~Agreste lakás~

Gabriel csak ült a székében és meredten bámulta fiát. El sem akarta, vagy egyáltalán el sem tudta hinni amit hallott.
- Sajnálom!- mondta a Adrien.
- M-mikor?
- Pár napja, New Yorkban. Lelőtte egy betörő.
- Egy betörő...- visszhangozta, de hangján hallani lehetett a hitetlenkedést.
Ezután néma csend telepedett rájuk. Mintha megegyezés nélkül emlékeznének meg némán Emilyről.
- Sajnálom, de...- vett egy mély levegőt.-....de jobb lesz ha mentek!
Adrien egyik meglepődöttségből a másikba esett. Habár nem kellett volna csodálkozzon rajta, apja nem ölelte meg, amikor megérkezett. Évek óta először találkoztak, de egy "kötelező" puszit sem adott neki, amivel a rokonokat szokás köszönteni. Ezek után nem is értette mit várt, de remélte apja nem lesz közönyös és habár megrendítette a hír, más érzelmet nem mutatott.
A fiú merev lábakkal állt fel és indult kifele. Már nem érdekelte, hogy barátnője mellette van e. Mély csalódottsággal sétált ki.
- Őszinte részvétem!- állt fel Marinette is és elindult.- Szüksége lett volna magára!- fordult vissza az ajtóból, majd a fiú után sietett.
Gabriel egyedül maradt irodájában. Percekig csak bámulta asztalát, majd az ajtót, és végül egy képet, melyen feleségével lettek lefestve. Miután felócsudott a kezdeti sokkból, mély gyász borult rá, és felborította íróasztalát.

