~Dupain-Cheng lakás~

- Adrien hol van Emily?
A fiú természetesen látványosan elszontyolodott a kérdés hallatán. Elmenekült New Yorkból, miután a kórházban sem tudtak tenni semmit az anyukájáért. Mindent ott hagyott, még a ruháit is, csakhogy elmenekülhessen, és mivel más helyre nem mehetett, Marinette felé vette az irányt. Nem mintha tett volna bármi mást, ha lett volna választása.
- Ugye nincs semmi baja?- rémült meg a srácot látva Mari.
- Ő meghalt!- válaszolta halkan.
- Ne!- kapta kezét szája elé.- E-ezt nem mondhatod komolyan!- kezdtek könnyek gyűlni szemébe.
- Lelőtték!- próbálta visszatartani zokogását.
- Édes Istenem!- görnyedt össze a lány, majd heves sírásba tört ki.
Adrien sem bírta tartani magát, egyszerűen lehajtotta fejét és utat engedett a könnyeinek.
- Ez nem lehet! A-Adrien....kérlek mondj valamit!
- E-egy közönséges betörő volt....egy betörő tette, akit anya észrevett....miért kellett velem jöjjön?
Marinette erőt vett magán, és kezét barátja hátára tette, simogatni kezdte.
- Miért ő?- nézett fel a fiú. Ezután Marinette kitárta karjait, jelezve, ölelje meg nyugodtan. Adrien olyan erősen szorította magához a lányt, amennyire csak tudta.- Miért ő?- kérdezte hangosabban. Mari csak hozzábújt, de egy szót sem szólt, hiszen ő is le volt sújtva, majdnem annyira, mint Adrien.
Fél óra telt el így, mire a fiú rá tudta venni magát, hogy elengedje barátnőjét.
- S-sajnálom én...- törölgette könnyeit.
- Nehogy szabadkozz! Emiatt jöttél vissza?- kérdezte, mire válaszul egy bólintást kapott.- Ugye tudod, hogy mi mindig szívesen látunk?
- Sajnálom, hogy nem jöttem előbb! Úgy értem....nem akartam egyedül hagyni anyát, őt meg odakötötték azok a hülye szerződések és...
- Nyugi! Nem vagyok emiatt mérges, vagy csalódott!- mosolyodott el kedvesen.- Csak örülök, hogy itt vagy!- ölelte meg újra, arcát a fiú mellkasába fúrva.
- Nem is tudod, hogy most mit jelent ez nekem!
- Szeretnél beszélni róla?
- M-most nem! Még...majd ha...
- Megértem! Én itt lesze...- a lány szemébe újabb fájdalomlöket tódult. Kezét ismét szemére szorította.
- Marinette!- kapott a lány után.
- Áhhh! Mi ez már megint?!- kérdezte kissé elgyötört hangon, majd amilyen gyorsan a fájdalom szemébe nyillalt, olyan gyorsan meg is szűnt.
- Mi van a szemeddel?
- Ne-nem tudom, ilyet eddig soha nem csinált...
- Marinette drágám, kértük, hogy maradj a pékségben, mi volt az akadá...- lépett be egy szatyorral a kezében Sabine, de egyből kiejetette kezéből.
- Mi ez a meglepett arc?- kérdezte nevetve Tom, de ő is rendesen elcsodálkozott, amint meglátta a srácot.
- A-Adrien?- nyögte ki végül valahogy Sabine, majd a fiúhoz szaladt.- Há-hát te hogy kerülsz ide?- ölelte magához, mintha csak saját gyermeke lenne.
- Jó újra látni!- csatlakozott Tom is.
- Hadd nézzelek!- lépet hátrébb Mrs. Dupain-Cheng.- De nagyot nőttél! Igazi fiatalember vagy!- könnyezet be kissé.- Mennyi időre jöttél? És hol van Emily?- nézett körbe.
- Anya jobb lesz ha leültök.- tette kezét anyja vállára Marinette.
- Miért?- értetlenkedett az asszony, de hagyta magát vezetni. Őket természetesen Tom is követte.
Ezután Adrien ismét elmesélte a történteket, de már nem fakadt ki annyira, mint Marinettenek. Sabine természetesen sírni kezdett, és Tom szemei sem maradtak szárazak.
- Sajnálom, hogy nem tartottuk a kapcsolatot, hogy nem tudtunk róla hamarabb! Mi lesz most?
- Hazahozzák, majd és itt temetjük el! Ő is ezt akarná! Amikor összepakoltam találtam jegyzeteket és vázlatokat az egyik fiókban. Folyton azon dolgozott, hogy visszajöhessünk! Valamint ezt is ott találtam. Vett elő egy borítékot, ami a házaspárnak volt címezve. Jól látszott, hogy Emily saját kezüleg írta.
- E-ez a miénk?- vette el kissé félve az anyuka.
- Igen! Nektek szánta!
Sabine felbontotta a levelet és hangosan olvasni kezdte.

Kedves Sabine és Tom!

