~Dupain-Cheng lakás~

Marinette lihegett mire felért otthonába, és miután becsukta (vagy inkább csapta) maga után az ajtót, gyorsan be is zárta.
- Minden rendben?- nézett rá furán anyukája.
- Én...
- Hol voltál?- nézett a szatyorra Tom.
- Én....
- Marinette minden rendben? Mi történt?- kezdett komolyan aggódni Sabine.
- Találkoztam Alyaval!
- Hát ez miért olyan rémisztő?- könnyebültek meg a szülők.
- Én...észrevette a ruhákat!
- Milyen ruhákat?
- Amiket vettem!
- Tessék? Beszélj kérlek érthetően!
- Elmentem és vettem Adriennek egy két ruhát! Igazán nem sokat vásároltam, de összetalálkoztam Alyaval és Ninoval a buszon!
- Jajj hát milyen kedves vagy aranyom!
- Anya nem érted a lényeget!
- Hát valóban nem értem mit drámázol itt!
- Alya nem tud Adrienről!- mondta kicsit hangosabban a kelleténél.
- Persze, hisz ma érkezett!
- Nem úgy! Egyáltalán nem tud róla! Mintha nem is létezne!
- Tessék? Nem meséltél neki róla?- lepődött meg Tom.
- Senkinek sem meséltem róla!- rogyott le a földre.- Most meg itt van és....Emily is...Nekem ez sok!- kezdett sírni.
- Jajj drágám!- guggoltak le a szülők, hogy megöleljék lányukat.

°°°°°

Adrien miután lezuhanyzott és átöltözött, meglepődve vette észre, hogy barátnője nincs otthon, Tom mondta el neki, hogy kiment sétálni. A srác utána is ment volna, de belátta, jobb talán egyedül hagynia.
Mikor meghallotta a hirtelen ajtócspaódást, jól tudta, hogy Mari visszajött. Már majdnem le is ment, de meghalotta Sabine kérdéseit, így inkább a csapóajtót nyitva hagyva hallgatózott. Pár percre rá meghallotta a lány kifakadását, miszerint túl sokak voltak neki a történtek.
A fiú elszégyelte magát. Szégyelte, hogy olyan önző volt.
Mikor édesanyja meghalt, kérte, hogy menjen vissza Párizsba, (és habár így se úgy se cselekedett volna másképp) aminek eleget is tett. Kötelességének érezte, hogy megtegye, amit Emily mondott. Menekülni akart a történtek elől, és Marinette felkeresése jó ötletnek tűnt, de nem gondolt bele, hogy mennyit is árthat ezzel a lánynak.
Szomorúan csukta vissza az ajtót, majd kimászott az erkélyre.
- Adrien?- reppent elő ismét Duusu.
- Hm?
- Minden rendben?
- Nem kellett volna visszajönnöm!
- Tessék? De hisz ők az utólsó igaz barátaid! Ők a családod!
- Láttad mit tettem Marinettetel! Soha nem akartam bántani és mégis! Önző voltam, csak magamra gondoltam!
- Vannak olyan pillanatok, amikor igenis annak kell lenned! Segítségre van szükséged! Senki sem mondta, hogy könnyű lesz! De ők szeretnek téged! Kiváltképp a lány! Az embernek kell valakire támaszkodnia, nem lehet egyedül a világban! Csak gondolt ezt át!- mosolygott kedvesen, majd mielőtt a fiú tiltakozhatott, vagy akár csak megszólalhatott volna, visszabújt az ingzsebébe, Adrien pedig egyedül maradt gondolataival.
Egyik fele azt sugallta, a kwaminak igaza van, de a másik fele.... Marinette megtört hangja élénken csengett fülében.
- Nem tudtam elképzelni, hogy hova tűnhettél!- hallotta meg barátnője hangját háta mögül.
Csodálkozva fordult meg, ami csak nőtt mikor meglátta a lány mosolygós arcát. Korábbi sírásának nyoma sem volt, még szeme sem volt vörös. Mosolygott, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, csak tekintete árulta el mit is érez igazán. Egy összetört tekintet volt. Látszott, hogy darabokra hullott. Minden gyökerestől változott meg körülötte mindössze pár óra alatt. Ki bírná ezt.
- Hahó!- lengette meg kezét a fiú szemei előtt.
- Igen?- tért vissza gondolatvilágából.
- Hol jársz?
- Azt hiszem nem akarod ezt tudni!
- Nem kérdeztem volna akkor.
- Majd később elmondom rendben?
- Rendben! Gyere, hoztam neked valamit!- fogta meg a srác kezét.
Adrien teljesen el is feledkezett a ruhákról, amit Marinette említett.
- E-ezeket nekem vetted? Mikor?
- Amikor elkezdtél zuhanyozni, akkor indultam. Nem mertem többet venni, hátha nem tetszik....
- Köszönöm!- ölelte meg a lányt.
- Nincs mit!
- Mennyibe került? Visszafizetem!
- Ajándék!
- De....
- Majd meghálálhatod holnap!- kacsintott.- Fagyizni szeretnék Andrènál!
- Még mindig árul fagyit?- lepődött meg a srác.
- Persze!
- Rendben! De többel tartozom neked, mint egy fagyi.
- Akkor majd sok fagyit veszel!- vonta meg a vállát.- Kész a vacsora. Menjünk!

