~Párizs utcái~

- Elegem van már ebből a Szurka-piszkából!- ugrott hátrébb, társához Macska.
- Nem csodálom!
- Valami ötlet?
Ellenfelük egy magát Tőrszúró embernek nevező, akumatizált ember volt.
Nagy, fekete palástja ujjából újabb és újabb tőröket előhalászva, dobálta a hősök felé.
A két fiatalnak nem volt könnyű dolga. Nem csak magukat, de az embereket is meg kellett védeniük, nehogy eltaláljon valakit is egy penge! Addig teljes sikerrel teljesítették feladatuk. Mindenki biztonságban volt egy-egy házban, és ők maguk sem sérültek meg.
- Csak egy ötletem maradt!- válaszolt, majd fel lendítette yoyoját. -Szerencsetaliz......- kiáltotta el magát, de Fekete Macska közbeszólt.
- Katica vigyázz!- ugrott a lány elé.
Tőrszúró várta, hogy a lány végre felhasználja szuperképességét, mert tudta, olyankor sebezhető.
Egyből hajította a kést, de az nem várt célt talált el.
Adrien fájdalamas nyőgéssel terült el a földön.
- Macskaa!- üvöltött Marinette, de már késő volt.
- Egy kiiktatva!- nevetett gonoszan az akumatizált.
- Helyes!- mondta Halálfej áldozatának.- Most vedd el a gyűrűjét!
- Tedd meg ha mered!- állt védelmezően a fiú elé, könnyeivel küszködve a hősnő.
Maga előtt pörgetve yoyo-ját közeledett Tőrszúróhoz.
Mari teljesen kétségbe volt esve. Legszívesebben azonnal társához szaladt volna, de még csak sírnia sem szabadott.
Az összes penge lepattant a lány fegyveréről. Iszonyatos nagy erővel támadt, amin az akumatizált nem kicsit meglepődött. A végén már védekező állásba kellett álljon, de Katicabogár így sem kímélte.
- Ne hagyd magad!- ordított Halálfej. Olyan közel volt, már az egyik hőst le is győzte, nem veszíthetett.
Marinette kigáncsolta ellenfelét, majd elvette dísztőrét, ami övén lógott és elhomályosodott látással visszasétált a fiúhoz, majd letérdelt mellé.
- Macskajaj!- mondta alig hallhatóan a srác, és a penge már el is feketedett, a lila lepke pedig kiszállt.
Katica egyből yoyo-jába zárta, és megtisztítva engedte útjára a fehér pillangót.
Adrienbe éles fájdalom nyilallt, mikor a penge eltalálta. Nem törődve  a következményekkel, vetette társa elé magát. Nem gondolt arra, hogy így ő maga fog megsérülni. Meg kellett védenie a lányt bármi áron. Csak azt látta, hogy a tőr repül, és Katicának esélye sem volt kivédeni.
Borzasztóan fájt neki, de nem veszthette el az emlékezetét, hisz el kellett még porlassza az akumát rejtő díszpengét.
A tőr, amivel ellenfelük eltalálta, amint megsebezte, köddé vált.
- Macska!- térdelt a hős felé sírva Mari.
- Jó munkát végeztünk?- nyújtotta remegve az öklét a srác.
- Jót!- érintette kezét a fiúéhoz.- Miért tetted?
- Hogy ne téged találjon el Bogaram!- mosolygott a fájdalomtól könnybe lábadt szemekkel.
- Ez nem vicces, ne mosolyogj!- zokogott a lány.- Nem te kéne most ott feküdj! Kérlek.....- mondta elhalóan.
- Engem sose félts, hisz kilenc életem van, emlékszel?
- Ne mondd ezt! Cs-csak tudok valahogy segíteni! Nem hagyhatom, hogy....- csuklott el hangja.
Ekkor Macska gyűrűje csipogott még egy utolsót, majd leolvadt róla a hősruha.
Marinette reflexből becsukta a szemét.
- Kérlek, Bogaram! Már úgy is mindegy!
- Ne mondd ezt! Nem akarom!- nyitotta fel szemeit.- A-Ad-rien?