°°°°

~A Dupont iskola előtti park~

A két fiatal már korábban megbeszélte, hogy a találkozó után a parkba mennek, de Adrien szinte azt sem tudta mit csinál valójában. Semmire sem figyelt, csak csendben, gondolatai világában lépdelt előre.
- Szeretnéd, hogy hazamenjünk?- kérdezte meg egy idő után a lány, de választ nem kapott.- Adrien!- bökte meg.
- T-tessék?
- Menjünk fel?- biccentett a pékség felé.
- N-ne, csak....nem is érdekelte semmi! Mintha csak tegnap találkoztunk volna, meg sem ölelt! Amikor meg elmondtam neki.....nem is volt szomorú!
- Ő már nem ugyanaz a Gabirel akit ismertünk!- karolt bele barátjába és elindult.- Az elmúlt két évbe el sem hagyta a házát. Legalábbis senki sem látta. A divatbemutatóira sem megy el, a házat meg körülvette azzal a börtönszerű kerítéssel.
- Mi változtathatta meg ennyire? A munka?- nézett már-már hülyén maga elé.- Vagy anyának igaza lenne?
- Ezt hogy érted?
- Én.....sehogy! Csak ez nagyon rosszul esett!- mosolyodott el szomorkásan.
- Biztos nem akarsz egy kicsit egyedül lenni?
- Nem!- fogta kezei közé a lány arcát, majd megcsókolta.
Marinette még nem volt hozzászokva, így pironkodva kezdte bámulni cipőjét.
- Aranyos vagy!- nevetett kedvesen a srác.
- T-tessék?
- Hogy így elpirulsz.
- Ilyet nem illik mondani egy hölgynek!- boxolt "sértődötten" barátja karjába.
- Hékás!
A pillanatot Mari telefonjának csippanása törte meg.
- Andrè itt a parkban!- csillant öröm a szemében, az üzenetet olvasva.- Most töltöttek fel róla egy képet! Gyere!- fogta kézen a fiú.
- Szervusztok kedveskéim!- köszöntötte őket a fagyiárus, amint odaértek.- Lássuk mink van!- mérte végig a két fiatalt.
Adrienen az a fehér ing volt, amit Mari vett neki, egy fekete pólóval, aminek melkasán három szines csík volt és egy farmer. A lány egy rózsaszín nadrágot viselt, fehér pólóval, amin egy virág volt, karján pedig egy hétköznapra tervezett, kis kosztüm lógótt. Haját két copfba kötötte, mint régen, csak sokkal hosszabb volt már haja akkor.
- Megvan már! A szemetek! Ilyen különleges szempárosítást, mint a tietek! Márha nem sértelek meg!
- Ugyan dehogy!- kacagott a lány.
Miután megkapták fagyijukat, Adrien fizetett, majd továbbra is kézen fogva elindultak.
- Mennyivel tartozom?
- Ajándék!
- Nem gondolod komolyan!
- Akkor kifizetheted, ha én is a ruhákat!
- Az más!- öltötte ki a nyelvét, mint kis korukban.
- Nem az!- dugta ki Adrien is.
Végül leültek egy padra és ott fogyasztották el a hideg édességet. Miután végeztek nem, volt kedvük haza menni, így elindultak az Eiffel torony felé. Épphogy kiértek a parkból, amikor Marinette ismerős hangot hallott meg háta mögül.
- Nem bújtatsz semmilyen fiút! Persze! Kislány most "nagy bajban" vagy!- futott feléjük diadalittasan Alya Ninoval a nyomában.- Mutasd be csak nekem......a szemeteket!- döbbent meg a lány.- Ez hihetetlen!
- Azta tesó!
- Hehe....meglepetés?
- Ez már ijesztő! Tudom, hogy a heterochromia létező jelenség, de ez....
- Szóval ki is vagy?- nézett Adrienre a lány.
- Alya, Nino ő itt Adrien....a.... gyermekkori barátom!
- Gyerekkori legjobb barátod!- javította ki pimaszul.
- Tetézd még!
- Azon vagyok Bogaram!- mosolygott továbbra is tenyérbe mászóan.
- Mióta is ismeritek egymást?- kérdezte fura arckifejezéssel Nino.
- Úgy három éves korunk óta...
- És akkor én miért nem tudtam róla?!- háborodott fel Alya.
- Az elmúlt hat-hét évben én sem tudtam róla!
- Tessék?!- zavarodott végleg össze a két fiatal.
- Tegnap érkeztem Amerikából. Tizenkét éves voltam, amikor kiköltöztem, és most tudtam csak visszajönni.
- De a szemetek!- ámult még mindig Nino.
- Ja bizarr!
- Hát ha hiszitek ha nem, mi is észrevettük! Visz.... Vigyázz!- lökte el Marinette Adrient.- Tűnés!- kiáltott rá Alyara és Ninora, majd barátját kézenfogta és szaladni kezdett.
- Mi volt ez?- kérdezte szaladás közben a srác.
- Új akuma van a városban, gyere!- kapcsolt rá egy kicsit.- Anya, apa!- rontott be a pékségbe.- Akumatámadás!
A két szülőnek több sem kellett, már mentek is hátra, hogy elbújjanak.
Marinette egy pillanatra megtorpant. Nem mehetett a családdal, hisz át kellett alakuljon. Ekkor egy védtelen embert vett észre az utcán, és tudta ez a remek alkalom, elszakadjanak egymástól.
- Marinette!- sikkantott utána Sabine, de már Mari az utca túl oldalán volt. Futás közben bámulatba ejtő ügyességgel kerülte ki a sugárnyalábokat, megmentette az utca közepén sírva álló kislányt, majd miután megtalálta a gyerek szüleit, elszaladt.
- Utánamegyek!- szaladt ki Adrien is.
- Ne aggódj, megtalálja és visszahozza!- ölelte át Tom Sabinet.

