~a hajón~
౨Adrien౨

Amiket mondtam Macskáról, mind igaz volt. Az, hogy akkor vagyok teljesen szabad, hogy otthon elég korlátozott vagyok. Minden, kivéve az utolsó mond.
"Örülök, hogy a barátomnak tudhatlak!"
Nem tudom mennyire látszott rajtam, hogy nem teljesen igaz, de Marinette szerencsére lesütötte a szemét, és nem rám figyelt.
Természetesen nagyon örültem ennek, de.......de nem mondhattam azt neki, hogy szeretem. Nem! Az azelőtti nap eseményeinek fényében nem!
- Hogy van a kezed?
- Nem fáj annyira, még hat szerintem a kenőcs.- mondta, majd szomorúan a korlátnak dőlt és a horizontit kezdte bámulni.
- Mi a baj?- léptem mellé.
- Csak....így, hogy a kötés a kezemen van, nem igazán tudok úszni....
- Ez igaz, de....majd mindig ott leszek, hogy szórakoztassam hölgyem!
- Köszönöm!- nevetett fel.
- Nos, mi legyen a mai program?
- Nem tudom....
- Arra gondoltam, hogy ebéd előtt még megnézem a kezed, ebéd után felfedezhetnénk a hajót, este pedig vacsorázhatnánk a felső teraszon. Élő zene lesz, elvileg nagyon jó.
- Rendben!- vágta rá egyből. Szája széles mosolyra húzódott, sokkal vidámabb volt, aminek nagyon örültem.
Amikor lecsavartam a fáslit, a keze nem volt olyan vészes, mint gondoltam. Megdagadt és nagyon piros volt, fel is szisszent egyszer, de nem volt csúnya. Marmint úgy tűnt, hogy a hajóút végére nagyjából helyre is jön.
- Nem volt jó, hogy ma még...
- Tudom!- szakított félbe.- Csak ne szólj kérlek anyáméknak!
- De..... Rendben! Viszont akkor engedned kell, hogy mindig én kössem át! És ha bármi van, akkor el kell mondanod, különben egyből szólok anyukádéknak. Hidd el rá fogok jönni!
- Értettem kapitány!- emelte ép kezét homlokához, hogy tisztelegjen.
- Erről én is tenni fogok!- hallottam egy édes csipogást.
- Hát ez ki.....- kezdtem, de ekkor egy piros lény röppent elő.
- Tikki, már te is az ő oldalán állsz?!- háborodott fel Marinette.
- Még szép!- húztam ki magam.- Gondolom, akkor ő a kwamid...
- Tikki vagyok!- röppent elém.
- Örvendek! Én Ad....
- Igen-igen Adrien Agreste, ami azt illeti sokat hallottam rólad.
- Rólam?!- képedtem el  ha lehet még jobban.
- Igen Marinenmmmbmhhmm...- kezdte, de a lány elkapta, úgy, hogy kis száját teljesen eltakarták ujjai.
- Már meséltem neki az osztálytársaimról....- nevetgélt zavartan.
Úgy döntöttem inkább hagyom a témát.
- És hol van Plagg?- repült közelebb a katica.
- Honnan ismered?!
- Mi kwamik ismerjük egymást. Sokszor egymás hordozóit is.
- Ez csak nekem sok egy picit?- kérdezte Mari.
- Nem vagy egyedül! Várj egy kicsit hozom a krémet!
Bekentem a kezét, és visszacsavartam a fáslit.

౨Marinette౨

Újjongtam! Adrien meghívott vacsorázni! Alig bírtam ki, hogy ne sikítsak. Nem tudom hogyan, de valahogy sikerült normálisan beszélni vele. Mondjuk ezt nagyban megkönnyítette, hogy tudtam Macskával beszélek.
Az egész nap jól telt, csak néha volt egy kicsit fura. Adrien szinte végig mosolygott, de néha fura szomorúság csillant a szemébe. Nem értettem miért, de inkább nem faggatóztam.
A kezem elkezdett sajogni, sajnos még ebéd előtt. Nehezen bírtan, hogy ne kiáltsak fel. Tikki szólt is, hogy fal fehér vagyok. Mintha Adrien is észrevette volna, szinte egyből elmentünk átkötni.
A krém amivel bekente valóban hatott. Még akkor is csak szájtátva bámultam amit csinál. Ujjai olyan gyengédek voltak. Egyáltalán nem értettem hogyan lehetséges.
- Mehetünk ebédelni?- kérdezte miután végzett.
- I-igen! Köszönöm mégegyszer!- emeltem a kezem.
- Nincs mit!- mosolygott, de ismét az a fura szomorúság csillant a szemében.
A nap többi része nem volt valami nagy durranás. Ebéd után megnéztüka hajót. Találtunk egy nagy hallt, ami direkt arra volt kialakítva, hogy ha este túl hideg lenne, ott lehet beszélgetni, tölteni az időt.
- Nézd, egy zongora!- mutattam.- Nem azt mondtad, hogy zongorázni tanulsz?
- Ne célozgass Bogaram!
- Kérlek!
- Nem!- válaszolta mégegyszer.
Természetesen nem hagytam magam és addig kérleltem, amég bele nem egyezett.
- Rendben! A hajóút alatt játszok neked egyszer!
Örömmel fogadtam a választ, majd folytattuk a hajó megtekintését.
Végül átöltöztünk a vacsorához, ugyanis direkt szóltak, hogy valami szebb ruhát vegyünk fel, mert zenés est lesz. Nem kellett kisestélyi, de azért felvettem egy nyáriruhát. Féltem, hogy hideg lesz, ezért egy vállkendőt is vittem magammal.
Adrien a kabinom előtt várt. Csupán egy fehér inget vett fel a pólója helyett, a nadrág ugyanaz maradt. Az inget feltűrte, hogy ne legyen melege.
- Mennyi ideje vársz itt? Miért nem jöttél be?- kérdeztem.
- Csak pár perce. Nem akartalak zavarni!
- Kedves tőled!- pirultam el enyhén.
Már nyolc óra körül volt és a nap ment le.- Milyen gyönyörű!- mondtam a korlátnál állva.
- Tényleg szép!- válaszolt Adrien, de mintha nem a horizontot bámulta volna, ahogy én.- Gyere!- mondta és megfogta a kezem, majd húzni kezdett.
- Hova megyünk?- kérdeztem zavartan.
- Csak gyere!

