~ Fu mester háza~

A két fiatal feszengve várta a megoldást.
- Miután áttanulmányoztam az összes oldalt, és megpróbáltam megérteni, sajnos nem találtam semmit. A szöveg nagy részét még mindig nem értem, de mindössze öt oldal van az akumatámadások alkalmával szerzett kellemetlenségekkel kapcsolatban a képet szerint, szóval nem lesz hosszú, de addig is....történetetek ahhoz a részéhez érkeztünk, hogy fel kell fedjétek magatokat egymás előtt.
Marinette és Adrien szájtátva bámult a férfira.
- T-tessék?!- szólalt meg egy kis idő után a srác.
- Mást nem tudtok tenni! Össze vagytok nőve, így együtt kell éljetek! A személyazonosságotokat, jobb, ha titok fedi mindenki elől, de elkerülhetetlen, hogy jelen körülmények között ne derüljön ki. Már persze köztetek.
- De...- kezdte a lány.
- Te is tudod, hogy ki Rena Rouge, hisz te adtad neki a talizmánját! Ez a helyzet se sokkal másabb!- fordult a hősnőhöz Fu.- Későre jár menjetek!
Higyjétek el, hogy nem lesz rossz!- mosolygott bíztatóan a Mester.
A hősök felálltak elindultak az ajtó irányába, bár mindkettőjük lába mereven mozgott, mint a robotoké.
- És ne feledjétek, fő az önbizalom!- búcsúzott az öreg férfi.
A hősök, még percekig álltak egymás mellett mozdulatlanul, csöndben.
- T-te gondoltad volna, hogy idáig eljutunk?- kérdezte Macska, mire egy fejrázást kapott válaszul.
Marinette agyában vadul kattogtak a fogaskerekek. Társa meg fogja tudni, hogy ki ő az álarc alatt.
Ha szerencséje van, nem ismeri, maximum a pékségben látta, de ott motoszkált benne az a bizonyos "ha", hiszen már találkoztak, mint Fekete Macska és Marinette, de ott nem túl sok derült ki a lány ügyetlenségéről.
Végül felülkerekedett a nagy katyvaszon, ami fejében uralkodott és nagyot sóhajtott.
- Hogy legyen?
- Micsoda?- kérdezte a fiú úgy, mintha egy másik világból szakították volna ki.
- Melyikünk szüleinek mondjuk el először?
- A-azt hiszem a tieidnek....az enyém nos.....hááááát.....majd foglalkozzunk ezzel azután, hogy a tieid megtudták.
- Fel tudnál vinni a botoddal?
Adrien bólintott, megfogta a lány derekát és emelkedni kezdtek.
Katica miután megálltak a magasba behunyta egy pillanatra a szemét és vett egy mély levegőt.
- Már úgy is ismersz! Tegyél le ott!- mutatott erkélyére.
Adrien nem picit tartotta furánakva lány kérését, hisz társa Mari erkélyére mutatott. Ugyanakkor azt mondta ismeri. Belátta, hogy Katica nem lehet más, mint Marinette, de képtelen volt elhinni.
Mikor földet értek a hősnő megszólalt.
- Tikki, pöttyöket le!
Adrien kikerekedett szemekkel bámulta a barátját, ahogy leolvadt róla a hősruha.
Marinette lehajtott fejjel állt a srác előtt, majd hirtelen azt érezte, hogy Macska szorosan magához öleli.
- Istenem, köszönöm!
Marinette lefagyva bámult át Adrien vállán.
- T-tessék? Szólalt meg egy kis idő után.
- É-én sajnálom, csak....- vörösödött el.- csak mindig is azt akartam, hogy olyan társam legyen, mint te!
- Mint én?! T-te ismersz?
- Hogy ne ismernélek Bogaram? Plagg, karmokat be!
Marinette előtt egy csapásra Adrien jelent meg.
- Azért akartam, hogy olyan társam legyen, mint te, mert láttam, hogy segítőkész vagy és kedves.- vakarta meg idegesen tarkóját a srác.
Marinette teljesen elvörösödve állt társa előtt.
- K-köszönöm!- nyögte ki valahogy.
Félre ne értse senki, abban a pillanatban az volt a lány legkisebb problémája, hogy élete szerelmével beszélt.- D-de akkor n-nem.....
- Nem?
- Nem csalódtál?- nézett fel nagy kék szemeivel a srácra.
- Cs-csalódni?-  csodálkozott el Adrien.- Miért csalódtam volna benned?
- M-mert folyton....folyton ügyetlen vagyok. Mindent elejtek, mindig felbukok.
- Hát most, hogy mondod ez tényleg fura, hiszen Katicaként mindent a lehető legjobban csinálsz!- tűnődött el.
Marinette erre csak szomorúan lehajtotta a fejét. Lehet, hogy hülyén hangzik, de folyton olyan próbált lenni, mint Katica, és azt gondolta, hogy soha nem érhet fel majd a hősnővel, habár ő maga volt Párizs hőse.