- Szolgálatodra!
- N-ne!- suttogta alig hallhatóan. Könnyei, ha lehetséges, jobban megeredtek.
- Én is megtudhatom, hogy ki rejtőzik a Bogárkám álarca alatt?
Marinette egy pillanatig hezitált, de lassan bólintott.
- Tikki, pöttyöket le!
- Marinette?- csodálkozott el a srác, majd elmosolyodott.- Köszönök, mindent, Marinette!
- Akkor sem engedem, hogy.....
A vér akkor már nagy tócsában állt az aszfalton, a srác ajkai közül is szivárgott.
A hősnő magatehetetlen, kétségbe esett dühöt érzett.
- Nem!- fordította el fejét.
Agya vadul kattogott. Ő volt Katicabogár, a hős! Ki kellett találjon valamit, és ugyebár a szükség törvényt bont!
Lefektette óvatosan társa fejét és felállt.
- Tikki, pöttyöket fel!
- Mit tervezel?- kérdezte ekkor egy ismerős hang.
A lány ijedten fordult hátra, de csak Fu Mestert pillantotta meg.
- Mester?
- Mindent láttam, hívtam a mentőket! Akármit is akarsz tenni ne tedd!
- Nem érnek ide időben!
- Ne hagyd, hogy kihúnyjon a remény Marinette!
- Nem hagyhatom!- térdelt le újra a fiúhoz.
- M-Marinette?
- Sajnálom!- mosolyodott el a lány, és egy gyors mozdulattal lehúzta barátja ujjáról a gyűrűt, majd sajátjára helyezte.
- Ne Mari, ne tedd!- kérlelte elhalóan Adrien.
- Azt mondta egyszer, hogy minden kívánságnak megvan az ára!- nézett elszántan az agg férfira.- Én megfizetem! Átalakulás!- kiáltotta el magát.
Hihetetlen erőt érzett akkor magában.
Szeme kitágult, teljesen fehér lett és világított. Mindent látott akkor, az egész világon. Ha akarta megnézhette az Egyiptomi piramisokat, de akár a Kínai Nagy falat is.
Ruhája lila lett, arany díszítésekkel.
- Ne tedd!- hallotta utoljára a Mester kiáltását, de akkor már késő volt.
Hirtelen nagy fényesség árasztotta el az utcát.
Marinette hirtelen éles fájdalmat érzett hasában, de látta, hogy ezzel egyidejűleg Adrien teljesen meggyógyul.
Szinte csak pár pillanat volt az egész, aztán Marinette lehúzta magáról a gyűrűt, és lassan visszaereszkedett a földre, de szinte egyből összeesett. Még szerencséje volt, hogy társa elkapta.
Adrien hitetelenkedve bámult a lányra.
- Mit tettél?- teltek meg lassan szemei könnyel.
- Mondtam, hogy minden kívánságnak megvan az ára! Ő képes volt ezt megfizetni! Érted!- válaszolta a lány helyett Fu Mester, majd lehorgasztott fejjel elsétált.
- N-nem engedhettem, hogy.....- mondta alig hallhatóan, majd felemelte kezét, és a fiú arcára helyezte. Adrien egyből megfogta a lány kezét.- Többet jelentsz számomra, minthogy engedjem, hogy meghalj!
- Ne is mondj ilyet! A mentősök mindjárt ideérnek és.....- engedte el a lány kezét, de az már élettelenül hullott vissza a földre.- Mari....
Hirtelen közeledő szirénák hangjára lett figyelmes, és pár másodperc múlva már ott is volt a mentőautó és négy ember már a lánnyal foglalkozott.
Megnézték a pulzusát,  majd egyből egy ágyra feketették és betették a kocsiba.
Adrien nem érzékelte a történteket. Az egyik pillanatban még a lánnyal volt, a másikban pedig egyedül állt az utcán, és csak nézte az elhajtó mentősöket.
Nem tudta felfogni, ami történt.
Lábai mereven mozogtak, de elindult haza.
