~A hajón~
౨Adrien౨

A hang irányába fordultam.

"Valaki bajban van!"- futott át egyből agyamon.

Bepillantottam a kulcslyukon, de semmi romosat nem láttam. Nem borogattak fel egyetlen széket sem. Ezután jutott eszembe, hogy nem Párizsban vagyok, nem kell félni egy akumatámadástól.
Egy kicsit tovább figyeltem és megláttam egy nagyon ismerős bőröndöt. Szürke volt, rajta rózsaszín virágmintával.
Újabb tompa kiáltás, ami már inkább sírásba fulladt.
Feltéptem az ajtót és berontottam.
Marinette az ágyon ült, sérült kezét az ölében tartottam és sírt. Csuklójaról a fásli részben lejött.
- Mi történt?- térdeltem mellé.
A lány nem szólt egy szót sem, csak arcát ép kezével takarta el.
- Elesett!- szólalt meg egy aggódó hang.
Hirtelen egy piros repülő katicaféle, nagy fejű, kis testű lényt vettem észre. Nem kellett sokat töprengjek és rájöttem, hogy csak is a kwamija lehet.
- Megnéznéd kérlek?- csipogta még aggódóbban.
Leültem társam mellé, és a kezemet nyújtottam felé. Mari félve, de felém fordult és odaadta a kezét.
Óvatosan letekertem róla a fáslit és megnéztem. Visszaszaladtam a szobámba és kivettem egy fájdalomcsillapító krémet.
Ismertem, hogy milyen ha ráesik az ember a zúzott kezére. A fájdalom mellett egy bizonyos égető érzés is van.
A kenőcs, amivel bekentem óvatosan a kezét, tudtam, hogy egyfajta fura, hideg hatást éreztet először, ami remekül hűsítí a kezet.
Ezután fogtam a fáslit és visszatekertem. Tudtam hogy kell úgy felkötni, hogy jól tartsa.
- Nem hinném,hogy eltört, de ha feldagad és lila lesz, szólj és elmegyünk az orvoshoz.- mondtam miután kész lettem.- Azt hiszem jobb ha lenyugszol, mielőtt kimész a szüleidhez. Inkább ne szóljunk nekik.
Lassan bólintott. Vártam pár pillanatot, hátha mond valamit, de nem szólalt meg.
Felálltam és elindultam, de hirtelen a ruhám meghúzódott és nem tudtam tovább menni. Megfordultam, és legnagyobb meglepetésemre Marinette fogta a ruhám. Velem szemben állt, a szemeimbe nézett.
- Köszönök mindent!
- Nincs mit! Ha kell még a krémből, szólj, szívesen odaadom, de hagyd, hogy én kenjem be, mert fájni fog ha saját magadnak próbálod meg.
- Rendben! É-és köszönöm!
Még pár pillanat és elindultam.
- Adrien én......
- Tudom! Még időre van szükséged...