౨Adrien౨

Akkor eldöntöttem. Ahogy a naplementét nézte, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak arra, hpgy milyen szép.

- ,,Muszáj megtedd főnők!- mondta korábban Plagg, amíg Marinettere vártunk.
- De mi lesz, ha megutál?
- Ez akkor sem állapot! És ha később derül ki, akkor már nincs semmi esélyed.
- Ha te mondod!-hagytam rá."

Egészen a hallig húztam.
- Még mindig szeretnéd, hogy játszak neked zongorán?- kérdeztem.
- Persze!- mosolyodott el.
Leültem, és megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy ne álljon.
Végül félénken leült, én pedig elkezdtem játszani. Nem gondoltam azon, hogy mit játszok, csak játszottam. Hirtelen azt vettem észre, hogy azt a zenét játszom, amit anya tanított nekem. 
Addig soha nem játszottam azt, mióta anya elment. Mindig amikor leültem a zongorához, eszembe jutott és szomorú lettem. Direkt mindig valami mást kezdtem zongorázni, valami teljesen mást. De akkor.....nem voltam szomorú. Fura melegséggel töltött el.
Hirtelen emberek kezdtek körénk gyűlni. Ezt nem is találtam olyan furának, számítottam is rá. Csak ezután következett az amire nem számítottam. Hirtelen egy csellista ült le egy székre mellém és improvizálni kezdett. Meglepődtem, de nem hagytam abba. Egy kicsivel később egy klarinétos is csatlakozott.
A zenészeken látszott, hogy jól képzettek, ugyanis remekül improvizáltak. A zene végét pedig én játszottam egyedül.
A hallban tapsvihar tört ki. Marinette felállva tapsolt, majd....majd átölelt és puszit nyomott az arcomra. A "nagyon meglepődtem", talán enyhe kifejezés. Nem....biztos, hogy enyhe kifejezés.
- Köszönöm!- mondta miközben ölelt.
Egy ideig még beszélgettünk a zenészekkel. Kiderült, hogy a zenés vacsorára mentek volna, amikor meghallották azt, ahogy zongorázok. Megköszöntem, hogy becsatlakoztak, majd megbeszéltük, hogy az út során még felkeresnek, mert akartak több ilyen improvizációt.
Ezután egyből mentünk vacsorázni. Marinette elmesélte szüleinek és Natalienak, hogy mi történt a hallban.
- Muszáj meghallgassátok következőre! Olyan szép volt!- mondta teljes beleéléssel.

~a vacsora után~

- Köszönöm, hogy zongoráztál!- mondta miközbe a korlátnál álltunk és a csillagokat néztük.- De ugye fogsz még?
- Ha mindig mellém ülsz, akkor igen!- válaszoltam Macskás mosollyal.
- Milyen kis telhetlen vagy! Rossz cica!
- De Bogaram, nem úgy tűnt mintha nem tetszett volna a helyzet!
- Az teljesen más!- vörösödött el.
- Van kedved lemenni a hallba?
- Zongorázol?- csillant fel szeme.
- Ha szeretnéd!
- Köszii!- vetette magát a nyakamba.
Mikor elváltunk paradicsomvörös volt. Megfogtam az állát, és megcsókoltam.
Szemei teljesen kitagultak.
- Marinette én...remélem nem baj, hogy....ugye nem haragszol?- nyögtem ki.
- Buta cica!- mondta, majd átölelt.

Sziasztoook!😊

Nos meghoztam ennek a novellának az első részét! Remélem élveztétek olvasni. Jövőhét pénteken jön az új történet kezdő fejezete!😋
Nos lenne egy kérdésem! Sokkal többen olvastok mint amit valaha elképzeltem, amit nagyon köszönöök!😍
De! Lehet, hogy ez egy hülye ötlet, viszont nagyon jó lenne találkozni egyszer esetleg élőben is! Mondom lehet nem jó ötlet de én szívesen megismerném azokat az embereket akik szeretik a wattpadot és a Miraculoust!
Remélem tetszik az ötlet! Ha nem írjátok meg nyugodtan!
A következő részig sziasztoook!🐾

Annalulu🐞