- De azt hiszem, bárki állna itt a helyemen, most ugyanazt mondaná, mint én! Te vagy Marinette és Katicabogár is. Ha hősként jó vagy, megmented az ártatlanokat és legyőződ a rosszakat, azt nem Katica viszi véghez hanem Marinette katicamintás kezeslábasban!- emelte fel gyengéden a lány állát.- Ne gondold egy percig se Bogaram, hogy kevesebbet érsz, mint Katica! Te ugyanannyit érsz, hisz ő te vagy!
Marinette egy pillanatig csak tátott szájjal bámult barátjára, majd átölelte.
- Köszönöm Macska!- mondta mosolyogva.
Adrien is átölelte, úgy válaszolt:
- Igazán nincs mit, Marinette!
Miután elváltak, a két fiatal pironkodva állt egymás előtt.
- A-azt hiszem ideje megmondani a szüleimnek aaa.....
- Szóval ideje szólni a helyzetünkről!- nevetett zavartan a fiú is.
Már éppen indultak le, amikor a lány felkiáltott.
- Nehogy begyere!
- Tessék?!
- K-kupi van! Tikki elrendeznéd az iróasztalomnál? Tudod aaa....- bökött fejével az Adrient ábrázoló képek felé.
- Nyugodj meg kislány, már gondoskodtam minderől!- nevetett a kis kwami.
- Ugyan, egy kis rendetlenség miatt, ne csinálj ekkora felhajtást!- nevetett a srác.- Viszont ki az a Tikki?- kérdezte, miután bemásztak.
- A-a kwamim! A szüleim a pékségben lesznek!
- Szerinted mit fognak szólni?
- Gőzöm sincs!- vörösödött el Mari.
Mielőtt benyitottak a pékgégbe Marinette egy pillanatra habozva állt meg, majd vett egy mély levegőt és benyitott.
- Sziasztok!- üdvözölte a fiatalokat Sabine.
- Szia anya....apa hol van?
- Jó napot! - köszönt Adrien is.
- Elment vásárolni, de Marinette drágám minden rendben? Fal fehér vagy szivem! Rosszul érzed magad? Vagy....- nézett a pult ki mögül, ahonnan teljesen úgy lehetett látni, mintha a két hős fogná egymás kezét.
- Ooooo, már értem!- mosolyodott el ravaszul az anyuka.
- NEEM!- kezdetek heves tiltakozásba, majd az egészet a lány oldotta meg, keze felemelésével.
Anyukája mosolya egyből leolvadt és nevetni kezdett.
- Ez milyen vicc?- kérdezte, de alig kapott levegőt.
- E-ez a mai akumatámadás....
- Tessék?!- hagyta abba a kacagást Sabine.- D-de ugye nem sérültetek meg?
- N-nem semmi bajunk, csak ezeket a bilincseket nem lehet leszedni!
- Hogyan kerültetek a gonosz közelébe?
- Aaaz úgy volt, hogy....- vakarta meg idegesen tarkóját Mari.
- Alyat akartuk visszahívni, amikor ránkkerült. Mindenképp fel akarta venni a blogjára a hősöket!- lépett közbe Adrien.
- Jajj az a buta lány is! Hát most mit kezdjünk? A hősök ténykedése után nem áll mindig minden vissza szép rendbe?
- D-de mi is úgy tudtuk! Fel is fedezték a kezünket és próbálták megoldani de....nem lehetett. Azt mondták dolgoznak a problémán, és majd még keresnek minket.- talált ki gyorsan valamit Marinette.
- Édes Istenkém most mi lesz?- csóválta fejét az asszony.- Szóltál már apukádnak?
- Nem...először idejöttünk.
- Rendben, akkor hívd ide. Bár nem hiszem, hogy sokkal többet tud kezdeni a problémával mint mi...Viszont van egy-két dolog, amit érdemes megbeszélnünk. Menjetek fel, egyetek valamit és hívd akkor. Apádnak meg majd én elmondom!
Csöndben mentek fel az emeletre.
Adrien már szinte maga előtt látta, hogy apja vagy hidegen fogja kezelni a dolgot, vagy balhézni kezd. Az utóbbi kevésbé volt valószínű, de jobban tartott ettől.
- Minden rendben?- kérdezte a lány.
- Igen, csak....apám nem annyira kedves, mint édesanyád. Nem tudom, hogyan fog reagálni.
- Ugyan! Azt hiszem ebben a helyzetben ő sem tehet semmit. Bele kell törődnie.
Adrien csörgetni kezdte apját és legnagyobb meglepetésére, kivételesen nem a titkárnő vetts fel.
- Szia Adrien!
- Szia apa!
- Miért hívtál?- kérdezte érzelemmentesen a férfi.
- Öhm....itt vagyok az egyik osztály társamnál, és ide kéne jönnöd....
- Ha a fuvar kell ne engem hívj, sok dolgom van!
- N-nem úgy értem....Neked kell idejönnöd!
- Melyik osztálytársadnál is vagy egészen pontosan?
- Marinettenél a Dupain-Cheng pékségnél, de ez most kevésbé fontos!
- Hogy érted, hogy kevésbé fontos? Beszélj kérlek érthetően!
- A mai támadáson összebilincselt a gonosztevő engem és Marinette-et.
- TESSÉK?!

Sziasztook!😊

Itt is lenne a következő fejezet!
Egyelőre úgy tűnik, hogy még lesz pár rész ebből a novellából, mert még sok dolgot tervezek beleírni, de majd még meglátjuk!
A következő részig sziasztook!🐾

Annalulu 🐞