-Adrien és Chloé.
Neeeee!- gondoltam.

~Adrien~

Nem hitten a fülemnek. Nem lehetek ilyen peches. A liba undok módon Mari felé mosolygott, majd karomba kapaszkodva szorosan hozzámbújt. Kelletlenül elfordultam, de tűrnöm kellett. Az osztályfőnök már rég leszögezte, hogy nincs csere-bere.
Befejeződött a párok neveinek felolvasása, majd Marinette keze emelkedett a magasba.
- Igen?- fordult tanárunk a lány felé, jelezve, hogy szólhat.
- Engem nem teszett beosztani.- mondta.
- Engem se.- hallotuk Sabrina hangját a "tömegből".
Osztályfőnökünk ránézett lapjára, és egyből korrigált.
- Igen-igen. Elnézést, de félreolvastam. Sabrina kapja Chloét társnak, Marinette pedig Adrient.
Nagy kő esett le a szívemről. Mélyet lélegezve fordultam partneremhez. Kicsit ijedten, meglepődve bámult maga elé, de egy idő után félénken elmosolyodott.
Melléálltam és oldalba böktem.
- Nos? Nem baj?- kérdeztem.
- Ugyan, dehogy. Még örülök is.- válaszolt szégyenlősen.- Látod, végül mégsem kaptad Chloét.
- Szerencsére- feleltem.- De húzós volt. Őszintén, nagyon bíztam benne, hogy együtt leszünk.
- Ho-ho-hogy-hogy?- csodálkozott.
- Te egy nagyon kedves és segítőkész lány vagy, és az egyik legjobb barátomnak tartalak.
Kerek szemekkel bámult rám, majd (szerintem) leplezve meglepettségét és zavarát, visszafordult a felnőtt felé, aki még eldarál egy-két tudnivalót, utána eleresztett ebédelni.
- Utolsó meleg kaja egy ideig.- figyelmeztetett Nino.- Nektek nem fura? Egyedül egy idegen helyen. Persze eszméletlenül király lesz, bár ott van az a kérdőjel.
- Érdekes lesz, és ahogy mondtad csúcs. Viszont nem teljesen szedték szét a csapatot.- kacsintott Alya felém és Mari felé.
Én idegesen megvakarta a tarkóm, a lány, meg lehajtott fejjel hallgatott.
Elérkezett  az indulas pillanata. Nem volt olyan ember, aki ne izgult volna.
- Gyerekek, figyeljetek!- kezdte el utolsó, gyors összefoglalóját tanárunk.- Ma keveset aludjatok, annak érdekében, hogy időben visszajöjjetek. Amelyik páros nem érkezik meg legkésőbb holnap éjjel 11-re, azokat megkeressük. Bármikor kérhettek segítséget, akár egymástól is. Jól osszátok be a hidegélelmet, és végül, de nem utolsó sorban, jó szórakozást!- fejezte be.
Sétálva közelítettük meg az indulási pontokat. Ilyen magasan, már a busz is nehezen közlekedett, így a gyaloglást választottuk.
Csendesen sétált mindenki párja mellett. Már a szokásos alapzaj sem volt meg.
- Marinette, Adrien! Ti innen indultok.
Elbúcsúztunk, majd bevetettük magunkat az erdő sűrűlyébe.
Csöndben ballagtunk egymás mellett.
Itt az alkalom Adrien. Kérdezgesd, bírd szóra!- bátorítottam magam.
- Marinette.....
- Igen?- fordult felém ijedten.
- Mi a baj?- kérdeztem miután megláttam rémült arcát.
- Ha eltévedünk....
- Van térképünk, valamint walki-talkink. Ne félj. Én is itt vagyok.- próbáltam bátorítóan mosolyogni.
Visszamosolygott, de láttam valamit a szemében. Nem félelem volt, hanem elszántság. Elszántság az ellen, hogy kimutassa riadalmát.
Csodáltam emiatt. Csak miattam tette. Ehhez nagyon nagy belső elhatározás és erő kell.
Elmondom neki!-döntöttem- Most vagy soha.
- Én....mondanom kell valamit, de ígérd meg kérlek, hogy végighallgatsz.
-O-oké.- válaszolt.
- Marinette én...- mi lesz ha nemet mond? Az egész kirándulást elszúrnám, ha mást nem, a túrát biztos. Nem érdekel! Megteszem!
Ekkor magamhoz húztam, és megcsókoltam. Éreztem ledermed, de nem tett semmit. Elváltam tőle, és belenéztem kitágult szemeibe. Kis idő telt el így, majd megtörtem a csendet.
- Kérlek, mondd, hogy te is hasonlóan érzel irántam!
- A-Adrien..... Én nagyon ré.... Én is kedvellek.- dadogott össze-vissza.
Nagyon örültem. Szorosan átöleltem. Először ismét megfagyott, de óvatos ő is átkarolt engem.
Elengedtem és ujjaimat az övé köré fontam, majd így mentünk tovább.
Hamar besötétedett. Végig beszélgettünk. Mari sokat változott. Normálisan beszélt, nem dadogott, nem hadart. Nagyon emlékeztetett valakire, de nem tudtam kire.
Amint nem láttunk rendesen, elővettük zseblámpáinkat, viszont valhogy letértünk az útról. Megijedtem, ugyanis walki-talkink is elromlott.
- Most mi legyen?- kérdeztem. Nem változhattam át. Megkaptam végre őt, nem akartam egyből elveszíteni.
A lány viszont érdekesen viselkedett. Elszánt és céltudatos lett. Nem látszott rajta korábbi félelme.

