~Dupain-Cheng lakás~
౨Marinette౨

Nagyban készülődtünk a nyaralásra. A szüleim egy horvátországi apartmant nyertek két teljes hétre egy cukrász versenyen. Rabacra mentünk, már nagyon vártam!
Dehát ott volt a város! Katica elmegy úgy két hétre, hogy magára hagyja egész Párizst. Már beszéltem is erről Macskával, de ő is pont akkor ment két hétre egy fontos útra, amikor mi is utaztunk! Nos, mivel semelyikünk sem mondhatta le, ezért Párizs hősök nélkül maradt. A gyomrom görcsölt és nem tudtam elengedni, ezért Tikki javaslatára elmentem Fu mesterhez. Elmondtam, hogy mindketten elmegyünk és szerencsére a Mester megoldást talált, két helyettest! Még konkrétan nem tudta, hogy kik, de szólt, ha bármi baj van, akkor tud intézkedni, ne féljünk.
Macskával még az utazás előtti napra megbeszéltem egy találkozót, hogy elmondjam a fejleményeket.
- Hello Bogárkám!- szökkent mellém.
- Szia! Meg lesz oldva a helyettesítésünk, úgyhogy nyugodtan mehetünk!
- Ez remek! Te hova is utazol?
- Én Horvátországba. Te?
- Én is!- képedt el a srác.- De te biztos nem Rabacra!
Köpni, nyelni nem tudtam. Hát lehet ekkora "szerencsém"?
- Tessék?! Te is?! Én nem, mármint....mennem kell!- mondtam és elsiettem.

Itt a vég!- gondoltam.- Meg fogom tudni ki Macska!

Természetesen akaratom ellenére is megtudtam volna. Az egyetlen ember, aki Párizsból való. Ennyit kellett csupán figyeljek.
Pakolás közben is ezen gondolkodtam és ez sajnos anyámnak is feltűnt.
- Hol jársz?- kérdezte kedvesen.
- Én? Tessék?
- Min gondolkodsz ennyire?
- Csak.....csak már nagyon várom a tengerpartot és a hajózást!
- Figyelj, hogy ne hagyj ki semmit!- mondta távozás közben.
Ismét gondolataimba merültem. Tikki soha nem akarta, hogy megtudjam ki Fekete Macska az álarc alatt, erre pedig simán felismerhetem majd!
- Marinette, tudod, hogy emiatt nincs olyan nagy baj! Mármint meg fogod tudni így is úgy is, szóval, engedd el magad! Semmi baj!- röppent közelebb kwamim.
Válaszul elmosolyodtam, de csak szomorúbban fordultam el.
- Mi a baj?- csipogta édes hangján.
- Csak...én nem vagyok erre felkészülve! Én magam sem akarom, hogy megtudja, mert félek, hogy mit fog szólni hozzám! Ha ismeri Marinette-et talán nem annyira rossz, dehát....
- Értem! Ez kemény dió! Mindig az volt! Most is az, és az is lesz, az elkövetkezendő hősöknél is. Ilyenkor egyet tudok mondani! Légy önmagad!
- Köszönöm Tikki! Te mindig felvidítasz!

°°°°°

Másnap reggel izgatottan keltem. Kíváncsi voltam már, hogy mi hogyan fog történni. Úgy döntöttem, hogy kizárom a Macska ügyet és csak a jókedvvel foglalkozok. Még utoljára átnéztem mindent, elzártuk a csapokat és elrendeztünk mindent.
Megkértem Alyat, hogy öntözze a növényeket, ezért elvittem neki a kulcsokat így legalább még összefuthattunk egyszer. Természetesen felmerülhet a kérdés, hogy miért nem egy szomszédot kértem meg, de barátnőm már látott virágot locsolni otthon, és egy kis magyarázás után tökéletesen tudta, hogy mit hogyan kell, aminek nagyon örültem, mert a növényimet majdnem olyan nagy becsben, mint a......mint a varrógépem! Szóval fontosak.
Alyaval természetesen eltöltöttem egy kis időt, majd indulás előtt fél órával, már otthon is voltam.
A szüleim mindenképpen három órával repülés előtt ott akartak lenni a repülőtéren, így délután hatkor már ott dekkoltunk. Igazából, csak fél órát kellett várni, de minden egyes perc idegörlően hosszúnak tűnt. Már körülbelül tizenöt perce vártunk, amikor hirtelen egy ismerős alakot pillantottam meg, de egy pillanat alatt el is tűnt. Azt hittem csak összetévesztettem, így újra gondolataimba mélyedtem.
Belső világomból a szüleim szedtek ki, ugyanis elkezdődött a gépbeszállás hosszú és unalmas folyamata. Nos, bármilyen hosszú is volt, egyszer csak felértünk, én meg elfoglaltam helyemet. Sajnos nem a szüleim mellett kaptam helyet, így vittem magammal egy könyvet, és vázlatfüzetem is. Nagyon nagy mázlim volt, mert pont az ablak mellett ültem! Ez több szempontból is jó, mert legalább nem kell két embert elviseljek és a kilátást is jól figyelhetem.
Elővettem a könyvet és olvasni kezdtem. Pár perc múlva valaki köszönt nekem, mire riadtan rezzentem fel.