°°°°°

Marinette beugrott egy kis utcába és egyből átalakult. Úgy érezte különösen nehéz ellenféllel áll szemben, és a Mesterhez továbbra sem jutott el, mert Adrien mellett teljesen kiment a fejéből.
Az akumatizáltat nehéz volt megtalálni, a lány csak a nyomait tudta követni. Amerre járt nagy pusztítást hagyott maga után. Az emberek félve bújtak meg egy- egy autó mögött vagy házaikban. A hősnőt látva mindenki fellélegzett, de Katica csendre intette őket, és jelezte, hogy óvatosan vonuljanak fedezékbe. Nem tudhatta, hogy ott van e még a közelben, és nem szeretett a civilek biztonságával játszadozni. Tudta, nagy csata áll előtte, és már akkor elege volt belőle.
Még egy ideig bóklászott a háztezőkön követve a rombolást,  majd megtalálta Halálfej újabb áldozatát.
Nem ugrott bele mindennek a közepébe, inkább megfigyelte, hogy tulajdonképpen mi is lehet a szörny célja, de sajnos nem tudott meg semmit. Nem ordibálta, hogy hogyan hívják, nem kereste a katica talizmánt, csak csendben rombolt. Időnként fekete lyukhoz hasonló körök jelentek meg, amiből sugaras lövedék érkezett, ami újabb épületeket tett tönkre.
- Most legyen elég!- lépett elő a hősnő.
- Hát igaza volt Halálfejnek! A civilek veszélyeztetése mindig beválik!
- Engedd el őket! Nem ártottak neked! Engem akarsz!
- Ezt jól látod kedves Katicabogár!- lendült támadásba.- Mindenki lenézett eddig! Azt mondták, hogy a fegyvereim, amiket tervezek nem elég jók! Most is így gondoljátok?- üvöltötte az égből lebegve
Katicabogár nem értette mi ez a belső erkölcsi kényszere a gonoszoknak, hogy folyton monologizálnak. Néha unalmában azt számolgatta, hogy ki nem mesélte el magától a történetét.
- Én sosem mondtam a fegyvereidre, hogy rosszak! Miért akarsz mégis mindenkit elpusztítani?- ugrált el a lövedékek elől.
- Te ezt nem érted!
Marinette yoyoját egy kéménybe rögzítette, majd párhuzamosan a talajjal kezdet futni az egyik ház oldalfalán. Terve sajnos nem sikerült jól, mert az akumatizált könnyen eltalálta, majd fájdalmasan landolt a talajon.
- Remek Fegyvegépész! Most vedd el a talizmánját!
Marinette rendesen beütötte magát. Próbált felállni, de csillagokon kívül semmit sem látott. Az utolsó pillanatban eszmélt csak, de már késő volt. Próbált hátrább mászni de háta elért egy falat.
- Neked nem tanította anyukád, hogy ne üsd meg lányokat?- ugrott a hősnő és a gonosz közé az utolsó pillanatban Fekete Macska, majd botjával úgy ütötte ki ellenfelét, mint egy golflabdát szokás.
- Nem sérültél meg?- nyújtotta kezét Katicának a fiú.
Adrien miután Marinette után szaladt, egyből átalakult. Tudta nagyobb eséllyel találja meg fentről, de még így sem járt sikerrel. Majd halott egy nagy robbanást, és egyből a hang után eredt. Tudta, Marinette akárhol is bújt el, nem lesz baja, mert a robbanás jóval távolabbról érkezett. Habár így is félt, mégis továbbment. Katicabogarat is csak az utolsó pillanatban mentette.
- Fe-Fekete Macska?- nézett hitetlenkedve a fiúra.
A hősnek zöld szemei voltak, haja máshogy állt, mint alapesetben és a maszk, valamint macska fülei is "torzítottak" valamennyit az összhatáson, a lány mégis olyan ismerősnek találta.
Adrien fejében ugyanez játszódott le. Úgy érezte látta már azt az azurkék szempárt, és a két rövid copfot.
- Hogy kerülsz ide? Hát te nem Amerikában élsz?
- Hosszú! Először rendezzük le ezt!
Marinette bólintott, és együtt lendültek támadásban. A lány csodálva figyelte, hogy habár a srácnak nem volt még dolga akumával, bravúrosan küzd.