Otthon Natalie fogadta, és meg is kérdezte, hogy hol járt, de a srác csak üveges tekintettel ment tovább. Meg sem hallotta, amit a titkárnő mondott, sőt észre sem vette.
Leült a szobájában és bámult ki az ablakon.
Sokkos állapotban volt. Olyan gyorsan történt minden! Épphogy megsérült( ami nem kis trauma volt), Katica olyat tett, ami ellen mindketten küzdöttek. Egyesítette a talizmánjaik erejét és helyet cserélt vele. Olyan szinten nem bírta hirtelen befogadni a történteket, hogy a szomorúság érzetéig sem jutott el.
- Kölyök!- szólalt meg Plagg egy kis idő után, de a fiú azt sem hallotta meg.- Adrien!- próbálkozott erélyesebben a kwami, mert komoly szüksége volt rá.- Adrien!- érintette meg a srácot.
Adrien összerezzenve figyelt fel.
- Segítened kell!- mutatott a mellette repülő Katica kwamira.
- Ő Marinette kwamija?
- Igen! Tikki vagyok!
- Hogy tudok én neked segíteni?
- Tikki nagyon fáradt és éhes! Tudnál hozni sütit vagy kekszet?
- Persze!- állt fel.
- Adrien!- szólt utána a kis katica.- Ha visszajöttél beszélnünk kell!
A fiú bólintott, majd kiment.
Ahogy kilépett a szobából szinte minden rázúdult.
Addigi sokkos állapota, hirtelen megváltozott, ami miatt meg is tántorodott, és realizálta, hogy mi is történt valójában.
Gyorsan kiszaladt a ételért és kért egy bögre teát is, majd visszasietett. Lerakta a tálcát és összeroskadva zokogni kezdett.
- Miért tette ezt? Miért cserélt velem helyet?!
- Ugyanazt tette, amit te!- repült vállára Tikki.
- Ugyanazt?
- Te miért ugrottál Marinette és a tőr közé? De nem ez a fontos! Adrien, én.....Marinette életben volt, amikor a mentősök bevitték! És azóta sem halt meg!
- Tessék? Honnan tudod?
- Érzem! Érzem, hogy nagyon gyenge, de él!
Adrienben a fény egy újabb szikrája gyúlt fel.
- Oda kell mennem!- állt fel.- Plagg, karm....
- Ne!- szóltak közbe a kwamik.- Nem változhatsz át!
- Miért?
- Marinette nemrég egyesítette az erőnket, és ilyenkor nem tanácsos! Mi is nagyon kimerültünk!
Adrien akármennyire is akart menni, belátta, hogy a kis kwamik tényleg rossz bőrben vannak.
Eltett egy kevés kekszet és camambertet, majd intett, hogy repüljenek be ingzsebébe, és indult.
Már majdnem kiért az ajtón, amikor apja megállította.
- Hova mész Adrien?
- A kórházba!- próbálta leplezni síró hangját.
- Miért? Valamint ma miért voltál goromba Nathalievel?
- Nathalievel?- lepődött meg őszintén a fiú.- Én ma nem is találkoztam vele!- fordult meg.
- Adrien, fiam, mi történt?- kérdezte aggódva, látva gyermeke könnyes szemeit.
- Az egyik barátomat ma megsebesítette az akuma!
- Ezt sajnálattal hallom, de.....
- Engem védett!- mondta erélyesebben.- Engem megvédett, hogy ne essen bántódásom! Itt nincs semmi de! Megyek!- csapta be maga után az ajtót.
Negyven percébe került, hogy beérjen, de végül megérkezett.
- Az intenzív osztályon kell legyen, jobb, ha egyből odamész!- súgta Tikki.
A srác bólintott, és felszaladt.
Csak miután felért, kérdezett meg egy orvost.
- Elnézést, meg tudná mondani, hogy hol van Marinette Dupain-Cheng?
- Marinette Dupain-Cheng? Sajnálom, de nem tudok ilyen betegről! Egy névtelen betegünk van, nemrég hozták be, fekete hajú, nagyjából veled egyidős lány! Esetleg rá gondolsz?
- Megnézhetném?
