézett értetleneül barátnőjére a srác.
- Fu mesterhez kell mennem!
Adrien nem értette hirtelen felindultságát, de szólt sofőrének, hogy tegye ki őket útközben. Egy forgalmas helyet választott, hogy ráfoghassa, egy találkozóra, osztálytársaikkal.
Nem volt messze a Mester háza, így pár perc séta után el is értek oda.
- Miért is jöttünk?- kérdezte a lányt.
- Majd meghallod...- húzta el a száját Marinette.
Az öreg férfi meglepődve üdvözölte a két hőst. Nem gondolta, hogy meglátogatják.
- Miben segíthetek?- kérdezte, miután mindannyian leültek.
- Kérem, nem tudná valahogy kitörölni az emlékeim?- tért egyből a lényegre Marinette.
- Hogy micsoda?!- esett le a másik kettő álla.
- Mi-mióta a a betörés történt a házunkban....szó-szóval, minden nap....én nagyon....- szakadt félbe mondandója. Érezte, torka összeszorul, és könnyek kezdenek gyűlni szemében.
- Félsz.- fejezte be Fu.
- Ezt eddig miért nem mondtad?- kérdezte Adrien.
- Nem akartalak, még ezzel is téged.....Én n-nem akatam, hogy rosszul érezd magad. Sokszor álmodok arról a szörnyű napról és, egyszerűen kezdek....kezdek szinte, minden egyes árnyéktól rettegni. Bármilyen fura is, bár az akumáktól nem félek, de minden mástól igen.
- Biztos jól meggondoltad? Ki tudom törölni, de nem tudom milyen mértékben. Sajnos nem tudom ezt befolyásolni. Természetesen kis mértékben törölné ki a memóriád.
- Szóval, elfelejthetem akár azt is, hogy Adrien Fekete Macska, és, hogy mi....
- Igen! Benne van a pakliban.
Marinette könnyes szemmel fordult barátja felé. Nem akarta elveszíteni.
- Én....
- Tedd meg!- vágott szavába.- Te elfelejtheted, de én nem! Ott leszek mindig melletted, és küzdeni fogok érted!
- És mi van, ha mégsem....ha mégsem...ha én más sráccal.
- Akkor szomorú leszek, de.....de legalább nem fogsz félni!- fátyolosodott el a fiú tekintete is.- Amúgy is olyannak ismersz, aki lemond rólad könnyen Bogaram?- mosolygott bátorítóan.
- Köszönöm!- ölelte meg barátját.
- Látom, megegyeztetek!- nyújtott egy üveget a lány felé, amiben sűrű, fehér folyadék volt.- Menj haza, egyél valamit, és evés után rögtön idd, meg és aludj el! Reggelre mindent elfelejtesz!
- Köszönöm!
Elköszöntek, és indultak vissza.
- Nincs kedved még fagyizni egyet, így utoljára?- mosolygott Adrien, de mosolya nem volt vidám. Szemeiben élénk szomorúság csillogott.
- D-de, igen!- szomorodott el a lány is.- Annyira sajnálom!- mondta, miután leültek fagyijukkal.
- Nincs mit sajnálonod! Én tudni fogom az igazat, és ez a lényeg!
- Tudom, de...
- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj!
Adrien egyből megcsókolta, nehogy tiltakozni tudjon.

~Agreste lakás~

Marinette elhatározta, hogy jól fogja érezni magát (lehet utoljára), és nem is lett másként. A késői ebédet, nevetve és boldogan ette meg. Mikor megitta az üditőét is, csak akkor kezdett elkomorodni.
- Hát, itt az idő!- sóhajtott.- Bi-biztos?
- Igen!- mondta a srác és még egyszer utoljára megcsókolta.- Küzdeni fogok érted ha kell!- suttogta.
- É-én nem hiszem, hogy kelleni fog!- jutott eszébe valami a lánynak.
Tikki egyből megértette miért csillan barátnője szemében remény. Csak arra kellett gondoljon, hogy mennyi képe is van a modellről.
- Akkor, holnap reggel!- mosolygott Marinette és megitta a löttyöt.
A nap hátralévő órái idegörlően lassan teltel Adrien számára. Csak járkált fel, s alá, gondolkodott. Az álom is lassan ment csak szemére.

°°°°°

Marinette másnap telefonja pittyegésére ébredt.
- Tikki kapcsold kérlek ki!- morogta, de ekkor jutott eszébe, hogy Adrienéknél van, mert csúfosan elesett. Akkor érezte magát a legügyetlenebbnek életében. Miután elköszönt Ninotól és Alyatól, elmesélte Adriennek, hogy egyedül lesz. A srác megígérte, hogy minden nap átmegy hozzá, amitől a lánynak repesni kezdett a szíve. Boldogan ment haza, de körülbelül az első tíz méter után elcsúszott és beverte a hasát, ami megsérült és azóta a fiúnál van.

Hát igen! Egy tökéletesen kétbalkezes bolond vagyok!- gondolta.

- Hogy vagy?- röppent elő Tikki.
- Csss! Még meghall! Nem tudhatja meg, hogy én vagyok Katica.- vette elő telefonját.

Még egy hetet maradunk, mert megnyertük ezt a fordulót! Szurkolj, mert a fináléban vagyunk!
Menj haza hétfőn és köszönd meg a vendéglátást!
Hívj ha bármi van!
Puszi!
Anya

- Anyáék még egy hetet maradnak!
- Hogyhogy?
- Mondtam, hogy halkabban! Nem akarod gondolom te sem, hogy lelepleződjünk! Én meg főleg nem! Milyen is lenne. Szia Adrien! Párizs hőse, egy kétbalkezes lány! Azaz én vagyok Katica! Szép is lenne!
- Te vagy Katica?- tetette Adrien az álmos meglepődöttséget, pedig már rég fenn volt.
- Jaj ne!- akadt el Marinette szava.- Én nem úgy értettem! Vagyis és....Mármint te nem vagy.....Nem! Nem én vagyok Katicabogár! Még csak nem is hasonlítunk!
- Gondolod Bogaram?- jelent meg Macskás mosoly a száján, amitől Marinettenke leesett az álla.

Sziasztooook!😊

Sajnálom, hogy késtem, de beteg voltam/vagyok és sajnos nem nagyon tudtam írni😞.
Képzeljétek, egyik nap Fekete macska nevű kártyajátékot játszottam. Amikor meghallottam a nevét, nevetésben törtem ki.😂
Hát ennek a novellának is a végére értünk, bár én nem tartom egyik legjobb történeteim egyikének.
Sajnos a következő részt nem  tudom mikor fogom kirakni, mert kicsit sűrűbbek a programjaim, nincs túl sok időm, de hozom amint tudom.
Addig is további szép napokat!🐾

Annalulu🐞