°°°°°

A vacsora természetesen jó hangulatban telt, csak a végén került szóba Emily, aki miatt pár könnycseppet is elmorzsoltak.
Étekzés után, Marinette is letusolt. Adrien a lány heverőjén kellett átmenetileg aludjon, mert a házaspár nem akarta felkelteni hajnalban, amikor lemennek a pékségbe.
A két fiatal Mari ágyán ült és beszélgettek, mint régen.
- Visszairatkozol a Dupont-ba?
- Azt tervezem! Remélem újra osztálytársak leszünk!
- Olyan, mintha minden olyan lenne, mint régen de....valahogy mégis más.- sóhajtott Marinette.
- Eltelt egy kis idő. Sok minden változott. Attól tartok már sosem lesz olyan, mint régen!
- Számít az? Én...csak örülök, hogy újra itt vagy!- hajotta fejét a fiú vállára.
- Mesélnél a barátaidról?
- Persze!
Mari az osztállyal kezdte. Hosszasan bemutatott mindenkit, akit a srác nem ismert, és mesélt mi történt azokkal, akikkel régen egy osztályba jártak. Legtöbbet természetesen Alya és Nino neve merült fel, de elég sokszor hallott a fiú egy bizonyos Luka nevet.
- Ez a Luka kedves srácnak hangzik!- mondta, remekül leplezve nem tettszését.- Ő a barátod?
- Persze, hisz már mondtam, hogy barátok vagyunk!
- Nem úgy értettem...E-esetleg ti...jártok?
- Mi?! Ne-nem! Nagyon kedves, de....nem! Ne-nekem nincs barátom...nem járok senkivel!- pirult el aranyosan.
Adrien szinte teljesen megnyugodott, de maga sem tudta miért. Hiszen Marinette a gyerekkori barátja volt! Nem érezhetett iránta többet. Eszébe jutottak Duusu szavai, azonban ezek sem bátorították.
Mély csend ereszkedett ezután a fiatalokra. Egyik sem tudta, mit mondhatna.
- Hallottam mi történt miután visszajöttél!- bukott ki egyszer csak a fiúból egy jó idő múlva.
- Tessék?- húzódott egyből kicsit arrébb a lány.
- Hallottam mindent. Tudom, hogy sírtál.
- Erre most mit vársz, mit mondjak?
- Azt akarom, hogy cáfold, de ezt nem teheted! Nagyon sajnálom, amit tettem! Miattam van ez! Bocsánatot kérek!- hajtotta le fejét a srác.
- Adrien, mit gondoltál? Talán azt, hogy könnyű lesz visszatérni? Hogy minden egy csapásra olyan lesz, mint régen?- tette a kezét barátja vállára.
- Csak nem akartalak bántani! Soha nem akartlak!- helyezte saját kezét a lányéra.- Úgy érzem önző voltam és...
- Nem voltál az! Minden rendbe fog jönni, csak adj neki időt! Ez túl hirtelen volt és minden ember megsínylené bizonyos szempontból. A lényeg, hogy újra itt vagy, hogy...- bátortalanodott el kissé.- ...hogy újra velem vagy!- fejezte be, majd megpuszilta a srácot.
Adrien kikerekedett szemekkel figyelte barátnőjét, majd döntött. Nem tétovázott tovább és főleg nem gondolt az esetleges következményekre, ha esetleg valami rosszul sül el. Nem érdekelte, hogy mi történhet, csak az volt számára fontos amit érzett. Lassan közelebb hajolt és megcsókolta a Marinette-et.

Sziasztook!😊

Nos, még egy fejezet kész, és akkor egy nagy bejelntés, NEM  ez lesz az utolsó rész ebből a novellából!🎉 Láttam sokan olvassátok és tudnék mit írni még, szóval gondoltam, akkor meghosszabbítom!😇
Lesslinette története már ott lezárult, hogy Marinette és Adrien találkoztak, szóval ezek a részek már teljesen az én gondolataim alapján íródnak.😉
Remélem tetszett!🐾

Annalulu 🐞