- Persze! Gyere utánam! Honnan ismered?- kérdezte útközben a doktornő.
- Az osztálytársam...
- Honnan tudtad, hogy itt lesz?
- Előttem vitte el a mentő....a mai támadásban sérült meg!
- Nos, ő az?- kérdezte, mikor odaértek.
- Igen! Marinette!- nézte az üvegen át.- U-ugye felépül?
- Sajnálom, de pomtosan nem tudom megmondani! Nemrég hoztálk ki a műtőből és rengeteg vért vesztett.....az a sérülés a hasán.....aggasztó!
Adrien úgy érezte, mintha a szívébe döfött millió pemgét egyszerre megforgatták volna.
- De ne aggódj, van remény! Fiatal szervezet, és így valószínűbb, hogy túléli!- tette a fiú vállára a kezét.
- B-bemehetnék hozzá?- kérdezte Adrien a sírás határán.
- Nyugodtan, csak ne nyúlj semelyik géphez!
- Rendben!- válaszolt, de már ott sem volt.
Becsukta maga mögött az ajtót, és némán megállt az ágy előtt.
Marinette szívfájdító nyugalomban feküdt ott. Olyan volt, mintha aludna.
Adrien pár percig könnyeivel küszködve állt, majd utat engedve a sírásnak leült társa mellé, és megfogta gyengéden apró kezét.
- Kérlek, kelj fel! Kérlek ülj fel, és mondd még egyszer, hogy cicus! V-vagy holnap találkozzunk reggel az iskolában, mint mindig! Kérlek!- csorogtak végig arcán könnyei.
Soha nem gondolt bele, hogy a csata során elvesztheti társát. Katicabogár mindig erős volt, és ha az Eiffel torony összeomlott, vagy az összes barátját elvesztette, ő akkor is harcolt, és a végén mindig rendbe hozott mindent.
Valamint az a gondolat, hogy többet nem találkozhat a mindig életvidám, segítőkész Marival, rettegéssel töltötte el.
- Nem teheted ezt velem! Így nem, és nem most! Kérlek!
Este volt már és sötét, de a srácot nem érdekelte, nem ment haza. Csupán egy üzenetet írt apjának, hogy a kórházban éjszakázik.
Nem tudta miért, de Gabriel megengedte, nem hívta haza.
Órák teltek el, de a lány állapota nem változott. Borzasztó sok gépre volt rákötve. A fiú már számon sem tudta tartani, hogy melyik mire jó. Csak egyet figyelt. Hallgatta osztálytársa lassú, ütemes szívverését.
Zokogott, és nem tudta abbahagyni egy pillanatra sem.
- Miért tetted?- kérdezett bele a csendbe órákkal később.- Miért nem hagytad, hogy én feküdjek itt? Mit csinálok majd nélküled?
- Adrien?- röppent az arcához Tikki, majd megölelte.- Minden rendbe fog jönni!
- M-minden olyan gyorsan történt, Tikki! Pár óra leforgása alatt, ide jutottunk! É-én fel sem tudom fogni! Hisz olyan kevés idő volt! M-már minden olyan homályos!
- De ez normális! Súlyosan megsérültél, aztán rögtön egy cseppet sem természetes jelenséget láttál, és meggyógyultál! Mindössze öt perc alatt ment az egész végbe!
- Ö-öt perc?
- Gondolj bele! Nagyon csúnya volt az a seb, és gyorsan vesztettél rengeteg vért! Marinettenek sem volt ideje, ha meg akart menteni! Gyorsan kellett kitaláljon valamit és gyorsan kellett cselekedjen!
- K-kérlek ne is mondd, mert csak rosszabb!
- Ne rágódj ezen, ezt senki nem tudná ilyen rövid időn belül feldolgozni!
Adrien csak merengve bólintott és visszafordult Marihoz.
Egy pillanatra sem engedte el a kezét. Minden pillanatát várta, hogy felébredjen, de ahogy teltek az órák, egyre kilátástalanabbnak érezte helyzetét.
Zokogva borult lányra olykor-olykor, majd mikor kicsit csillapodott sírása felemelkedett, és figyelte társa arcát hátha memozdul, de a lány semmi életjelet nem mutatott.