Sokkal könnyebb volt így mindkettőjüknek. Egy idő után Katica érezte, hogy valamiféle fura összhang alakul ki kettőjük között, mintha már évek óta egymás mellett, egymás oldalán harcolnának.
- Szerencsetalizmán!- lendítette az ég felé yoyo-ját, mire egy deszka hullott kezébe.
- Ez kéne neked segítsen?
Marinette körbenézett, lehetőségek után kutatva, és csakhamar meg is találta.
- Igen! Foglald le kérlek egy kicsit!
- Parancsára!- szalutált egy vigyor keretében, majd egyből a ellenfelükre rontott.
A hősnő megengedett magának egy kacajt, majd egyből munkához látott.
A deszkából egy mérleghintát épített egy tető alá. Terve az volt, hogy valahogy Macska valami nehéz tárgyat lök a hinta egyik végére, majd ez kilövi a levegőbe és ez elég magasra juttatja, hogy elvehesse a férfi kis kitűzőjét.
- Már értelek!- ugrott a kéményhez Macska.- Macskajaj!- kiáltott, majd hozzáért a kémény aljához, ami szétporladt, a téglák pedig egyszerre, nagy súlyként zuhantak a mérleghinta egyik nyelvére. A lány egyből szemtől szemben találta magát
Fegyvergépésszel, kicselezte és elvette  az akumát rejtő tárgyat, majd ügyesen landolt és szabadjára engedte a lila pillangót, hogy megtisztítsa. Mielőtt ellenfelük visszaváltozott volna, egy utolsó, reményvesztett lövést leadott, majd Halálfej varázslata megszűnt, és tehetetlenül, sikítozva kezdett zuhanni. Fekete Macska egyből ugrott, hogy elkapja a férfit, majd épségben érkezett le a földre vele együtt. Marinette azonban nem számolt az akumatizált utolsó támadásával, ami szerencsétlen módon eltalálta, és a fájdalomtól összegörnyedve hullott a földre.
- Nee!- ordított a fiú, majd a hősnőhöz szaladt, és mit sem törődve a fegyvertervező férfival, karjaiba vette Katicabogarat és egy közeli, nyugodt helyre szökkent vele.
- U-Ugye jól vagy?
Marinette megpróbált kinyögni valamit, de csak tátogott, mint egy hal.
- Jobban kellett volna rád figyeljek Marinette!- ölelte magához a lányt, aki így már duplán nem bírt megszólalni (márha lehet ilyet mondani).
- Te-tessék?- eszkábálta össze ezt a frappáns mondatot, miután elváltak.
Adrien csak ekkor jött rá, hogy mit is mondott, de nem bánta. Amikor barátnőjét eltalálta a lövedék, rettenetesen megijedt. Lepörögtek előtte az anya halálával kapcsolatos emlékek és csak arra tudott gondolni, hogy nem akar még egy embert elveszíteni, legyen az Katica vagy Marinette.
- Hogyan felejthetném el ezt a copfos hajat és gyönyörű szempárt? Mégha most felemás is.- mosolygodott el végül.
- Adrien? Te vagy Fekete Macska? - próbált felülni, de iszonyú fájdalmat érzett.
- Hogyan segíthetnék?- kapkodta aggódva a tekintetét.
- H-hozd ide kérlek a deszkát!
- Azt a katicabogármintásat?
- Azt!
A srác egyáltalán nem értette, hogy mit is szeretne azzal Marinette, de elment érte. Mire visszaért, a lány valahogy felállt, de nehezen, a falnak támaszkodva tartotta magát.
- Mit csinálsz?- futott egyből mellé.
- Segíts ezt feldobni!- fogta meg egyik kezével a fadarabot.
- Tessék?- lepődött meg egyre jobban.
- Csak segíts!- mondta, majd felhajította barátja segítségével.- Csodálatos Katicabogár!- kiáltott, és Adrien szeme láttára mindent nagy katicaraj öntött el, amik csillogva helyrevarázsoltak mindent, mintha mi sem történt volna. Marinette is lassan felegyenesedett, fájdalma megszűnt.
- Hogy mi?!- kapkodta ide oda a fejét.
- A szuperképességem.
- Menő!- nézet ismét körbe, majd megfordult és szorosan magához ölelte a lányt.- U-ugye jól vagy?- törölt le egy ki nem buggyant könnycseppet.
- Semmi bajom!- mosolygott.- Menjünk haza, jó?
Természetesen a szülők nagyon hálásak voltak Adrienre, hogy épségben visszahozta a lányukat.
