~Marinette~

Mérgesen rúgtam bele a szekrénybe.
- Hogy lehetek ilyen ügyetlen?!- kérdeztem magamtól.- Ha mindig így dadogok, persze, hogy nem fog rám felfigyelni.
Sírva rogytam le a földre.
Pár perc múlva ajtócsapódást hallottam. Csöndbe maradtam, nehogy meghalljon. Reméltem, hogy nem vesz észre, aki bejött.
- Marinette miért rohantál el az előbb csak úgy?- jelent meg előttem Adrien.
- Tűnj el!- ordítottam rá. Pont Őt nem akartam, hogy rámtaláljon.
- Mari mi bajod van? Talán megbántottalak?- értetlekedett.
- Menj el innen!
- De...
- Jó akkor majd én.- vágtam a szavába.- Tikki, pöttyöket fel!- kiáltottam, és a másik pillanatban, már egy háztetőn is voltam.

~Adrien~

Nem tudtam mi üthetett Marinettebe. Beszélgettünk, mármint inkább, csak próbáltam beszélgetni vele. Szegény folyton dadogott, de nem is ez a lényeg. Elrohant. Egy mondata közepén járhatott, amikor elfutott.
Nem értettem a reakcióját, de egy idő után megkerestem.
Megnéztem az osztályteremben, Alyát is megkérdeztem. Éppen a becsöngőt hallottam, amikor be akartam nyitni a szekrényekhez. Egy pillanatra megtorpantam, de utána bementem. Kíváncsi voltam, mi történhetett a lánnyal, ha másért nem is, de nem akartam, hogy Halálfej egy újabb áldozata legyen. Végre megtaláltam. A földön ült.
- Marinette miért rohantál el az előbb csak úgy?
- Tűnj el!- ordított rám.
- Mari mi bajod van? Talán megbántottalak?- kérdeztem.
- Menj el innen!
- De...
- Jó akkor majd én.- vágott a szavamba. Ezután olyat tett, amire soha életemben nem gondoltam volna. Átalakult Katicává. Bambán néztem utána.
Ő lenne Katicabogár? Mi boríthatta ki ennyire, hogy felfedte magát elöttem?
- Főnök, nem kéne utána menni? Ha másért nem is, akkor azért, mert ki menti meg a várost egy akumatizált Katicától?
- Igazad van. Plagg, karmokat ki!
Fellendültem egy magas épület tetejére, és onnan kezdtem el kémlelni a várost, de sehol nem láttam.
Ekkor eszembe jutott egy ötlet. Nem sok esélyt láttam rá, de elindultam az Eiffel-toronyhoz. Tudtam szeret ott lenni, és nézni Párizst.
A botomat megnagyobbítva emelkedtem az építmény teteje felé. Már száz méter felett lehettem, amikor megpillantottam Bogárkámat. Az egyik vasrúdon ült. Sirdogált.
- Mi a baj? -léptem oda.
- Se-semmi Macska. Kérlek most hagyj magamra!- mondta elhaló hangon.
- Hidd el jobb lesz, ha kibeszéled magadból. Azt hiszem itt Párizsban én tudom ezt a legjobban.
- Miért?- nézett rám kíváncsian.
- Ha elmondanám, megtudnád ki vagyok a maszk alatt. De nem azért beszélgetünk, hogy engem hallgas. Na mond el mi bánt!- mosolyogtam rá. De ez most nem az a mosoly volt amit bevetések közben két bók között szoktam küldeni neki. Nem akartam sírni látni. Túl kedves volt nekem ahhoz.
- Van egy srác az osztályban aki tetszett, én meg folyton dadogok előtte. Ma is épp "beszélgettünk", de én megint csak össze-vissza beszéltem. Elrohantam, de rámtalált és leüvöltöttem a fejét. Ami a legrosszabb, hogy meg tudta ki vagyok. Előtte változtam át.- fejezte be, majd újra keserves sírásba kezdett. Ezután átölelt. Nem fagytam le abban a percben, és nem lepődtem meg. Csak meg akartam vígasztalni. Én is átkaroltam. Úgy hozzámbújt, mint egy kiscica.
- Bogárkám vésd jól az eszedbe amit most mondani fogok! Megígérem, hogy soha nem foglak bántani, és mindig megvédelek.-törtem meg a csendet.
Nagy szemekkel bámult rám, de megjelent egy kis mosoly az arcán.
- Viszont elárulnál valamit? Hogyhogy csak kedvelted?-kérdeztem egy idő után.
- Ezt nem értem. Mire gondolsz?
- Azt mondtad van egy fiú az osztályodban, aki tetszett. Már nem?
- Figyelj én...Macska... Kérhetek egy szívességet?
- Bármit Bogaram, viszont nem válaszoltál a kérdésemre.
- Gyere menjünk le a földre, majd ott válaszolok.
Leereszkedtünk a botomon, ő pedig behúzott egy eldugott utcába.
- Csukd be kérlek a szemed.
Becsuktam és vártam. Lehunyt szemhéjaimon keresztül valami fényt érzékeltem, de nem sokáig. Egy pillanat volt az egész. Ezután Katica ajkait éreztem a számon.
- Sajnálom!- suttogta miután elváltunk, és megfogta a szemem.- Számolj el harmincig, csak utána nyisd ki a szemed!
Elszámoltam, de Bogárkám már sehol nem volt. Kis tárgyakat éreztem a kezemben. Kinyitottam, és egy pár fülbevalót találtam benne, meg egy papírfecnit.
,, Mondd meg Tikkinek, hogy sajnálom. Lelepleződtem, nem tehettem mást."
Mindössze ennyi állt rajta.
Könnybe lábadtak a szemeim. Nem hagyhattam, hogy ezt tegye, főleg azután nem, hogy szerelmet vallott.
De, mit hozhattam volna fel mentségemre, hogy tudom ki ő? Nem érdekelt. Úgy döntöttem elmondom neki az igazat, így elindultam Marinették péksége felé.
Egy ideig az erkélyén vártam, hogy megjöjjön. Amikor hallottam, hogy a szobába van benyitottam én is.