Éjjel kettő volt.
- Kérlek!- érintette sírva össze homlokát Mariéval.- Kellj fel! Nélküled nem megy!
A szíve továbbra is ütemesen vert, egyik pillanatban azonban, mintha a szívverése lelassult volna. Adrien egy másodperc töredéke alatt kapta fel a fejét, a változásra.
Síp
Adrien várt, némán hallgatta a gép csipogását, de mintha kétszer annyi idő telt el volna a csipogások között, mint addig.
Síp
Adrien feszülten fülelt, de a lány szíve egyre lassabban vert.
Síp
- Ne!- nyögte ki a srác.- Ne, ne, ne, ne!
Síp
Lassúlt tovább.

°°°°°

Marinette borzasztóan elkeseredett, amikor társát eltalálták. Nem volt ideje szomorkodni, sírni vagy magába roskadni, mert ki kellett találjon valamit, hogy társa túléje. Nem lett volna képes azzal a tudattal élni, hogy Adrien feláldozta magát érte.
Tudta, ha át is alakul,a szerencsetalizmánja nem tud segíteni, és cselekszik gyorsan, akkor ott a vége.
Hirtelen, de abban a pár másodpercben, jól megfontolt ötlet jutott eszébe.
Tudta, hogy csak úgy tudja megmenteni Adrient, ha ezt kívánja, viszont jól tudta azt is, ha megteszi, annak ára van, és nem fizetheti meg más, csak ő maga. Tudta, hogy helyet fog cserélni vele, tudta, hogy fájni fog és tudta, hogy belehalhat, de meg kellett tegye! Nem volt más választása!
Miután helyet cserélt a sráccal, a nagy fájdalom nem tartott sokáig.
Pár perc volt mindössze, majd súlyos álom borult rá, ami ellen nehéz volt küzdeni.
Sokszor fel akart kelni, hogy lássa, Adrien rendben van! Fel akart kelni, hogy folytathassa, amit elkezdett.
Nem tudta meddig, küzdött, csak azt érezte, hogy fárad, és szélmalom harcot vív.
Aztán elgondolkodott.
Minek küzd? Mi értelme? Hisz Adrien megmenekült, akkor minek küzd? Párizsért? Vagy a barátaiért?
Hisz könnyen találnak egy másik Katicát, aki ugyanúgy meg tudja tisztítani az akumát, más nem ott van Alya.
Feladta a küzdelmet, mert fáradt volt
Feladta, mert pihenni akart, feladta, mert úgy érezte nincs miért küzdenie.
Abban a pillanatban, hogy feladta, hihetetlenül megkönnyebbült. Minden teher leesett róla, de csak egy pillanatig.
Eszébe jutottak a szülei. Anyukája és apukája, Alya, Nino, az osztály. Nem hagyhatta Párizst sem Halálfej kezében, mert le kellett győzzék, hogy soha többé ne kerülhessen senki olyan helyzetbe, mint ő.
És természetesen nem utolsó sorban, ott volt a társa, Macska, Adrien is.
Ott volt Tikki is! Nem akarta elveszíteni őket!
Majdegyszer csak hallott egy hangot.
- Marinette kérlek! Kérlek gyere vissza!- hallotta Adrien hangját.
Válaszolni akart, hogy megy ő, csak segítsen, de nem tudott válszolni, így
újra fel kellett vegye a harcot. Vett egy nagy levegőt, és belevetette magát.

°°°°°

- Mari kérlek!- zokogott a fiú.- Kérlek, ne! Kérlek ne hagyj egyedül! Gyere vissza hozzám! Hadd mondjak még olyan buta poénokat! Hadd lássalak még nevetni!
Mind két kezével, a lány a lány kezét szorította arcához.
Vészesen lelassult a szívverése, attól félt, baj lesz, de nem mert kimenni, hogy szóljon az orvosnak. Nem merte egyedül hagyni.
Marinette minden egyes szempillája egy-egy tonnát nyomott. Nem bírta kinyitni szemét.