~Marinette~

Adrien azt mondta szeret. Repestem a boldogságtól. Miután megkérte, legyek a barátnője, valahogy könnyebb volt vele beszélni. Nem kellett többé eltitkolnom érzelmeimet.
Ilyen felhőtlen vidámságban telt a nap. Elfelejtettem félelmeimet. Csak örültem, de nem elég sokáig. Beszélgetésünkbe belerondított figyelmetlenségünk, ugyanis letértünk az ösvényről.
- Azt hiszem ideje használni a walki-talkit.- vettem elő a készüléket. Megpróbaltam bekapcsolni, de nem ment.- Ezt nem értem. Indulás előtt még működött.
Elkeseredetten tettem vissza a táskámba. Ekkor az alvó Tikkit pillantottam meg. Egyszer azt mondta nekem, nem a ruha teszi Katicát. Abban a pillanatban értettem meg bölcsességét. Rajtam állt hogy magamba roskadok, vagy megpróbálok "küzdeni".
Vettem egy nagy levegőt, majd elkezdtem rendezni a dolgokat.
- Adrien, kérlek segíts fát gyűjteni a tűzhöz! Mivel mindenki különböző helyen megy, meglehet, hogy észre veszik a füstöt és idejönnek.
A fiú egy ideig bambán bámult rám, majd elmosolyodott, bólintott és elkezdte gyűjteni a gallyakat.Én addig gallyakat hordtam a tűzhely kialakításához. Miután elkészültünk, hozzákezdtünk a vacsorához.
Három óra telt el, amikor meguntam a várakozást. Felálltam és járkálni kezdtem.
- Nyugodj meg! Csak egy kis türelmet még! Hamarosan, biztos erre jár valaki.
Már épp visszaültem volna a helyemre, amikor valamilyen neszt hallottunk meg az egyik bokor mögül. Mindketten felpattantunk. Az a valami egyre közeledett.
A táskámhoz rohanatam. Nem tehettem mást. Tudtam, ennek még lesznek következményei, de nem érdekelt. Az egyetlen dolog ami ezen kívül foglalkoztatott, hogy megvédjem magunkat.
- Tikki, Tikki gyere elő!- szólongattam kwamimat.- Tudom lebukunk, de nincs más választásom.
- Itt vagyok Marinette!- röppent elő.
- Az meg....?!- hülledezett Adrien.
- Sajnálom....- mondtam.- Tikki, pöttyökket fel!
Éreztem magmon a különös bizsergést és egy kicsit megnyugodtam. Gyorsan meglendítettem a yo-yo-m, de a bokorból, mindössze egy riadt mókus szaladt elő.
- Hála az égnek!- lélegeztem fel, majd visszaváltoztam.
- Te vagy Katicabogár?- nyögte ki Adrien.
- Igen. Én.....sajnálom, de nem mondhattam el. Ez a szabály.
- Tudom Bogárkám.- húzta félmosolyra a száját.
- Te....- maradt tátva a szám.
A fiú elkezdett nevetni. Mikor észrevette furcsa ábrázatom, csak jobban rázendített.
- Bo-bocsánat.- kapkodott levegő után.- Csak eszembe jutott valami, aztán meg..... Látnod kellet volna az arcod!
Ezen én is jót kacagtam.
- Tudod, ebben az egészben a legviccesebb az, hogy Katicából, beléd szerettem.
- Igen? Szóval csak egy pótlék vagyok?!- tetettem sértődöttségem.
Hirtelen emberek hangjára lettünk figyelmesek.
- Mondom, hogy van itt valaki.- hallotunk egy ismerős hangot.
- A-Alya?- kérdeztem.
- Marientte? Adrien? Hát ti mit kerestek itt?
Mindent gyorsan elmeséltünk, persze a titkos részeket kihagytuk. A hírt, hogy Adriennel járok, végére tartogattam.
- Van még valami.- lépett mellém a fiú, és átölelte a derekamat.
- Gratulálok tesó!- szólt Nino, Alya, pedig örömújjongásban tört ki.

Sziasztok!😊

Bocsánat, hogy későn hozom de beteg vagyok, így nehezebben készülök el.
Ha szeretnétek, még folytathatom ezt a novellát, de én ezt terveztem utolsó résznek, viszont ezt a döntést rátok bízom.
Szép estét!

Annalulu