Sajnálom, hogy olyan váratlanul és gyorsan távoztunk, de nem tehettem semmit ezellen! Azt is bánom, hogy nem tudtam meghálálni nektek azt a sok jót, amit értünk tettetek! Ezt nem tudtam volna nélkületek végigcsinálni! Őszinte leszek hozzád és magamhoz is, még nem tudom, hogy egyáltalán valaha elküldöm e ezt a levelet neked! Szégyellem magam, hiszen semmit nem adhattam vissza abból, amit tőletek kaptam!
Bocsánat, amiért Marinette-et is elszakítom Adrientől, tudom mennyire fájhat ez neki! Ígérem amég csak tudok, azon leszek, hogy valahogy visszamehessünk, bár erre jelenleg nem sok esélyt látok, de nem adom fel! Mindig is csodáltam mennyire életvidám és optimista tudsz maradni nehéz helyzetekben is Sabine, remélem ebből rám is ragadt valamennyi!
Köszönök minden segítséget nektek! Nálatok jobb barátokat soha nem kívánhattam volna sem magamnak, sem Adriennek!

Emily

Miután az asszony elolvasta a levelet egy másik lapot is kivett a a borítékból, ami legnagyobb meglepetésére egy kép volt Emilyről az nő aláírásával.

Tudom, hogy mindig is szerettél volna autógrammot kérni tőlem!- díszelgett a kép hátulján.

Ezek után súlyos csend ereszkedett a családra. Csak bámultak maguk elé.
- Most mihez kezdesz?- törte meg a némaságot egy idő után Tom.
- Anya minden pénzét rámhagyta, úgyhogy nem vagyok bajban ilyen szempontból! Majd kiveszek egy szobát egy hotelben és...
- Szó sem lehet róla!- szólt közbe Marinette.- Itt maradsz!
- Ezzel egyetértek!- állt lánya mellé Sabine.- Csak egy pillanatig is azt gondoltad, hogy magadra hagyunk?- tette csípőre kezeit.
- Köszönöm!- nézett hálásan a családra a fiú.
- D-de ne szomorkodjunk itt! Emily sem akarná!- törölte le könnyeit Mrs. Dupain-Cheng.- Kezdjük el a vacsorát Tom! Ma már ne nyissuk ki erre a kis időre a pékséget! Addig csinájatok nyugodtan amit szeretnétek!- mondta még kissé mindig szipogva a fiataloknak.
- Van kedved lemenni a parkba?- fordult Marinette a fiúhoz.- Vagy pihenni szeretnél?
- Nem, jó lesz kiszellőztetnem a fejem!
Csendben ballagtak egymás mellett. Késő nyár volt, így valamivel hamarabb sötétedett, de az idő meleg volt.
- Történt bármi változás itt?- kérdezte meg végül a srác.
- Gondolom hallottál már az akumatámadásokról.- komolyodott el egyből hangja.
- Igen, valamennyi hír eljutott amerikába is.
- Az itteni hős, Katicabogár egyedül küzd és....nem tudom meddig lesz képes erre! Látom, hogy elég nehéz dolga van!
- Azt mondod segítségre szorul?
- Igen!- hangzott még gondterheltebben.- Egyre több civil esik Halálfej áldozatául! De ne is beszéljünk erről!- fordult mosolyogva barátjához.- Mesélj te! Milyen érzés újra itt lenni?
- Nagyon jó!- sóhajtott mosolyogva.- Teljesen más érzés mint New York és az, hogy itt vagy....hogy itt vagytok!- javított gyorsan zavarában.- New York igazán jó hely, annak a folytonos zsongásnak is van egy hangulata. De Párizs sokkal jobb!
- Mi mindig itt leszünk neked!- karolt a fiúba.
- Még mindig alig hiszem, hogy újra láthatlak!- nézte mosolygva Marit, aki aranyosan elpirult.
- Mi lesz apukáddal? Gondolom nem tartottad vele a kapcsolatot...
- Valóban, de ezen nem szándékozom változtatni!
- Biztos? Hiszen ő az utolsó rokonod!
- Sokkal inkább tartalak téged a családomnak, mint őt! Az anyukád vagy az apukád többet tett értem! Nem tartozom neki számadással!
- Ő is szerette Emilyt! Mégiscsak az apukád! Te kéne elmondd neki a hírt! Ne a tv-ből tudja meg! H-ha szeretnéd elkísérlek!- mosolyodott el bátortalanul, csak félve a fiú szemébe nézve.
Adrien már-már csodálkozva figyelte barátnőjét. Maga volt a megtestesült kedvesség. Nem volt rá mérges, amiért hirtelen újra betoppant életébe, amivel komoly sebeket szakíthatott fel szívében. Nem gondolta, hogy csak kihasználja, ami természetesen nem volt igaz, hisz nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna rá.
- Kérlek ígérd meg, hogy nem engeded többet, hogy elmenjek tőled! Ne engedd, hogy elválasszanak minket! Kérlek!- ölelte át aznap oly' sokadszorra.
- Ne aggódj emiatt!- mosolygott kissé pimaszul, mikor elváltak.- Ha már a hősöket említettük, mesélnél nekem Fekete Macskáról?- karolt ismét a srácba, majd tovább indultak.

Sziasztook!😊

Nos itt lenne a következő rész is! Igazán nem tudom mi ütött belém!😅 Ez a történet valahogy magával ragad és nagyjából még két fejezetet tervezek neki maximum, de majd meglátjuk, hogyan lesz!
A következő részben találkozunk!😉🐾

Annalulu 🐞