౨Marinette౨

Adrien meglepően gyengéden bánt a kezemmel. Nem értettem, hogy lehetnek ilyen ügyesek az ujjai. Mármint, arra értem, hogy ő Macska, aki szinte nap mint nap megküzd az akumákkal és azokkal nem kell túlságosan kedvesen, gyengéden bánni! Higyjétek el, tapasztalatból beszélek!
Szóval ott ültem és egy hang sem jött ki a torkomon. Végül kinyögtem egy "Köszönök mindent!", de éreztem, hogy még beszélnünk kéne.
- Adrien én......- lefagytam. Mit modhattam volna?
Azelőtti nap este, miután apám hazavitt, sírni kezdtem. Szerencsére a szüleim nem tudták meg, de akkor minden előtört belőlem. Majd mikor lenyugodtam rájöttem, hogy szükségem van Macskára. Alya lehetett a legjobb barátom, de Macska több volt ennél. Olyan barát volt, akire az életemet is rábíztam volna.
- Tudom! Még időre van szükséged...- mondta és szomorú mosoly jelent meg az arcán. Hirtelen rémület futott át az agyamon. Az a szomorú mosoly mást is tükrözött. Lemondást.
- Macska, én......- próbáltam újra. A szavak nagyon nehezen jöttek ki a számból, de tudtam, ha nem akarom végleg elveszteni, akkor lépnem kell.- Sajnálom!- hajtottam le végül a fejem.- Mindent sajnálok!
Ekkor olyat tett, amire nem számítottam. Öklét felém nyújtotta, mint az akumatámadások után. Mosolygott.
Kezéhez érintettem a saját öklöm. Hirtelen nekem is mosolyognom kellett.
- Köszönöm!- öleltem át.
Ő először megfedzült a meglepetéstől, de pár pillanat múlva már ő is a átölelt.
Boldog voltam. Végre minden olyan volt mint régen.....többé kevésbé.
- Nos, Bogaram, indulhatunk?- nyújtotta karját, mint az igazi úri emberek.
- Igen!- karoltam bele.- Vagy mégsem! Job ha arcot mosok. A szemeim eléggé vörösek nem?
- Azt hiszem igaza van hölgyem! De siessen!
Gyorsan leöblítettem egy kis hidegvízzel az arcom, megtöröltem és kimentem. Ismét társamba karoltam, majd elindultunk.
- Viszont még egyet nem értek!
- Mit?- fordult felém kíváncsian.
- Hogy lehet Macska hatványozottan más, mint Adrien?
- Hát....- vakarta meg tarkóját.- Majd máskor, egy alkalmasabb időpontban elmondom! Rendben?- mondta mosolyogva.
Hagytam a témát. Szája mosolygott de szemei szomorúak voltak.
- Rendben, de el ne felejtsd!- mosolyogtam, hogy ne vegye észre, láttam rajta, hogy nincs minden rendben.
Csendben sétálgattunk tovább egymás mellett.
- Nézd!- vettem észre egy vízből kiugró delfint.- Milyen édes!
- Az!- mondta, de mintha nem az állattra értette volna.
Megfordultam és teljesen meglepődtem. Adrien rám mosoylgott. Nem azzal az idegesítő "Macska mosollyal", hanem egy igazi mosollyal.
- A-azt hiszem jobb lesz, ha megkeressük anyáékat és Nataliet!- nyögtem ki.
Adrien erre meghajolt és karját megint felém nyújtotta.
- Állok szolgálatára! De ne higyje maga copfos szépség, hogy egész nap a kísérője leszek! Sajnos roppant elfoglalat ember vagyok!
- Gondolom!- nevettem.
- Talán nem hisz nekem?
- Én? Már hogy ne?- nevettem még jobban.
Vegül szüleimet az ebédlő teraszon találtuk meg. Épp valamilyen üdítőt ittak.
Mi természetesen nevetve, egymásba karolva mentünk, ami anyukámnak egyből feltűnt, és egy "látom ám" mosollyoal felém kacsintott, amire én válaszul kiöltöttem a nyelvem.
Leültünk melléjük és kértünk egy-egy fagyikelyhet.
Természetesen az akuma témát hagytuk, de még így is tudtunk miről beszélgetni. Folytattuk a repülőtéren abbahagyott témát. Természetesen szóba került, hogy mióta tervezek és varrok ruhákat.
- És mennyi szabadidőd van?- kérdezte.
- Őszintén? Tudod, nem mindig túl sok...-mondtam miközben a hajófedélzeten sétálgattunk.- Így is sokat kések.....legalább a jegyeim jók kell legyenek. Néha már elegem van...tudod, a szuperhősködésből....- halkítottam le a hangom.
- Miért?
- Sokkal kevesebb szabadidőm van, és a késéseim nagy része is egy-egy apróbb bevetésből származik...  Például ha meglátok egy hírt a tv-ben, mit tudom.....autós üldözés, akkor megyek és segítek....Katica sokkal hamarabb elkapja a rosszfiú, mint a rendőrök....nem mondom, hogy abba akarom hagyni! Azt egyáltalán nem! De jó lenne egy kis szünet....
- Dehát most is "szüneten" vagy!
- Tudom....de mi lehet Párizzsal? Az ideiglenes hősök beváltak? Vagy egyáltalán nem? Nem vagyok száz százalékosan nyugodt.
- Mi baj történhetne? Igaz a hősök nem ugyanolyanok mint mi...Dehát ki érhetne a nagy Fekete Macska nyomába?
Erre nevetnem kellett. Addig nem is hittem el, hogy Adrien és Macska ugyanaz a személy, de már tagadhatatlan volt! Ez a viselkedés mindig mosolyt csalt az arcomra.
- Neked több szabadidőd van?
- Nem igazán....- vakarta meg a tarkóját.- Ha nem éppen fotózáson vagyok, akkor kínait tanulok, vívok vagy zongorázok. Plusz a házi az iskolában. Ne érts félre! Imádok iskolába járni! Eddig mindig otthon voltam és nem voltak barátaim. Apám szinte sehova nem engedett. Most sokkal szabadabb vagyok! Ezért van, hogy Macska viselkedése más, mint Adriené. Olyankor teljes szabadságom van! Örülök, hogy a barátomnak tudhatlak.- mosolygott felém, mire elpirultam.

Sziasztoook!😊

Itt lenne a következő rész, remélem jó lett.
Jövőhét pénteken hozom az új fejezetet!
Addig is szép hétvégét!🐾

Annalulu🐞