~Marinette~

- Jézusom Fekete Macska! Mit keresel itt?- kérdeztem rémülten.
- Bogaram nem hagyhatom, hogy ezt tedd!- nyitotta ki a tenyerét.
- Te honnan tudod?
Még ijedtebb voltam,mint azelőtt. Miből jött rá?
- Figyelj! Nem kell felhagyj a szuperhősködéssel, mert...- nem fejezte be a mondatot. Csak levette a gyűrűjét, és visszaváltozott.
Lefagyva néztem a jelenetet. Adrien állt előttem.
- Hazug vagy!- kiabáltam.- Megígérted, hogy soha nem fogsz bántani, erre most idejössz és...
- Kérlek hallgass meg! Marinette nagyon sokat jelentesz nekem és az a csók amit adtál...
- Egy hazug disznó vagy!
- Hogy mondhatsz ilyet?!- háborodtam fel.- Én megígértem, hogy megvédelek és soha nem foglak megbántani, te meg ráolvasol a fejemre, mintha bűnt követtem volna el, miközben csak vissza akartalak kapni!
Megrémített, ahogy kiabált, de igaza volt.
- Annyira sajnálom...
- Nem érdekel! Plagg, karmokat ki!- mondta, és el is tűnt.
Sírva rohantam az ágyamhoz. Elrontottam ezt is. Elvesztettem az egyetlen embert akire mindig számíthattam.
Visszavettem a fülbevalókat, és Tikki újra megjelent. Szükségem volt rá. Talán az egyetlen barátom volt akkor, aki előtt nem kellett titkolózzak.
- Annyira sajnálom! Szorítottam magamhoz.
- Semmi baj Marinette!
- Átalakulhatnánk?- kérdeztem, és miután láttam, hogy bólintott, kimondtam a varázsszavakat.
Nem néztem merre megyek. El akartam futni minden elől, de meg kellett áljak, mert kifulladtam.
Egy kis idő múlva valami fura érzés fogott el. Sajnos sejtettem mi lehet.
Ekkor Macska alakját pillantottam meg. Elémugrott.
- Marinette figyelj én...
- Macska?- kérdeztem. Távolinak észleltem mindent, mintha egy rossz álomba lennék.
- Mi történt veled?
- Kérlek bocsáss meg!
- Üdvözöllek Érzelemkisasszony, Halálfej vagyok!

Sziasztok!😊

Meghoztam következő történetem első részét. Sajnos holnap nem hinném, hogy tudok részt hozni, mert fellépünk a zenekarral, és egész nap próbák lesznek, hang beállítások...stb
További szép napot kívánok!🐱🐾

Annalulu🐞