~Agreste ház~
౨Adrien౨

Miután Katica olyan furán reagált kérdésemre Rabaccal kapcsolatban,  szinte teljesen biztos lettem abban, hogy társam is oda utazik.
- Na kölyök, örülsz, hogy végre megtudod ki életed szerelme?- kérdezte Plagg egy camambertet majszolgatva, miközben én pakoltam.
- Nem tudom! Nem így akartam megtudni! Sokkal jobb lett volna, ha ő mondja!
- Kis telhetetlen!
- Ne értsd félre, de azt hiszem csak félig tudok örülni. Egy: nem is biztos, hogy felismerem! Mivan, ha soha nem láttam még maszk nélkül? Párizs elég nagy! Kettő: HA felismerem és ő is engem, akkor mit fog hozzám szólni? És három: Nem vagyok erre felkészülve!
- Jajj de problémás vagy! Tényleg, hogy hogy nem magángéppel megyünk?
- És még én vagyok telhetetlen? Hát elvileg, most valami karbantartás van....vagy mi....- vontam meg a vállam.
Őszintén  örültem, hogy úgy utazhatok apámmal, mint egy normális ember. Természetesen semmi nem fogható egy magángép kényelméhez, mégis vidámabb voltam. Vettünk három repjegyet. A jegyek nem egymásmellé szóltak, mint egy rendes családnál. Kicsit úgy éreztem, mintha egy igazi nyaraláson vennék részt.
Az ágyamban este már azon gondolkodtam, hogy egy nagyon kövér, idős hölgy fog mellettem ülni aki horkol és egy kisgyerek mögöttem, aki rugdossa a székem, vagy egy úr aki rámdől alvás közben és csorog a nyála. Bár mindkettő megtörténhetett, ugyanis három ülés közül én kaptam középre jegyet.
Ezek  jártak a fejemben, amikor elnyomott az álom.

°°°°°

Másnap reggel későn keltem, de még időben, hogy bepakoljak.
Ez egy üzleti út volt, amit apám szervezett, hogy egy új divatcéget vásároljon fel, de mivel kedvem volt, így én is vele mehettem, természetesen csak úgy, hogy Natalie végig pesztrálni fog.
Az volt a lényeg, hogy elmehettem, és Rabac elvileg nagyon szép hely. Régen egy kis halászfalu volt, de már kiépítették, mert a túristák célpontja lett, bár még így is felfedezhetőek voltak a régi épületek, ami elvileg varázslatos hangulatot keltett.
Már nagyon izgatott voltam és alig vártam, hogy végre ott legyek! Természetesen izgatotságomra egy lapáttal az is rátett, hogy Bogaram is ott lesz!
Bepakoltam és pont végeztem, mire Natalie jött be, hogy indulás van. Haja szokásosan kontyba volt, de nem szokásos titkárnő ruháját viselte, hanem egy sokkal kényelmesebb utazásra való ruhát vett fel. Természetesen érthető volt, hogy ilyesmit fog hordani és magától értetődő, mégis rendesen eltátottam a szám.
Az út szokásosan telt. Apám egy ügyfelével beszélt én meg legjobb esetben is Natalieval tudtam társalogni, ezért inkább elgondoltam, hogy milyen érzés lesz Katicát felismerni.
Szinte egy két pillanat alatt a gépen találtam magam. Annyi minden kavargott a fejemben, hogy egyik pillanatban, még a reptéren vettem ki a kocsiból a csomagjaim, a másikban, pedig már a gépre szálltam fel.
Vettem egy nagy levegőt, és felmentem a lépcsőn. Elfoglatam a helyem, és csak azután vettem észre, hogy ki ül mellettem. El sem hittem, hogy lehet ekkora szerencsém!
- Szia Marinette!- köszöntem osztálytársamnak.

Sziasztoook!😊

Először is elnézést a sok késésért, de mint előző novellámban is írtam, mostanában sok dolgom volt.😞
Másodszor! Mint nemrég írtam, elutaztam Horvátországba, még július közepén☺. Amúgy ez a történet is ott született meg fejemben, ugyanis az a táj annyira inspirálóan hatott rám, hogy egyszerűen😍....nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam😅. Szóval, azóta csiszolgatom, formálom, és most a szabadidőmben amennyit tudok írok és így szépen lassan, körvonalazódik bennem minden. Egyébként ehhez a történethez egy kis collaget is csatoltam, természetesen Rabacról, mert ugye mi is ott voltunk, és ha nem jártatok volna ott, akkor legalább egy kis elképzelésetek lehet róla! A következő fejezethez is csatolok egy collaget teljesen új képekkel, szóval remélem megszerettetem majd veletek így távolból azt a helyet!😄
Nos a következő részig sziasztok!🐾

Annalulu🐞