Attól függetlenül, hogy nem látott, mindent hallott.
Valaki sírt az ágyánál. Nem tudta elképzelni, hogy Macska, hogy kerül oda, de már csak kíváncsiságból is meg akarta nézni, no meg megvígasztalni.
Azt is érezte, hogy valaki fogja a kezét.
Szemei nagyon makacson ragaszkodtak a zárt állapothoz, de a hősnő akarata nyert és lassan kinyittotta őket.
Sötét volt, és kellett idő, mire szeme hozzászokott a fényviszonyokhoz.
Amint látott, tekintetét barátjára emelte.
Ott ült ágya mellett, fejét lefele fordította.
Marinette szólni akart, de egy hang sem jött ki a száján, így inkább kezét mozgatta meg.
A srác egyből felkapta a fejét, és nagy szemekkel nézett a lányra.
Marinette szívverése lassan visszaállt egy gyorsabb ütemre, és a lány kicsit talán erősebbnek is érezte magát. Szeme sem akart már visszacsukódni, lábait is elkezdte érezni, meg valami tompa fájdalmat hasába.
- Mari-nette?- nézett könnyes szemekkel társára.
Marinak minden hirtelen eszébe jutott. A csata, Macska, amit tett, de borzasztó gyengének érezte magát ahhoz is, hogy gondolkodjon, így hagyta az egészet.
Fókusza lassan a mellette ülő fiúra irányult, és kicsit meglepődve bámult rá.
- Adrien?
- Marinette, te......- könnyei újra folyni kezdtek.- Azt hittem, hogy....édes Istenem!- ölelte meg.- Annyira féltem, hogy elveszíthetlek! De miért tetted? Mi sarkallt erre az eszement dologra?
- Féltem, hogy elveszíthetlek!- jelent meg fáradt, de határozottan huncut félmosoly a hősnő arcán.
Ekkor Adrien közelebb hajolt és óvatosan megcsókolta. A lány paradicsom vörösen nézett bele osztálytársa fűzöld szemeibe.
- Soha ne tedd ezt többet kérlek!- suttogta.
- Nem fogom!- válaszolt félénken a lány, majd Adrien újra megcsókolta.
- U-ugye neked nem baj?- kapott észhez a fiú.- Annyira sajnálom!- vakarta meg zavartan a tarkóját.
Mari meg sem bírt szólalni. Kicsit sok volt neki, hisz akkor ébredt fel, és még gyenge is volt, sőt még élete szerelme is megcsókolta.
Jó, természetesen utóbbinak örült, de mégiscsak akkor ébredt.
- Veled minden rendben? Ugy teljesen eltűnt a seb?
- Igen! K-köszönöm! Nagyon sokkal tartozom neked! De, kérlek....soha ne cdinálj ilyet mégegyszer!- ölelte meg újra.
- Akár tetszik akár nem, többet jelentesz számomra, minthogy hagyjalak meghalni!- fátyolosodott el tekintete.- Mit is csinálnék azok a hülye poénjaid nélkül Cicus!- gördült le egy könnycsepp arcán.- Annyira féltem, hogy.....hogy nem láthatlak többet! Nem bírtam volna elviselni, hogy miattam.....hogy miattam....
- Csss, semmi baj! Már vége! Te is rendbe jössz, és minden olyan lesz mint régen!- mosolygott kedvesen.- Rendben Bogaram?- nyújtott kezét ökölpacsira, figyelve arra, hogy a lány ne nagyon kelljen sajátját megmozdítsa.
- Rendben! De.....Ne legyen olyan minden, mint ezelőtt!- tette a srác tenyerét arcára, majd félénken elmosolyodott.
Ekkor Adrien ismét megcsókolta

Sziasztook!😊

Nos itt lenne az új rész, szóval ezután folytatom, majd a Sötétben tapogatózva című könyvem.
Majdnem háromszor olyan hosszú lett ez a kis novella, mint általában egy rész szokott lenni, szóval nézzétek el a csúszást!
Megpróbálok még most a héten az új fejezettel jelentkezni, de addig is sziasztook!🐾

Annalulu🐞