Marinette rendkívül energikusnak érezte magát. A csata nem tartott órákig, vagy egy egész napon át. Sokkal könnyebb volt, hogy ketten voltak.
Késő délután volt már, alkonyodott. Párizsban kezdtek életre kelni az utcai fények. A két fiatal az erkélyenél állt a korlátnak támaszkodva. Adrien már egy ideje szokatlanul csöndes volt, és Marinette bármit is tett nem figyelt rá. A lány érezte, hogy valami mélyebb van a háttérben.
- Mi a baj?- kérdezte meg végül.
- Semmi! Miért lenne bármi is?
- Adrien!- tette kezét a fiú arcára, amire már felfigyelt.- Mi bánt?- csillogott komoly aggodalom szemében.
- Csak gondolkodtam!- fogta meg a lány kezét.
- Min tudsz ilyen komoran gondolkodni?
- Anya...- kezdett bele, de habozott. Marinette volt Katicabogár így joga volt tudni, de azokat a közeli, borzalmas eseményeket felidézni nem volt könnyű.- Anya....nem mondtam teljesen igazat. Nem lelőtték... vagyis nem teljesen. Egyik nap, amikor beugrottam Macskaként a szobámba....anya meglátott. Visszaváltoztam és, hidd el én is meglepődtem, de nem volt baja azzal, hogy nap mint nap kockáztatom az életem és....elővette ezt!- mutatta meg a törött brosst.
- Erre emlékszem! Ezt Emily nagyon szerette!
- Egy talizmán. Anya talizmánja.
- Ez is?- kapta szája elé kezét, majd szeme mégjobban elkerekedett, amikor egy kis páva kwami is megjelent a srác mellett.
- Duusu!- ölelte meg mosolyogva Tikki a kis kwamit.
- Azután anya is segíteni kezdett. Ő is a rendőrségnek dolgozott. Egyik este azt a betörőt kergettük. Anyának volt egy pávatoll legyezője, amiről csakúgy lepattantak a golyók. Ebben a legyezőben rejlett különleges képessége is, ami borzasztóan hasonlít Halálfej képességeihez. Szóval üldöztük azt a férfit ő meg.....lelőtte anya talizmánját. Duusunak nem esett baja de anya....nem élte túl!- fejezte be keserűen.- Azt mondta egyszer.....azt mondta, hogy ő ismerte a pillangó talizmán tulajdonosát.- folytatta gyorsan, mert nem akarta újra átélni a történteket.
- Halálfejet?
- E-ez nem teljesen biztos. Anya azt mondta, hogy a talizmán régen apánál volt, de ő nem Halálfej néven ismerte meg és főképp nem volt gonosz! Mondta, hogy nagyon könnyen elképzelhető, hogy ellopták tőle. Azt is mesélte, hogy ilyenre többször is volt már példa. Lehetséges, hogy ő lenne Halálfej?- tette fel a kérdést rettegve a választól.
- Erre már én is gondoltam. Voltak jelek amik erre mutattak, de miután Gabrielt akumatizálta Halálfej....azután elvetettem... Valahogy nekem nem állt össze így a kép. Miért akumatizálná magát Halálfej? Ennek így nem volt értelme!
- Köszönöm!- ölelte meg megkönnyebbülten.
- Együtt megoldjuk, rendben?- nézett mosolyogva barátjára Marinette.
- Együtt!- csókolta meg ismét.- A-a szemed!- szólt meglepődve, miután elváltak.
- Tessék?
- M-már nem zöld! Mindkettő kék!
- A-a tieid is! Úgy értem mindkettő zöld!
- Ez hogyan lehetséges?!
- Én...- gondolkodott el.- Azt hiszem ez nem puszta véletlen!
- Valóban nem!- szólalt meg ekkor a háttérből Tikki.
- Ezt, hogy érted?- fordult a kwami felé Adrien.
- Gyertek, mesélek nektek a talizmánokról és varázserejükről!- mosolygott a három kwami.

°°°°°

- Ez a csata ma nem győzelemmel zárult, de érdekes informáónak jutottam birtokába! Nathalie, már nem kell Amerikába mennünk a Macska talizmánért! Ő jött el hozzánk!- mosolyodott el gonoszan Gabriel.

Sziasztook!😊

Jelenkeznék is az új résszel! Tudom, kissé későn hoztam, mentségemre szóljon, kétszer olyan hosszú lett, mint szokott egy normális fejezet.
Ez lenne ennek a történetnek a vége, szóval hamarosan jelentkezek egy új előzetessel!😁
Addig is szép estét!🐾

Annalulu 🐞